Back to Basics 7.rész

*Jacob szemszögéből*

A vonat nagy sebességgel haladt, és én csak a szemben ülő lányra szegeztem a tekintetem.Szinte veszettül koncentráltam.
-Jajj édes annyira hiányoztál.-ragyogó mosolya már nem érte el azt a hatást,mint régen.Nem rándult meg a gyomrom, igazából nem történt semmi.Semleges.Mégis úgy tettem ahogy az "etikett" elvárja.Visszamosolyogtam.
-Te is nekem.Hogy telt a szünet?-a kérdés csak úgy,hisz valójában legszívesebben csak a tájat néztem volna.
-Eléggé unalmasan nélküled.-a szempilláit rebegtette,és én sután a hajamba túrtam.Nem éreztem semmit,csak mardosó fájdalmat.-Tudod, a szüleimmel meg a húgommal voltam, bejártunk egy csomó helyet...
A hangok nem jutottak el a fülemig.Elméláztam és az ablakon túlra meredtem egy pontra,amit csak én láttam.Édes drága Nessie.Egyetlen vámpírom.Nem tudtam kiverni a fejemből a könnyeit...éppen úgy nem ahogy a csókját sem.Azt a bakfiscsókot,mely sokkalta többet jelentett nekem,mint bármi más.
Egyszer csak Maddison csókját éreztem a számon.A megdöbbenés, és a felismerés egyszerre keveredett bennem.Ajkának íze nem volt olyan selymes és bársonyos, mint Nessieé.A csók heves volt,Maddison csüngött rajtam.
-Szeretlek.-suttogta a fülembe.-Mi a baj szivi? Látom rajtad,hogy valami aggaszt.Apukáddal van valami? Vagy a nővéreid?
-Nem egyik sem.Kedves tőled,hogy aggódsz,de ez még régi ügy.
-Hát akkor miért nem sikerült lezárni?
Úgysem értenéd drága Maddison,úgysem.
-Kicsit magányra vágyom.-fogtam bele.-Örülnék ha egy időre...szakítanánk.
A levegő perceken belül fagyott meg.Maddison szeme könnybe lábadt,de erős lány volt. Erősnek akart látszani előttem.
-Miért Jake,miért?Mit tettem?
-Jajj Maddison,ez most nem rólad meg rólam szól.Ennyi az egész.Ez a kapcsolat megfáradt...és azt hiszem jobb,ha mi különválunk.
-De nem értelek Jake.Én szeretlek...várj.Te bevésődtél!
Nem szóltam semmit.Dühösen felkapta a csomagjait és elviharzott.Embry jött be a kabinba.
-Azannya.Ez elég durván elment.Kidobtad?
-Aham.-morogtam az orrom alatt.
-Nessie, mi?
-Honnan tudsz róla?-kaptam fel a fejem.
-Ne nézz hülyének pajtás,ismerlek.-mosolygott rám és hátbaveregetett.-Egyszer jó napok,máskor rosszak.
Nem zavart engem Embry,és ezért tiszteltem.Tudta, hogy most a csend, kell.A csend,mely alatt lepereghet minden homokszem.Az idő,az idő folyamatosan az ellenségemmé vált.Az ablakon túl vihar készülődött.Felhúztuk az ablakokat, és a kabinban felgyulladt a világítás.Embry elaludt, és én csak néztem a zord időt.Vajon...most mit csinál?

*Nessie szemszögéből*
A parton ültem.Tudom,hogy nem lehetne itt lennem, hisz tiltott terület,de ...hátha itt lesz ma.Bocsánatot akarok tőle kérni,amiért elrohantam és megbeszéljük.
Muszáj,hogy újra lássam, muszáj,hogy minden a régi legyen vele.Nem lehet,hogy nem! Ilyen nincs.
-Kislány.-szólított meg egy öreges hang.Hátrafordultam a fatörzsön, és láttam, hogy Jake apja van kerekesszékben mögöttem.Megijedtem.
-Ohh, elnézést. Nem akartam zavarni és már el is mentem ,tudom hogy nem tehetem be ide a lábam,de ...tudja vártam őt.
-Tudom,figyeltelek az ablakból.És egyet se aggódj amiatt,hogy nem lehetnél itt.Majd fedezlek.-kacsintott rám.-A helyzet...hogy Jake elment.
-Ohh és hová?-az arcom felderült,hogy utána megyek és beszélgetünk.
-Vissza, az iskolába.
A megdöbbenés az arcomon, szó szerint ráfagyott.A szavakat alig tudtam kimondani.
-Elment az iskolába, és el sem búcsúzott...
-Igen.-bólintott az öreg indián.-De hidd el, jobbnak látta így.Kissé zavart volt a napokban,történt valami?
-Nem.-gyúlt az arcom pipacspirosra.-Nem.Semmi.
Az öreg indián mosolygott.Hisz előtte nincs titok.Tudom,hogy nincs.A tapasztalat okozta neki a ráncokat, és nem az évtizedek.
-Megcsókolt a fiam?
-Azt hiszem igen.-pirultam el.
-Ülj le,elmesélek neked valamit.
Leültem a törzsre és ő elém gurult a székkel.
-Az apádéknak egy szót sem,rendben?
-Persze.-bólintottam.Az öregúr rettentően szimpatikus volt nekem.
-Tudod, az indiánoknál, és különösen a farkasoknál van egy...fura dolog.Bevésődünk a másik emberbe,vagyis szerelmesek leszünk, de amolyan holtomiglan-holtodiglan dolog ez. És nem látunk mást,csakis őt.A szívünk örökre láncolva lesz a másik által.És azt,míg meg nem halunk,szeretjük.De a mi esetünkben a halál dolog sem olyan egyszerű. Nem mondom,hogy halhatatlanok vagyunk,de még megvan a képességünk az átalakulásra,addig esélyünk van az örök életre.
Elgondolkodtattak az öreg indián szavai.
-Tehát ön is be volt vésődve a feleségébe.
-Természetesen.-bólintott mosolyogva.
-És akkor Jake...kibe van?
-Ohh kicsi lány jártasd a fejed.-bökött a homlokomra.-Ugyan kire vigyázz babakora óta?
A megvilágosodás, mintha mellbe vágott volna.
-De ez lehetetlen...ez pedofília!
Az öreg indián hangosan kacagott.A kacagását lassan átvettem és rádöbbentem milyen ostobaságot mondtam.
-Nem,nem az.Mikor még kicsi voltál,legjobb barátra, védelmezőre, és egy bátyóra volt szükséged.És Jake ez volt.A pajtásod,aki tudott minden csínyről.A védelmeződ,aki megvédett mindentől, és szinte nap mint nap ragyogott feletted a szivárvány.A bátyád volt,mikor...mikor csak kellett.És most,hogy eljött az idő, eldönthetted hogy a bátyádként tekintesz-e rá, vagy másként.És ahogy látom,te másként döntöttél.
-Igen,én szeretem őt!
A gondolat heves volt és mégis őszinte. Tudtam, hogy nem fogom meglepni ezzel Jake apját,de...mintha magamnak is bizonyítottam volna.Kimondtam,amit éreztem és tudtam,hogy ez valóban így van. Ez volt a legnehezebb része a dolognak.
A tengerpart sosem volt még ilyen szép a szememben.
-De hát... ő ezt miért nem mondta el eddig?-kérdeztem rá a tényre.
-Tudod az apád megtiltotta neki.És valljuk be igaza volt. Ha te nem érezted volna ezt Jake iránt,akkor...sajnáltad volna őt. És magadat hibáztattad volna, hogy nem vagy belé szerelmes.
-Tehát ezért mentünk el!
-Igen.-felelt óvatosan az indián.-Ezért is. Máskülönben... te sem tudtad volna, hogy mit érzel iránta. Megszoktad a közelségét. Túlságosan is, és ez valljuk be meggátolta azt, hogy bármi olyat érezz,már már túlontúl családias volt. Így hát, hogy elmentél esélyt adtál magadnak arra, hogy hiányától részegülve mikor meglátod,másként érezz iránta.
-Hmm ez szép volt.-nevettem fel.-Valóban ez történt.Megláttam és...azt hiszem szeretem.De hát akkor ő is szeret engem?
Az indián hallgatott. Talán várta,hogy én jöjjek rá magamtól a kérdésre.
-Nem szerethet,hisz...hisz neki van valakije.
-És mégsem amiatt a lány miatt volt szomorú hanem miattad. Nézd Renesmee. Hagyj időt neki.Ne szólj,ne keresd őt. Hagyd,hogy az érzései által,visszataláljon hozzád. És akkor örökre együtt maradhattok mint a mesékben.De most tényleg jobb,ha te is kicsit másra koncentrálsz és persze ő is.Az iskola itt van, számodra is fontos a tanulmány Jake számára pedig elengedhetetlen.A jóból is megárt a sok.-kacsintott rám.-Aztán meg ha akarnak a dolgok maguktól alakulnak.Nem szükséges bármiféle beleszólás. Viszont, továbbra is hangsúlyozom,elméd zárd le apád előtt.
Bólintottam.
Ez olyan édes titok volt nekem,ami napsugarakat varázsolt a borult égre. Valami olyan titok volt,ami minden sebet behegesztett, és a hiányát fájóbbá tette, hogy most nincs velem.De édes kínzás volt.A viszontlátás nem is lehetne szebb. Majd mikor megtudja, hogy én mit érzek iránta, és szívem örökké az övé.
Mi lehet ennél is nagyobb ajándék?
Az öregre néztem.A szeme nem volt dühös,csak áldóan nyugodt.Minden titkok őrzöje volt ő. Egy apró puszit adtam neki és szégyellősen elpirultam.Sosem hittem hogy a farkasok egyszer nem az ellenségeim lesznek,hanem a barátaim.Sőt szinte a második családom.
-Menj.-bökött meg.
Még egyszer ránéztem és szavak nélkül is hálát adtam neki.A távolba néztem, és futni kezdtem.A part mellettem és a tenger valami hihetetlen sebességgel száguldozott és a színek összeolvadtak bennem, valami masszává.A massza közepén pedig tisztán láttam Jake arcát. Nevettem,mert éreztem boldog vagyok.
****
Otthon mint sejtettem már nem volt jelen Theodore családja.Mertem remélni, hogy nem maradnak,mert nem akartam sem őket,sem a fiúkat megbántani.Kedves fiú, de nem ...nem ...a szívem már másé! A gondolat mosolyra késztetett.
-Hmm micsoda illatok!-tértem be a házba mosolyogva.Anya a konyhában tevékenykedett.
-Gondoltam éhes leszel.-mosolygott rám.A mosolya borzongással hatott rám.Tudtam hogy ő lesz az én emberem,aki mesélni fog róla, talán ódákat is zeng ha szépen kérem.Tudni akarok róla mindent,mindent amit nem láttam gyerekként, mindent amit anya viszont látott. Hisz ő látta felnőni és ...többek voltak egy ideig mint barátok.Ez bár nyílt titok,apám féltve őrzi.
Az asztalra tett étel ínycsiklandóan hatott amúgy is borzongós idegeimre.A szám megállás nélkül mozgott.
-Néha nyelj is.-tette hozzá sután Emmett bácsikám mikor leült mellém.-Mond te lány, mi van veled? Olyan furán viselkedsz.
-Ugyan Emmett.-nevettem rá.-Nincs semmi.
-Már nem is érdekel a nagybátyád.-vágott sértődött fejet persze mosoly bujkált az arcán.
-Hogyne érdekelnél drága Emmett bácsi?-néztem rá mosolyogva.-Honnan veszed ezt?
-Szerelmes vagy.Ennyi az egész.-vigyorgott.-Na és mesélj jóképű?
-Piszkosul.
-Ismerjük?
-Naná.
Felugrott Emmett.
-Hát elcsalta az én drága és egyetlen unokahúgomat az a bitang vámpírfiú?-vigyorgott.-Ez csodálatos.Megyek elmondom apádnak.
-Nem kell.-szólalt meg egy szelíd hang az ajtóban.Apám a maga fenséges módján érkezett.-Örülök,hogy megfelelő embert választottál.
A mosoly ahogy jött,úgy ment el az arcomról.A komorulásom okát nem voltam hajlandó felfedni.
-Alice merre van?-néztem gondterhelten apára.
-Hmm...itt.-csilingelő hangja az ablaktól jött.Az ablakon át érkezett Jasperrel.-Hívattál?
-Muszáj.
Mire az ősök észbe kaptak, máris Alice kezét fogtam és húztam magammal egyenesen ki,messzire ahová apám keze nem ér el.
-Van egy olyan érzésem, hogy nem vámpír a szerelmed.-mosoly bujkált a hangjában.
-Hát nem éppen.-néztem rá.-El sem hiszed mi történt!
-De.Már láttam.
-Miért titkoltátok előlem? Miért kellett...?
-Jól figyelj rám.Alice szemei feketék voltak.Nyilván éhes, én meg itt traktálom a hülyeségeimmel. Micsoda paraszt vagyok.- Renesmee. Mit gondolsz, apád hogy viseli azt el,hogy egy vérfarkas, a vámpírok ősi ellenségei...egyszer csak bevésődik az ő kicsi lányába?
-És azt gondolja, hogy sikerülhet,hogy eltilt tőle?-nevettem fel.-Ezt nem gondolhatja komolyan.
-Pedig véresen komolyan gondolja.
-Nem ölheti meg.
-Nem akarja, de...
-Anyám előtt úgysem tenné meg,még a gondolatot sem.
-Nézd. Edward...a bátyám.Mit is mondhatnék róla?
-Azt,hogy önző és néha fafejű?
-Hey, ő az apád!-rivallt rám Alice.-Lehet, hogy most kamaszkorodat éled, de légyszíves...
Leültem a farönkre.Nem éreztem nyomorultabbul magam, mint a parton. Már megint ez a rohadt lelkiismeretemre próbálnak hatást gyakorolni. Hogyan választhatnék a szerelmem és a család között?
-Azt a döntést már rég meghoztad.-hangzott a belső hangom.-És nem a családot választottad.
Meredtem magam elé.Még ma este elmegyek hozzá, valahogy muszáj tudnom,hogy szeret-e még.
Alice üvegesen meredt maga elé egy pillanatig.Majd rám nézett.
-Mond,te tényleg megakarod ölni a családodat? Annyira aggódik mindenki érted, te pedig ...
-Azt hittem velem vagy.
-Veled vagyok Nessie, hogy ne lennék veled,de ...őrültség minden terved!
-Akkor vedd úgy,hogy megbolondultam.-nevettem fel keserűen és visszasétáltunk a házhoz.

*Jacob szemszögéből*
A könyvem fölé görnyedtem. A szobában mindenki tanult, Embry is kivételesen.Fennhangon olvasta az egyik verset,melyről elemzést kellett volna írnia.
Én csak a számtan fölé meredtem és ütögettem a tollammal a papírt.Úgy tűnik eléggé elhanyagoltam a tanulást.
-Segíts már egy kicsit Jake.-szólt hozzám Embry.
-Jajj nagyfiú vagy már.-morogtam az orrom alatt.
-De nem értem a verset.
-Tanuld meg értelmezni.
-De ez valami szar maszlag.
-Iszonyat hülye vagy.-dőltem hátra széken.-Add már ide azt a vacakot!Mit nem értesz rajta?
-A harmadik versszaktól.-bökött a szövegre.-Olvasd fel te is,és meglátod,hogy mennyire zavaros!
És elkezdtem olvasni hangosan.Nincs túl jó hangom az ilyenfajta felolvasós estékhez,és nem is igazán vagyok az a tipikusan átszellemült fazon. De ez a vers...

"...Mikor megnőttél,
s erőssé lettél,
már tudtam, nélkülem élnél.
Ám mindenható anyai hatalmammal
kezedet Isten kezéhez forrasztottam
és utadra bocsátottalak...

De tudd: ezt, mint ismételt végtelen zsolozsmát,
újra- és újragondoltam,
mintha így fonnám életed fonalát.

És egyszer csak: átszakadt
a szeretetet a szerelemtől elválasztó meggyengült gát...

Nehéz volt újratapasztani...
Nagyon! "
( La Braise- A szerelem születése részlet)

Magam elé meredtem egy pillanatra.A vers, túlságosan emlékeztetett Renesmee-re. Mintha csak rólunk írták volna.Csak itt méltán Isten nem éppen Isten volt. Edwardnak hívták a francba is!
-Embry, ez egy rohadt béna vers.Keress jobbat,én sem értem.-dobtam vissza neki a könyvet.-Én ...én azt hiszem most kicsit lemegyek a kantinba.
-Rendben.
Zavartan léptem ki az ajtón.Sosem hittem volna, hogy felkavarhat egy vers. Néhány sor, és mintha... a fenébe is el kell őt felejtenem!
A folyosó szinte üres volt.A szobák mögül néhány vidám kacaj, és zene szűrődött ki.Ünnepeltek a diákok, de jó nekik.Nekem nincs mire.
A kantin sötét volt és üres. Felgyújtottam két lámpát, és a könyvvel együtt leültem.Csak a vad körmölésem hallatszott a csendben.Mire feleszméltem, elmúlt éjfél,és a sötétség beborította az egész épületet.Ez a halk nyugodtság, csak arra késztetett,hogy a szívem hevesebben verjen.Mennyire hiányzik.Pont ilyen érzés volt, mint mikor elment.Vajon mit csinálhat?
Óvatosan fellépkedtem a lépcsőn, és a szobám felé tartottam.Egyszer csak éreztem, hogy valaki áll a hátam mögött.Remegés futott végig a testemen,de mikor megéreztem azt a mennyei fűszeres illatot,tudtam ki áll ott.
-Mit keresel itt? Perceken belül, ellepnek itt a vérfarkasok és véged.-fordultam meg óvatosan.Valóban Renesmee állt ott.A szívem hatalmasat dobbant.
-Látni akartalak.-hangja lágy volt és valami különös volt a hangjában.Nem tudtam mi ez. Körbenéztem.Morgás sehol sem volt.
-Nessie, menj el. Nincs itt helyed.Tűnj el innen.
-Miért beszélsz így velem?-tette fel félig nevetve a kérdést.-Azt hiszem te is tudod miért vagyok itt.
-Nem.-feleltem őszintén.-Meglepett,hogy megtaláltál és meglepett,hogy itt vagy.Nem tudom miért jöttél ide.
-Tudok a bevésődésről.
A mondat értelme nagyon gyorsan jutott el a fejemig és a hangja forgott bennem.Mint valami rossz örvény, elnyeltem a szavait és meredtem rá.Ő maga szinte hófehér volt.Remegett.Odaléptem hozzá.
-Nessie.-öleltem magamhoz.-Honnan?
-Apádtól.Vártam rád és nem voltál ott.És akkor elmondott mindent.
Reszketett,akárcsak az én szívem.Felgyulladni készült bennem a láng,mely érte égett.A szemébe néztem.
-Nessie nem kéne itt lenned.Menj el.
-Nem akarsz látni?
-Féltelek.
-Szeretlek.
A szó amit kimondott...annyira álomszerűnek tűnt. Nem szerethet,hisz gyerek.Nem tudja mit jelent szeretni.Nem tudja, hogy én hogy szeretem őt. Nem ismeri a szó jelentését.Nem ismeri az érzést sem.Ez egy álom, és nemsokára felkelek.
Az ajtók kivágódtak.Vicsorgó vérfarkasok lepték el az üres folyosót.Mert ő már nem volt ott.Csak én álltam döbbentem a sötétben.
-Jacob Black!-Azonnal magyarázatot kérek! -szólt szigorúan az iskolánk igazgató.-Mi történt itt?
-Vámpírok.-prüsszögtek, legalább 300 hang egyszerre.
-Épp ezért jöttem ki.-feleltem.-Én is megéreztem, nem tudom...
Az igazgató visszaparancsolt néhány diákot, és pár erősebb vérfarkast a vámpír után küldött.Szívem nem aggódott. Tudtam, hogy messze jár, túl messze ahhoz,hogy elkaphassák.
Betántorogtam a szobámba.A szoba forgott velem és a plafon üres volt.Lehunytam a szemem.Álmodtam.Nessie azt mondta szeret.A mosolygás az arcomra kúszott.
Szeret engem.

*Nessie szemszögéből*

Kifulladva rohantam.Alig bírtam már, éreztem, hogy pár száz kilométer és utolérnek.Meghalhatok,az pedig igazán nem lenne szép Jacobbal szemben.Pont most miután sután szerelmet vallottam neki.Szerintem minimum azt gondolja álmodott.Bevallom kissé nekem is ilyen érzésem van.A sötét folyóson,csak én meg ő... Ha nem egy vérfarkas kollégiumban lettem volna, azt mondhatnám, ez tök romantikus volt.De amúgy nem.
Legalább négy-öt órát rohantam intenzíven.Apám ebben bajnok,sőt mester,én viszont levegőt is szoktam venni közbe, ami most sisteregve távozott a tüdőmből,követelve újabb friss oxigéndús levegőt.Forks táblájánál kifulladva megálltam.Sötétség volt,nem láthattak.Hogyan menjek haza? Alice biztosan elmondta apáméknak, hogy az én lovagom nem vérszívó,hanem egy mezei vérfarkas akit mellesleg ismernek is.De volt támadási felületem.Momentán a titkolózás.
Nem mertem hazamenni.Ott álltam a táblánál és a lehető leghelyesebb megoldáson gondolkoztam,ami nem akart beröppenni a fejembe. Máshová nem tudok menni. Sehová.
Lázadó kamasz.Már hallottam ahogy Emmett fogja mondani, és Anya meredni fog rám. Apám tajtékozni fog, és Jasper fogja nyugtatgatni.Alice csak felveszi az amúgy nem fair play fejet " én megmondtam." Esme és Carlisle...azt hiszem igazán csalódottak lesznek, hogy az ő kicsi Nessiejük milyen rosszkislány.Rosalie...Rosalie lesz a legrosszabb.Azt hiszem soha többet nem szól hozzám.Ha összegezzük a helyzetet, most hagytam el a családom egy másik személyért.Az én imádott vérfarkasomért.
Ilyen személyért,bármilyen áldozat is kevés. Főleg,ha végre tudom,hogy tudok szeretni.
A házunkhoz sem kellett érnem, elég volt az erdőben sétálnom, mikor már ott hallottam apám csendes,de annál félelmetesebb hangját.
-Merre járt az én kicsi lányom?
Sosem szólított így.Ez igazán horrorisztikus volt.Ha nem ismerném őt, és nem tudnám,hogy vámpír,akkor kicsit megijednék, hogy meg fog ölni ráadásul baltával.
-Sétáltam.-feleltem óvatosan,bár őt magát még nem láttam.
-Kicsit kirándultál?
-Mondhatni.
-És esetleg Jacob Blacknél jártál?
-Most lenne értelme tagadnom?
-Nem.
-Hát akkor nem tagadom.
Kicsit meglepődtem a bátorságomon.
-Azt hiszem jobban teszed,ha bejössz a nappaliba, hogy egy kicsit elbeszélgessünk.
Ahogy beértem a házba, körülbelül olyan érzésem volt,hogy tárgyaláson veszek részt.A bíró,lásd Apám. Esküdtek,és nincs védelem tanúja.Szoborszerű vámpírok, akik ítélkezni fognak felettem.Akik mellesleg a családom.
Leültem a kanapéra.Rájuk se mertem nézni, hisz tudtam mit tükrözne a szemük.Csalódottságot.
-Miért mentél el hozzá?-apám hangja fájdalmasan csengett.Alattomos húzásnak gondoltam tőle.
-Mert ...szeretem? Igen,szeretem őt.És úgy éreztem, ideje, hogy ő is megtudja ezt.
-Nem lehetsz vele.
-Gyors ítélet.Büntetés?
-Ugyan Nessie.Ezt fejezd be!-szólt rám Rosalie.-Ne beszélj így.
Csendben maradtam.Apámra emeltem a szememet.Aranyló szeme jegesnek tűnt.Az ő pici lánya felnőtt, és nyilván ezt nem nézi jó szemmel.
-Nem fogsz vele lenni.Megtiltom.
-Apa!-pattantam fel.-Nem.Nem és nem.-tört ki belőlem.-Nem hiszem el, hogy eltiltasz tőle.Miért? Van rá okod? Nincs. Egyáltalán nincs. Semmit sem tett,mindössze szeret engem és védelmezett.
-Nem szeret téged.-mosolygott rám fagyosan.
-Mert te aztán tudod.-a karjaimat összefontam.-Tudom,hogy szeret.
-Nessie, hogy szerethetne mikor mással van?
-Nem ismerős a helyzet?-vigyorogtam el hirtelen magam.Carlisle nagypapa elmosolyodott.
-Nem.-vetette oda apám.-Ez egyáltalán nem ismerős.
-Hát pedig milyen kár.Most pedig felmentem a szobámba.-vetettem oda és elindultam az ajtó felé.Alice megállított.
-Ne érj hozzám.-néztem rá mérgesen.-Azt hittem velem vagy.Tévedni...emberi dolog.De várj...én nem is vagyok ember?
Rettentő gonosz voltam és cinikus.De talán csak ez volt az egyetlen védekezésem a további tüskék ellen.Nem akartam, hogy jobban fájjon,hogy a családom nincs mellettem.Valójában örültem annak amit ma tettem.Nessie felnőtt.Fel bizony!

*Jacob szemszögéből*
Az egész szoba forgott velem még mindig. Ahogy magamhoz öleltem, ezer seb szakadt széjjel bennem,de ezek fájóan édesek voltak. A hiánya amit éreztem, amit miatta éreztem, tudtam, hogy nem fog enyhülni.Elnyomhatom,de örökké bennem lesz. És...azt mondta szeret.
Miért vagyok még én itt egyáltalán? Vele kellene lennem,vele és nem mással. Szeretnünk kell a másikat,mint a nagy regényekben,és a vége happy end. De hogyan lehetne enyém a hercegnő, ha az apja a börtönőr? Milyen messzire szökhetek vele, úgy,hogy nem találnak ránk,csak én meg ő?
Felültem az ágyon. Embry álmosan felkelt.
-Mi a baj haver?
-Tudod,hogy ki volt itt.-néztem rá.
-Persze.Nessie. De hogy a fenébe...? Hisz még gyerek.
-De félig vámpír. És már nem az. Egyáltalán nem az.Azt mondta,szeret.
-Akkor haver sínen vagy.Csak van egy kis bökkenő...-vakarta meg a fejét.
-Mi?-értetlenkedtem.
-Az, te hülye,hogy vámpír!
Megdobtam egy párnával, és nevetni kezdtünk a sötétben.Tudtam, hogy most nevetek,de kitudja, lehet sírni fogok.
****
Reggel edzés volt. Kimerítő, teljesen minden izmomat megmozgatta. A hőmérsékletem talán feljebb is ugrott pár fokot, a heves izommunkától. A kollégiumi zuhanyzóban engedtem magamra a vizet, és élvezettel néztem, ahogy a bőröm gőzölög. A törölközővel a derekamon mentem be a szobánkba. Maddison látványa fogadott engem.Kissé zavarba jöttem.
-Szia.-köszönt rám.-Beszélnünk kell.
-Igen?-néztem rá zavartan és rámutattam a székre.-Átöltözöm,és máris.
Bólintott, és sután leült a székre.Gyorsan magamra kaptam pár holmit és leültem vele szembe .Nem tudtam a szemébe nézni teljesen. Vádló,csalódott tekintete szinte belém mart.
-Szeretlek Jacob. Azt hiszem,hülye volnék,ha nem ezt érezném. Te kellesz nekem,kérlek ne hagyj el.
Elfordítottam a fejem.
-Maddison,tökéletes lány vagy. Szép,okos...kedves, szeretetreméltó.
-Csak nem elég jó neked.Tudom.-vonta meg a vállát keserűen.-Ennyit akartam, nem szeretném a folytatást hallani.Túlságosan fájna, hogy így eldobsz.
-Nem doblak el!-kiáltottam fel.-Nem dobtalak el...
-Csak szimplán bevésődtél,valaki másba.Valakibe aki tiltott.-villantotta meg a szemét.-Bárcsak ne néznél ilyen hülyének.
Érthetetlenül néztem rá.
-Tudom,hogy vámpírba vagy szerelmes, tudom nagyon jól.Nessie a neve.Álmodban az ő nevét suttogtad,mikor velem voltál.Nem szóltam,gondoltam...ez csak egy álom.Igen, valóban az.Csak számomra nem a tündérmesés álom.Hát akkor,minden jót Jacob.
-Neked is Maddison.-felálltam, hogy megöleljem.
-Ne,kérlek.Ne próbálj úgy tenni,mintha...nem kell.
Halkan becsukta az ajtót. A falba vertem a kezem. Nem így akartam elintézni ezt sem.Az órára pillantottam. Húsz perc múlva filozófia óra következik.Hurrá.
A cuccomat összepakoltam,Embryt összeszedtem a folyóson és együtt indultunk órára.
A tollam a jegyzeten mindvégig egy nevet rajzolt. Renesmee.

*Nessie szemszögéből*

Nem akartam hallani szívem vad dobogását. Az az érzés,hogy senki nincs mellettem, csak saját magam, fájdalmas volt. Igazán fájdalmas. Életemben ennél kegyetlenebb,hidegebb,szorító érzést nem éreztem a szívemben.Kapkodtam a levegő után,és sűrűn nyeltem a könnyeimet. Az első szerelmek,az első könnyek érte. Nyilván minden tinédzser elszenvedi ezt a szüleivel szemben. De nem ilyen szülőkkel, és családdal szemben.Ahol még az életünk is egy merő titok.A kilétünk.A valónk.
A szipogásom a torkomban volt.Nem akartam, hogy kitörjön. Nem érdemlik meg a könnyeimet.
Az ajtó halkan nyílt és fel sem néztem.
-Jas.-szólaltam meg halkan.-Nem lesz jobb kedvem hiába próbálkozol.
-Most nem ezért jöttem.-mosolyodott el.-Bár ötletnek sem utolsó.Kaját hoztam.
Elém tolt egy tányér levest.
-Nem kérem.
-Enned kell.-szólt szelíden.-Ember vagy,szükséged van az élelemre.
-De most nem.
A hátamra dőltem és néztem a plafont.
-Nézhetem veled?-szólalt meg és máris mellettem feküdt.
-Persze.
És csak némán bámultuk a falat.Nem szólt semmit,csak várta,hogy én fogok mesélni.Túl jól ismer.
-Tudod Jasper.Én tényleg szeretem őt, és senkit nem akartam megbántani,mindössze...megakartam mutatni neki is,és nektek is,hogy felnőttem.Hogy igenis vannak komoly érzésem, vannak komoly terveim az élettel kapcsolatban. Lehet ostobán hangzik,még csak tizenhét vagyok, és mégis olyan mintha már tudnám az életem. Tudnám mi fog történni. Véget ér neki az iskola és én meg ő...talán megszökünk,talán valamit kell kezdenem vele! Nem tehetik meg hogy nem. Ő az én szerelmem,az életem egyetlen szikrája a sötétségben.Apa miért akarja elvenni tőlem a fényt?
-Tudod Nessie, apád rettentően félt téged.Talán nem is ez a jó szó rá. Fél,hogy elveszít téged. És,hogy is lehetne nyugodt,mikor családunk,származásunk ellensége szeret téged? Ez olyan rossz horrormese, modern kori változata. Van jó meg van rossz, van ellenség, és van ilyen fura szerelem is.
-Rómeó és Júlia.-nevettem fel.
-Na ja. Horrorverzió.-mosolyodott el.
Hallgattunk ismét.
-Minden rendben lesz.Biztosra veszem.
-Megakarok szökni vele.-néztem rá.
-Ez nem szerepel a Rómeó és Júliában.
-Jobb lenne ha meghalnánk?
-Az,képtelenség.-vigyorodott el.-Nem lehetne erről szó, de a szöktetésről sem hiszem, hogy sok szó esik.
-Szeretem átvariálni a szálakat.-vontam meg a vállam.
-Na igen,ez az én unokahúgom.-mosolyodott el.-Mindenhol és mindig találsz kifogást és kibúvót.
-Muszáj.-sóhajtottam.