7.rész

7. rész

Az eset egyre furább volt, mi több, talán misztikus is egy csöppet. Azóta nem találkoztam a farkasokkal, szerencsémre. Lehet, hogy akkor csak nem voltak éhes kedvükben.

A reggeli újságban szörnyülködve olvastam a Seattle-i gyilkosságok töménytelen sorozatát. Örültem, hogy ennyire távol lakom Seattle-től, és fogalmam sem volt róla, hogy a lehető legbiztonságosabb helyen élek.

Szombat. Igazán nagyszerű és remek nap. Az első itt töltött szombatom. Felkaptam az ecsetet, a rajzeszközöket, vásznat és ki a partra. Most szabadnak éreztem magam, nem tántorított el semmi, hogy megfessem ezt a gyönyörű tájat, emléket állítva az első itt töltött élményeknek.

A felállított vászon és az első ecsetvonások után, olyan szinten belemerültem az egészbe, hogy fel sem tűnt, a közeledő alak. Az sem tűnt fel, hogy a hátam mögött figyeli a készülő képemet. Vadul festettem, folyamatosan koncentrálva a színekre, az összhangra, koncentrálva a látvány visszaadására. Mikor elfáradtam, úgy döntöttem picit leülök a hátam mögötti fa egyikére. Az ecset belesüllyedt a homokba én pedig lesápadtam.

A szürke farkas ott volt. És talán engem várt. Sikoltani próbáltam, de a hang meglehetősen gyéren jött ki a torkomon. Valami volt a szájába. Bár nem mertem közelebb menni észrevettem, hogy egy póló, és egy farmer. A póló felirata alapján az Embry pólója volt!

Gyorsan körülnéztem, hogy mivel üthetném le az állatot. Hiszen megsebesítette Embryt! Talán meg is ette, vagy kitudja, hogyan marcangolta széjjel.

- Te megátalkodott farkas... - dühöngtem. - Megsebesítetted Embryt, és idehozod a ruháját nekem? Te undok korcs,te…te…te...

A farkas kiejtette a szájából a ruhadarabokat. Hátrálni kezdett látva, hogy elszánt vagyok és dühös. Kicsit hátrált és lefeküdt a homokba, a ruhái mellé. Én meg csak bámultam, hogy mi a francot csinál. Eljátssza a saját halálát, hogy ne bántsam őt, vagy mi?

Aztán a döbbenet az arcomon ragadt. Szépen lassan emberi alakot öltött a farkas. Egy meztelen Embryt. Azt gondoltam elsőre, hogy valamit kevertek a festékbe és beszívtam. Attól hallucinálok ilyeneket, aztán pedig azt, hogy még álmodom. Aztán a meztelen Embry, ruhát öltött és velem szembe megállt.

- Most már tudod, miért vagyok olyan forró. Alakváltó vagyok – mondta, amire én egy lépést hátráltam.

- Ez valami elmebeteg dolog. Ilyen nem létezik - feleltem halkan. - Biztosan szívtam valamit vagy álmodom. Az a farkas nem lehetsz te.

- De én vagyok. – Beszélt halkan, próbált megnyugtatni.

- De nem. Ilyen nincs
.
- Csináljam meg még egyszer? – kérdezte, én pedig némán bólintottam neki.

Két lépést hátráltam ő pedig átalakult egy szürke farkassá. A szemem előtt vált vadállattá én meg ámulattal és félelemmel néztem, hogy mivé változik. Ott állt velem szembe és velem szemezett. Közelebb jött, én pedig hátráltam. Még mindig olyan volt, mint egy rossz rémálom. Egy nagyon rossz.

A szeme olyan volt, mint Embryé. Azok a gyönyörű barna szemek, amik annyiszor néztek az enyémbe. És most itt van farkasként. Ez valami kór? Likantrópia vagy mi a szösz? Köze van a holdálláshoz, köze van....?

A farkas közelebb jött én pedig a kezemet a bundájába süllyesztettem. Lerogytam a lábai elé, ő pedig a fejével döfködött engem. Hatalmas mancsát ráfektette óvatosan a combomra, mintha vigasztalni próbálna.

- Ez lehetetlen - suttogtam halkan. - Ilyen tényleg nem létezik, mindjárt felkelek, és ott fogom magam találni az ágyamba, tök messze La Pushtól és nevetni fogok, hogy miket össze nem álmodok. Aztán felkapom majd a megszokott dolgaimat és irány a floridai gimi. Minden rendben lesz, csak fel kell kelnem és elfelejthetem ezt a szörnyű álmot.

A farkas egy terebélyes szikla mögé bújt és hallottam azt a halk vonyítást, ahogy átváltozott, majd kilépett a szikla mögül Embry.

- Ne közelíts – csengett a hangon undorral. Nem akartam, de igazán féltem tőle. Rettegtem.

- Hé tudod, hogy nem bántalak, hiszen már számtalanszor találkoztunk - tett egy óvatos lépést felém.

- Igen, de fogalmam sincs, hova csöppentem és azt sem tudom már, hogy én ki vagyok. Olyan, mintha mindenki folyamatosan titkolózna és már saját magamat is kezdem megkérdőjelezni. Az egyik barátom farkassá tud változni...ez ..

- Mindegyik - felelt halkan. – Mindenki, akit ismersz… - Megfogta a kezemet, és az a meleg, ami a kezéből áradt megbizsergette a szívemet. - Épp ideje, hogy rájöjj hol vagy...

A festőállványomat a festékekkel együtt bepakolta a furgonjába. Beindította a motort, majd megpaskolta maga mellett az ülést.

- Na gyere. Elviszlek Emilyhez, ő már specialista ezen a téren.

- Hogy érted ezt?

- Mindig segít, minden helyzetben - mosolyodott el. - Olyan mintha kaptunk volna egy második anyát. Nagyon jó fej, szeretni fogod.

Biztató akart lenni, de én magam úgy éreztem, ennél rosszabb nem is jöhet. De tévedni emberi dolog...

****

A ház, ami előtt leparkoltunk, igazán megtetszett. Virágok mindenhol, csendes helyen van és gyönyörű a látványa. Pontosan olyan, mint mikor egy hosszú útról hazaérkezel fáradtan és nyomottan, majd megpillantod a házadat és érzed ezt a különös bizsergést, hogy milyen jó, hogy hazaérkeztem. Ez a ház pontosan ezt sugallta.

Embry vonyított kettőt, mire a többiek kijöttek a házból.

- Szia Embry. Csak nem Elinát látom itt? - nevetett fel Paul. – Piroska, aki annyira kíváncsi volt, hogy a tengerparton megsimogatott egy szürke farkast?

- Te is ott voltál - esett le a tantusz. A hideg végigszikrázott a gerincemen és apró verejtékcseppeket éreztem a gerincem mentén. - Ti mind farkasok vagytok! - tört ki belőlem a felismerés.

- Nem vagy túl gyakorlatias - vigyorgott Paul. - Hát igen azok vagyunk, macsó dolog nemde?

- Nem az - jött egy másik hang. - Én egyáltalán nem macsóskodnék vele a helyedben - pirított rá egy igazi anyatigris típusú lány. - Emily vagyok - mosolygott rám és próbáltam nem feltűnően megbámulni a sebhelyeit. Biztosan a farkasok okozták. De hát akkor, hogy van velük ilyen jóba? Vagy más farkasok is élnek?

Teljes káosz és zűrzavar volt a fejemben.

- Elina - feleltem halkan.

- Tudom, gyere be - ragadta meg a kezemet határozottan, és bevezetett a tágas nappaliba. – Fiúk - szólt a háta mögé. - Kész az ebéd, ehettek ha szeretnétek. Erre Embry és Paul is elindultak az étkezőasztal irányába. Az ablakon keresztül láttam, ahogy jön még öt farkas. Majd a szemem láttára a fák mögül emberként léptek elő. Mint valami jóféle horrorfilm csak itt az a poén, hogy ennek tényleg nincs vége. Leah ért be elsőnek és mikor meglátott fagyosan megjegyezte.

- Nicsak pesztráljuk az elesetteket?

- Leah - szólt rá Emily. - Ne viselkedj szemtelenül.

- Először Bella...most Elina. Még ki fog ide jönni hogy zavarjon minket? - szegezte nekem a kérdést. - Miért jön rá mindenki a titkunkra?

A vállán megvillant az a különös tetoválás, ami mindegyikük karján szerepelt. Leült az asztalhoz, nekem háttal, hogy még véletlenül se lásson engem. Jacob és Seth nevetve jöttek be az ajtón, de mikor megláttak, az arcukra fagyott a mosoly. Mindketten gondterheltnek tűntek.

- Hát azt hiszem, nem véletlenül vagy itt - felelt Jacob.

- Úgy van - felelt helyettem Embry. - Elmondtam neki.

- Ügyes vagy, jól megcsináltad! - rivallt rá Leah. - Miért kell ezt játszani? Először Jake játssza ezt el Bellával! Jól van, avassuk be a mi kis titkunkba! Mert ez olyan jó! Nemde? Tiszta hülyék vagytok. Miért kell vásárra vinni a bőrötöket?

- Örülj, hogy te itthon maradsz a csinos kis fenekeden és semmit sem csinálsz - mondta neki Paul. – Most már igazán evésre használd a szádat. – Erre Leah dühösen felpattant és Paulnak rontott.

- Nagyon nem bírom, hogy te itt járatod a szádat és azt gondolod, te vagy a csapat mókamestere, az a srác, aki mindig mindent kimondhat! Fogd már fel, hogy szarok a fejedre! Ne mond meg nekem, hogy mit kellene csinálnom! Ideje lenne, hogy saját magaddal törődj! Nem gondolod? – morgott, amire Paul vicsorogva reagált. - Na látod, csak erre vagy képes! Egy igazán nagy és mérhetetlenül robbanékony farkas vagy!

- Leah elég legyen! - szólt rá egy hang az ajtóból. - Paul higgadj le.

- Miért mindig nekem kell lehiggadni? - szólalt meg Paul. - Leah sincs éppenséggel nyugodt állapotba.

-Elég legyen - szólt ismét a hang, majd a tulajdonosa rám nézett. - Legalább te indián vagy. Előny.

- Miért? - feleltem értetlenül.

- Quileute vagy?

- Nem ismerem a családomat - feleltem. – Adoptáltak, aztán visszatértem ide, ahonnan származom.

- Mi a neved? - A kérdései úgy pattogtak körülöttem, mintha szikrák lennének. A fiúk meg csendben maradtak, és azt hiszem rájöttem miért. Ez a férfi volt a vezető.

- Elina.

- Családneved?

- Shawn.

- És a valódi neved?

- Fogalmam sincs - álltam fel. - De valójában nem is érdekel – jelentettem ki, mire fintorgott egyet, de nem szólt.

- Ülj le. Egyél velünk.

- Azt hiszem épp ideje, hogy menjek.

- És máris úgy beszél, mint Bella - hallottam Leah morgását.

- Bellát kihagyhatnád végre! - lövellt felé egy gyilkos pillantást, Jacob.

- Na jó, most fejezze be mindenki - emelte fel a hangját Emily. - Az étel az asztalon van, ti meg csak fecsegtek. Gyere Elina mi sétálunk egyet a kertben – mosolygott rám, erre Embry felállt az asztaltól. Majd Emily egy szemvillantással leültette. - Kettesben.


A kert is ugyanolyan szép volt, mint a veranda. Itt is virágok tömkelege, katonás sorrendbe ültetve.
.
- És, hogy érzed magad? Nagyon megijedtél?

- Eléggé - feleltem. - Azt hiszem kicsit olyan, mint egy rémálom.

- Megnyugodhatsz, ezek a farkasok sohasem fognak bántani téged - mosolygott. -Bár... - hallgatott el és a semmibe meredt.

- Bár? Mit jelent ez?

- Látod az arcom? Habár ezt ki nem látná! Ez is egy baleset következménye. Nézd, ha elkezd remegni bármelyik fiú, próbáld lenyugtatni szavakkal, de ne érj hozzájuk. Csak kontrollra van szükségük - magyarázta. - Ne próbáld egymagad uralni a helyzetet. Ha átváltoznak, utána rendszerint elszégyellik magukat és elrohannak, vagy lehetséges, hogy lehiggadnak. Szóval fontos, hogy te is higgadt legyél - mosolygott rám. - Ez a legjobb tanács, amivel szolgálhatok. – Ezután némán ballagtunk egymás mellett majd hirtelen rám nézett. - Embry nagyon kedvel téged - mosolygott rám kedvesen. - Nagyon sokat beszél rólad.

- Igazán? - mosolyodtam el. - Nem hittem volna.

- Sok minden van még, amit nem hinnél el, mégis létezik - kacsintott rám. - Hidd e,l ezzel, hogy megtudtad a kilétünket, sokat változik a helyzeted.

- Ki tudja még?

- Billy Black, Sue...elég sokan. Akik közelebb állnak hozzánk, akik ismerik a legendáinkat, akik indiánok - nevetett fel a végén. - Szóval elég népszerűek vagyunk.

- Abban nem kételkedem.

Visszatértünk a házba, ahol már vidámabb hangulat fogadott engem. Próbáltam kicsit kivonni magam az egészből és csak távolról szemléltem ezt a különös barátság - testvériség - család dolgot. Nagyon erős kötelék van köztük, ezt azonnal leszűrhettem. Irigykedve néztem őket és egy pillanatra felvillant bennem az az érzés, hogy de jó lenne hozzájuk tartozni.

A tekintetem Jacobra kalandozott és megint éreztem azt a fura érzést. A szívem vadul dörömbölni kezdett és úgy éreztem pulzál az alakja. Aztán hirtelen abbamaradt ez a vibrálás. Embry rám nézett és megeresztett egy halvány mosolyt, és én is így tettem