Back to Basics 17.

17.rész.

*Jacob szemszögéből.*

A hegyek csipkézett ormai,a fenyő illata...pont olyan,mint Forksban.De mégsem az.Embryék nyaralója, fent messze északon,majdnem a határnál. Még szerencse,hogy vannak ilyen kis zughelyek,ahol...elbújhatunk ha szükséges.Embry örömmel adta át a kulcsokat.
-Mi visszamegyünk az iskolába.-tette hozzá a távolba meredve.-Néha majd rátok nézünk.
Seth bólintott majd az alvó Nessie-re meredt a karomban.
-Vigyázz rá.-óvatosan megsimogatta a haját.-Aztán ha van valami...csak jelezz.
-Rendben.Köszönök mindent.-mosolyogtam.-Rettentő hálás vagyok.
-Ugyan.-vigyorogtak egyszerre,majd Alice-ra pillantottam.Gondterhelt volt az arca.
-Én is megfoglak titeket látogatni.Segítségre lesz majd szükséged.-tette hozzá.
-Ugyan nem hiszem.-mosolyogtam halványan.-A nehezén túl vagyunk, van állandó lakásunk,van itt élelem...de ha ez nem jó akkor vadászunk.Modernizáció.-magyaráztam.
-Én ezt értem.-bólintott óvatosan Alice.-De gondolj arra...majd meglátod.Csak vigyázz rá.
-Rendben.
Mindenki eltűnt egy szempillantás alatt.Csak az édes vámpírszag és a falkám illata maradt az orromban.Nagy levegőt vettem.Ez az új életünk.Lehet,hogy elsőre szokatlan...de a miénk.
****

Az ágyra fektettem.Nagyon kellemes volt a ház belülről is,igazán otthonos, La Push-t idézte.Asszem közel voltunk Calgaryhoz is.
Csak ültem és néztem őt.A szobában kellemesen befűtöttem, és próbáltam összeszedni a gondolataimat.Mindent otthagytunk.A múltat,az életünket,mindent. A tanulmányaimat majd később folytatom,ha lesz rá módom.Ha nem,azt sem fogom túlságosan megríkatni,hiszen...mindennél fontosabb és izgalmasabb,hogy itt az új életem amit csakis és kizárólag Nessievel fogom tölteni.Itt vagyunk és ez olyan hihetetlen.Még fel sem tudom fogni,hogy tényleg elszakadtunk mindentől,pár óra leforgása alatt, és most itt vagyunk egy hétvégi házban,csak én meg ő.Kellhet-e ennél több számomra?
Betakargattam Nessie-t egy hagyomány örző takaróba,és kiültem a "teraszra".A hintaszéken ülve elnevettem magam. Azt hiszem a helyzet komikumán nevettem.

*Nessie szemszögéből*

Összefolyt minden.Sötét volt,fáztam,majd melegem lett és éreztem Jacobot.Lágy ringatózás,majd a semmibe zuhanás...és most.
Kinyitottam a szemem.Idegen hely fogadott,mégis valamiben hasonlóságot mutatott.
-Jacob.-hangom erőtlenül csengett.Ő azonban azonnal meghallotta és bejött hozzám.
-Jó reggelt Nessie.-mosolygott és egy pohárba vizet töltött.Óvatosan megitatta velem.-Hogy érzed magad?
-Borzalmasan.-feleltem őszintén.-Olyan gyorsan történt minden...és nem tudom,hol vagyunk?
-Távol mindentől.-mosolygott halványan.-Nem kell félned.
-Nem félek.Már nincs mitől.-tettem hozzá keserűen.-Nem tudok félni sem már...
-Hey Nessie édesem.-fogta meg a kezeimet.-Ígérem,csak te meg én...minden rendben lesz.
-Ígéred?-néztem rá könnyes szemekkel.-Megígéred,hogy vége lesz ennek a sok borzalomnak?
-Ígérem.-bólintott mosolyogva.-Már most túl vagy a legrosszabbakon.
Felültem az ágyon.
-Miért olyan ismerős ez a hely?
-Talán mert Embryék hétvégi háza.-tette hozzá váll rántva.
A szemem hirtelen lesiklott a szeméről.Izmos testére tévedt a tekintetem,és a szakadt farmerére.Szeme követte a szememet.
-Igen tudom,nem egy makulátlan...de...egyenlőre megteszi.
Csak bólogatni tudtam.Ilyen életre vágytam. Még el sem kezdődött igazán,de tudom,hogy jó lesz.Már maga a gondolat szebbnek tűnt,hogy Jacobbal fogok élni.Lehet távol, de vele...azzal a személlyel,aki valójában sosem hagyott el.
Nem mertem a Cullenékre gondolni.Azokra a személyekre,akiket úgy ismertem,a családom.Most keserűnek éreztem a nevüket is a számban.Nem,ők nem lehetnek a családom,hisz ha azok lennének...nem tették volna ezt velem.
Carlisle papa képe felvillant előttem.Ahogy együtt olvastunk a könyvtárban,vagy Esme mama aki bár undorodva,de elkészítette nekem a kedvenc ételeimet, Alice-re aki mindig segített nekem és minden őrültségben benne volt, Jasper...a drága Jasper aki mindig megnyugtatott és meghallgatta egy csacska lány hülyeségeit. Vagy Emmett.Emmett bácsikám akivel versenyt futottunk az erdőben,vagy engem kápráztatott el iszonyatos erejével.Rosalie...akinek én voltam a mindene,az öltöztető bábuja,akinek a szépsége a szememben az angyalokéval vetekedett.
Az utolsó két embert szándékosan utoljára hagytam.A szüleim.
Edward és Bella. Nem apa és anya.
Mert ha azok lettek volna, nem ez történik. Edward a maga módján zsarnok.A maga módján tudom,hogy szeretett engem.De nem annyira mint Bellát.Én vagyok a szerelmük olyan gyümölcse,aminek más lett az érlelője, nem a család melege,és szeretete.Az érlelőm Jacob volt.
A szüleim szemében én ugyan megszülettem és hellyel közel felnőttem,de...nem.Nem tudom elképzelni mit táplálhattak irántam.Fogalmam sincs.Az ő egységükben, én nem voltam a megfelelő darabka.Bella pedig mindig is túl gyenge volt ahhoz,hogy nemet mondjon apámnak.
A fájó gondolat könnyeket csalt a szememben.Jacobra néztem aki aggódva figyelt.A kezemet fogta, tehát látott mindent...Jobb így.Nem tudtam volna megfogalmazni,mi bánt igazán.
-Nessie.-nézett rám.-Én ígérem...nem foglak bántani.Soha nem tudnálak megbántani.
-Tudom.-feleltem egész halkan és egy könnycsepp legurult,egyenesen a kezére. Letörölte a könnyeim fényes nyomát az arcomról.
-Ne félj,itt vagyok.Minden más lesz.
Bólintottam.Hinni akartam neki.
-Lenne még valami.-halkan mondtam,de ő meghallotta.
-Igen?
-Szeretném ha...nem akarok Cullen lenni.-magyarázkodtam.-Én nem akarom viselni ezt a nevet...és...
-Renesmee Carlie Black.-szólalt meg vigyorogva Jacob.-Nem is rossz.Akkor hát...
-ez lesz a nevem.-bólintottam.
-Ez tudod,hogy hangzik?
-Mintha a feleséged lennék.-halkultam el,és rettentően elpirultam.
-Igen.-mosolygott.-De még nem vagy az.Egyszer az leszel.-mosolygott tovább és megpuszilta az arcomat.
Kiment a szabadba, engedve engem,hogy feldolgozzak mindent.

*Jacob szemszögéből.*

-Renesmee Carlie Black.-a fejem csak ezzel a névvel volt tele.Hozzám akar tartozni,eldobja azt,amihez régebben mennyire ragaszkodott.Mennyire csalódott lehet,hogy ehhez folyamodott.Bárcsak...bárcsak azért vette volna fel ezt a nevet,hogy igazán a feleségem akarjon lenni.Ez egy apró tüske volt bennem.Éreztem,hogy nyomni fog,de úgy döntöttem,van időnk.Addig várok,ameddig csak kell.Nincs aki megállítson.
Kibújtam a ruháimból és átváltoztam farkassá.Farkasként bedugtam az orrom a szobájába és rám nézett.Elnevette magát.Ez volt az első nevetése.
Odalépett és megsimogatta az orromat.Aztán hozzám bújt.
-Tudod,hogy mennyire szeretlek Jacob Black?-suttogta a fülembe.-Tudod,hogy annyi mindent köszönhetek neked?
A szemeibe néztem és éreztem,hogy pontosan megérti,mit mondanék most neki.Ő a mindenem,a lenyomatom,aki nélkül...nem is léteznék én magam sem.
-Mi lenne ha sétálnánk egyet?-nézett rám.-Gyönyörű ez a táj.Muszáj...lélegeznem.
Bólintottam a fejemmel és a kulcsot kapartam.Megértette,hogy bezárjuk a házat, a kulcsot a nyakába fűzte.A nyakláncra meredt.Majd rám.
Kitépte a nyakából a Cullen címert.A kulcsot tette a nyakába egy zsineggel.A lánc a kezében lógott.
Odalépett a sziklák széléhez és rám meredt.
-Tudod...már semmi sem köt hozzájuk.
Fogta és a mélybe dobta a nyakláncot.Drasztikus volt, és eléggé félelmetesnek láttam ekkor Nessie-t.Mint aki megrögzötten eldob mindent,ami kísérti...vagy köti őt.
Odadörgölőztem a lábához,és a bundámba szagolt.
-Imádom az illatod.Ezt az erőteljes pézsma,fenyő, és fahéj illatot.-nevetett halkan.-Gyere.
Elkezdett futni és én csaholva követtem őt.Felszabadult.Én sem hittem volna,hogy ez mindössze pár órával azután történik,hogy véget ér valami számára.Az új...vonzotta őt.A szabadság,a kötöttségek és a korlátok...feloldása.
Többé már nem volt Cullen.
****

Olyan este 10 óra fele értünk vissza.A csillagok szépen ragyogtak,és a távolban hallatszott valami víz.A fenyők sötéten borultak felénk.
-Gyere nézzünk csillagokat.
Farkasként úgy éreztem, ez egy tökéletes pillanat lenne...de nem farkasként.A hátsó ajtóhoz szaladtam és átváltoztam.Teljes életnagyságban tértem vissza hozzá és egy takarót terítettem le a gyepen.Ledőltünk rá és a karjaim közé fészkelte magát.A csillagokat néztük.
-Nézd, ott a szekér.Asszem az az,igaz?-nézett rám Nessie kicsit összezavarva.
-Nem,az a medve.
-Medve a francokat.Az valami más állat...
-Majom.-tettem hozzá.
Slamposan rám nézett.
-Az egy farkas.
-Farkas?-néztem nagyot.-Te hogy látod ki belőle?
Oldalra fordítottam a fejemet,hogy jobban meglássam az alakzatot,mikor az ajkai hozzáértek a szám széléhez.Egyenesen a szemébe néztem.Ő felült és én is így tettem.
A levegő hirtelen forrósodott fel mínusz tízből asszem legalább 42 fokra.Ha nem többre...
A szemei csillogtak.Az ajkait a nyelvével megnedvesítette és ettől a mozdulattól a nadrágom kissé szűkebb lett,mint szokott.Előrehajoltam és megcsókoltam őt.
A kezeit azonnal a kezembe tette és együtt néztük,ahogy a vérvörös rózsák szirmot bontanak.

*Nessie szemszögéből*

A fürdőszobában néztem magamat a tükörben.Magam köré tekertem egy puha törölközőt,amit találtam és elemeztem magam a tükörben.Volt a szememben valami furcsa.Amit én nem is értettem.Valami pirosas árnyalatot kapott a szemem,pedig nem ittam ember vért.Nem voltam a csúcsragadozó kategória.Vajon mi okozhatta ezt a változást?
Hallgatóztam és hallottam,ahogy tányérokat tesz ki az asztalra Jacob.Nekidőltem az ajtónak.Nem mertem magamnak sem bevallani,mennyire kívánom őt.Rájöttem erre az érzésre,hogy mennyire szükségem van a csókjaira.Viszont nem akartam elrohanni.Rengeteg közös időnk van.Rengeteg.A végtelenségig...
De ha valamire vágyok,nem tudom fékezni magam.Próbáltam,de minden egyes csókjától robbantam belülről,és olyan jó lett volna érezni...
Hirtelen kopogtatott és én nagyot ugrottam.
-Minden rendben Nessie?
Nem feleltem.
-Nessie válaszolj!-követelte.
-Persze.-suttogtam.
-Valami baj van Nessie?
-Nincs.
-Ness aggódom,bemehetek?
Alkalom.Alkalom.Nessie fékezd magad!
Kinyitottam az ajtót és ott álltam vele szembe egyetlen szál törölközőben.A meglepetés visszaverődött az arcáról.Majd hirtelen lángba borult az arca.
-Nessie.Te majdnem meztelen vagy.
-Micsoda megállapítás Black.-jólesett egy kicsit incselkedni vele.Elmentem mellette,úgy,hogy a bőrünk összeérjen.A kontraszt annyira éles volt,hogy szinte beleremegtem.Milyen lenne ha szeretkeznénk...?
A szemem lehet,hogy többet árult el,mint kellett volna.Szemezni kezdtünk és közelebb léptem hozzá.A nyakán lévő ér ütemesen meg-meg dobbant, és szomjas lettem.Odanézett ahol az én szemem volt.
-Ihatsz belőlem.-tette hozzá.-Ha akarsz.
-Akarok.
Megfogtam a kezét és ledöntöttem az ágyra.Rámásztam.
-De Nessie,mi lelt?-nézett rám furán.-Olyan vad lettél...
-Nyugi Jake,csak te hoztad ki belőlem.-nevettem fel.-Akkor...
-Akkor...
A nyakához hajoltam.Éreztem,hogy a keze hozzányomódik a törölközőhöz.Felmerült bennem,hogy egyetlen szakításával, letépné rólam és meztelenül feküdnék rajta.
A gondolat még jobban felkorbácsolt engem.Óvatosan megkarcoltam a szemfogammal a nyak felületét.Az első kibuggyanó vércseppek után mohón nyaldostam a vért.
Majd szívni kezdtem.
A vér bársonyosan simogatta a torkomat,és minden egyes cseppje,olyan volt,mintha forró csokoládét szürcsölgetnék.Mikor már éreztem,hogy ez több,mint ami kellett volna, lemásztam Jacobról.Gyorsan megtöröltem a számat,nem akartam,hogy illetlennek,vagy épp gusztustalannak tűnjek.
Rám nézett.A szeme sötét volt.Több mint sötét,szinte zuhantam benne.
-Jake.-hangom erőtlenül csengett.-Jake...köszönöm.
Óvatosan megérintette a hegesedő fogam nyomát.Már nem is látszott.Arcára mosoly kúszott.
-Én köszönöm.
****

Az ágyon ültünk, és néztem őt.Ő nézett engem.Csókjától volt piros a szám,és a szeme vadul csillogott.Azt hiszem ez olyan éjszaka lesz,ami ...hozzá fog kötni egy életre.Akarom őt,talán még sosem akartam senkit ennyire.És...bár iszonyatosan féltem ettől,ettől a vágytól,hogy mellé olyan szintű tapasztalatlanság társul,hogy az már félelmetes,mégis úgy voltam vele,hogy hát majd segít.Tanulékony vagyok,muszáj megtanulnom,hogyan szerethetem őt.Úgy igazán.