18.rész.

18.rész

A kezem reszketegen feküdt a kormányon. Vajon tényleg jó ötlet, hogy szembenézzek a farkasokkal és Embry dühével? Tényleg jó ötlet, hogy visszamegyek? A megtett kilométerek már nem szálltak el, muszáj voltam tovább hajtani. Este volt, mikor Forks tábláját elhagytam és remegő térdekkel nyomtam tovább a gázt. A gyomrom liftezett és hideg kúszott a torkomba. Remegtem, és izzadtam. Vékony csíkban csordogált az izzadság a gerincemnél. Gyengének éreztem magam és eléggé elesettnek.

A kocsi túl felismerhető volt, tudtam. Tudtam, hogy mit ígértem mikor eljöttem innen.Az ígéretem...szorított de igazán vasmarokkal. A kíváncsiság erősen dobogtatta a szívemet, óva intve, hogy lehet, hogy fájni fog ha megtudom, kibe vésődött bele Jake. Csak pár hét telt el, tényleg még egy hónap sem és máris elfelejtett engem?

A kocsit leparkoltattam az éj közepén Black háza elé. Villany nem kapcsolódott fel, nem ébredtek fel. Szerencsére. Kivettem a hátizsákomat, a vállamra vettem és óvatos, settenkedő léptekkel közeledtem Emilyék házához. A fejemre húztam a csuklyámat. Szánalmas, mintha az megvédene attól, hogy bárki felismerjen.

A ház felé igyekeztem és láttam a konyhában a fényeket. A félelemtől gombóc nőtt a torkomban és nem akartam már bemenni. Kicsit se voltam biztos abban, hogy helyes most csak úgy berontanom oda. A cuccomat elrejtettem az egyik fánál, levetkeztem halkan és átváltoztam. Olyan szöget kerestem, ahol láthattam a kiérkező fiúkat, az éhes bandát és érezhettem újra azt a veszett dobogást a szívemben.

****

A fülemet hegyezve figyeltem a részletekre. Sam kiadta az útját a farkasoknak és éreztem, ahogy átváltoznak.

- Héh Embry! - kiáltott Paul. - Jake?

- Nessie-nél van - hangzott a morózus felelet. - Mostanában csak vele van.

- Naná haver, hisz a szerelme - mondta Quil. - Hol máshol lenne?

- Mondjuk a falkával?

- Mert te a falkával voltál mikor...

- Arról az időről már nem beszélünk - suttogta Embry. - Nem akarok róla beszélni.

- Tereljünk témát - vetette fel Paul. - Holnap buli ,én rendezem, jöttök?

- És mégis mi lesz? - kérdezte Jared.

- Tömény pia - suttogott Paul. - Most mindenkinek nagy szüksége van rá...főleg..

- Tudom, nekem… - szólalt meg Embry. - Nem bánom .Le kell innom magam azt érzem.

- Akkor ez nagyot fog szólni - vigyorgott Paul. - Alig várom. Ki a fene érti a nőket?

- Paul a te esetedben ennél a pontnál nem is csodálkozok - vetette oda mérgesen Leah. - Ki az a megátalkodott hülye, aki tőled akarna bármit is?

- Csak nem megszólalt a savanyú Leah? - kötözködött Paul. - Ugyan már kicsikém nem tudod hány lány szeretné ha me...

- Nem akarom a mocskos részleteket hallani! - sziszegett Leah. - Nem érdekel!

- Ugyan Leah még a végén leszboszi leszel - vigyorgott Paul. - Majd szólj ha igen én szeretnék néző lenni...

- Undorodom tőled -morgott Leah és előre szaladt.

Quil, Jared és Paul együtt nevettek, de éreztem, hogy Embry teljesen el van keseredve és oda sem figyelt a dolgokra.

- Hiányzol - gondoltam hirtelen és azonnal megbántam.

- Valaki van itt! - kiáltott fel gondolatban. -Hallottam! Itt van valaki!

Próbáltam azonnal átváltozni, de csak nehezen sikerült. Éreztem, ahogy a farkasok szagot fognak, én pedig veszettül magamra rángattam a cuccokat és rohanás be Emily házába. Az ajtót becsaptam magam mögött.

-Emily - törtem ki. - Bújtass el könyörgöm! - szólaltam meg könyörgően. - Kérlek.

Megragadta a karomat és felfelé nézett.

- Balra a harmadik ajtó.

Rohanva téptem fel az ajtót, bevágtam a holmimat és reszkettem félelmemben. Hallottam, ahogy Embry dörömböl az ajtón Emily pedig kinyitja.

- Valamit itt hagytál? - kérdezte kedvesen.

- Van itt valaki - Embry hangja reszketett. - Van itt valaki.

- Nem nincs - Emily hangja megnyugtató volt. - Ugyan ki lenne?

- Hallottam, ahogy azt mondja, hiányzol...hallottam!

- Fáradt vagy Embry - suttogta kedvesen Emily. - Biztosan csak az a fránya emlékhang.

- Emily nem vagyok hülye! - rivallt rá Embry. - Itt van?

- Ki?

- Ő.

- Ki?

- Elina! - tört ki Embry. - Mond meg kérlek, mond meg! Itt van?

- Nem, nincs - felelte Emily. Ekkor döbbent nyögéssel hallgattam végig, ahogy Jake befut.

- Itt van a kocsim - szűrte ki a szavakat halkan. - Itt van!

- Ki? - kérdezte Emily. - Ez teljesen agyrém fiúk, nem vagytok észnél mit képzeltek? Agyament dolog ezt képzelni.

- Emily szép tőled, hogy véded, de tudom, hogy itt van - felelte Embry. - Látni akarom.

- Nem -szólalt meg Sam. - Most pedig menjen haza mindenki. Most azonnal.

S a vezér szava törvény, csak ez az egyetlen dolog mentett meg engem attól, hogy mára ne érjen fájdalom. Ahogy elcsitultak a zajok, lemerészkedtem és Samhez léptem.

- Hálás vagyok, amiért fedeztél - suttogtam leszegett fejjel.

- Ne legyél az - morgott. - Azt hittem, hogy van felelősségérzeted, hogy tudd, ha hibát követsz el szembe kell nézni a következményekkel. Úgy tűnik, még sincs így. De nem foglak többet megvédeni.

- Tudom, és helyrehozom azt, amit elbaltáztam - néztem merően a szemébe.

- Ezt kicsi lány, nehezen - vigyorgott gúnyosan. Emily oltalmazóan a kezeit átfonta a vállamon.

- Gyere egyél egy kicsit. Szükséged van az ételre.

Amíg ettem Sam előhozott nekem egy ősrégi papírt. Alig volt rajta látható a tinta és levágta elém az asztalra.

- Itt vannak a születési adatait, szüleid neve...minden itt van. Ezt akartam neked megmutatni.

Villámgyorsan kaptam a papírért.

Neve: Elina Carmen Devienne.

Szül.hely,idő : Forks, 1988. szeptember 4.

Szülők :

Édesapja : H.C.

Édesanyja:Eugen Devienne.

Továbbá pár adat és iktatási szám, hivatalos kórházi pecsét. Ezek a dolgok semmit sem mondtak nekem, csak azt, hogy megtudtam mi az igazi nevem. Hol születtem és ki az anyám. Az apám monogramja semmit sem árult el. Kérdőn néztem Samre.

- Mégis mit jelent ez?

Leült, ahogy Emily is, majd vetett egy futó pillantást a papírra. Megdöbbent.

- Azt, hogy van három féltestvéred.

Izgatott lettem.

- Kik ők? Ismerem őket?

- A legközelebbi, édesanyád felőli testvér az Paul. Édesapád részéről pedig Seth és Leah.

A szavak csak nehezen jutottak el az agyamig. Nagyon nehézkesen.

- Azonban Seth és Leah tabutéma számodra, mivel nem szabad Sue-nak megtudnia, hogy Harry félrelépett. Ez egy olyan becsületbeli ügy, amibe mi nem szólhatunk bele. Ahogy te sem. A falka sem tudhat mindössze Paulról. Remélem megérted.

- Meg - ez az egyetlen szó volt, amit ki tudtam nyögni. - Paul a testvérem te jó ég...

- Boldog lesz ha megtudja - mosolygott Emily. - Nagyon szeretett volna egy testvért.

- És az a nő, az édesanyám?

- Igen - bólintott Sam.

Alig harminc perc leforgása alatt kaptam egy teljes családot. Azt hittem nem érem meg ezt a pillanatot, hogy megtudom ki vagyok valójában. De most, hogy megtudtam fokozatosan megláttam a hasonlóságokat köztem Paul, Leah és Seth között is. Megláttam, hogy mennyire hasonlítunk Paullal ízlés terén. Hobbik, talán még az arcunk is egy kicsit. Leah szomorú és sanyarú sorsa egyezett némiképp az enyémmel. Seth? Seth pedig olyan életvidám kölyök, mint én voltam. Családom lett, és hirtelen úgy éreztem itt kell maradnom már végleg ide kötnek a testvéreim. Szükségem van rájuk, nem kell Florida. Nem kell a műcsalád, a kartonházakkal, a szép zöld gyeppel, nem kell az amerikai álom ezen része. Mert minden álmom itt fakadt ki, és itt kapott életerős hajtásokat. Nem engedhetem többet, hogy valaki vagy valami meggátoljon abban, hogy kibontakozhassam. Most, van egy családom. Úgy éreztem, megváltás ami velem történik.

Csak halkan sírtam, csak csendben. Ültem a konyha asztalnál és meredtem arra a papírra, ami a múltamat adja. Sosem hittem volna, hogy egy papírdarabnak ennyire örülni fogok. Sosem.

Úgy éreztem első adandó alkalommal muszáj, hogy jobban megismerjem Pault, Leah-t és Seth-et is. Az utóbbi kettőt némi óvatossággal, de az irántuk érzett hirtelen szeretetem arra késztetett, hogy szükségük van rám és nekem támogatnom kell őket bárhogy is legyen. Ez volt az a testvériség, amit elsőnek láthattam itt. És ez az a testvériség, ami most már belőlem is fakad.

Álmosan, de álmokkal telin feküdtem le az ágyba. Úgy éreztem rengeteg dolgot kell bepótolnom velük. Rengeteg, elvesződött év ami...most talán visszakaphatjuk mindannyian. A farkasmintás takarót simogattam lágyan. A könnyeim csak örömömben buggyantak ki.

Van, hogy ahonnan eljövünk ott felejtünk valamit a tudtunk nélkül. S mikor elmegyünk, akkor döbbenünk rá, hogy valójában mit hagytunk ott.