23.rész

A reggel kíméletlenül adott igazat Paulnak. A vécécsésze fölé görnyedve szemlélve a vacsorámat rádöbbentem, hogy itt már nincs mese. Tényleg terhes vagyok. Embry odaadóan fogta a hajamat és simogatta a hátamat. Miután kiöblítettem a számat, a fürdőkád peremére ültem, ő is mellém ült. Arcán boldog vigyor.
- Lesz egy kisbabánk - mosolygott.
- Ez nem normális, hogy tizenhét évesen úgy kezeled a tényeket, mint egy harmincéves- rivalltam rá. - Hogy tudsz ennyire nyugodt lenni?
- Nem örülsz ennek?
- Ebben a helyzetben, ilyen körülmények között egyáltalán nem. Nézz már rám Embry, tizennyolc éves múltam, azt hittem, hogy lesz időm még élni.
- A gyerek mellett is élhetsz. És ez a baba nem tehet róla.
- Nem hát, csak én voltam olyan hülye, hogy nem védekeztem - morogtam. - Mi lesz velünk? Egy baba rengeteg pénzt visz el.
- Azt hiszem te egyáltalán nem vagy boldog - nézett rám Embry és a szeme tele volt fájdalommal. - Elina szépen lassan összetöröd az álmaimat a boldog család képéről.
- Sajnálom, nem én akartam így.
Undorodva megrázta a fejét és hallottam, ahogy letrappol a lépcsőn. Paul álmosan dőlt a fürdőszoba ajtónak.
- Házasság előtti viták, ne szívd mellre - mosolygott halványan.
- Ez nem az! Utálom a humorod - tettem hozzá.
- Ugyan kislány, régebben sem bírtad - vigyorgott harminckét foggal. - Na öltözz fel szépen, elviszlek Forksba az orvoshoz.
- Ígyis-úgyis gyerekem lesz.
- Ennyire azért ne örülj - komorult el az arca. - Nem hittem volna, hogy ennyire...bosszant téged, hogy lesz egy fiad vagy lányod.
- De nézz rám...itt vagyok tizennyolc évesen...
- Hallottam mit mondtál Embrynek. De van, aki bármit megadna ezért a kisbabáért és nem lehet neki - arcvonásai megkeményedtek. - Viselkedj felnőttként, ha kérhetem.
Otthagyott engem a fürdőszobában, a padlón és arra gondoltam, hogy te jó ég milyen élet várhat így rám?
****


Az orvos boldog mosollyal az arcán adta át az eredményeket. Paul azonnal feltépte.
- Maga az örömapa? - vigyorgott rá.
- Nem, az én lennék - szólalt meg Embry a hátam mögött. - Ő a nagybácsi.
Paul az eredményeket böngészte.
- Hát igen, minden jel arra mutat, hogy áldott állapotba vagy - mosolygott rám. - Én pedig nagybácsi leszek.
Embry örömében megcsókolt.
- Köszönöm - suttogott a fülembe. - El sem hiszed mennyire boldog vagyok.
- Tizenhét éves vagy - emlékeztettem újra. - Viselkedj tizenhét éves módjára.
- Az mit jelent?
- Pánikolj!

Az autóban ülve a két srác már nagyban a babaszoba tervezést művelte. Már a falakat tárgyalták mikor közbeszóltam.
- Még korai.
- Sosem korai elkezdeni. Tudod, hogy mennyi munka lesz vele?
- És a szüleidnek hogy mondod el? - néztem rá Embryre. - Gondolom mindannyian boldogok lesznek ha megtudják, hogy gyermeket várok.
- Hidd el, azok lesznek. Mindenben támogatni fognak.
- A többieknek egyenlőre egy szót sem - szóltam közben. - Még ne.
- Ahogy szeretnéd - szólaltak meg egyszerre, de mindkettő hangján érződött, hogy ők azonnal el akarják mondani.

Ott kuporogtam a hátsó ülésen, ők meg csak folyamatosan arról beszéltek, hogy hogyan lesz tovább. Mások tervezgetik az életemet. Ismét. Mások kezében én ezentúl csak egy báb lettem, amit ők rángatnak láthatatlan zsinóron. És ebből kezdett nagyon elegem lenni.
Itt a pocakomban pedig egy új élet van, ami iránt én leszek felelős. Az én babám lesz és ez olyan hihetetlen így felfogni, hogy születni fog egy kislányom vagy kisfiam. Néhány pillanatra az is felvillant a fejemben, hogy sajnos nem az az édesapja, akire én titkon vágytam. De az élet már csak ilyen. Neki is lesznek fiai és lányai, végig fogom nézni, ahogy elveszi azt a nőt, aki még most csak tíz éves. Elveszi, gyerekük lesz és boldogabban fognak élni, mint valaha. Vagy mint én. Hiszen ki lehet boldog egy olyan árnyék mellett, ami minden nap emlékeztetni fog a veszteségekre?
- Akkor ma már csomagolhatunk is - vetette fel Paul. - Hiszen holnap táborozás. Már alig várom.
- Én is - vigyorgott Embry. - Tesó, el sem tudom mondani mennyire boldog vagyok.
- Majd megtanítom festeni - elmélkedett Paul. - Aztán majd meséket olvasok neki.
- Én pedig majd ha nagyobb lesz, elviszem motorozni. Biztosra veszem, hogy élvezni fogja.

Becsaptam a kocsiajtót és felrohantam a szobámba. Magamra zártam az ajtót és sírni kezdtem. A könnyeim átáztatták a párnát és mindvégig csak Jake arca lebegett előttem és az a törékeny boldogság-kép, ami abban a pillanatban ezernyi fényes darabra tört, mikor megszületett Nessie.
****


Egyik csomagot pakoltam a másik után, automatikusan nem is gondolkodva az elmúlt órák izgalmain. Csak robotszerűen, érzelmek nélkül egyik ing, másik nadrág, póló zokni...
- Szívem?
Olyan váratlanul ért a hang, hogy megijedtem. Embry átkarolta a derekamat.
- Arra gondoltam, hogy most kellene elmondanunk anyuéknak - suttogta a fülembe. - Feltéve, ha te is így gondolod.
- Mondjuk el - tettem hozzá semlegesen. - Elvégre ez a folyamat már igazán visszafordíthatatlan.
- Legalább ne beszélnél így - hangja teljesen megremegett. - Talán csak egy pillanatra gondolnál rám!
Csak egy pillanatot kérnék tőled, hogy én legyek a fontos az életedben és az ami velünk fog történni és ne az, ami lehetett volna. Tudom, bárcsak ne tudnám!
- Mit tudsz te? Semmit.
- Ugyan Elina, ugyan - nézett rám gúnyosan. Szeméből sütött a düh. - Látom, érzem és hallom. Mindenhol csak Ő van, és én sehol sem.
- Ki az az ő?
- Ne tettesd a hülyét, elég rosszul áll - kiáltott fel. - Azt gondolod nem tudom? Istenem Elina, itt van a lányom vagy a fiam a testedben és az én boldogságomon taposol. Hogy tudsz ennyire szívtelen lenni?


Keze dühösen remegni kezdett. Én meg csak dermedten álltam és vártam, hogy elálljon a remegés.
- Nem szeretsz, jól tudom. Ne tagadd azt, ami nyilvánvaló. De legalább egyszer az életben...csak egyetlenegyszer igazán érezhetném, hogy én is fontos vagyok neked. De nem. Sosem éreztem ezt. És most itt van ő. Ez a pici lélek, aki belőlem való és te úgy kezeled őt, mintha nem a megfelelő baba lenne. Sokkal jobban tetszene, ha Jake-től lenne? Gondolom. Sajnálom, hogy csak én, én vagyok. És néha azt is sajnálom, hogy ez vagy te - dühösen bevágta az ajtót.
Vonyítását messze vitte a szél. Paul lerohant a lépcsőn egyenesen utána. Két farkas rohant el a messziségbe, hogy otthagyjon a csomagokkal megrakodott lakásban. Ültem az ágyam szélén és nem is vettem észre, hogy valaki feljön a szobámba.
- Szia - mosolygott rám Emily. - Akarsz beszélgetni?
- Honnan tudtad...?
- Sam - rántotta meg a vállát. - Komolyan kisbabád lesz? Ez nagyszerű - mosolygott teljes szívéből. - Mi is nagyon szeretnénk már egyet Sammel.
- Igen? Erről sosem meséltél.
- Ohh, rengeteg álmunk van - mélázott el és a szeme úgy csillogott, mintha valami fényes csillag lenne. - El sem hinnéd, hogy a szerelem mennyi mindent megtervez helyetted.
- Az biztos - horgasztottam le a fejem.
- Ahogy látom, te mégsem vagy túl boldog. Sőt, egyáltalán nem vagy az.
- Nem vagyok az. Ez tény.
- Csak azért, mert valaki mástól van a gyereked?
- Honnan a fenéből látsz te a fejembe? - mosolyodtam el halványan.
- Sam - rántotta meg a vállát. - Embry gondolatai túl...hangosak.
- Tizennyolc éves vagyok.
- Igen, és? A baba meg fog születni, függetlenül attól, hogy hány éves vagy. Bele fogsz érni a szerepbe, mert anya leszel. Mindenki bele tud nőni. És egyáltalán nem kéne aggódnod amiatt, hogy nem éltél eleget. Igenis éltél, különben a babák mindig tudják, mikor jöjjenek ide.

Sírni kezdtem és Emily simogatta a hajamat.
- Elina, olyan dolog miatt sírsz, ami már régen messze jár. Nem hinném, hogy jót tesz neked és a babának sem, hogy a múltadat siratod folyton-folyvást. Miért nem próbálsz meg a jelennek élni?
- De ott lesz a táborban, látni fogom őt...
- Igen, látni fogod őt. Látni fogod, ahogy mást szeret. Ahogy mást csókol. Tudom. Engedd el őt. Elvégre, csak te tartod fogva.
- Már nincs remény, tudom - suttogtam.
- Remény mindig van, csak mindig másképp, másnál, máshogy. Elina, babád lesz. Egy kicsi lány vagy fiú, aki mellett meg tanulsz ezernyi apró csodát értékelni. Azt fogja neked mondani, hogy anyu. Éhes, szomjas nyűgős lesz, de te mindig ott leszel neki. Nem tesz boldoggá a tudat, hogy valakinek te leszel a minden? És jobban fog téged szeretni, mint bárki más ezen a világon? Te leszel az ő hőse. A mindene. Belőled fog táplálkozni, belőled fog megszületni. Ez olyan bensőséges dolog. Ha igazán átgondolod, boldog vagy. Én érzem, hogy boldog vagy, hiszen ez az élet nagy rendje, hogy családod legyen. Most megkaphatod ezt. Mindenki melletted áll, Paul sosem volt még ennyire boldog. Sosem! Mióta csak ismerem, mindig agresszív és dühös volt, közben a lelke mélyén olyan sivárul magányos, hogy azt nézni is fájdalmas volt. Most meg, csak nézz rá. Tervezi a jövőt. Boldog. Mindenkit megváltoztat ez a baba. Embry is...tizenhét éves és már apaszerepre készül. Elina. Anya leszel. Legyél boldog, van rá okod.

Hajnalban indultunk. Három kocsival és rengeteg csomaggal elhagytuk a biztonságos La Push-t. Mellettem a szótlan Embry ült, a másik oldalamról pedig Jacob egyik lánytestvére. Paul vezetett és Quil volt mellette az anyósülésen. A másik kocsival jött Emily, Sam, Kim és Jared. A harmadikkal pedig Jacob és Nessie.
Nem átlagos egy kirándulás lesz, nem átlagos élményekkel. Lopva a hasamra tettem a kezemet és egy pillanatra elmosolyodtam.
- Vannak még csodák - suttogtam halkan.