10.rész

10.rész.

A farkas tükörképe velem szinkronban mozgott a vízen. Én voltam az. Próbáltam az izmaimat, próbáltam a futást. Ujjongtam magamban. Végre, végre valami jó is történik velem! Meglepődve észleltem, hogy ezt a jó dolgok közé sorolom. Hogyan lehet jó, ez az átkozott/áldott élet? Át tudok változni egy farkassá, és ez minden. Ez minden? Miket beszélek én?

Éreztem a lehetőséget ebben, de magam sem tudtam, hogy hová vezet ez. Össze voltam zavarodva, még jobban, mint hittem volna. Nem is sejtettem, hogy valaki meghallotta a gondolataimat és utánam eredt.

Futottam át az erdőn, majd a szikláknál megálltam. Nem tudtam hogyan változhatok vissza emberi alakomba, de addig is élveztem az izmok erőteljes játékát, élveztem a végtelenségig érzékelhető sebességet, élveztem, hogy mindent látok, de tényleg mindent. Az orromban ezernyi illat kavargott és pontosan tudtam mi micsoda. Olyan tudással voltam felvértezve, amit a legtöbb ember irigykedve nézne.

Hallottam, hogy jön valaki. Éreztem, hogy jön. Tudtam. Diadalittasnak éreztem magam, hogy már én sem különbözök. Boldogan fordultam meg, és Embry ott állt.

- Épp farkas voltam, mikor hallottam a gondolataidat és megdöbbentem. Hogy lehetséges ez? - nézett rám kérdőn. - Fogalmam sincs, ez egyre furább. Sőt meglepő. Nem is találok szavakat. Most már te is farkas vagy.

Úgy tűnt csalódott. Valamiért mintha csalódott lett volna, hogy én is farkas vagyok. Talán nem akarja, hogy halljam a gondolatait? Vagy mi lelte? Néhány ruhát hozott nekem.

- Ezeket a lakásodból loptam el. Változz vissza – mondta, én meg csak ültem tovább és néztem őt. Nagy nehezen megértette.

- Engedd el magad. Gondolj az emberi mivoltodra. Lazulj el és sikerülni fog. Ígérem, itt leszek veled, ne ess pánikba.

Leült mellém és én melléfeküdtem. Észrevettem, hogy lassabban veszem a levegőt, ellazulok és éreztem, hogy a kezeim újra öt ujjban végződnek. Meztelenségem zavarba hozott, de úgy tűnt nem csak engem. Embry azonnal odadobta a ruhát és hátat fordított. Nagyokat lélegeztem. Teljesen el voltam ámulva az új adottságomtól, ami úgy éreztem fontosabbá, mássá tehet és tesz is.

- Majd néha kontrolláld a gondolataidat - vetette oda halkan. - Ne feledd, most már minden apró részletről tudni fogunk. Még arról is, amiről én személy szerint nem is akarok. - Bólintottam. - El kell mondanod Samnek, hogy alakváltó vagy. Biztosan nem lesz elragadtatva, ahogy én sem vagyok, de...ez van. Nem te akartad így - felelte letörten. – Gyere, elviszlek hozzájuk, kocsival jöttem.

A kocsiban halk zenét kapcsoltam be. Némán bólogattam és néztem a sötét világot, ami odakint volt. Embry nagyon erősen koncentrált a vezetésre és nem is nézett rám. A homlokomra tapasztottam a kezemet. A bőröm égetően forró volt, amit eddig észre se vettem. Minden olyan hirtelen volt...talán ezért. Nem tudtam miért, csak belecsöppentem most egy új világba és boldoggá tett a másság. Most már igazán tartozom valahová.

A ház előtt már vár minket Sam. Emily gondterhelt arca elcsitult, mikor meglátott, majd szélesen mosolygott.

- Üdv újra itt – üdvözölt.

- Szia Emily. Hello Sam.

- Szóval farkas vagy? –támadt rám a férfi. - Mióta tudod te ezt?

- Ma óta. Azt hiszem nincs huszonnégy órája.

- Meg kell tudnunk kik a szüleid! - felelte gyorsan. - Ki kell deríteni.

- Miért olyan fontos ez? - néztem rá.

- Hát nem érted? Valaki itt a csapatból a féltestvéred vagy a testvéred és neked fogalmad sincs róla - összegezte a hallottakat. - És lehet, hogy olyan személy szeretett beléd, akinek nem lenne szabad.

- Mert aztán a szívnek lehet parancsolni! – fújtam rá dühösen. Sírni támadt kedvem és most is szabad folyást engedtem az érzéseknek. Emily odajött, a fejemet ültömben a mellkasára tettem és zokogtam, ő pedig csitítgatott.

- Elég sok volt neki ez az ideköltözés..aztán most ez. Hihetetlen még így is .Ki kellene kapcsolódnia - nézett rá gondterhelten Samre.

- Persze, hogy sok neki. Nekünk is az! A falkába nem lehetnek többen. Nem lehetnek, ez lehetetlen!

- Akkor alapítok egy újat - tettem hozzá mellékesen.

- Akkor ez tudod mit jelent kicsilány? Dehogy tudod, semmit sem tudsz - rivallt rám Sam. - Fogalmad sincs a dolgok menetéről, sem magadról. Csodálkozom, hogy nem téptél szét senkit. Egyáltalán, hogy van önkontrollod, valaki segített?

- Nem - feleltem. - Csak én voltam, aztán később jött Embry.

A percek csigalassúsággal teltek. A fiúk mind megérkeztek, többé-kevésbé hulla fáradtan és Sammel tanácskoztak. Én csak ültem Emily mellettem, aki próbált velem kommunikálni, de én olyan voltam, mint egy másnapos. Nem bírtam felfogni, hogy egyik pillanatban még olyan magasan szárnyalok, a másikban meg zuhanórepülés egyenesen a föld felé.

Bágyadtnak éreztem magam. Emily halkan beszélt hozzám, mikor Sam és Jacob kijött, utána Embry és az arca teljesen el volt komorulva. Úgy tűnt, mintha könnyes lenne a szeme.

- Azt hiszem, ebbe a falkába már nem vehetünk be - szólalt meg Sam. - Mivel ugyan képes vagy az átváltozásra két választásod van. Az első, hogy egyedüli farkasként nem avatkozol a mi falka ügyeinkbe, második, pedig, hogy saját falkát alapítasz. Amennyiben a másodikat választod, ezt La Push területein kívül kell megtenned, mivel ez a mi területünk. Nem tekintünk rád ellenségként, de nem tűrünk meg itt sem.

- De hát miért? - emelkedett fel Emily. - Sam ez olyan igazságtalanság! Hiszen Leah is...

- Leah egészen más tészta. Annak sem kellett volna megtörténnie - suttogta Sam. - De sajnos erre a döntésre jutottunk. Ez a helyzet.

Felálltam. Reszketeg lábaim úgy citeráztak, hogy ezt mindenki észrevehette.

- Akkor hát nincs jövőm ebben a falkában?

- Nincs - felelte Sam. - Nézd...attól még a falka tagok ugyanúgy a barátaid, ugyanúgy eljöhetsz ide, lóghatsz velük, de nem tartozol közénk. Fogalmam sincs kik a szüleid, de utána fogok járni. Ha olyan emberről van szó, aki sokat tett az előző falkákért akkor beveszünk egy szó nélkül. Addig pedig...kívülálló vagy.

- Száműzött - szólaltam meg halkan. A könnyeim csíkban folytak lefelé. Leah türelmetlenül dobbantott.

- Nem lett kitűzve a halálod időpontja, akkor meg mit keseregsz? Semmi sem történt az égvilágon, ami miatt lógatnod kellene az orrod.

Életemben először úgy éreztem nem hagyom már ezt. Nem nyelhetem le azt a sok keserűséget.

- Igen? És te? Miért vagy folyamatosan olyan, mint akit meggyilkoltak párszor? – vetette oda a kérdést, miközben a szemem szikrákat szórt és a csalódottság marta a torkomat. - Tudod Leah, itt te vagy az egyetlen, akinek savanyú a szőlő, és mindenki tudja miért. Lehet undok dolog, de hányok tőled. Szánalomra méltó vagy - döftem meg a szavakat a végén.

Leah nekem esett. Éreztem, ahogy a fejem koppan a padlón ő pedig vadul remeg felettem.

- Hagyjátok abba! Hagyjátok! Leah hagyd békén! HAGYD BÉKÉN! - Embry üvöltözve szedte le rólam Leah-t, akit a többiek karon ragadták és kivonszolták. Hallottam a dühödt ordítását. A kezemet a fejemre tettem. Megdöbbenve vettem észre, hogy a kezemet vér színezi.

- Vérzem - szólaltam meg halkan, aztán eltűnt előttem a világ. A sötétség csak növekedett a szemem előtt, egészen addig, amíg be nem kebelezett.

Melegség mindenhol. Karok. Puhaság. Nyugtató szavak. És a világ egy pillanatra megállt számomra Nem létezett jó vagy rossz emlék. Nem létezett valójában semmi sem csak egy pillanatra megálltam a rohanó emberek és események között. Megpihentem a sötétségben.

****

A reggel az ágyamba talált engem. A függönyökön keresztül óvatosan sütöttek be a napsugarak, nem bántották a szemem. Oldalra pillantottam és egy mosolyt láttam.

- Jó reggelt! - szólalt meg halkan Embry. - Hogy vagy?

- Hol vagyok?

- Haza hoztalak - mosolygott rám.

- A többiek?

- Iskolában, te viszont itt maradsz, ahogy én is. Vigyázok rád, majd Jake felvált.

- Miért kell rám ennyire vigyázni?

- Összetört pár csontod - magyarázta Embry. - És vigyázni kell rád, mivel egyedül élsz. Majd vigyázz rád Paul is. Azt hiszem holnap.

- De hát kutya bajom - próbáltam felülni, ami nem sikerült.

- Ne akarj jobban megsérülni - tette a kezét a vállamra Embry. - Emily meg főz majd neked.

- Úgy kezeltek, mint egy halálos beteget - dörmögtem.

- Te pedig hisztizel - mosolyodott el Embry. - Nem hiszem, hogy túlságosan szeretsz tétlenkedni.

- Eltaláltad – jelentettem ki, majd némi megdöbbenéssel vettem észre, hogy csak egy boxer alsó virít rajta. – Te velem aludtál?

- Igen - felelte óvatosan. - De nem volt semmi, nem tettem veled semmit...meg semmi ilyen...tudod...szóval érted... - jött zavarba.

- Persze – mondtam, ő pedig átkarolta óvatosan a vállaimat, engem pedig ismét elnyomott az álom. Még meg akartam köszönni neki, de erre már nem jutott idő. A fejem megadóan csuklott a mellkasára és jó volt hallani egyenletes szívdobogását.