Back to Basics 16.

*Nessie szemszögéből*

Rohantam az emeletre,és Ramen csodálkozó pillantását csak futólag vettem észre.Kivágtam a bőröndöt az ágyam alól és őrült módjára beledobáltam az összes létező cuccot ami a kezembe akadt.Minden egyes dolgot,mivel egyet sem szándékoztam nélkülözni.Hozzám nőttek.
Nie megállt az ajtóban.
-Mit csinálsz?
-Elmegyek.-suttogtam.
-Azt már nem.-vigyorodott el gonoszan.
Megdermedtem.
-Mit akarsz?Miért nem...?
-Ha már elvetted tőlem Rament,azt gondolod...csak így elengedlek?
-Ugyan Nie.Csak a barátom.
Tovább pakoltam,de éreztem a tekintetét magamon.Tudtam,hogy megfogja torolni,de valljuk be nem a legjobb időpontot választotta erre a folyamatra.Eléggé kezdett az idegeimre menni,mivel nem volt túl sok időm arra,hogy még vele is foglalkozzak.
A hideg keze a csuklómon zárult össze.Vasmarokkal szorított,és vonszolni kezdett lefelé a lépcsőn.
Ramen felbukkant a folyosó végén.
-Hagyd őt,hagy menjen.Valójában rám vagy dühös.
-Ohh Ramen ne gyere ezzel.-villantott egy cinikus mosolyt Nie.-Egyáltalán nem érdekelsz már...
-Persze.Csak hallgattasd el a mocskos gondolataidat.-Ramen hangját vágni lehetett.-Gyűlölöm,mikor azt gondolod...Joan...Hagyd Nessie-t.
Ramen egy pillanat alatt kiszabadította a kezemet Nie kezéből,és arrébb lökte.
-Engedd el őt.
Nie futni kezdett, és tudtam,hogy egyenesen...a tanárokhoz.
Ramen idegesen rám nézett.
-Fuss!
A szobámba szinte bevágódtam.A bőröndömet felkaptam.Ramen ott állt.
-Ki kellene mászni az ablakon.
-Ramen,rohadt magasan vagyunk.-tettem hozzá.
-Azt hiszed meghalsz?Tévedsz kicsim.-tette hozzá gúnyosan.-Szerinted hányszor próbáltam kitörni a nyakam?De nincs idő a fecsegésre...
Megfogott csuklómnál fogva( mindenkinek a csuklóm kell?) és az ablakhoz húzott.Lenéztem a mélybe.
-Meghalunk.-néztem Ramenre.
Az ölébe kapott és leugrottunk.A sötétségre emlékszem és arra,hogy sikításomat messze vitte a szél...
****
Pofozgattak.Ramen keze hatalmasat csattant az arcomon mire én kinyitottam a szemem.
-Na végre hercegnő,erre nagyon nincs időd most!-csattant fel.Felhúzott a homokban és rohanni kezdtünk.
-Merre megyünk?-kérdeztem tőle.
-A tengerhez.
-Valaki van a nyomunkban.-tette hozzá mellékesen.-Mintegy pár nevelő...mondjuk negyven.
A szívizmaim veszettül kalimpáltak.A levegő élesen tolult be a tüdőmbe,és féltem,hogy kifulladok mielőtt megmenekülhetnék.Úgy éreztem, kész vége, lehetetlen ötletre vállalkoztunk, nem fog sikerülni ez az egész,mindkettőnket visszahurcolnak és ...
-Nessie!-a hang rémesen ismerős volt.
-Jacob!-hangom sikoltásba fulladt és a könnyektől alig láttam.Egy alak közeledett felém futva és ezzel egy időben Alice is feltűnt egy motorcsónakkal.
Ramenre néztem.Mosolygott majd vicsorgásba váltott át a mosolya.
A hátunk mögött egy hangos kacaj borzongatta meg a hátam.Ramenre néztem és láttam ahogy a szeme...elsötétül.
Előttem rogyott össze.
Nie a háta mögött egy Volturi címerrel díszített tört tartott a magasba.
Arcán elégedett mosoly és én...csak arra emlékszem hogy nekirontok.

*Jacob szemszögéből*

Embryt és Seth-et sem tudtam lehiggasztani.Alice türelmetlenül dobbantott a lábával, és elrohant.Rájuk néztem.
-A falkámként követtek?
-Persze te hülye.-csapott hátba Embry.-Na húzzunk már...
Elkezdtünk futni kifelé az épületből,magunk mögött hagyva mindent,és persze mindenkit.A gyepen átváltoztunk és négy lábon szeltük tovább a métereket.
Az erdő szélén Maddison állt néhány barátnőjével,és mikor elvágtattunk mellettük...tudtam,hogy azonnal elindul köpni minket.Nem azért mert annyira köphetnékje volt,pusztán féltékenységből.
A szikláknál megálltunk és bámultuk a távolt.A parton Alice integetett egy csónakból.Összenéztünk három farkas...
-Gyertek már az istenit!
Leugráltunk a sziklákról és bevágódtunk a csónakba.Tudtam,hogy a vámpírok szeretik a gyorsulást,dehogy ennyire?
A vízen enyhén szólva,hányingerem támadt.Egyrészt az idegességtől,másrészt azért mert ilyen gyorsan mentünk.Lassan visszaalakultunk.Alice hátra se nézve szólalt meg.
-A ponyva alatt találtok pár ruhát.
Mi azonnal felkapkodtuk magunkra.Csak némán meredtem a távolba és egyikünk sem szólalt meg.A feszültség pattogott a levegőben és alig vártam,hogy vége legyen ennek az őrületnek.Most tagadtam meg a vérem,a családom,a tanulmányaim,egyetlen emberért, aki többet jelent nekem mint a világ összességében.Nincs mit megbánnom.
Vajon a családja, hogyan fogja ezt fogadni?Gyűlölni fogják?Mi fog történni?
Egyedül őt féltettem,az ő érzékeny,törékeny lepkeszárnyú lelkivilágát.Féltem,hogy összetörik...és akkor már senki sem lesz képes ezt helyrehozni.Még én sem.
Egyre jobban féltem,hogy kit fogok találni Nessie-ként.Egy meggyötört porcelánbabát? vagy egy életerős lányt,aki elfelejtett engem?
Remegtem.Seth rám nézett.Megcsillanó szeme mosolygott.
-Ne félj haver.Minden rendben lesz.
-Úgy bizony.-nevetett fel mellettem Embry.-Levajazzuk.
Morogtam egyet.Vagy ők fognak minket.
****
Alice hangja hirtelen hasított belém.
-Nézd,Jake az ott az erőd.
-Az nem gyenge.-szólt halkan Embry.-Ez elmehetne várbörtönnek.
-Mert az is.-suttogott undorodva Alice.-A Volturi család kicsiny kis börtöne,ahol növendékeket tartanak.Valamilyen oknál fogva...most már magániskola.Magániskola csomagolás,inkább mondjuk ezt.
-Magyarán...robotokat csinálnak belőlük.-szólalt meg Seth.-Ez undorító.
-Az.-Alice rám függesztette aranybarna szemét.-Lent lesz a parton,az egyik segítőjével.Ha esély van rá, őt ne támadd meg...Ramen a neve és már lassan átér a mi...ízlésvilágunkra.Ő volt Nessie lelki-támasza, szóval kérlek...
-Nem kell félned.-szólaltam meg rekedten.-Csak...Nessie-t lássam.
-Akkor kapd össze magad,mert parkolunk.-kacsintott rám Alice és lassítani kezdett.Sethre és Embryre néztem.
-Amíg nem adok jelet, ne mutatkozzatok.Alice majd...veletek marad.
-Rendben.-bólintottak egyszerre és hihetetlen hálát éreztem feléjük.Mennyire feláldoztak mindent,értünk.Majd az elsőszülött babánknak két keresztapja lesz...
Kiugrottam a csónakból és botladozva haladtam a vízben.A kövek a lábam alatt minduntalan megcsúsztak, és féltem, hogy amíg itt csetlek botlok ,valami fontos történhet...
-Nessie!-kiáltottam mikor mozgolódást láttam a parton.Rohanni kezdtem és csak azt láttam,hogy az egyik vámpír lassan darabokra porlad és Nessie vörös szemmel harcol.Patakzottak a könnyei és a másik vámpírlányt gyilkolta.Ahol csak tudta,belé mart.A francba!
Átalakultam farkassá egy pillanat alatt leterítettem a lányvámpírt.Mélyen belenézett a szemembe,szinte megvetően...megöltem őt.
Nessiere néztem aki zokogva görnyedt a porladó alak fölött.Még volt benne élet,de látszólag tényleg az utolsó lehelete.Nessie mellé osontam és csak őriztem a pillanatot,még elengedi.

*Nessie szemszögéből*
Szétakartam tépni Nie-t,megakartam ölni, azt akartam,hogy szenvedjen és nem mertem felfogni,hogy mit tett Ramennel. Jacob farkasként besegített, és közös erővel megöltük.Inkább ez az ő érdeme volt...
Odarohantam a porladó Ramenhez.Kínzó,fájdalmas és iszonyat lassú halál volt,pont olyan,amit Nie szánt neki.
-Ramen.-a könnyeim az arcába csöppentek.-Ohh édes drága Ramen...
Halványan mosolygott.Igazán halványan.
-Ne félj Nessie. Joan már vár...
-De ennek nem így kellett volna történnie.-zokogtam tovább és ütöttem a homokot.A teste lassan hullott darabokra és egyesült a homokkal.
-Nézd...a valóság sokkalta jobban fájt, Joan hiánya, mint ez...ez az átokverte halál.Hidd el nekem, ez a megváltás... számomra.
-De nem!-sikoltásom egész halk volt.
-Szeretlek drága Nessie Cullen.Légy boldog a te Jacoboddal.Igazán megérdemled kicsi lány...és néha gondolj rám.
Utolsó lobbanás és a szél vitte a homokot... a porladó Rament.Csak éreztem hogy felállítanak és vonszolni kezdenek.Meleg bundát éreztem a kezem alatt, és a lépteim súlytalanok voltak. Én is elszálltam a porhomokkal...
A börtönre néztem még egyszer.A tanítók ott álltak az erdő mélyén.Láttam őket,de ők nem mozdultak.Mintha apám alakja rajzolódott volna ki...
-Gyűlöllek!-kiáltottam és tudtam,hogy megkapja az üzenetet.

A csónakban vacogtam,hiába volt mellettem három farkas.Alice szeme sötét volt,és csak meredt a semmibe.Most nem volt látomása,mindössze a lelkiismeretével küzdött.Átverte apámat.
Zokogásom egyre csak halkult.Az elvesztés először rám telepedett,másodjára megkísértettek az emlékek és most...most lebegtem.Nem hittem,hogy megtörtént,rossz rémálom ez az egész, és a felébredést vártam.Az alkony fényeit,a világosságot.A csónak lágy ringatózása,a bundák melegségére összegömbölyödve elaludtam,ponyvával betakarva. Talán ez volt a legjobb dolog amit tehettem,ha olyan mély álomba zuhanok,ahol már nem létezik fájdalom sem.

*Jacob szemszögéből*

Nem bírtam Nessie-t látni,ahogy szenved.Tehetetlennek éreztem magam és ez még jobban felkorbácsolta az amúgy is adrenalintól nedves szívemet. Ahogy zokogott,én is vele könnyeztem,és gyűlöltem ezt a helyzetet amibe Edward taszított minket.Mennyi mindentől megóvhatta volna a lányát,és tessék...ő taszította bele ebbe az egész helyzetbe.
A távolba meredtem mert rémesen ismerős hangot éreztem magamba.Csak a fák mögött láttam őt.Ahogy állt,és beleolvadt a vámpírok közé.Csak nézett minket,hagyta,hogy elmenjen Nessie.De a gondolataimban átkoztam őt, és nem érdekelt,hogy hallja.Direkt arra gondoltam,ahogy láttam a sírástól görnyedő Nessie-t.Szenvedjen,ha már ilyen kegyetlenné vált.
Utolsó gyűlölködő pillantást vetettem rá,és Embry meg Seth kíséretében a csónakhoz vezettük Nessie-t aki teljesen nem volt magánál.
Ahogy aludni kezdett a csónakban,úgy éreztem, a neheze még most jön.Elszakadt a családjától,elvesztette azt a személyt,aki lelkileg támogatta,és új élet vár rá.Ez egy ilyen "kicsi" lánynak túl sok.És az a fura vörös villanás a szemében...Megijesztett.
Nem tudtam,hogyan leszek képes segíteni számára, hiszen valljuk be, én csak egyetlen személy vagyok.Nem vagyok képes ennyi embert pótolni.Az űr ami benne keletkezett,úgy érzem jó darabig benne lesz.
Alice rámnézett.A szeme sötéten meredt rám, és halott merev volt az arca.
-Edward látott mindent.
-Tudom.-bólintottam mereven.-Megérdemelte,azok után amit tett...
Alice rám nézett.
-Tud-e majd a szív, megbocsátást nyerni,ha ő maga sem bocsát meg mások iránt?
Alice szavai hidegen csengtek.Költői kérdés volt,választ nem várt rá,de én mégis feleltem.
-Nem nekem kell ezt mondanod.
-Pedig számodra is szükséges ez a mondat.
Alice sejtelmesen meredt továbbra is előre.Nem akartam arra gondolni,hogy Bellára célzott.A seb,amely azt hittem behegedt, az a dac, az a fajta gyűlölet Edward iránt...fellángolt és perzselt engem.
Edward nem érdemelte meg azt a fajta boldogságot,amit kapott.Ott volt neki Bella és elment...hidegvérrel. Csak azért,hogy jobb legyen Bellának. Holott,nagyon jól ismerte Bellát ahhoz,hogy ezt tegye...Kicsinyes és önző dolog volt tőle. A szent cél érdekében na persze...
Viszont a másik oldalról,hálát kellene adnom Edwardnak,amiért elment,ezzel nekem adva esélyt,hogy Bellát helyretegyem.Én lettem az, aki óvatosan,tökéletes pontossággal minden egyes kis darabot, újraépített benne...én igazán szerettem Bellát.
És megint a képbe jött az a rohadt vámpír, megint elvett mindent amit én összetettem...amit én alkottam.A kapcsolatunk Bellával, szó szerint a romokban hevert.Csak azért mert Edward...
Most pedig a lánya.Nekem sem kellemes a gondolat,hogy ő létezik.Lehet e valami egységben végre, ha az ellenségem Edward? Ez az a fajta ősi gyűlölet amit már az anyatejjel szívtam volna magamba?
Bellára gondoltam,hogy "elvettem" tőle Nessiet. Vajon tényleg elvettem? El vehettem-e egy olyan dolgot,ami valójában nem tartozott érzelmileg hozzá?
Edward és ő. Alfa és Béta.Ők annyira kiegészítik egymást,hogy Nessie nem fér bele ebbe a fajta egységbe. Valahogy képtelenség. Igaz, ők nemzették,de ...nem ők nevelték.
Valahogy önelégült mosoly férkőzött az arcomra ,mikor gondolatban kimondtam,hogy én vagyok Nessie családja.
Néztem ahogy alszik.Annyira ártatlan volt, és meggyötört.Nem tudtam,mire számíthatok, ha végre...új otthonra lelünk.Féltettem őt.