9.rész

9.rész

Néhány szendvicset összeállítottam és egy édes kis kosárkába tettem. Olyan voltam, mint Piroska, mikor a nagymamához igyekezik. A helyzet iróniáján, hogy én pont a farkashoz igyekeztem.

A maradék lépcsőket szeltem és mikor megláttam a szürke farkast ott szobrozni. Odarohantam hozzá és boldogan felnevettem.

- Itt az én drága szürke farkasom - a szavak maguktól tódultak a számra, fel sem fogtam, hogy hogyan beszélek hozzá. A farkas lefeküdt mellém, jó közel, hogy a melegsége engem is beburkoljon.

- Hoztam néhány szendvicset. Kérsz? - kérdeztem tőle, mire hozzám dörgölte a fejét. - Ezt igennek veszem - mosolyogtam rá. A kezemből ette meg a szendvicseket és nem felejtette el lenyalni a kezemet sem.

- Remélem azért nem így szoktál udvarolni - mosolyogtam rá. - Mondhatnám rád, hogy túlontúl nyálas vagy, de ez esetben ez csak...ösztönös.

Erre olyan rosszallóan nézett rám, mintha csak azt mondta volna: ez nem volt vicces. Megvakargattam a fülénél.

- Élvezed mi? Kíváncsi lennék...

A mondatot befejeztem mikor meghallottam, hogy jön valaki. Gyorsan felpattantam és Embryre néztem.

- Tűnj el! - Ő csak sután megrázta a fejét. A közeledő alak Paul volt.

- Na végre,hogy megtaláltalak hős szerelmes - nézett Embryre. – Oh, szia Piroska, mi a helyzet? Hoztál uzsit is? - nézett a kosárkára. - Igazán bátor kislány vagy - nyomta meg az igazán szót. - Sam keres téged, gyűlés van. Várj én is átváltozom. – Hirtelen rámmeredt. – Hé, kislány, ha nem akarod látni a kis Pault, akkor legyél szíves tapintatosan elfordulni, bár nem lenne ellenemre meg kell, hogy mondjam - vigyorodott rám pimaszul. - De úgy vélem ez igazán nagy szívfájdalmat okozna Embrynek.

- Mondták már, hogy mocskos a fantáziád és ráfér, hogy valaki átsúrolja?

- Ezt kicsim már senki sem lesz képes átsúrolni - vigyorodott el miközben ledobta magáról a pólót. Gyorsan elfordultam mire gonoszul felnevetett.

- Mégsem olyan bátor ez a Piroska. - Halk morgás kíséretében farkassá változott. Mire visszafordultam ott hevertek szanaszéjjel a cuccai. Megfogtam őket és összehajtogattam majd Embryre néztem.

- Akkor holnap találkozunk az iskolában, vagy elém jössz? Ahogy gondolod. De még együtt is kell tanulnunk tudod. – Erre a szürke farkas pofán nyalt. Igazán romantikus. Paul vihogott, de úgy, hogy kilátszottak a fogai. - Mondhatom pocsék a humorod - húztam el a számat. Mire feleszméltem egy rozsdavörös farkas érkezett a partra. Mikor meglátott megdöbbent a felismeréstől.

- Te vajon ki lehetsz? - töprengtem hangosan. - Lehet, hogy Seth?

Megcsóválta a fejét. Ekkor Bella rohant elő a semmiből és egyenesen a rozsdavörös farkas bundáját ölelte át.

- JACOB? - dünnyögte. –J ól vagy? Minden rendben? A vámpír már északra van, az már a ti területetek...

- Vámpírok? - ismételtem Bella utolsó szavát, mire ő hátrafordult és kicsit megvetően közölte velem a tényeket.

- Persze, hiszen erről nem meséltek neked? Azért tudnak mostanság átváltozni, hogy vámpírokat öljenek...

- Vannak itt La Pushban vámpírok?

- Nem, itt nincsenek. Forksban vannak - pirult el. - Az egyiket minden bizonnyal ismered is.

- Na ki vele.

- Edward Cullen, a barátom.

Na tessék, ez itt kérem szépen egy igazán szép és fordulatos dráma némi szerelmi háromszöggel megspékelve. Bár a háromszögben már nem voltam biztos. Bella rám meredt.

- Te nyugodtan hazamehetsz, a fiúk elkapják, akit kell...

- A barátodat? - húztam fel a szemöldökömet. - Te aztán igazán szeretheted...

- Te meg nem értesz semmit! - csattant fel. - Nem a barátomról van szó természetesen, de ezt majd később. Most menj haza.

- Nem szeretem, ha parancsolgatnak nekem - szóltam vissza. - Főleg egy olyan személy nem, aki a saját életét sem bírja rendbe hozni - sütött belőlem a gyűlölet.

- Miért a tiéd olyannyira rendben van? - kérdezte halkan és megvetően. - Azt hiszem ebben megegyezhetünk, hogy teljesen nem.

A farkasok morogni kezdtek aztán elrohantak az erdőségek irányába. Még utoljára rám nézett Embry, majd eltűnt a távolba. Rájöttem mire van még szükségem az itteni biztonságos élethez: kocsira, Bella és Edward mentes övezetekre és egy életmentő farkasra. Ha ezek meglesznek igazán megnyugodhatok.

****

Másnap reggel már tűkön ülve vártam, hogy Embry jöjjön értem. Mikor becsengetett, feltéptem az ajtót.

- Végre! - borultam a nyakába. Én magam is meglepődtem ezen az érzelmi kitörésen. Leah a háta mögött azonnal hangot adott nem tetszésének.

- Örülnék, ha végre leszállnál róla. De azt nagyon díjaznám! Nekem nem jönnek be ezek a nyálas jelenetek.

- Pofa be Leah! - szólt vissza morogva Embry és éreztem, ahogy a szíve vadul zakatol örömében. - Jó újra látni Elina.

- Még huszonnégy órája sincs, hogy elváltatok te jó ég - emelte fel a tekintetét az égre Leah. - Rosszabbak vagytok, mint Jacob egymagába, pedig az ő gondolatait ép ésszel kibírni nem egy könnyű dolog...

Jake a háttérben megszólalt.

- Kac Kac savanyú Leah.

Zavaromban elengedtem az ölelésből Embry-t. Ezt ő is észrevette, de nem tette szóvá. Aztán a nagy csapat Leah-vel kiegészülve elindultunk az iskolába. Nagy nap volt a mai. Életem első la push-i dolgozatát készültem megírni remélve, hogy bebizonyíthatom tudásomat. Rettentően izgultam és a tegnapi tanultak kiszálltak a fejemből.

Élénk csevej alakult ki Jared és Quil között. Paul előtte baktatott és Seth-el beszéltek valami nagyon fontos dologról. Jake lemaradt a hátunk mögött.

Kiértünk a térre, ahol gyülekeztek a diákok. A szél enyhén belekapott a hajamba és felborzolta. Embry óvatosan lesimított egy tincset.

- Igazán szexi ez a haj – mosolygott, miközben igazgatta a össze-vissza repdeső tincseimet.

- Jaj, Embry - nevettem rá.

Ekkor Leah szólt neki valamit és odakoncentrált egy pillanatra. Ezt megragadva Jake a kezembe nyomott egy papír fecnit és elviharzott a terem felé. Látván, hogy most senki sem figyel rám, óvatosan széthajtogattam.

"Lennél az idei bálon a táncpartnerem? Persze csak ha nem bántottalak meg eddig túlságosan. Válaszodat várom: Jake."

Idegesen összegyűrtem a levelet és a zsebembe süllyesztettem. Embry pillantását kerülve elmentem a terem irányába, leelőzve Jake-t is. Nem akarok ma fájdalmat. Ma nem akarok.

A dolgozatírás közben Embrynek engedtem, hogy néha rálessen az én dolgozatomra. Sokszor kicsin múlott, hogy nem buktunk le, de mi úgy néztünk egymásra, mint két cinkostárs. Önfeledt voltam vele az összes órán. Nem is próbáltam agyalni a problémán, úgy gondoltam majd este átmegyek hozzá és közlöm vele a szomorú tényt, hogy valaki már megelőzte őt. De még magam sem tudtam, hogyan fogom ezt meg tenni, mert végre a lelkem látott egy aprócska reménynyalábot, hogy talán érdeklem őt, és talán esélyt ad nekem valamire...na de mégis mit várok én?

A csodát, mi sosem jön el? A farkas fiút, aki éjszakánként nekem fog vonyítani az ablakom alatt? Vagy csak a mese végét, ami happy end lesz?

Nem tudtam és egyre fásultabb lettem. Ez persze nem maradt láthatatlan mások szeme előtt sem. Embry azonnal elhívott beszélgetni az egyik szünetben.

- Mi a baj? Nagyon szomorú vagy matek óta.

- Hát csak igazából nincs jó kedvem - húztam ki magam a vallatás alól.

- Van egy olyan érzésem, hogy a problémád tárgya J-betűvel kezdődik és ake a vége - húzta el a száját. - Na mond csak nyugodtan, mit tett az a szerencsétlen.

- Én nem akarom, hogy ellenséges legyél vele. Hiszen, amíg én nem voltam ti olyan jó barátok voltatok.

- Jól mondod. Amíg te nem voltál, de te szerencsére már vagy és az emberek, meg a körülmények gyorsan változnak. Hidd el nem hal bele, ha nem szólok hozzá mondjuk...élete végéig.

- Ugyan Embry, felesleges, tényleg az. Neki ott van Bella tudod és ...

- Persze, ott van Bella. Bella addig van vele, amíg Edward engedi és utána Jacob mehet a szemetesbe, mert nem lesz esélye, hogy labdába rúgjon. Már most sincs túl sok, de próbálkozik. Ez a legtöbb, amit megtehet, közben ezer darabra szakítja a saját szívét és mi kénytelenek vagyunk végighallgatni ezt - kezdett ideges lenni Embry. - Aki hülye, az haljon meg!

- Ilyet nem mondhatsz! - mordultam rá. - Az ember, ha szeret valakit sok ostobaságot elkövet meg tanul belőle.

- Azt meghiszem Elina.

Gúnyosan rám meredt majd elviharzott. Én meg csak tehetetlenül néztem utána. Becsengettek és bementem órára. Hozzám se szólt, Jake meg kérdőn nézett rám. Mindenki világát képtelen vagyok megmenteni. Nem vagyok hős.

****

Este miután megírtam a leckémet, a sötét ház nagy csendje félelmetesnek hatott rám. Utáltam egyedül élni, utáltam minden reggel egyedül felkelni, gyűlöltem azt az érzést, hogy senki sem szól hozzám. Rosszul voltam az egyedül elköltött ebédektől, vacsoráktól és reggeliktől. Rosszul voltam attól, hogy nincs aki hozzám szólna. Egyedül vagyok. És talán most elsőnek ébredt fel bennem az a vágy, hogy bárcsak tudnám kik voltak a szüleim. Bár ezzel sem oldanék meg semmit, mert lehet, hogy már nem is élnek, lehet hogy nem is itt laknak...lehet, hogy nem is akarom tudni, mert az igazság néha fájdalmat okozhat. És ez semmit sem változtat az egyedüllétemen.

Azon tűnődtem, hogy átkellene mennem Jake-hez, hogy elmondjam, nem mehetek vele a bálba, bárha szeretnék. De túl zavaros volt minden. Túlságosan zavaros és fájdalmas. Sírni akartam, toporzékolni, üvölteni, hogy az élet valójában egyáltalán nem igazságos. Nem az.

Fogtam a kabátomat és lerohantam a partra. Rohantam, a szél belekapott a ruhámba, de nem érdekelt, tengert akartam érezni a lábam alatt. A nedves homok hideg volt a lábam alatt, de ez sem érdekelt már.

Lerogytam a homokba és sírtam. Sírtam akár egy gyerek, aki valami rosszat tett, akit a világ megbántott, ellökött, akit a világ kinevetett. Akinek elvették a kedvenc játékát és pozdorjává törték a szeme láttára. Sírtam, mint egy felnőtt, akinek félresiklott az élete és nem látja a megoldásokat. Sírtam, mint egy tinédzser, akinek összetört szívére nincs elegendő mennyiségű tapasz. Ütöttem a homokot, de a fájdalom nem hagyott alább.

Szeretni és szeretve lenni nem is olyan könnyű. Szeressek úgy, hogy ez másnak nem fáj. Szeressenek engem úgy, hogy ez másnak nem fáj.

Ott van Embry, az én barnaszemű drága Embrym. Aki a lelkét kitenné értem, mert látom már, tisztán látom, hogy ő nem csak barátként közeledik felém. Olyan lágy, olyan gyengéd... és én mégis meglátom őt, de mellette meglátom Jacobot. Azt a fiút, aki sosem lehet az enyém, mert ott van neki Bella. Egy ördögi kör, egy nyomorult kör, amiből nem lehet kimászni és bemászni sem úgy, hogy valaki szíve ne sérüljön. Mer mit nekem a fájdalom.

A testem vad remegésbe kezdett, és éreztem, ahogy a sós könnyek megdermednek az arcomon. Félelmetesnek tűnt a dolog, de azonnal rájöttem mi ez.

A Quileute vér dolgozik bennem. A vér, amelynek hívószava oly erősen csengett a fülemben. Összegörnyedtem és éreztem, ahogy a testem lassan átalakul. Fájdalmas alakulás volt, rettentően fájt, ahogy a lábaim és a kezeim is...

A vízhez sétáltam, és mikor belenéztem majd megbolondultam a boldogságtól. Egy farkas nézett vissza rám.