24.rész.

24. rész.

A táborhelyet hamar felállították a fiúk. Már égett is a tűz, Emily szorgoskodott az ebéddel, a fiúk a sátrakat igazgatták. Otthonos hely volt, az erdőtől nem messze és hegyek vették körül ezt a kis vidéket. Volt egy tó is, mólóval. Szóval igazán üdülésre való hely volt.
Egy pillanatra a tekintetem Jacobra tévedt, ahogy Nessie-vel játszik. Nessie kacagását messzire vitte a szél, Jacob pedig minden mozdulatát leste. Boldogok voltak és önfeledtek.
- Szia - szólalt meg Embry, aztán leült mellém a padra. - Hogy érzed magad? Nincs hányingered?
- Most nincs - feleltem halkan. - Egész jól azt hiszem.
- Értem, csak ezt akartam tudni. - Felállt majd menni készült.
- Hé, várj - szólaltam meg és ránéztem. - Nem maradsz még?
- Kellene?
- Azt hiszem. - Leült és várakozóan rám nézett.
- Sajnálom a tegnapot. Meg úgy az egészet. Igazából csak rettentően meg voltam ijedve, hogy lesz egy babánk...és nem igaz, hogy jobban szeretném, hogy mástól legyen.
- Ez még akkor is jólesik, ha tudom, hogy nem mondasz igazat - mosolyodott el halványan Embry. - De ez van. Örülök neki, hogy rájöttél, hogy mégis tudsz örülni a kicsinek.
- Igen és arra gondoltam, hogy ha lány lesz...lehetne a neve Hope?
- Hope Call? - vigyorgott Embry. - Egészen eredeti. Miért ne?
- Tudod...ő egy remény számunkra - fogtam meg a kezét. - Remény egy új család születéséhez - sütöttem le a szememet. - Óvatosan megcsókolta a homlokomat és a kezét a hasamra csúsztatta.
- Boldoggá tettél. Még ha...mindegy is. Köszönöm. - Azzal felállt és elment segíteni a többieknek. Elmosolyodtam.
****


A tábortűzhöz ültem. Emily odaült mellém.
- Hogy érzed magad?
- Jobban, köszönöm.
- Ugyan - legyintett. - Semmit sem tettem.
- De igen.
Paul jött oda hozzám. Megölelte a vállaimat.- Hogy vagy?
- Minden rendben - bólogattam. - A fejével Embry felé intett.
- És vele is?
- Azt hiszem igen - mosolyogtam.

A hangulat kezdett beindulni azt hiszem. Ebédnél mindenki egymás szavába mesélt, sokat röhögtek, én meg csak ültem és néztem őket. Másodjára éreztem azt, hogy annyira kívülálló vagyok a világukban, hogy azt nem is tudom kifejezni. Csak néztem őket, és mosolyogtam a narancslés poharam mögül.


Aztán a tekintetem messzebb tévedt. Jacob Nessie-vel volt, külön ültek és beszélgettek. Illetve a kislány folyamatosan rá tette a kezét Jake-re. Már tudom, hogy ez az ő különleges képessége, hogy így mesél. A fejéből. Egész jó képesség, szeretnék ilyen formán mesélni Jake-nek az érzéseimről. Bár már teljesen felesleges.


Csak bámultam őket. Néztem, ahogy kiegészítik egymást. Olyan tökéletes pontossággal illeszkedtek egymásba a részletek, hogy szinte azt gondoltam, lehetetlen lett volna, hogy pont én passzoljak össze vele. Valahogy bennem túl kevés az a részlet, ami Nessie-ben ezek szerint megvan. Gyűlőlni akartam ezt a lányt, de azt gondoltam, hogy nem vetélytárs számomra. Egy közel tíz éves kislány, nekem vetélytárs? Sosem.
És mégis tudtam, hogy bár nem az, régebb óta megnyerte a csatát. És mit tett mindössze? Megszületett.
Nem akartam ezekre gondolni, mert éreztem, ahogy elkeseredem és a könnyek marják a szemem. Még mindig nem tettem magam túl ezen a dolgon, pedig erősebben próbálkoztam, mint valaha. De hiába...csak az lebegett a szemem előtt, hogy nem tudom elengedni Jacobot. Nem megy.
Ebéd után Leah és Seth is csatlakozott a bandához. Ők külön jöttek és farkasként. Leah mikor átváltozott undok pillantásokat küldött felém, majd mikor egyedül maradtunk kettesben a táborban odajött.
- A többiek? - néztem rá.
- Elmentek. Hajtja őket a farkasvér. Csak Nessie és Jake maradt még itt - mutatta a fejével. Nem válaszoltam semmit, ő pedig rendkívüli módon leült mellém. Nem is hittem, hogy kibírja a közelségemet ilyen távolságból.
- Hallom gyereked lesz.
- Azt hiszem ez nem marad titok sokáig - húztam a számat.
- Azt is tudom, hogy nem akarod.
- Ez nem így van.
- De így éreztél! - nézett rám ellenszenvesen. - Azt hiszem te nem érdemled meg Embryt.
- Lehet - feleltem váll rángatva. - De az élet így akarta.
- Annyira undordom tőled - suttogta Leah dühösen. - Undorodom attól, hogy te mindent megkaphatsz.
- Mindent nem.
- Oh, ugyan, le kellett mondanod a szerelemről? - húzta fel a szemöldökét. - Igazán beletudsz halni...de itt egy baba, amit én soha nem kaphatok meg.
- De megkaphatsz.
- Ostoba!
- Vannak még csodák - néztem rá. - Honnan tudod? Sosem lehet tudni, csak találnod kell valakit aki...
- Elegem van belőled. Annyira cinikus vagy - szólalt meg. - Mindenki elvan tőled ájulva, hogy te vagy Paul testvére, de szerintem semmivel sem vagy különb, mint egy cafka, aki elcsábít egy rendes, jólelkű fiút és egy gyerekkel magához köti.
- Leah, néha gondolkozz - álltam fel. - Tudod, belém vésődött. Mond neked ez a szó valamit?
- Képzeld el mond - vágott vissza. - Ha nem lennél Embry szerelme, és nem lennél olyan közel hozzá...
-Akkor? Mi lenne?
- Ne akard megtudni - villogtatta a szemét.
- Nagyon megijedtem tőled - ásítottam és mélyen a szemébe néztem. - Ugyan Leah, miért gyűlölködsz?
- Még kérdezed? - horkant fel. - Ahol te megjelensz, ott szenvedés üt ki. És te kimaradsz a buliból jórészt, mert nem hallod azokat a fájdalmas gondolatokat, nem hallottál semmit és talán nem is éreztél! - Jake közénk lépett.
- Ne vitázzatok. Leah, nyugodj meg kérlek. Elina te is.
- Te nekem ne parancsolgass - szólaltunk meg egyszerre Leah-vel.
- Na, legalább egy dologban már egyet értettek - vigyorgott Jake.


Leah dühösen elcsörtetett, én pedig leültem a tűzhöz. Vágytam arra, hogy most sikerüljön átváltoznom, de egyenesen megtiltotta Paul. Nem akarja kockáztatni a baba életét. Nessie elaludt, mert Jake a kezei közé vette és bevitte a sátorba aludni.
- Zavarok? - ült mellém.
- Nem - rá se néztem. A közelsége olyan volt számomra, mintha a régi sebeimben vájkálnának valami tüzes tűvel.
- Gratulálok a babádhoz - mosolygott Jake. - Ez fantasztikus, Embry azóta teljesen megváltozott, Paul pedig...boldog.
- Köszönöm. Igen, tudom.
- Nem vagy túl beszédes.
- Pontosítok. Veled nem vagyok beszédes.
- Sosem bántottalak - fogta meg a karomat, hogy a szemébe nézzek. - Sosem tettem ellened semmit és te mégis utálsz. Azt hittem a régi sérelmeket már eltemettük és annak vége. Embry is megbékélt, és minden rendben. Te pedig...utálsz. Süt belőled a gyűlölet.
- Ohh Jake, ez...nem pontosan feléd irányul.
- Nessie felé? - villant meg a szeme. - Figyelmeztetlek téged, én ...
- Tudom, megvéded őt. Nem ártanék neki, mert felesleges. Volt már úgy, hogy valamire nagyon erősen vágytál?
- Igen, miért?
- Mondjuk egy személy.
- Igen - nyomta meg a szót. - De ez hogy jön ide?
- És nem kaptad meg?
- Nem - felelt büszkén. - De...
- És mikor megláttad mit éreztél? Fájt? Rossz volt?
- Igen, de...
- Akkor tartsd távol magad tőlem. Nekem pontosan ilyen érzés, ha a közelemben vagy.
- Ohh Elina, ezt nem mondod komolyan - kerekedett el a szeme. - Ezt nem tudom elhinni...
- Hát akkor ne tedd. Csak menj el.
- Elina - a szeme az én szememet kereste. - Én sajnálom, hogy akaratlanul okozok neked fájdalmat.
- Elmúlik, idővel - meredtem a tűzbe.
- Én azt hittem, hogy Embry és te közted minden rendben van elvégre babátok lesz, és azt hittem hogy ....
- Hinni sok mindent lehet - piszkáltam bele a tűzbe. A szikrák magasba szálltak, aztán kialudtak. Az esti molylepkék már megjelentek. - Mindegy Jake, hagyjuk, nem akarok beszélni róla. Legalább már tudod.
- Én azt akarom, hogy boldog legyél - szólalt meg halkan. - És ha ehhez az kell, hogy távol tartsam magam tőled...ezt fogom tenni.
- Köszönöm.

Elment a sátrakhoz. Én pedig lecsúsztam a fáról és csak közelebb ültem a tűzhöz. Ahogy felpillantottam egy Pault láttam.

- Elina - szólalt meg óvatosan. - Elina...
- Mi történt? - pattantam fel. - Mi történt? - sikoltottam fel. Erre Jake és Emily is kipattantak a sátraikból.
- Mi történik? - jött oda Emily. Jake hátrébb állt meg, miközben Nessie kezét fogta. - Paul, mi történt?
- Embry...Embry szóval sziklát ugrottunk, és rosszul ugrott. Eltört pár bordája és talán a keze is.

Könnyes szemmel hátrafordultam és Jake-re néztem. Ő megindult felém és a karjai közé vetettem magam.