11.rész

11.rész

Ismét sikerült felkelnem. Épp ekkor jött be az emeleti fürdőszobából Embry. Mikor meglátta, hogy felkeltem kissé zavarba jött.

- Remélem nem bánod, hogy használtam a zuhanyt?

- Dehogyis - feleltem halkan, és a szemem megakadt a törölközőjén. Annyira ingerlően nézhettem rá, hogy teljesen elpirult.

- Látom jobban vagy - próbált viccelődni.

- Azt hiszem igen - mosolyodtam el, ahogyan én is. - Idejössz egy kicsit? – kérdeztem, majd leült az ágyra és közelebb hajolt.

- Rosszul vagy? - nézett aggodalmasan. - Hozzak valamit? Teát?

- Nem igazán, de szeretnék valamit - szólaltam meg halkan. - Egy egész kicsi és pici dolgot.

- Mi az?

- Megcsókolsz? - néztem rá.

- Azt hiszem...te tényleg jól beverted a fejed - mosolyodott el halványan. - De ha tényleg komolyan gondolod, hidd el nem most van itt az ideje.

- Miért mikor lesz itt? - csattantam fel. - Én nem tudom mire várjak...

- A csodára? - tette fel a kérdést nevetve. – Ugyan Elina, ennyire nem vészes a helyzet.

- Többet nem próbálkozom - suttogtam neki és a szemébe néztem.

- Majd próbálkozom én - kacsintott rám. - Ne aggódj!

- De bizony azt teszem - tettem le a fejem a párnára.

Később megérkezett Emily, aki sürgött-forgott a konyhába és életet vitt a nagy és üres házba. Én meg csak feküdtem az ágyba és vártam, hogy a csontjaim összeforrjanak. Embry puszit nyomott a homlokomra.

- Akkor viszlát később...Elina.

Olyan gyengédséggel ejtette ki a szavakat. Olyan gyengéden, hogy a szívem belesajdult, mert nem akartam őt elengedni.

****

Épp Emily hozta fel a sajtos rizottómat, mikor Jake betoppant.

- Látom jobban vagy. Nagyon aggódtam - felelt gondterhelt arccal.

- Valóban? - néztem rá. - Meglepő fordulat, tőled.

Emily halványan elmosolyodott, majd szabadkozva kiment a szobámból. Jake pedig leült a helyére.

- Igen aggódtam, Leah egy állat.
- Az - hagytam rá.

A közelsége megrebegtette a levegőt, de már közel sem olyan erősen, mint régebben. A vibrálás csak halványan citerázott át a szívemen, de nem volt elég erős. Már nem.

Bár örültem, hogy ott van, mégis nem őt hiányoltam, hanem Embryt. Úgy éreztem, hogy tényleg meg kell tanulnom mi a jó nekem. Ahogy Jake-nek is meg kell tapasztalnia mi a jó neki. Ha én nem voltam jó, ugyan, ő nem tudta, hogy mit érzek. Még talán én sem.

- Nem szoktam tanácsokat kérni - kezdett bele. - De a többiek gondolatát olvasva láttam mennyire aggódtál értem mikor Bella...szóval mikor volt egy kis problémám - fűzte tovább a dolgokat. - Édesapám is nagyon kedvel téged és bevallom most már én is. Rettentően aggódtam miattad.

Fásultnak éreztem magam. Úgy éreztem, ugyan, ezek csak szavak a te szádból Jake. Ezt az agyad és nem a szíved diktálja.

- Sajnálom a falkás dolgot és tudod már hogy lesz tovább? – nézett rám.

- Nem, nem tudom. Ígyis-úgyis száműzött vagyok, nem? - horkantam fel. - A változatosság fő erényem - morogtam.

- Nem vagy az - tette a kezét a kezemre. - Elina tényleg aggódtam érted.

- És ugyan miért? – kérdeztem, mire elmosolyodott.

- Hát tudod sokat gondolkoztam ezen. Mi van, ha a testvérem vagy a féltestvérem vagy?

- Mindenki ezen agyal? – ültem feljebb.

- Majdnem mindenki - helyesbített.

- És csak ennyi? - árultam el magam. - Csak emiatt? – Erre felvonta a szemöldökét. Nem igazán értette az egészet. - Hagyjuk. – mondtam. - Mesélj te, miben kell a tanácsom?

- Egy részt, eljönnél velem a bálba? Ezt már kérdeztem de kívülálló okok miatt sajnos nem volt időd a válaszadásra.

- Nem - feleltem határozottan. - Embry előbb hívott el...de azt hiszem egyáltalán nem megyek.

- És miért? – kérdezte.

- Talán jobb lenne ha összepakolnék és visszamennék oda ahonnan jöttem. Florida, napsütés, felejtés. Még egy új életlehetőség.

- Ezt nem mondod komolyan - pupillája hatalmasra tágult. - Nem mehetsz el.

- De még mennyire, hogy visszamehetek Jake. Senki nem határozhatja meg, hogy mit tehetek és mit nem. Még Sam Uley sem.

- De hát azt hittem kezded magad jól érezni itt - törte meg a csendet.

- Jól érzem magam, de ez nem én vagyok. Nem kellene itt lennem. Nézd, amióta újra itt vagyok csak a baj tetőzik. Méghozzá magától.

- Majd elmúlik. Nincs apály dagály nélkül - tette hozzá. - Ne agyalj ezen. Helyre rázódsz aztán már el is felejted ezt az ostobaságot.

- Úgy sem ismersz - suttogtam.

- Ki ismer téged egyáltalán? - tette fel nekem a kérdést.

Csak ültünk egymás mellett, ő gálánsan segítőkészséget mutatott felém. A párnámat igazgatta, felültetett, megetetett, mindent megtett értem. Nem értettem a gondoskodását. Nem értettem ezt a változást. Őt sem értettem. Mikor ismét jött a váltás Emily feljött, és az elkínzott arcomra meredt.

- Nehéz az élet. Azt hiszem Leah azért utál téged ennyire, mert neki is hasonló élete volt, és te mégis felülkerekedtél a problémákon.

- Azt nem hiszem. Itt van Embry. Itt van Jake. Fogalmam sincs mi lelte, itt a farkas dolog a falka...mi mindennek kell még történnie, hogy egyszer azt mondhassam jó itt?

Emily óvatosan megölelt.

- Mondjuk egy erős szerelem maradásra bír, nemde?

- Szerethetek-e úgy valakit, hogy tudom, ő másként szeret? Vagy szerethetnek-e engem úgy, hogy rólam tudják, másként érzek?

- Ajaj. Embry-Elina-Jake háromszög.

- Pontosan - morogtam sötéten. - Nem tudom. Nem tudom, éss még mindig nem tudom. Jake-nek ott van Bella, de hát Bella Edwardot választotta. Tehát Jake csak harcol a semmiért ahelyett, hogy boldog lehetne.

- Mondjuk veled - tette hozzá Emily. - Nézd Jake egészen más milyen, mint aminek mutatja magát. Bár ez a fiúk többségéről elmondható. Embry pedig szeret téged, igazán!

Teljesen kiborult, mikor megtudta hogy farkas vagy.

- De hát miért?

- Mert fél, hogy a testvére vagy - szólalt meg halkan Emily. - Nagyon retteg tőle, hogy megtudja ezt és nem szerethet téged. Ez igazán nagy csapás lenne számára. Ezért lenne jobb mielőbb megtudni, hogy kinek vagy a gyereke. Megkeresni a gyökereidet, még ha az fájdalmas eredményre is vezethet.

- Én nem akarom tudni. Nem akarom - suttogtam a fejemet rázva. - Leadtak mint egy holmit.

- Nem volt más választásuk valószínűleg. A szülők hibája sosem hárul a gyerekre. Ahogy a gyerek sem neheztelhet a szülő hibáira.

- Mi lesz velem? - néztem Emilyre. - Ez veszettül nehéz. Hogyan szakadjak el az egyiktől, hogy a másikba gyökerezhessek?

- A friss hajtások a nap felé nyújtózkodnak, a silányak pedig elhalnak utat engedve a frisseknek. Minden folyamat magától történik, beleszólások nélkül. Tedd te is ezt. Az élet úgyis tudja miként rendelt neked Sorsot.

- Dehát a szívem...

- A szív sok lövést képes elviselni mígnem egyszer golyóálló lesz - tette hozzá bölcsen Emily. - Amitől nem halsz meg az csak erősebbé tehet. Jól dönteni talán képtelenség hisz végig a fejedben van a másik lehetőség sziluettje. Hogyan lehetett volna...? Miként? Hogy alakult volna? Minden "jó döntés" nézőpont kérdése. Embry a szívét adná, de lehet, hogy neked nem az ő szíve kell. De kitudja, lehet, hogy elfogadod és rájössz, mégis az övé kellett. Nem tudhatod mit vált ki belőled, ha nem hagyod, hogy érezz itt - kopogtatta meg a mellkasomat - és nem hagyod, hogy ez irányítson - mutatott rá a fejemre. Hálás voltam Emilynek. Rettentő hálás.

****

A nap lassan kezdett letűnni az égboltról. Paul velem szembe ült és figyelte az állapotomat.

- És hogy érzed magad? - kérdezte tőlem. - Piroska nagyot koppant a földön.

- Az biztos - feleltem. - Egész jól.

- Reméljük, hogy a csontjaid jól fornak össze - tette hozzá vigyorogva. - Különben ismét elkell törni.

- Vicces vagy, csak szar a humorod - szóltam vissza neki.

- Na és Embry vagy Jake kicsi lány? Két lovat egy seggel bizony nehéz megülni.

- Mióta van közöd a magánéletemhez?

- Mióta farkassá váltál kicsi csillag - nevetett fel. - Hallgattasd el az elméd mielőtt átváltozol. Megérdemeljük.

- Azt gondolod nekem könnyű?

- Őszintén Piroska, kinek az? - rántotta meg a vállát. - Egyik oldalról Leah panaszáradata, a másikról Jake-é. Most jössz te, és ott van Embry is. Mi meg csak hallgatunk. Hallgatunk és tűrünk nektek.

- Hát ne hallgasd.

- Mintha nem tudnád, hogy ez nem így megy - vigyorodott el. - Bár majd úgyis figyelni fogom a történéseket valamelyik srác fejéből.

- Mocskos vagy.

- Mint te édes - szólt vissza. - Ne áltasd magad Elina.

- Paul, fáj a fejem - szólaltam meg mire ő felállt.

- Hozok fejfájás csillapítót - szólt halkan. Meglepett a segítőkészsége.

- Mi lelt? Az előbb még nem ilyen hangnemben beszéltél.

- Tudsz csendben maradni és ezt értékelem.

Nyelvet öltöttem rá, mire ő pimaszul villantott egy igazi macsó mosolyt, majd letrappolt az emeletről. A gyógyszert azonban már Embry hozta fel. Arca mosolyra húzódott. És ezzel belopta magát a szívembe.

- Már hiányoztál – mondta, majd a kezembe nyomta a vizet és a gyógyszert. A mellkasára fektette a fejemet, én pedig hozzábújtam. Perceken belül elaludtam az andalító melegtől. Emily benézett a szobába és meglepődve látta Embry arcát.

- Embry, mi bánt? - ült le, és Embry szemében könnyek csillogtak.

- Mi van ha a testvérem? - szólalt meg. - Mi van ha nem szerethetem őt?

- Ezen ne rágd magad - törölte le anyai gondoskodással a könnyeit. - Akárhogy alakul együtt lesztek, vagy így, vagy úgy.

- És Jake? Jake megváltozott vele szemben, érzem, láttam a gondolataiban milyen kedves vele. És ez nekem nem tiszta.

- Jake feladta a tiltakozást ellene - suttogta halkan Emily. - Embry, szerintem…

- Ne mond ki - rázta a fejét Embry. - Nem akarom, nem akarom...

- Lehet, hogy Jake Elinába vésődött – mondta, ki végül Emily, majd éreztem, ahogy óvatosan átfektet az ágyra, és percekkel később egy dühödt üvöltést hallottam a távolból.