Back to Basics 8.rész

*Nessie szemszögéből.*
A napok teltek,mint mindig.A hideg nem köszöntött be,és nem is vettem észre az évszakok változását. Minden nap kiültem a kertbe, vagy épp zongoráztam.Tanultam,hogy elhallgattassam elmém sikoltásait,elszorítsam magamba a vágyat,hogy hiányzik nekem. Hogy mennyire szükségem van rá.Elfojtottam az indulatokat, és úgy tettem ahogy azt elvárták. Tökéletes gépezetté formált az idő.
Meredten bámultam magam elé.Szemének mélysége bennem élt,és minden nap megpörgettem magamba az idő kerekét.Élvezettel néztem a gyerekkori filmeket a fejemben,vagy épp, a nem régieket.Élveztem,hogy ha testileg nem is,gondolatilag velem van.Teljesen velem.
A zongora billentyűiről lecsúsztak az ujjaim.Az üvegre tapadtak és némán néztem a messzi erdőt,az üde zöld láthatárt,ami magába szippantott.Ahol egyetlen farkast sem láttam.Üres volt minden.
-Ügyes volt.-szólalt meg Edward.-Fejlődtél,mióta utoljára gyakoroltál.És látom a házikkal is megfelelően törődsz.Büszke vagyok rád.
Arcomon enyhe rándulás.Nem mutathatom ki,ha fáj.
-Köszönöm.
-Azt akarom,hogy improvizálj.-szólt hozzám halkan.-Csak add ki,szeretném hallani.
-Tényleg?
Leültem a zongorához és rá függesztettem a tekintetem.Akarja érezni,hogy sír a zongora? Hogy fekete könnyeket hullajt a hófehér billentyű? Átakarja érezni a szélvihart,ami szétdúlt bennem mindent?
Végigfuttattam az ujjam a billentyűkön és elkezdtem zenélni.A zenére odajött a családom.Csak hallgatták. Csak néztek.És én,mint a gép,mint egy elkorcsosult robot, rájuk zúdítottam a fájdalmat.A végére elcsendesült minden.
-Gyönyörű volt.-egyhangú vélemény,csak senkinek nem mond semmit amit akartam,hogy rájöjjenek. Óvatosan lehajtottam a zongora tetejét.Hát ennyit arról,hogy valaki megért engem.Anya rám emelte a tekintetét.Mintha olvasott volna a gondolataimban és ez...most talán zavart.Most zavart a legjobban.
Felálltam és a lábam citerázott.Annyira remegett,hogy mindenki láthatta. Esme óvatosan átölelt.
-Gyere igyunk egy teát.
Rosalie rám függesztette a tekintetét.Aztán Emmettre nézett.
-Délután arra gondoltunk,hogy...elmehetnénk hármasban valahová.-mosolygott rám Emmett.-Én te,Rosalie.Mit szólsz?
-Persze.-vágtam rá.-Ráérek.
Hangom kissé gúnyosan csengett,de valójában ez volt az igazság.Rárérek,úgysem tehetek semmit,semmi sem történik,csak minden áll egy helyen. Carlisle nagypapa fogta magát és elvonult Esme nagyival a könyvtárba. Felolvasást tartottak egymásnak, mikor épp nem volt Carlisle papa a kórházba.
-Azt hiszem szeretnék a Forks-i gimibe járni.-halkan megjegyeztem. Apa tőből megfordult.
-Mit mondtál?-anya hangjában boldogság volt.-Komolyan szeretnél?
-Igen.Szeretnék.Azt hiszem itt...itt valójában nem tudok semmit sem csinálni.Minden nap ugyanúgy szól. Élni akarok.
-Hisz élsz.-mutatott rá Emmett.
-Nem érted.-szólt halkan Alice miközben bejött az ablakon.Jasper mellette.-Szerintem ez nem rossz ötlet Edward.Hisz mi is odajártunk.
-Na persze,de szerinted mit fognak gondolni az emberek...? Talán,hogy örökké élnek a Cullenek?
-Ugyan már, túldramatizálod.-szólt közbe Rosalie.-Mit gondolnának?Azt hogy családod van és a gyereked odajár.Ebben nincs semmi.Szerintem ez jó ötlet.Addig sem unatkozik itthon szegény Nessie és addig sem jár az esze...
A mondatot nem fejezte be.Apa némán jelzett neki.Itt mindenki tudja, itt mindenki érzi de nem beszélünk róla.Pedig kellene.Hisz rólam van szó.
-Akkor holnaptól odafogsz járni.-szólt oda Apa mosolyogva.-Ha ezt szeretnéd.
-Ezt.
Nem tudtam,hogy mikor ezt kimondom, valami olyat teszek,ami megváltoztat mindent.Az egész,egyhangú és unalmas életemet.

*Jacob szemszögéből*
Tanultam, muszáj volt. A vizsgák a nyakamon voltak és semmit sem tudtam igazán.Minden kiszállt a fejemből,mert csak egy embernek hagytam ott helyet.Embry is mellettem körmölt.Néha meglöktem ha hangosan gondolkozott.
Az esszém közepén jártam,mikor elmeredve néztem ki az ablakon.Napsütötte idő volt, és arra gondoltam,vajon ő most mit csinálhat?
-Mikor is lehet megint hazautazni?-néztem rá Embryre.
-Haver,úgysem fogják engedni,hogy lásd.-nézett rám őszintén.-Csak magadat sodrod bajba,méghozzá elég nagyba.
-A szerelemnek nincsenek határai.És igenis szeretem őt, pont úgy ahogy Bellát.Egy embert már elvett tőlem,többet nem fog.
-Mert a nagy farkas leharapja a fejét.
-Jajj Embry ne légy köcsög.-löktem meg nevetve.-Úgyis enyém lesz Nessie.Szeretem és ha Edward nem adja,majd elveszem.
Embry megcsóválta a fejét.
-És mi a helyzet veled öcskös?Valami csaj? Bevésődés?
Megrázta a fejét.
-Nem nagyon.-vigyorodott el.-Bár meg kell hagyni jó csajok járnak ide, mind szemrevaló,de egyik sem az én esetem.
-Válogatós.-nevettem fel.-Na majd kíváncsi leszek,hogy te kibe fogsz bevésődni.
-Én is.-nézett rám és elővett egy muffint a szekrényből.-Kérsz? Emily csinálta.
Dobott egyet nekem is én elkezdtem enni. Alighogy befejeztük, a csengő élesen hasított bele a csendbe.Ideje mennünk.
A folyóson tömegek álltak,lányok-fiúk vegyesen.La Pushiak és más törzsből valóak,akik valamilyen szinten Quileute-ra vezetik vissza a származásukat. Megláttam Maddisont a tömegben.Rám nézett egy pillanatra és elfordította a fejét.Talán sosem bocsát meg nekem.
Az ajtón lévő függelékre meredtem.A következő engedélyezett hazautazás,egyetlen hét múlva lesz.Egyetlen hét, és láthatom.És én is megígérhetem,hogy szeretni fogom őt,még élek.

*Nessie szemszögéből*
Alice a tükör elé állított,hogy véleményezzem az új ruhámat,amiben iskolába fogok menni.
-Hogy tetszik?
-Olyan,mint egy igazi Cullen.
-Sajnálom,amit éreztél.-fogta meg a kezem Alice és mélyen a szemembe nézett.-Én veled vagyok,csak...annyira sajnálom.
Megölelt.Annyira jó volt hozzábújni,hogy érezzem, a maguk módján szeretnek engem és mellettem vannak.Csak apám mégiscsak a testvérük.
Nehéz helyzet az övéké.Megértettem ezzel az öleléssel. Alice pedig olyan nekem,mint egy nővér.Aki mindig mellettem áll.
-Olyan keveset vagy Bellával.-jegyezte meg a gondolatomat Alice.-Pedig ő rengeteget tudna neked mesélni Jacobról.Rengeteget. És talán még pontosan tudná is,hogy mit érzel...Segíthetne.
-Igazad lehet,csak sosem volt rá elég alkalmam,hogy leüljünk és beszélgessünk.
-Tudom.-mosolyodott el Alice.-Kicsi korodban is mindig Jacob-mániás voltál.Nem voltál túl anyás. De mindenkinek szüksége van az anyukájára.Neked is Nessie szívem.
Bólintottam.
-Kész vagy?Mehetünk?
-Az első napon fuvaroztok?
-De csak az elsőn.-nevetett fel Alice.-Nekem már régen öregebb külső kéne,azonnal turpisságot észlelnének.
-Azt mondanám botox, vagy plasztika.
-Na persze, és a szemszínem?
-Kontaktlencse.-nevettem fel.
Nevetve szaladtam le a lépcsőn.Carlisle papa már nem volt ott,a kórházban volt rá szükség.De mindenki más ott volt.Rosalie mosolyogva nézett rám.A tegnapi napon jól éreztem velük magam.Szaladgáltunk,bújócskáztunk az erdőben.Velük ez a játék sokkalta nehezebb, és viccesebb is. Emmettet mindig könnyű észrevenni.Eltört fák, és kőtörmelék vezet felé...
Megöleltem mindenkit.
-Sok szerencsét kicsilány.
-Jajj ugyanmár Emmett,csak az iskolába megyek.
-Hogy felnőtt már a mi Nessie-nk.-szorított magához Esme.-Annyira pöttöm voltál ,most meg gimibe mész...
-Kirepülök a fészekből.-bólintottam mosolyogva.-De délután ismét itthon leszek.
-Nélküled üres lesz a ház.-mondta Apa.A szemembe nézett és kinyújtotta a kezét.A kezén egy medál volt lánccal.Olyan,mint Rosalienek,csak sokkalta szebb,fényesebb.
-A nyakamba tennéd?-kértem tőle.
A nyakamba tette és megölelt.
-Renesmee.Szeretlek.
-Tudom apa,én is téged.
-Délután várunk haza.
Anyára néztem.Egykoron az ő szeme se volt aranybarna.Nem volt vámpír, és ő is izgult egykoron az iskola miatt.Talán most ő az,aki pontosan tudja mit érzek.
Megölelt.
-Kicsi kicsi Nessiem.-mosolygott.-Annyira büszke vagyok rád.Oda fogsz járni, ahová mi jártunk.Milyen jó lesz,szerezz sok barátot,tartsd titokban a kiléted, és ...
vigyázz magadra kérlek.
-Meglesz anya.Ígérem.
Alice sürgetően betolt a kocsiba.Az a pár kilométer másodpercek alatt megvolt.A gyorsaságban verhetetlenek a Cullenek.
A Forks-i gimi ott állt előttem.Szemeztem vele.A diákok megbámultak engem, mint azt előre vártam.Nagy levegőt vettem,integetni akartam a hátam mögött levő kocsinak.Ami már nem is állt ott.Nagy levegő.Ugyan mi történhet? Ez csak egy iskola.
A gimi nem arról szól,hogy ott minden igazságos.Ha az volna,nem Gimi lenne a neve.
A lányok a folyosón megnéztek, éppen úgy,ahogy a fiúk is.Pedig igazán normálisan néztem ki.A tantervvel a kezemben,kissé ügyetlenül közlekedtem.
Az első órám a mostani osztályommal volt.Irodalom.
-Új diák az osztályban.-Mr. Bert hangja szárnyalt.-Gyere ide kérlek mutatkozz be.
-Renesmee Carlie Cullen vagyok.
A név hallatán sokak tekintete elborult,vagy megrándult a szájuk.a Cullen név úgy látszik nem várt reakciót hoz ki belőlük.
-És hogyan becézhetünk?
-Éljen a kreativitás hatalma.
A tanár halk nevetése, magányos volt.Senki más nem nevetett.A könyvekkel a kezemben leültem a lehető legtávolabbi helyre.A tanítás ezután nevezhetjük,hogy visszaállt a rendes kerékvágásba.
****
Az étteremben egyedül ültem,míg a többi diák számára én voltam a világ kilencedik csodája. Eléggé idegesítő volt,ahogy megbámultak. Ahogy viselkedtek.Azt hittem egyszerűbb lesz ezeket kezelni,de nem.Az otthonról hozott szendvics láttán egyenesen felhördültek.Gondolom megszokták,hogy Cullenék nem esznek az iskolában.Sőt sehol nem esznek.Egyáltalán.
Magányosságra ítéltem az első napot.Az ablakokon túl zuhogott az eső.Gondolatom egészen La Push-ig merészkedett,és annál is tovább. Most már tudatosan is hiányzott nekem,már tudtam miért hiányzik,és mi az a fura érzés ott bennem,ami azokat a látomásokat okozza.
Végignéztem a diákseregen,sehol egy ismerős arc,tisztára idegen volt minden.Életemben elöször tapasztaltam meg igazán a magányosság fogalmát.Nem hiába,az ember minden nap tanul valami újat.
****
Életem első tényleges tanítási órái hamar véget értek.Mindent amit átvettünk, új volt. Lehet furán hangzik,de örültem,hogy tanulnom kell majd otthon.Az anyag mindig izgalmasabban hangzik Edward szájából,vagy épp Alice mesélésében.Emmett is tud magyarázni, az ő extrafura módján, aminek persze nevetés a vége.
Verset tanulni is másabb lesz.
Arra lettem figyelmes,hogy a csengő halkan szárnyal a kantinban.Mindenhol mozgolódás támadt,és elindultak a kijáratok felé.Hivatalosan is vége az első napomnak,ami mindössze csak 5 órából állt. Nem is volt túlságosan nehéz.
Kilépve az ajtón, már egy ismerős fekete volvo várt engem. Mosolyogva mentem a kocsihoz, és vigyorogva szálltam be.

*Jacob szemszögéből.*

A hazautazást úgy vártam,mint más a karácsonyt.Számoltam a napokat,számoltam az órákat a perceket,hogy mikor tehetem meg,hogy csomagolok és felülök a vonatra, hogy elmenjek hozzá. Tudnia kell,hogy én is szeretem őt, és hogy vele akarok maradni. Olyan bonyolult ez az egész. Pedig én nem tehetek róla, és ő sem, hogy vámpírnak született.
A dolgozatomat hozta be Embry.
-Na tesó,tudsz valamit.-vigyorgott rám.-Az egész évfolyamon egyedül a te dolgozatod lett ötös.
-Kösz.-vigyorodtam el.-Túlságosan koncentráltam,fontos a hazautazásom.
-Ennyire szereted?-ült le velem szembe Embry.-Figyelj,nem tudom,hogy ez jól fog-e elsülni.Féltelek az az igazság.Az a Cullen arc,eléggé...fura.
-Az.De igen imádom őt.-mosolyodtam el.-Majd te is megtudod.
-Meglátjuk,hogy akarom-e tudni.-nevetett fel Embry-Nekem nem kenyerem a szenvedés egy csaj miatt.
-Majd lesz.
Embryvel lementünk a kantinba enni.Alig volt valaki,hiszen még csak délután három óra volt.Az ebédidő már elmúlt,a vacsora még korán volt.Kajálás közben elhatároztuk,hogy ezután lemegyünk edzeni egy kicsit a parkba.Átváltozunk.
A parkba leérve, eléggé hűvös volt. A pólómat ledobtam és Embry is.A nadrágra néztem.
-Elfordulsz?
Embry annyira röhögött,hogy alig tudta kinyögni.
-Csak nem szégyellős vagy?
-Nem tartozik rád a farkam mérete.
-Ja.Bocs.-alig bírta kimondani.
Miután a nadrágot is ledobtam és sikeresen átváltoztam Embryvel futni kezdtük a köröket a pályán.Egymást túlszárnyalva ugrattunk át a bokrokon-sövényeken,minél messzebb és gyorsabban.Mire visszaértünk,teljesen fel voltam pörögve.Felöltöztünk és felfutottam a szobánkba.Embry még kajálni ment.Az ajtó becsukódott és Edward állt előttem.A kezem remegni kezdett.
-Mostanában egyre több vámpír fordul meg erre,vajon miért?-néztem rá.
-Talán miattad.-kezdte óvatosan.-Nessieről van szó.
-Újra.
-Újra.-bólintott.-Tudom,hogy járt itt.
-Igen volt itt, és az hittem jobban véded tőlem.
-Vannak dolgok,amiket nem tudok számára megtiltani.Például azt,hogy szeressen téged és miattad hülyeségeket csináljon.
Lehajtottam a fejem.Próbáltam elrejteni a vigyoromat.
-Tudom,hogy szeret.Ahogy én is őt.Mit szólsz hozzá drága Apósom?
Edward arca megfeszült.
-Azt hiszem pont annyira örülök annak, h a lányom téged választott,mint annak, hogy nincs lelkem.
-Nagyszerű hasonlat.És most elakarsz tiltatni tőle, pont úgy,ahogy Bellától?
-Pontosan.Milyen jó, h nagyszerű a memóriád.
Kimeredt az ablakon túlra.
-Köszönöm,hogy vigyáztál rá,de ...mostmár saját élete lesz.
-Igen,velem tarkítva.
-Gimibe jár.Ő akarta.
Nagyot néztem.
-Ezt nem hiszem el.
-Pedig így van.Normális életet akar.Szörnyek nélkül.
-Akkor a családjával kellene kezdenie.
-Pontosan ezt teszi.Eltávolodik tőlünk, egy másik szörnyeteg miatt.
Meglepődtem.Sosem hittem volna,hogy miattam,és valahol Bellára gondoltam.Amikor megszületett Nessie a fejemhez vágta,hogy elvettem tőle.És lehet,hogy be fog válni a jóslata?
-De én nem mondtam neki ilyet.-néztem őszintén Edwardra.
-Tudom.-bólintott.-Kivételesen.Ezért kérlek,ne hagyd,hogy fájjon Bellának.Ne hagyd,hogy elfelejtse az anyját.
Egy suhanás és már ott sem volt.A hangok a folyosóról a mi szobánk előtt dübögtek.Gyorsan berontottam a fürdőbe és úgy tettem mint aki zuhanyzik.A szobánkba berontó örők senkit sem találtak.Csak engem a zuhany alatt.A szobánk átkutatása után,a parkba rohantak.Hatalmas vérfarkasok csaholása hallatszott mindenhonnan.Embry rámnézett és megcsóválta a fejét.
-Egyszer kinyíratod magad.
Nagy levegőt vettem.Ez nagyon közel volt.Hátra simítottam a rövid hajamat.
-Hogy fogom nem megbántani Bellát miközben szeretem Nessie-t?
Embry megrántotta a vállát.
-Én ebben nem igazán vagyok jártas, öreg.Majd lesz valahogy.-vágott rá a hátamra.-Nemsokára itt a szünet,és esélyed van vele találkozni.
Bólintottam.Addig pedig ki kell találnom,hogyan legyenek a dolgok anélkül,hogy bárkit is megbántanék.