5.rész

5.rész

Gyorsan farmert rántottam, és felvettem egy vastag kötött pulcsit. Felhúztam az edzőcipőmet és határozott léptekkel lerohantam a lépcsőn. Ajtó bezár, kulcs a zsebben és indulás a partra. Körülnéztem. Egészen kihalt volt az utcánk és talán még a falu is. Semmi motoszkálás, néhány ablaknál égett a villany, mások elhúzták a függönyt. Futni kezdtem a part felé.

Mire azonban leértem nem láttam senkit. A lábnyomokat elmosta a víz, de ha már kint vagyok kicsit gyönyörködöm a tájban. Leültem egy közeli uszadékfarönkre, és bámultam magam elé. A hold ezüstös fényében a tenger lágyan hullámzó kékes-szürkés selyemnek hatott. Azt gondoltam, ezt a látványt meg kell örökítenem majd, muszáj, hogy az utókor láthassa ezt a feledhetetlen látványt. Igazán mély csend volt, csak a tenger hullámzása zavarta fel néha. Én meg csak ültem és arra gondoltam, hogy milyen jó, hogy ma ezt is sikerült látnom. Még egy jó dolog ebben a fura második életben. Mindennek van jó oldala, csak vevőnek kellene rá lennem, hogy megláthassam ezt.

Kicsit még andalogtam a parton, mikor mozgást hallottam. Igen, hallottam, ahogy valami vagy valaki ott van a közelben és engem nézhetett.

- Van itt valaki? - tettem fel eme ostoba kérdést. Tudtam, hogy van ott valaki és engem figyel, de fogalmam sem volt, hogy hol keressem...nem láttam semmit sem olyan sötét volt.

Hátrálni kezdtem a lépcsők felé, ami felvezetett a házak közé. Mindvégig éreztem azt a fura, szúró érzést a nyakamon. Majd nem messze tőlem farkasvonyítás hangzott, csaholás, futkározás.

- A francba, farkasok - suttogtam. - Ezek széjjeltépnek. A francba!

Rohanni kezdtem és éreztem, hogy a sötétség futva jön utánam. Rohantam és úgy éreztem sosem érem el a lépcsőket. Elestem és ez a valami elém jött.

Farkas volt, jól tippeltem. Hatalmas szürke farkas volt, a hátán fekete pöttyökkel. Barna szemeivel úgy pásztázott, mintha megfelelő lennék-e uzsira, vagy inkább késő esti nassolásnak. Azt hiszem iszonyatosan megrémültem és még nem is fejeztem ki eléggé amit éreztem. Még egy farkas jött elő a távolból, majd még egy ügetett felém. A borzalom azt hiszem megkezdődött.

Csak néztem a farkasokat és néha máshová lestem, hogy hogyan tudnék elmenekülni. Hogyan tudnék kibújni a körből anélkül, hogy széjjelszednek. Akkor a szürke farkas még közelebb jött én pedig feljebb csúsztam a lépcsőn. Felálltam dacolva azzal, hogy most már szemmagasságba vagyok velük. Igazán medveméretű farkasok voltak.

A fejét közelebb tolta, mintha azt akarná, simogassam meg őt. Féltem tőle, sőt rettegtem a sok rám meredő szempártól. Annyira értelmes volt a tekintetük, mintha emberek volnának. Félelmetes és elbűvölő is volt egyben, hiszen Floridában maximum tévében vagy állatkertben láttam farkasokat, de azok sokkal kisebbnek tűntek.

A kezem remegve simogatta meg a szürke farkas fejét. A jó meleg bunda az ujjaim között siklott. Hozzám dörgölözött a szürke farkas és meglepődve elmosolyodtam. Mégsem olyan vérszomjasok, mert ha már megakartak volna ölni megtették volna. A szürke farkast ritmikusan simogattam és a többi ámulattal nézett engem. Halkan felnevettem.

- Nem is vagy te olyan vérszomjas, nemde?

Értelmes tekintettel visszanézett rám.

- Megengeded, hogy hazamenjek? Megígéred, hogy nem bántasz?

Azt hiszem ennél hülyébb dolgot nem is csinálhattam volna, beszélek egy farkashoz. Aki úgy tűnik megértett engem. Elállt az utamból én pedig szépen lassú léptekkel elindultam a lépcsőn felfelé, vissza se nézve rohantam hazáig, és becsuktam kulcsra az ajtót. Bár azon gondolkoztam, hogy egy ilyen nagyméretű farkast aztán nem állíthatna meg egy ajtó.

Gyorsan bebújtam az ágyba és próbáltam nem meghallani szívem rémült dobogását.

****

Reggel kopogásra ébredtem. Ijedten kipattantam az ágyból és egy szál pólóba lerohantam ajtót nyitni. Embry állt ott, egyedül.

- Szia - nézett végig rajtam. - Te még pizsiben?

- Elaludtam, gyere be.

Betessékeltem a konyhába, elé löktem pár ehető cuccot és felrohantam öltözni. Amíg ő megkajált a készletemből, összedobáltam a cuccaimat és elindultunk. A többiek sehol sem voltak.

- A többiek? - kérdeztem rá.

- Ők már előre mentek, csak mondtam, hogy én megvárlak téged - felelte halkan.

- Köszi, igazán jólesik. Igazából szörnyű éjjelem volt.

- Mert? - nézett rám felhúzott szemöldökkel.

- Hülyének fogsz nézni, de teljesen. Nem akarom ezt - húztam el a szám. - Azt hiszem hallucináltam, de lehet, hogy mégsem.

- Mond már el - mosolygott rám. - Nem hiszem, hogy hülyének néznélek. Ha igen, szólok.

- Találkoztam pár farkassal - vettem a hangom suttogóra. - Félelmetesek voltak, iszonyú nagyok, erősek és ...megsimogattam az egyiket.

- Mit ittál? - nevetett fel.

- Tudtam, hogy nem fogsz nekem hinni - szűrtem ki a fogaim között és átkoztam magam a hülyeségem miatt. Előrerohantam ő meg utánam.

- Hé várj, nem akartalak megbántani.

- Hagyjuk - néztem rá mérgesen, majd némasági fogadalmat téve mentem tovább az iskola felé.

- Az egyik szürke volt? - kérdezte tőlem halkan.

Rámeredtem. Talán mégsem néz hülyének?

- Honnan tudod? - pásztáztam az arcát. - Gondolatolvasó vagy?

- Nem - vigyorgott. - Pedig néha jól jönne, elhiheted.

- Akkor?

- Csak tudom és kész - rántotta meg a vállát mosolyogva és egy igazán macsós vigyort villantott. Nem tetszett a dolog, de nem tudtam mit tenni. A csengő lágyan szárnyalt a téren és én Bellát vettem észre, Jacobbal vitázni. Embryre néztem.

- Jobb, ha a közelükbe se megyünk - felelte szomorkásan. - Ezt senkinek sem jó végighallgatni...

- Reménytelen szerelem?

- Azt hiszem ez a legkifejezőbb szó, amit hallottam erre a kapcsolatfélére - morgott. - Kedvelem Bellát, de azt nem, amit Jacobbal művel.

- Miért? Mi folyik itt?

- Bella másba szerelmes, egy olyan fiúba, akit mi alapból nem kedvelünk, sőt talán azt mondhatom utáljuk. Nem ide való, egyáltalán nem. És Jacob a lelkét odaadná Bellának. Bármit megtenne érte annyira szenvedélyesen szereti őt. Bella pedig...vacilál.

- Két fiú között? Ez annyira... - az arcom fájdalmasan megrándult. - Undorító. Senkinek nincs joga játszani a másik szívével.

- Te is így gondolod? - nézett rám furán Embry.

Arra eszméltem fel, hogy egyedül állok a téren, nem messze Jake-éktől. Szaladva mentem be az iskolába és bementem a terembe.

Jake késve futott be, elnézést kérve, sötét tekintettel leült a székére. Nagyon figyelt, vagy csak úgy tett. Lehet egészen máshol járt a feje. Embry rám nézett, aztán Jake-re.

- Teljesen kész van - csóválta a fejét.

- Ja, azt látom - szóltam vissza. Jake ránk nézett. Azt a megvető arckifejezést talán sosem felejtem el. És amit utána mondott, talán ezt sem.

- Jó téma vagyok?

Zavarba jöttem és magyarázkodni próbáltam, de Embry szólalt meg értelmesebben.

- Nem vagy az, szar nézni, ahogy szenvedsz haver.

Jake megrántotta a vállát én pedig azt hiszem erőteljes melankóliába süllyedtem. Nem akartam megbántani senkit és máris sikerült. Pedig nagyon vigyáztam erre. Egész órán firkáltam és ez volt az első olyan óra, amin nem jegyzeteltem. Nem bírtam figyelni sem. A csengőszó hallatán én voltam az első, aki felpattant a helyéről, hogy az új terembe vágtasson. Igazán egyedül éreztem magam.

****

Suli után a jól megszokott csapat, akik egy utcában laktak, tehát én, Embry, Jake és Seth elindultunk haza. Bár Seth nem itt lakott, beköszönt Billyhez, és közben még hozzánk csapódott Paul és Jared is. Quil már régen elől járt.

Nem volt kedvem beszélni, beszélgetni sem és nem kötött le az ő beszélgetésük sem. Hiába nevetgéltek, hiába meséltek jó poénokat, én, mint valami savanyú szőlő úgy mentem mellettük. Azon tanakodtam minél hamarabb haza akarok érni, és első dolgom ismét az írás lesz. Meg talán főznöm is illene valamit.

- Este tábortűz lesz. Elina, jössz? - kérdezte Seth.

- Nem - feleltem. - Más dolgom van.

- És mi az? - kérdezte Paul. - Máris leadod az újdonsült barátaidat? - Nyilván viccnek szánta, de elég rosszul sült el.

- Nem, csak porolgatom az emlékeimet - vágtam vissza.

- De azért jöhetnél...- fogott bele Embry. - Ott lesz Sue is, tudod kis tengerparti buli, vagy minek is nevezzem.

- Nem. Kösz.

- Miért nem? - makacskodott Embry. - Nem igaz, hogy Floridában nem volt ilyenben részed.

- Volt. De nem akarok menni és kész - feleltem szilárdan, és ekkor a házam elé értünk. - Sziasztok.

- Téged meg mi lelt? – kérdezte Jared. - Valami baj van?

- Csak az - feleltem kitérően.

Becsaptam az ajtót és hallottam, ahogy még tanakodnak rajtam, majd elmennek Billy háza felé. Nagyot szusszantam. Bár tényleg rettenetesen csábító volt, hogy végre megint lehetne egy jó estém, féltem a partra menni. A farkasok képe még túl élénken élt bennem. Meg az is, ahogy megbántottam Jacobot. Muszáj volt egy kis önsajnálatot vennem, amit le is írok. Muszáj volt egy kicsit...

Arra keltem fel, hogy erősen sötétedik. Már olyan hat óra fele járhatott az idő. Megszokásból kilestem az ablakon és megdöbbenve láttam a tengerparton a lampionok fényét, sürgő forgó indián srácokat, tábor tűzet, és némi zenét. Igazán csábítónak hatott. Kinyitottam az ablakot és csak némán figyeltem a tevékenykedésüket. Úgy tűnt igazán jól érzik magukat. Az egyikük nevetve táncolt, a többiek pedig őt nevették. Kergetőztek, homokba lökték egymást, farönköket cipeltek, gallyakat tettek a tűzre, majd előkerült maga az étel is. Én úgy éreztem nem illenék ide. Bármennyire is igyekszem, ez nekem új.

Próbáltam visszabújni az ablakból, mikor az egyikük észrevett. A sötétben fogalmam sem volt melyikük az,de azt láttam, ahogy sietős léptekkel közeledik a lépcső felé.

Pontosan ezt próbáltam elkerülni. Tudtam, hogy nemsokára kopogtatni fognak az ódon, régi fa ajtómon. És azt is sejtettem, hogy újra el kell ismételnem azt, hogy nem akarok menni.