20.rész

20.rész

Órákig készülődtem Emily tükre előtt és Emily ruhatárából. Igazán hálás voltam neki az adott ruhákért, tippekért, meg úgy igazából mindenért. A tengerpart sosem volt még csábítóbb, mint most. A csillagok visszaverődtek a tenger fényében, fényárban úszott az egész tengerpart. A farkas fiúk betöltötték a terepet, még Seth is ott volt. Amikor meglátott Paul, azonnal megfogta a kezemet - enyhén ittas állapotban volt - és a többiekhez fordult.

-Hé mindenki!

A szempárok mind rám szegeződtek. Felismertem Embryét és a szívem nagy dobbanással nyugtázta, hogy Jake is itt van.

- Itt az én húgom. Az én elbűvölő, tehetséges és szépséges húgom - mosolygott rám. - Annyi sok kihagyott év után végre fény derült a köztünk levő kapocsra, és jaj annak ezentúl, aki bántja az én kertem ékes virágát.

Koccintás zaja, mosolyok, beszélgetés. A fiúk amúgy is rengeteget ittak már, ez meg is látszott rajtuk. Paul a fekete ingjét kigombolva hagyta, és feszes farmernadrágja sok lányt vonzott volna ma éjjel. A többiek is pólóban vagy atlétában feszítettek. A tábortűz élénk lánggal lobogott, szóval panaszra nem volt ok. Étel. Ital. Zene. Mulatozás. Én pedig egyedül nő. Egy ideig még vicces volt nézni, ahogy részegek. Egy idő után pedig én magam is inni kezdtem.

****

-Többet nem – vette ki a kezemből Paul a borospoharat. - Megárt.

- Ohh Paul, dehogyis - feleltem csillogó szemekkel. - Nem fog.

- Igazad van, nem fog mert már megártott. Na kérem szépen.

Egy húzásra eltüntette a maradékot.

- Gyere Elina táncoljunk.

Kézen ragadott engem és elkezdtünk táncolni. A bátyám olyan lazán és könnyedén vezetett engem egy igazán jó rock számra, hogy öröm volt vele táncolni. Nevettünk közben, pörgetett és én tisztán éreztem a testvériséget közöttünk. Olyanok voltunk, mint két önfeledt bohóc, akik a tengerpart hűvösségében fényt visznek a tájba. Büszkén mondtam, hogy ő a bátyám. Büszke voltam rá.

Az este folyamán még a fogyasztott alkohol sem mulasztotta el bennem a dolgokat. Jake rettentő tartózkodó volt velem, nem is köszönt ,csak néha rám pillantott és ennyi volt. A varázs, amit iránta éreztem, feledőben volt. Úgy tűnt az ő szemében is megfakultam. Többször hallottam őt beszélni Nessie-ről, a vámpírlánykáról, akit annyira mélyen és őszintén szeretett, hogy érezhető volt, nekem ebben a játszmában igazán nincs helyem. Esélytelen az egész. És ilyen őszintén beszélni arról, amit érzett, sosem hallottam. Megfogott engem és a szemébe nézve láttam, tényleg szerelmes. És nem úgy, mint az átlagember. Védi, őrzi, figyeli, szereti, akarja, vigasztalja ...Nessie a mindene. Eljutott arra a pontra, hogy nem érdekli a világ, mert Nessie az ő világa. A többi olyan részletkérdés, ami nem fontos. Nincs már jelentősége.

Irigyeltem ezekért az érzésekért, azért, hogy tudja viszonzásra lelt. Én magam már sosem fogok. Csak ültem egy darab fán és kívülállóként néztem, ahogy a többiek elengedik magukat, kiengedik a fáradt gőzt. A fény táncolt az arcukon, megvilágította tökéletesre dolgozott testüket, a rézfényű bőrüket bevonta valami lágy melegséggel. Egy pillanatra olyan mítoszbeli volt a jelenet. Az egykori Rómát és Egyiptomot idézte a szemem elé. Én meg csak ültem egy újabb borospohárral a kezemben.

- Leülhetek? - kérdezte Embry.

- Persze - szólaltam meg.

Nem közeledtem felé. Nem próbáltam átlépni a láthatatlan határvonalat közte és köztem. Csak sodródtam a hullámmal. Láttam a szemén, hogy egyáltalán nem józan. Sőt, azt hiszem kimondhatom, hogy oltári részeg volt a fiú.

- Sokat ittál - néztem rá.

- Volt rá okom - felelte nyersen. - Itt ül mellettem.

- Szóval miattam.

- Szóval igen - felelte. - Miattad, mert összetörted a szívem.

- Megesik. Az enyém se ép - feleltem vissza.

- Miért vagy ilyen hideg?

- Mert te is így viselkedsz. Azt mondtad adjak időt,azt teszem.

- De nem voltál ilyen.

- Most ilyen vagyok.

Felállt és húzott magával. A szemembe fúrta a tekintetét. Paul láttam, hogy figyeli a műsort. Gondolom, közbe akart lépni.

- Tudod mit érzek Elina? - nézett rám Embry. - Van fogalmad róla mit tettél velem? Tönkretettél. Itt hagytál engem egy szó nélkül, elmentél és nem kerestél. És most újra itt vagy és félek hogy újra elmész.

- Nem megyek már el.

- Oh Elina, ígéretek...és ígéretek ...és ígéretek! Ezek mit sem érnek már. Tettek kellenek nekem édes - suttogta pimaszul.

- Embry, nem vagy józan.

- Nem Elina egyáltalán nem. Annyira fáj a szívem ,hogy kell valami, ami elnyomja ezt a fájdalmat. Kell valami ami...tompít mindenen.

- Itt vagyok. Én leszek a gyógyszered - suttogtam a fülébe és elsimítottam a szeméből egy kósza hajtincset. - Itt vagyok neked.

- De...Elina, annyira ...

Paulra néztem.

- Haza viszem hozzám. Rendben?

- Ha valami van, szólj - nyomatékosította meg a szavait.

- Rendben - gyors puszit nyomott az arcomra és együtt elindultunk Embryvel. Egymás mellett. Aztán egyszer csak megragadtam a kezét.

- Csak félek egyedül - tettem hozzá sután. Ő óvatosan megszorította a kezemet. Csendben ballagtunk a házamig.

- Nem jössz be? Csak a bútorok vannak itt.

- Bemehetek?

- Persze. - A kulcs a szőnyeg alatt volt. Bementünk.

- Zuhanyozz le - szóltam rá. - Lehet, jobban leszel.

- Biztosan.

Amíg ő fent volt, én egy egyszerűbb kis vacsorát összeütöttem a megmaradt holmikból. Vártam, de nem jött. Kicsit megijedtem, és felrohantam a fürdőbe.

-Embry? - Nem volt rá felelet.

Berontottam az ajtón és a zuhany alatt állt. Engedte magára a vizet. Néztem, ahogy a meztelen hátán csorog a víz...megkívántam. Megkívántam őt, de olyan hatalmas erővel, hogy azt hittem porrá égek. Gyorsan ledobáltam a cuccaimat a padlóra és elhúztam a zuhanykabin ajtaját. Ő meglepetten megfordult.

- Meglepetés - suttogtam neki. - Remélem nem baj.

Szólni nem tudott, lassan végignézett a testemen, és láttam, ahogy a férfiassága tudomást ad magáról. A falnak lökött óvatosan és ránk csorgott a víz. A nyakamtól indulva lecsókolgatta a vízcseppeket.

- Elina - suttogta elhaló hangon. - Mennyit vártam rád...kellesz. Akarlak. Te vagy a mindenem, nélküled halott embernek érzem magam. Te adtál nekem erőt...

Szorosan magamhoz húztam és csókolózni kezdtünk. A csókok csak úgy záporoztak, egyre vadabbul, majd a keze is elindult a testemen. Kényeztetni akart, vadul,e rőszakosan és mégis lágyan. A tűz benne új lángra kapott.

A falnak döntött és belém hatolt. Elfeledkeztünk mindenről. Csak mi voltunk, csak ketten. Élvezettel szívogattam a nyakát, a kulcscsontjára megannyi csókot leheltem. Harapdáltam ott ahol csak értem. Ő pedig a fenekemet markolászta. Annyira szenvedélyes szerető volt, annyira tapasztalt. Imádtam mindenét. Minden porcikáját, minden mosolyát. És az orgazmus hevében jöttem rá, hogy mi egymásnak vagyunk teremtve. Szeretem őt.

****

Aludt és én mellette heveredtem le. Cirógattam az arcát és még égett a testem a vad vágyaktól. Olyan édesen aludt. Olyan nyugodtnak tetszett az arca. Azt akartam, hogy boldog legyen, mert ő nem érdemel több szenvedést az én hibáim miatt. És ha neki én vagyok a boldogság, odaadom magam, testestül-lelkestül. Az ő álmai a legfontosabbak már számomra.

Az én szívem begyógyulhat. Képes vagyok arra, hogy elfogadjam a jó utat, képes vagyok, hogy boldoggá tegyek valakit. Talán erre rendelt engem a Sors. Tanulva, hogy az önzőségem nem vezethet jóra, így most önzetlenséget tanúsítva, másoknak adok örömöt.

Olyan fiatalok voltunk és már azon az estén tudtam, hogy a mi életünk Embryvel összefonódik, akár két inda, hogy később fa lehessen belőle. Mindent megkaptam itt La Pushon, mindent, amit csak kérhettem volna. Családot, szerelmet, és vágyakat. S bár a pénz világából jöttem, nem oda születtem. Ide születtem, erre a helyre, ahol igazán megtanultam az élet rendjét. Megtanultam, hogy a szenvedések bár sebet okoznak, erősebbé tehetnek. Megtaníthatnak elviselni más fájdalmakat, megtanítanak ,hogy megbecsüljem a jót, és a jó pillanatokat, hogy hálás legyek mindenért, amit kapok. A dolgok úgysem az én irányításom alatt fognak megtörténni, mi több, ha én irányítom, kicsúszik minden a kezemből. Nekem csak a dolgom, hogy a lépteimet mos tmár Embryéhez igazítsam, hogy egy úton haladva, egy célt követhessek vele. Odaadjam a szívem és a lelkemet ennek a fiúnak, aki úgy szeret engem, ahogy sosem fog más. Ebben biztos voltam, hogy a szerelme irántam sosem fog megváltozni, sosem fog mást szeretni. És ez volt az a lelki biztonság, amire szükségem volt. Szeretni fog ha tél lesz, vagy ha nyár. Ha szegény leszek, és akkor is ha gazdag. Szeretni fog esőben, és napsütésben. Bárhogyan. Mert bennem látja azt a Nőt, akit neki szántak odafent. És ez az érzés őt is erősebbé teszi, bölcsebbé és férfivá.

Alávetem magam az akaratának, bár ez ellentmond velem. Ellentmond, hogy én bárkinek is behódoljak, vagy, hogy utasítsanak engem bármire is. Szabad lelkűnek születtem. De ez a játszma már nem rólam szól, hanem róla. Én eljátszottam a magam kisded játékait, immáron nekem nincs ebbe beleszólásom, nem érdemlem meg a beleszólás jogát. Örülök, hogy szeretnek. S fényes jövőt láttam magam előtt. Sosem terveztem előre a jövőmet, sosem láttam távoli képeket. De most, itt Embry mellett, úgy éreztem a jövőm kulcsa azt a zárt nyitja, amellyel a múltét zárta be.