19.rész

19.rész

A reggel csak úgy felpattintotta a szememet. Izgatottan húztam el a függönyöket Emilyék házában. Óvatosan merészkedtem le, de boldog mosoly volt az arcomon.

- Jó reggelt - köszöntött Emily. - Jól aludtál?

- Tökéletesen - feleltem mosolyogva. - Emily, én maradok.

- Nocsak, megjött a józan eszünk? - vigyorgott. - Na mi lelt?

- Itt van a családom - suttogtam boldogan. - Itt van az én helyem is.

- Na látod kislány - kacsintott rám.

Boldogan ettem az elém tett ételeket és úgy beszélgettem Emilyvel, ahogy még sosem sikerült. Olyanok voltunk, mint két legjobb barátnő, bajtárs és távoli rokon. És boldoggá tett minden kis új, szerteágazó kapcsolat az életem fáján. Mindegyikből reméltem gyümölcs fakadhat.

- Látnom kell Embryt és talán Jake-t is - vetettem oda Emilynek. - Mit gondolsz?

- Jake-t? Rosszötlet. Hiszen minden percét a lenyomatával tölti.

- Mégis, hogy néz ki ez a nő? - morogtam finnyásan.

- Hát körülbelül a térdéig ér, vöröses a haja, aranyszínű a szeme és azt hiszem van talán nyolc-kilenc foga.

- Nem mondod! - néztem rá hatalmasat. – Egy, egy kisgyerek?

- Vámpír kis gyerek. Bella és Edward kislánya.

- Ez hihetetlen - döbbentem le. - Ilyen a világba nincs, hogy egy kisgyerek.

- Dehogyisnem. Quilnek 2 éves a bevésődése. Claire a neve és tündéri.J ared pedig Kim-be vésődött bele, aki az osztálytársa. Nincsenek véletlenek - mosolygott. - Embrynek meg egy csinos, tizennyolc éves lány az, akit Elinának hívnak - nevetett rám. Fülig vörösödtem.

- És te? - kérdezte tőlem. - Te is Embrybe vésődtél?

- Nem - suttogtam halkan, mintha szégyen lenne. - Én senkinél sem éreztem ezt...vagyis...

- Mi az? - nézett rám szemöldök ráncolva. - Valami rosszat sejtek.

- Én azt hiszem Jake-be - suttogtam még halkabban - Nála éreztem azt a fura érzést, mikor rám nézett.

- Írd le mit - követelte Emily.

- Bizseregtem és elolvadt a világ. Megváltozott a légkör, és csak ő volt...

- Te jó isten - suttogott kővé válva Emily. - Te másba, és beléd is más. És most hogy gondolod?

- Nem érzek már semmit azt hiszem.

- Soha ne említsd meg Embrynek - kérte. - Soha.

-Nem fogom.

Ez a téma sokáig nem került többet elő.

****

Paul lépett be az ajtón és rajtam akadt a szeme.

- Sam mesélt valami érdekeset - kezdett bele és átszelte a konyhát. - Valami érdekeset veled kapcsolatban - szeme elhomályosult.

- Mit?

- Azt, hogy a húgom vagy - suttogta. - Igaz ez?

- Úgy tűnik – válaszoltam, erre ő magához ölelt. A könnyei belecsöppentek a hajamba és jómagam is sírni kezdtem. Olyan boldog, egymásra találós sírás volt ez. Emily magunkra hagyott. - Elina...én ezt éreztem az első perctől kezdve! - tört ki belőle. - Hiszen te voltál az egyetlen lány, akivel olyan jól kijöttem és annyi minden egyezik és számomra ez hihetetlen, felfoghatatlan, hogy van valaki, aki az én édes kicsi húgom. És annyi év elszállt, de ígérem, mindent bepótolunk. A közös festést, a beszélgetéseket...el sem hiszed mennyire vágytam egy testvére. Kicsi korom féltve őrzött álma, hogy legyen valaki ebben a nagy éterben... És bár itt voltak a farkasok, a nagy falka ez volt az egyetlen dolog, ami adott nekem valamit. Akkor nem éreztem magam egyedül, de most...most minden megváltozott. Oh Elina. Úgy örülök, hogy itt vagy. – a hangja már tisztábban csengett és boldog mosollyal nyugtáztam őt. Azt, hogy a macsó, mindenkinek beszólogató nagyfiú most könnyektől csillogó szemmel vallott nekem. Nekem, a húgának. Csak ültünk és mesélt nekem. Mindenről, ami csak belőle áradt. Annyi energiát adott át nekem egyetlen óra alatt, hogy azt éreztem, mi már igazán összetartozunk.

- Lakj velem - kértem őt. - Kérlek.

- De anyám...tudod,anyánk.

- Ne haragudj Paul, de én én ...nem tekintek rá így. Elhagyott, leadott engem. Én anya és apa nélkül nőttem fel. Nincs szükségem másra, csak a testvéremre.

- Meg fog változni a véleményed. Tudom, érzem, de ha szeretnéd...hozzád költözöm.

- Nekem még Floridában van a cuccom.

- Elhozzuk - mosolygott rám. - Most semmi sem számít, mert már itt vagy.

Megöleltem őt és színtiszta boldogság áramlott a vénámban.

****

A falu már tudta, hogy visszajöttem, mindenki mosolyogva intett nekem. Bár ők nem tudták miért tűntem el. Jobb is. Csak csatangoltam és nem találtam a helyemet. Embryt kerestem szüntelen, de annyi bátorságom nem volt, hogy bekopogjak a házukba. Féltem. Rettentően. De úgy éreztem, van egy hely ahová csak akkor megy ha gondolkozni akar. Billy Blackhez rohantam.

- Oh Elina te itt? - döbbent meg. - Jó újra látni és azt hiszem van egy kis mondanivalód.

- Billy - szóltam hozzá gyorsan. - Jake itthon van?

- Nem ,hiszen most el van foglalva.

- Tökéletes. Elkérhetem a motorját?

- Tudsz te egyáltalán motorozni?

- Prímán - hazudtam. - Ha összetöröm, kifizetem. Köszönöm - csókot nyomtam az arcára és rohantam a garázsba a motorért. Mikor elfordítottam a kulcsot a motorban éreztem, ahogy a lelke álmosan felkel. Dorombolt, akár egy vadmacska. Állatias, szinte vad mosoly cikázott az arcomon.

- Most vagy soha - suttogtam magamnak.

A motor felbőgött alattam én pedig óvatosan vettem az első kanyarokat. Aztán, ahogy felidéztem az útvonalat, adtam a gázt, még többet, többet és többet...A hajam csapkodta a hátamat és a menetszél kicsípte a szememből a könnyet. De az érzéseim nem csaltak. Láttam, ahogy előttem pár méterrel Embry motorral hajt, sokkal gyorsabban, mint én. Halálfélelmet éreztem, ahogy őt néztem. Vadul motorozott, és túl élesen vette a kanyarokat.

Megnyomtam a gázt és mellé repültem, sőt lehagytam őt. A motort keresztbefordítottam az úton,ő pedig fékezett.

- Eszednél vagy Elina? - üvöltözött velem. - Mi van ha nem tudok megállni és elgázollak?

- Meg tudtál állni - feleltem halkan. - És én itt vagyok.

- Látom - morgott.

- Ennyire örülsz nekem?

- Kellene?

- Oh igen, azt hiszem - mosolyodtam el. Leszálltam a motorról és odamentem hozzá. Közel hajoltam hozzá hogy a szemébe nézhessek. Vadul megcsókoltam és az ölébe ültem nagy nehezen a motoron. Hozzábújtam jó szorosan és a fülébe suttogtam. – Most már itt maradok. - Ő csak nézett rám én pedig csak hallgattam a torkomból feltörő fájdalmas mondatokat. - Itt vagyok, most már itt is maradok. Itt vagyok! Kellek még? Kellek még ezek után is? Vagy mást szeretsz, mással jársz?

- Adj időt - suttogta. - Most idő kell nekem.

Leszálltam a motorról. Valahol számítottam erre.

- Rendben -feleltem. - Akkor addig barátok. - Bólintott. A motorra ültem és visszafelé hajtottam, ő pedig maradt. A szívemet nála hagytam, jobb ha nem fáj.

****

Az esti bulira én is hivatalos voltam. Paul, mint már a testvérem, úgy vélte muszáj ott lennem, muszáj vele ünnepelnem, hiszen élete szerves részévé váltam. És úgy éreztem mindent meg kell tennem ahhoz, hogy a barátság, amit most építettünk ki Embryvel, értelmet nyerjen és romba dőljön. Hogy újra szerethessen. Flörtök...apró csókok...lehengerlő ruha. És talán ez az éjszaka vadul fog végződni.

Meg akarom kapni őt. Akarom őt. S lehet, hogy a szívem az elvesztett szerelmét siratja, de az eszem a helyes úton akar maradni.