Back to Basics 13.

13.rész.

*Nessie szemszögéből*

Az eső zuhogott és a kantin tele volt vidám lányokkal és fiúkkal.Momentán senki sem szólt hozzám,egyedül ültem a megszokott helyen,csak épp Seth nem volt velem.A telefonom előttem hevert.Vajon ha hívnám felvenné? Vajon...?
Nem is gondoltam még erre az eshetőségre,csak a napokban.Mikor már végleg azon voltam,hogy megbolondulok a hiányától.De a telefon csak hangot ad, és semmi mást.Semmi mást amire nekem szükségem lehetne.Egy mosoly.Egy csók.Egy érintés.
Körülnéztem és hirtelen olyan volt,mintha az idő lelassult volna.Csak néztem a diákokat, és a könyveimre meredtem a másik pillanatban.A könny kiszaladt a szememből és hangosan az asztalra loccsant.Senki sem mozdult,igazából észre sem vettek.
A csengő éles hangon tudatta,hogy vége egy újabb napnak.Egy újabb nap,egyedül.
****
Az eső oltárira esett és mikor megláttam a fekete Volvot ami rám várt, nem lettem boldogabb.A gombóc a torkomban óriásira nőtt.Apámék nem panaszkodhattak rám,mert nem volt mire.Mindent megcsináltam amit kértek.Tanultam, zongoráztam, csak épp... azt nem tettem amire valójában vágytam.A jegyeimben nem volt hiba, nem volt sosem egyetlen rossz jegyem sem.Valójában úgy éreztem, hogy a szívem eltűnt, és csak akkor dobog újra,ha visszajön hozzám.Addig meg egy üres bádogdoboz vagyok.

*Jacob szemszögéből*

Az edzések után felmentünk a kollégiumba.Seth is elkezdett gyúrni,és rendesen áttudott változni farkassá.Új ember a csapatban.Ez nagyszerű.
Embry az ágyon feküdt és azzal töltötte az idejét,hogy zenét hallgatott miközben írta az esszéjét.
Örültem azért,hogy pont velük voltam egy szobában,mert jól ismertük egymást,jó barátok voltunk és egy falka.
-Azért ez nem egy kis gyenge suli.-mondta Seth pihegve miközben leült a székre.A könyveit előkotorászta és olvasni kezdett.A telefonja mellette rezegni kezdett.
Rám nézett.
-Mi van?-másztam fel az emeletes ágyamra.
-Nessie.-vigyorgott és a telefon után kapott.
Megbűvölve néztem a telefonra.Életjelet ad magáról,valami kis üzenetet...Milyen hülye vagyok! Hát van telefonja, és hallgathatnám a hangját,hallhatnám a nevetését.
Seth vigyorogva lökte oda nekem a telefont.Az üzenet rövid volt,de mégis...mégis boldogan gondoltam rá,hogy ő írta.
" Drága Seth.Itt ülök egyedül az étteremben,mindenki hülyének néz.De ez már egy hete így megy.
Rettentően hiányzol.Magányos vagyok.Remélem ott minden rendben van.
Várlak vissza titeket.Mond meg neki,hogy szeretem.Nessie"

Mosolyogtam.Annyira ő volt, és annyira hiányzott ez már,hogy szinte hallottam a sorait.Hallottam hangját és láttam is magam előtt.Sethre néztem.
-Felhívhatom?
Seth elhúzta a száját.
-Nem tudom,hogy jó ötlet-e.Így is szenved.
Hajthatatlan voltam.Úgy éreztem,ha nem hallom a hangját azonnal,megszűnik az egész.Kikaptam a telefont a kezéből és tárcsáztam a számot.

*Nessie szemszögéből*

A telefon csörgésére ébredtem fel.Az ágyamon terültem el,mert az unalom szétszedett.
-Ki az?-szóltam bele halkan és álmosan a telefonba.
-Azt hiszem az őrangyalod.-szólt bele egy rettentően ismerős hang mire a szívem vadul kalimpálni kezdett.
-Úristen.-szóltam bele.
-Nem,az még nem vagyok.-nevetett fel Jake.-Hogy vagy kicsim?
-Várj,álmodom?-ez volt az első kérdésem felé.A nevetése alig akart abbamaradni.
-Nem,dehogyis.Miért aludtál?Sajnálom ha felkeltettelek.
-Semmi baj.Úristen te vagy az? Dehát...
-Seth mobilja.-vigyorgott a telefonba.-De ha leszel kedves és megadod a számod,akkor esetleg én is feltudlak néha hívni...
-Komolyan mondod?Komolyan?-szinte könyörögtem neki.A telefont olyan erősen markoltam, hogy megreccsent.
-A telefont hagyd életben,különben nem tudunk majd kommunikálni.
-Komolyan?
-Kicsim,szerinted viccelek?Nem.Szóval megadod a számod?
Azonnal lediktáltam neki.Szárnyaltam.
-Akkor hívlak.-tette le és én egy halk sóhajt ejtettem meg.Végre van egy kis fény az életemben.A mindennapi szürkeség Seth nélkül éspersze Jake nélkül...végre van megoldás!
Ledőltem az ágyra és mikor rezgett a kezemben a telefon édes mosollyal szóltam bele.

*Jacob szemszögéből*

Láttam minden egyes mozdulatát a lehunyt szemem vásznán át. Minden egyes mozdulata előttem volt, és édes hangja szinte lebegtetett engem.Soha nem gondoltam volna,hogy valaha lehetek ilyen szinten szerelmes.Minden napom csakis róla szólt, és a hiányáról.Gyerekként ő volt az én angyalkám,akire mindig vigyáznom kellett,mint a legdrágább kincsre. Mindig nevettem, mikor ő is nevetett.És mikor szomorú volt...én ott voltam neki.Sírhatott az ölemben és én csendesen suttogtam neki.
Mikor rájöttem,hogy elmentek...mikor az üres ház, és egyetlen üzenet sem.Egy hívás, vagy valami jel...semmi.Egyik napról a másikra...
Összeszorítottam a fogamat,hogy ne buggyanjon ki a méreg könnye a szememből.Az öklömet összeszorítottam,hisz bár már vége volt a rémálomnak, még mindig kísértett engem.Féltem,hogy újra bekövetkezhet.
Kinyitottam a szemem és a valóság fogadott.Egy üres szoba.Nem tudom mikor mehettek ki Embryék,de ...hálás voltam nekik.A telefonra meredtem.10 percet beszéltem vele és mégis olyan volt,mint két másodperc. Halkan sóhajtottam egyet és lehunytam a szemem ismét.Elaludhattam.

Az erdő illata az orromban volt.Nessie kicsikém, vajon ma mit fogunk játszani? Éreztem, hogy mosolygok és teli reményekkel megyek a házuk felé.Az ösvényen voltam, azon a kis úton ami hozzá vezetett.Valami tompát éreztem.Valami hideget...belül. Elhesegettem a rossz előérzetemet.Hisz tegnap még minden rendben volt.
A madarak köröztek felettem.Érdekes...sosem szoktak az erdőben madarak lenni.Vagyis ezen a részen nem,mivel Cullenéktól még a madarak is félnek.Most meg,rajzanak...
Megpillantottam a házat és a szívverésem felgyorsult.A ház ablakai üresen ásítottak.Senki nem volt ott.A bútorok sem.Semmi.
Be sem kellett törnöm az ajtót.Szinte tárva-nyitva állt.Felrohantam az emeletre és betörtem a szobájába.Üres volt, csak a falak voltak színesek.Semmi játék nem maradt ott. Az illata is el illanóban volt.
Ordítoztam és a testem vadul remegett és könnyek szöktek a szemembe.Összegörnyedtem.A padlón kucorodtam össze, és a szőnyegből áradó Nessie-illatot próbáltam egyre mélyebben belélegezni.Valami megcsillant a padlón.Óvatosan odakúsztam és egy nyaklánc volt.A nyaklánca...
A szívem hevesen dobogott és törökülésbe helyezkedtem.A nyakláncot nézegettem és észre se vettem,hogy besötétedett.Mikor körülnéztem, az üresség fájt. Nem bírtam tovább ott maradni,rohantam lefelé,egyenesen át az erdőn, hátra se néztem, nem akartam látni,hogy ő már nincs ott...

-Jake kelj fel!-rázott valaki vissza.A szemem kipattant és Seth nézett rám.-Jól vagy?
-Persze.-ültem fel és ziháltam.-Jól vagyok,csak rémálmom volt...
-Mit álmodtál?-nézett rám.-Ez fura tőled.
-Nem nem az.-szorítottam a kezem a mellkasomra.A szívem majd kiugrott.Seth aggódóan nézett rám.-Minden oké?
-Nem.-fújtam ki a levegőt.-Egyáltalán nincs rendben.
Embry egy pohár vizet adott fel az ágyra.
-Idd ki.
Leugrottam az ágyról és őrült módjára kezdtem el kutatni az éjjeliszekrényemben.Mire végre megtaláltam azt a nyakláncot.
-Azt hiszem lemegyek futni.-néztem rájuk.
-De hát már tök sötét van Jake.Majd holnap.-mosolygott Embry.
-Nem.Most megyek le...
A nyaklánccal a kezemben róttam a köröket a pályán,kifulladásig.Ki akartam a fejemből űzni a rémálmot.A tanulásra gondoltam, hogy mennyi feladatom van még,aztán pedig arra,hogy mehetek ezek után zuhanyozni és a kantinba is.
A zuhany alatt csak meredtem magam elé.Rettentően féltem,hogy mire ismét hazamegyek, üres lesz a házuk,mert Edwardnál is elpattan egyszer a cérna. Kitudja,hogy hogyan dönt.
****
A vacsorát fogyasztottam a falka társaságában.Mindenki mindenkivel beszélt,kivétel én.Nem messze tőlem Maddison ült és néha rám nézett. Mikor a legtöbben már távoztak, tett egy aprócska de annál gonoszabb megjegyzést.
-Csak nem bánkódsz...?-vigyorodott rám.-Lehet,hogy elhagyott a csúnya és rossz vér...?
Seth mérgesen rámeredt Maddisonra.
-Befejezhetnéd,mivel eléggé lealacsonyító a viselkedésed.Nem csodálkozom,hogy nem vésődtél még be.-vigyorodott el,mire a többiek akik ezt hallották nevetni kezdtek.
Maddison dühösen meredt Seth-re.
-A magadfajta kis korcsoktól nem is vártam mást.
Seth csak tátogott.Maddison gonoszan rávigyorgott és vágott rá egy fejet.Majd távozott.Seth forrt a dühtől.
-Én ezt a csajt elkapom...
-Felesleges.-rántottam meg a vállam.-Csalódott az életben.
-Összekötöm Leahvel.-suttogta Seth.
Leah szemöldöke megrándult.Tuti meghallotta.

*Nessie szemszögéből*

-Renesmee Carlie Cullen. Felelne?-a tanár hangja belém vágott.A felismerés,hogy mindenki engem néz, és a tanár is, kissé megijesztett.Miről maradtam le?
A papíromra néztem ahol csak szívecskék és Jake feliratok díszelegtek.
-Felelne?-tette fel újra a kérdést a tanárnő én pedig remegő lábakkal felálltam.
-Nagyszerű.Akkor kérem meséljen nekem az elmúlt óra anyagáról.
-A miről?-néztem rá.Az illem nem volt az erősségem az elmúlt napokban.
-Figyel maga egyáltalán?-a hang egyre dühösebb volt.Én pedig azt hiszem kezdtem iszonyatosan elszégyellni magam.
-Nem tudom.-sütöttem le a szemem.-Nem készültem mára.
A tanár szája gyanúsan megrándult.
-Maga mostanában nem is figyel az órákon.Maga volt az egyik legkitűnőbb diákunk, és mostanában...egyáltalán nem figyel.Nem jegyzetel, nincs itt lelkiekben.
A papíromra mutatott.
-Hozza ki.
Szégyentől égő arccal ráztam a fejem.
-Hozza ki.-emelte jobban fel a hangját.
-Nem.
Az osztály még jobban elnémult.
-Nem viszem ki.-egészítettem ki a mondatomat.
Talán a vámpírság okozta, hogy vakmerő lettem.Nem éltem annyit még,hogy apám nyugalmát megtanuljam.Én nem tudok úgy hallgatni,mint anyám.
-Egyes.-szólt nemes egyszerűséggel a tanár.-És persze egy megrovás.-tette hozzá.
-És miért?-tört ki belőlem.-Miért kapok megrovást?
-A diák nem beszél,ha nem kérdezik.A diák nem felesel a tanítójával szemben.
Megsemmisülten ültem le.Minden szem rám szegeződött.A könnyek,égették az arcomat,ahol lecsorogtak.Igazságtalanság az egész.Az is,hogy nincs velem Jake, az is hogy most egyest kaptam és megrovást.Minek van ez a francos iskola?
Seth most biztosan megvédett volna.Vagy súgott volna valamit,hogy legalább egy kettest összehozzak.De mióta nincs itt,én sem érzem magamat hogy itt lennék.
-A szüleit majd tájékoztatom erről.
A csengő halkan beszivárgott a terembe én pedig döntöttem.Ma nem maradok itt tovább. Elég volt ennyi kín mára.A táskámba belerámoltam a cuccaimat, és egyenesen a kijárat felé vettem az irányt.Nem szeretem ha határokat szabnak nekem.
Az ajtón túl fellélegeztem.
****

A hegy tetejére mentem.A napsugarak halványan szűrődtek át az ezeréves leveleken.A moha és nedves föld szaga megnyugtatott.Mélyeket lélegeztem.
Leültem egy sziklára és néztem a messzeséget.A tengert,a távolban levő halászhajókat, a végtelenséget, a szürke égboltot.
A papírlapot kiszedtem a zsebemből és széjjel hajtogattam.Igen,mindenhol az ő neve díszelgett kis szívecskékkel összefirkálva.Elmosolyodtam.Annyira hiányzott nekem, hogy lássam őt.A hangja kellene most nekem.A telefonomat előkaptam és nagy sóhajtással jöttem rá,hogy nincs térerő.Ugyan miért is lenne? Talán még ma történne is valami jó velem.
Mélyeket lélegeztem és magamban újra és újra levetítettem a hangját.Ahogy azt mondta nekem szeretlek.Ahogy együtt voltunk.
-Ideje lenne hazajönnöd.-a hang annyira megijesztett,hogy kishíján lezuhantam a kőről.Hátra fordultam.Anya volt.
-Anya?Hát te?
-Az iskolából felhívtak és...Alice is látott dolgokat.-mosolyodott el.A kőre ült mellém.-Mi a baj kicsim?
-Olyan sok minden.-nem túlságosan volt közeli a kapcsolatom anyával.Pedig igazán akartam volna, hogy olyan legyen vele,hogy bármit elmondhassak neki.De valahogy ez sosem sikerült.Már a kezdetektől fogva Jake volt a bizalmasom és nem ő. Ők csak a szüleim voltak és többnyire egymással törődtek.Persze velem is,de ...én mindig Jake-re gondoltam ha azt mondták " család". Ő állt hozzám a legközelebb.
-Nekem tudod hogy elmondhatod.-anyám hangja körülölelt.
Persze,hogy elmondhatnám, csak egyetlen szó kéne, és áradna belőlem az a sok sok minden,de nem vagyok képes erre.Pedig mennyire hogy erre lenne szükségem.
-Tudom.
A válaszom halk volt és semmitmondó.Anya úgy tűnik megbántódott.
-Tudom,hogy sokszor kellett volna... beszélgetnünk, és törödnöm a lelki világoddal, és igen igazad van elhanyagoltalak téged, mert...
-Anya hagyjuk ezt.-feleltem fáradtan.-Nem akarok erről beszélni.Így alakult,attól még az anyám vagy.Szeretlek szeretsz és pont.
Kicsit meglepődött.
-Te mióta fejezed ilyen egyenesen ki magad?
-Amióta Carlisle papa könyvtárát bújom egész nap szórakozás gyanánt.
Nem ismer engem,pedig ő nevelt fel.
Átölelte a vállamat és néztük a tengert.Azt hiszem fontos pillanat lehetett volna az életemben,ha akkor ott kiöntöm a szívem neki.Rendbe jöhetett volna az anya-lánya kapcsolatunk,megtörik a jég és minden rendbe jön.Csak én akkor nem tettem meg.Bánom? Azt hiszem nem.
****

Hazaérve Apa várt minket a hallba.Rosalie összefont kezeivel nem sok jót sejtetett, és Alice vesébe látó pillantása...itt viharfelhő szag van.
-Bella.-apám hangja lágy volt, és sietősen megcsókolta.Mintha még mindig tinédzserek lennének.Na ezt hívják síron túli szerelemnek.Borzalmas.- Renesmee.
Leültem a kanapéra,ki tudja hanyadszorra készülve fel az apai kioktatásra.Nagy levegőt vettem.Talán most nem sírom el magam olyan könnyen.
-Új tervünk van.És ebben elég sokan egyetértenek.-nézett jelentőségteljesen Rosalie-re.-De persze van aki nem.-nézett tovább Alice.-re és a mellette álló Jasperre.
-És Emmett?-kérdeztem.
-Ő pártatlan.-szólalt meg a háttérben.-Én nem akarok vitázni.
-A nagyszüleim?
-Jelenleg nincsenek itthon, és mégiscsak mi vagyunk a szüleid.-tért a tárgyra Apa.-Anyáddal úgy döntöttünk,hogy...
A szemöldököm felszaladt.Azt hiszem a torkomat kezdte el kaparni az a szó,hogy kit érdekel. Meg az is,hogy nem kérdeztek meg engem,hogy akarom-e.
-Emlékszel, hogy Carlisle papa mesélt neked arról a kollégiumról?
-Igen,ahol csak vámpírok vannak, és vámpír szerzetesek és apácák vannak.Ami egy röhejjel ér fel.-feleltem.-Igen emlékszem, valahol a tengeren van egy szigeten.Ahová isten tudja, hogy lehet eljutni.
-Nagyszerű a memóriád.-dícsért meg engem vészesen suttogó hanggal Apám.-Oda fogsz menni.