8.rész

8.rész.

Vasárnap. Némi esőfelhővel tarkított lágy napsütés. Úgy gondoltam soha jobbkor, ideje, hogy kikapcsoljam magam. De aztán a fejembe villant a Billynek tett ígéretem, így hát úgy éreztem igazán nem lenne fair play, ha nem mennék kora reggel át hozzájuk. Így is tettem. Néhány igazítás a hajamon, egy farmer egy póló és mehetünk is.

Az utcán köszöntek az emberek és én visszaköszöntem. A második lépésem a külvilág felé. Meg kell, hogy mondjam igazán jó érzés volt. A verandán már várt engem Billy, mintha csak tudta volna, hogy ma jönni fogok.

- Épp jókor - mosolygott rám. - Már kezdtem éhes lenni. Jacob pedig még szöszmötöl.

- Akkor irány a konyha - adtam ki a parancsot nevetve.

A konyhában egész jól mozogtam, míg Billy reggeli összefoglalót nézett a tegnapi meccskavalkádból, ás élénk csevejt folytatott az itteni rendőrrel. Úgy tűnt, nagy barátok.

Ahogy megfordultam, hogy az asztalra tegyem a ham and eggs-t egy kócos, végtelenül álmos tekintetű Jacobba botlottam. Ő is meglepődött és lopva lesimította az atlétáját és a rövidnadrágját. Próbáltam nem a nadrágját pásztázni.

- Jó reggelt - szóltam oda vidáman és máris visszafordultam a pulthoz.

- Szia. - Álmos hangja rettentő bájos, szinte gyermeki volt. Hallottam, ahogy kihúzza a széket, a tányért dugig teszi és engem néz. Figyeli az összes mozdulatomat.

- Hát ez a női sürgés-forgás már hiányzott innen - mondta derűsen. - Jó ilyet is látni.

- Azt elhiszem - mosolyogtam.

Billy is begurult és hármasban kezdtünk el reggelizni. Billyt hallgatni igazán jó érzés, hiszen olyan közlékeny és úgy előadja a dolgokat, mintha te már ezer éve ismernéd. Sőt talán bennem még az is felmerült, hogy olyan, mint egy távoli nagybácsi. Értve úgy, hogyha találkozol vele órákig mesél és te iszod a szavát. Rá kellett jönnöm, hogy Black-éknél repül az idő és a ház egy olyan kellemes érzetet ad nekem, amire szinte egy igazi otthon képes. Pont olyan, mint mikor fáradtan és nyúzottan hazakocsikázol egy kimerítő út után, és boldog mosoly terül szét az arcodon, mikor meglátod a házadat. Na ez a ház pont ilyen.

A napsugarak végigtáncoltak az étkezőasztalon, aztán a tányérokon, megcsillantak az evőeszközökön és végül beköltöztek Jake és Billy szemébe. Hajszálra ugyanolyan a szemük, le sem tagadhatnák a rokoni vénákat.

- Nagyon köszönöm ezt a mennyei reggelit - mondta Billy. - Igazán jólesett, nagyszerű szakács vagy. Megtartunk ifjú hölgy.

- Köszönöm - nevettem fel. - Ilyen dicséretet is régen hallottam.

- Nahát, akkor épp ideje. Én lassan készülődöm, mert értem jön Swan rendőrfőnök, és elmegyünk horgászni. Viszont nem szeretném, ha az én bájos és esetlen fiam egyedül maradna itthon - ejtette el az átlátszó célzást.

- Hát azt hiszem, hogy ez a nagyfiú már nem szorul pesztrálásra - vettem át a szót.

- Igen apa. Amúgy is átjön ma még Bella is.

Az édesapja csak egy szemvillanással jelezte, hogy nem örül a dolognak, de nem szólt semmit. Én is úgy éreztem, ideje távoznom. A feszült légkör, na meg a hallottak eléggé elvették a kedvemet.

- És te? Mit csinálsz ma? - kérdezte semlegesen Jake. Próbált kedvesnek tűnni, hogy kijavítsa az iménti nemkívánatos információt.

- Azt hiszem...azt hiszem meglátogatom Embryt - feleltem negédesen és rájöttem, hogy nem is olyan rossz ötlet.

- Embryt? Miért Embryt?

- Mert nagyon sokat köszönhetek neki - feleltem őszintén. - Elviszem egy körre sétálni, én a tapasztalt túravezető - nevettem fel.

- Hát akkor remélem, jól fogod magad érezni.

Cseppet sem hangzott úgy, mintha komolyan is gondolná, így elköszöntem a párostól és az előszobába érve még elcsíptem Billy feddését.

- Jake, néha meg kell tanulnod, hogy vannak dolgok, amik jók számodra, és vannak, amik kevésbé. És neked attól nem lesz jobb, hogy a kevésbé jó dolgokra vágysz miközben előtted az igazán jó lehetősége.

- Apa ne oktass ki, kérlek!

- Pedig, azt hiszem, hogy szükséged van rá. Bella...

- Nem akarok róla beszélni! – mondta Jake, én pedig sürgősen távoztam az ajtón át. Nem akartam beleártani magam egy olyan dologba, amihez aztán tényleg semmi közöm. Nem volt túl jó érzés, hogy összevesztek miattam. Ahogy az sem, hogy Bellát láttam a furgonjával közeledni a Black porta felé.

****

Embryék háza előtt álltam. Csak néztem ezt a szép házat és elképzeltem hogyan élhet benne Embry és a családja. Bár azt hiszem jobban ismertem egy kicsit, mint a többieket mégis hiányosak voltak ezek az ismeretek. Sokkalta hiányosabbak, mint ahogy én ezt gondoltam volna.

Például csak azt tudtam róla, amit én magam láttam. Szelíd, kedves, humoros, romantikus is talán egy csöppet, segítőkész...ezek csak apró információk. Seth és Paul beszélgetését hallottam egyszer mikor arról beszéltek, hogy az édesanyja Makah származású és az édesapja sem quileute. Tehát ő egy kis félrelépésből születhetett...

De persze a szülők hibájáról sosem tehet maga a gyerek. Csak álltam a ház előtt és citerázó lábakkal kopogtattam be. Magam sem tudom mitől tartottam ennyire.

Egy harmincas évei végén járó nő nyitott nekem ajtót. Sűrű, tömött fekete haját leengedve hordta és egy fehér vászonruha volt rajta. Mosolyogva nézett rám.

- Miben segíthetek?

- Embry Callt keresem - feleltem gyorsan.

- Ki keresi?

- Elina – motyogtam, mire az édesanyja szemrevételezett egy kicsit, aztán a válla felett felkiáltott az emeletre.

-Embry, keresnek. Gyere le.

- Máris anya!

Az édesanyja addig szélesre tárta az ajtót, majd bentebb invitált. Ő maga eltűnt a konyhában én pedig csak a lépcsőre szegeztem a tekintetem. Embry meglepődve vette észre ki is várja őt.

- Elina? Te mit keresel itt?

- Mondjuk téged? - kérdeztem nevetve. - Gondoltam elcsallak egy körre, mondjuk sétálni. Persze csak ha van kedved.

- Persze! - szólalt meg egyből. - Mehetnénk a motorommal.

- A te motoroddal? - néztem rá hülledezve. - Mióta motorozol?

- Öt éve, és egy igazán csodálatos crossmotor - húzta ki magát büszkén. - Én meg Jake szereltük össze még anno. De hát még sok mindent nem tudsz rólam - kacsintott rám.

- Azt hiszem ebben határozottan egyet értek. Akkor jössz? – kérdeztem, és az édesanyja ekkor kilépett a konyhából.

- Elmehettek, de nyolcra gyere vissza, hiszen még házit sem csináltál Embry.

- Igazán nincs sok.

- Mindig ezt mondod, de én szeretném, ha tanulnál.

- Majd segítek a házi feladatban - néztem rá mosolyogva. - Én már készen vagyok.

- Na végre! - csapta össze a kezét az édesanyja. – Valaki, aki fenékbe billentheti az én kisfiamat és ráveszi, hogy ne csak naphosszat lógjon a haverjaival, hanem tanuljon is. Örömmel venném ha együtt tanulnátok egy héten mondjuk kétszer.

- Én benne vagyok - feleltem mosolyogva, és Embry is megadóan bólintott.

A garázsba lépve egy gyönyörű crossmotort pillantottam meg sötétzöld színben, fekete és fehér lángokkal, és az elején egy 8-as számmal.

- Motoroztál már? - nézett rám.

- Hát Vespán igen...

- Az mozgássérült jármű. Ez meg igazán vad.

- Állathoz állat illik - mondtam neki színtelen hangon, majd elnevettük magunkat.

- Igazán nem harapós a kicsike - vigyorgott rám, miközben egy bukósisakot nyomott a fejemre. - De majd meglátod. Azonban kapaszkodj erősen, lehet, hogy száz fölé megy majd a sebességmérő - vigyorgott tovább. Erre megrántottam a vállamat. Azt hitte megijedek tőle? Talán egy kicsit elhűltem.

A motor úgy dorombolt, mint egy nagymacska. A kezemet átkulcsoltam izmos hasfalán és éreztem, ahogy Embry fészkelődik egy kicsit a motoron.

- Na mehetünk? - szólt hátra.

- Naná.

A motor kikanyarodott a házuktól, majd elhaladt Jake-ék háza előtt, akik épp akkor jöttek ki. Futólag rájuk néztem, majd érdekesebbnek tűnt Embry háta.

A száguldás következtében erdőt erdők követték, sziklák, tengerpart...majd egy elhagyatott szakaszhoz értünk, ahol még látszott a tenger. Gyönyörű állatias volt a táj.

- Ide szoktam jönni, mikor rossz kedvem van - szólt Embry miközben levette rólam a bukósisakot. - Itt mindig elmélázom az élet nagy dolgain, aztán hazamegyek.

Nekidőltünk a motornak és egy ideig csendben voltunk, majd ő törte meg a csendet.

- Régóta akartam kérdezni tőled valamit...szóval nem tudom hallottad-e, hogy bált rendez az iskola minden évben. Már néhány diák ettől ég.

- Nem igazán figyeltem mások csevegéseit.

- Szóval a mostani bál témája az, hogy az összes törzs legendáit, mítoszait felhasználva egy személynek kell öltöznöd és vihetsz magaddal egy báli partnert a táncra. Szóval azt akarom igazából kibökni, hogy lennél a társam? Elkísérnél engem?

- Persze, szívesen - mosolyogtam rá. - Nagyon jól hangzik, de én egy ilyen legendát sem ismerek.

- Oh, emiatt ne félj. Édesanyám rengeteg tud, aztán tőle szerzek ötletet a ruhánkra - legyintett a kezével. - Az a fontos, hogy igent mondtál. Pedig igazán nem hittem volna.

- Miért? - feleltem.

- Talán mert néha úgy nézel Jake-re, ami okot adott arra, hogy azt gondoljam nem jönnél velem el.

- Egy, Jake el sem hívott. Kettő egyáltalán nem nézek úgy rá - bájos hazugság - a harmadik pedig az, hogy azt hiszem ő leragadt Bellánál.

- És te ezt sajnálod?

- Miért te nem sajnálod őt? - tértem ki a válasz alól. - Biztosan rohadt rosszul érintheti, hogy Bella ezt csinálja vele. Hol együtt mutatkoznak, hol pedig külön. Bella nem tudja mit akar és ezzel teljesen tönkrevágja Jake-t.

- Nagyon belesüllyedtél a témába - vágott a szavamba. - Igazán jó patrónus lennél. Főleg Jake-nek.

- Jaj Embry! Ne légy már ilyen rosszmájú. Ez semmit sem jelent.

- Azt mondod?

- Azt – feleltem, ő pedig kicsit hallgatott aztán hozzátette.

- Ennek azt hiszem határozottan örülök. Persze csak titokban és csendben nehogy elillanjon a dolog – mondta, én meg oldalba böktem. - Mi van? Én csak az igazat mondom.

- De hát majdnem olyan, mint a testvéred.
,
- Néhány esetben kerülöm, hogy a testvéremnek lássam.

Ismét hallgatás következett be majd együtt bámultuk a viharosnak tetsző tengert. Nyugtató látvány volt és hagyhattam, hogy az én gondolataim is pontosan így csapongjanak körülöttem. Egyáltalán nem volt ínyemre a Bella-Jacob-Én téma. Mert egyáltalán nem akartam olyasmiről beszélni, amiben még én magam sem voltam biztos. Egyszer csak a kezét óvatosan a kezemre csúsztatta. Mosolyogva vettem észre.

- Elvegyem? Esetleg zavar? Megmondhatod nyugodtan nem akarok tolakodni.

- Nem teszed - sütöttem le a szemem. - Egyáltalán nem zavar.

És ez igaz is volt. Nem zavart, hogy valaki fogja a kezemet és áldóan meleget sugároz belém. Egy pillanatra arra gondoltam, csak a karjaiba kellene vetnem magam és a könnyek a fájdalommal együtt bukkannának felszínre. Elsírhatnám a bánatomat, ezt az egész zavarodottságot...talán segítene megfejten, hogy mi folyik idebent. De úgy éreztem nem tehetem meg. Pedig nagyon közel állok hozzá. A feltörekvő könnyeimet lenyeltem. Embry kicsit megszorította a kezemet.

- Igen? - néztem rá.

- Elszomorodtál.

- Egy kicsit - feleltem halkan. - De igazán semmiség.

- A semmiségek miatt az ember egyáltalán nem szomorodik el.

- Ez igaz - hagytam rá. - De nem nagy dolog, csak tudod ez az egész élethelyzet nekem még mindig új.

- Pedig egész jól megy a beilleszkedés.

- Ezt nem bánom - mosolyodtam el. - Egyáltalán nem.

- És azt bánnád, ha most megcsókolnálak?

A válasz pedig, úgy érzem pontosan az arcomra volt írva. Nem bántam egyáltalán nem.

****

Egy motor farolt le mellettünk, mi pedig mielőtt elsülhetett volna a csók szétrebbentünk. Embry keze dühösen megremegett, de fel sem nézett már akkor tudta ki az.

- Szia Jake mi járatban?

- Elvittem egy körre az én Bellámat - fúrta a tekintetét a szemembe Jake. Ekkor Bella levette a bukósisakot, majd rám nézett.

- És ti?

- Hát Embry úgy gondolta, ideje egy kicsit kettesben lennünk - vigyorogtam rá. Jake erre felvonta a szemöldökét, Embry pedig vigyorogva rám nézett.

- Értem. - Kényszeredett mosoly Bellától, majd Jake-re nézett. - Azt hiszem hagynunk kéne, hogy kibontakozzanak.

- Na igen. Rátok fér. Akkor további jó szórakozást...Bella szépségem vedd fel a bukósisakot.

Csak néztem az egyre távolodó fekete motort. Halkan sóhajtottam egyet majd Embryre néztem. Ki tudja mióta figyeli az arcomat és a reakciókat.

- Akkor hát megcsókolsz?

- Bocs Elina, eltűnt a varázs - húzta el a száját. - Pontosan akkor mikor Jake felbukkant.

Epés megjegyzése szíven talált. A fejemre tette a bukósisakot, én pedig engedelmesen átkaroltam őt és közelebb húzódtam hozzá. A motor száguldása nem adta meg a tompaság érzetét. A szívem vadul zakatolt és éreztem, ahogy a fájdalom bele-bele cikázik. Jacob nézése, a szavai, ahogy Bellát nézi...majd rám néz.

A gyorsan felvillanó képeket a fejemben próbáltam elhessegetni. A melegre koncentráltam, ami Embry hátából áradt a mellkasomba. A meleg végigcsordogált a kezemen, a mellkasomon és selymesen simogatta a szívemet. Talán a repedéseket igen, de a törött darabokat már nem képes ez az érzés sem meggyógyítani.

És most, talán Embry szíve is töredezik. Talán, de lehet, hogy sokkalta strapabíróbb, mint elsőre látszik. Nem ismerem őt, nem ismerem eléggé. Meg kell, hogy ismerjem.

Miért mindig Jake-n jár az eszem? Miért van a fejemben a mosolya, a hangja, azok a pillanatok, mikor kedves volt velem? Miért nem tudok Embryre figyelni száz százalékosan? Talán a szívem pontosan tudta azt a választ, amit az agyam hallani sem akart.

Aztán a bál is felvillant előttem. Tudtam, hogy jól fogom magam érezni Embry társaságában és azt is tudtam, hogy ennél nagyobb szenvedés lesz látni, ahogy Jake Bellával táncol, mert minden bizonnyal eltudja csalni erre a bálra is. Mert ő aztán mindenre képes.

A házam előtt Embry óvatosan megállt. Rám emelte szomorú mélybarna szemeit aztán halkan így szólt.

- Akkor jó éjt drága Elina.

- Nem lesz jó estém.

- Miért? - nézett rám kíváncsian.

- Mert tudom, hogy megbántottalak – mondtam, és láttam, ahogy halványan elmosolyodik.

- Tudod nálunk farkasoknál ott van a hirtelen gyógyulás csodája. Eltöröm a kezem és pár óra alatt meggyógyul, összeforr és nyoma sincs. Ez lesz most is, ne félj.

- De a szíveden minden törés meglátszik - suttogtam halkan. Közelebb léptem hozzá, de ő óvatosan eltolt.

- Ne sajnálj azért, amit nem te követtél el. Túlélem.

- Ebben biztos vagyok, szürke farkas. - Elmosolyodott.

- Este, ha vonyítok lejössz a partra?

- Le - feleltem mosolyogva.