Back to Basics 6.rész

6.rész.

*Nessie szemszögéből.*
Néztem őt,és nem hittem amit látok. Nem akartam elhinni, hogy szemezünk. Valahogy más lett az elmúlt napokban számomra. Ő már nem csak Jake volt,hanem az a Jake.Akit régóta ismerek, de mióta visszatértem, máshogy érzek iránta.Valami megváltozott,valami mássá alakult bennem.Olyan fura érzés, olyan extázis.A vére, a vére..zakatol érzem, és szeretném megízlelni vérének selymes ízét,szeretném csókolni rézfényű bőrét,szeretném,ha ...szeretne.
Odaléptem hozzá,és csak néztem őt. Vajon most mire gondolhat? Mi jár az eszében? A szeme sötétség, a legsötétebb alagút,mely végén, nincs fény. De számomra ő a mennyország, nem kellenek holmi útjelző fények felé.Itt állok és a testem impulzál a közelségétől. A szívem eszeveszetten dörömböl, bárcsak megfogná a kezem...bárcsak.
Még közelebb.
Szája picit elnyílt mintha mondani akarna valamit,én pedig úgy éreztem szétrobbanok belülről. Atomjaimra hullok,ha nem csókol meg.Nem tudtam milyen egy csók. Nem tudtam, hogyan kell. Nem tudtam jó vagyok-e benne. És nem tudtam, hogy mi fog történni. De egyben biztos voltam. Ha megcsókol,onnantól nincs visszaút. Nem menekülhetek, és ő sem.Nem lesz "csak barátok" szöveg,mert ...a csókot nem vált két barát. Vagyis remélem,de istenem ostoba vagyok én a szerelemhez, nem tudom mi fán terem. Amit Apán és Anyán látok, az több,mint szerelem. Az valami földöntúli,hihetetlen boldogság. És most pontosan úgy éreztem ahogy Alice mondta.
Csak csókolna meg...
Közelebb hajolt,és a szívem hevesebben vert,mint valaha. A szemem előtt a vörös szatén lobogott,akár egy zászló,és a viaszcseppek fröccsentek rá. Forróságot éreztem testem legfurább pontjain.
És a pillanat, csak egy töredéke alatt, megtörtént.Ajka ajkamnak feszült. Először,olyan volt,mint áramot vezettek volna belém. A felismerés,hogy az ajkunk érintkezett, valami vad erőt indított el bennem,valami ösztönös cselekedet, amit azt hiszem sosem tettem volna meg,ha nem ő lenne Jake.
Átkaroltam a nyakát.Én.
A csók eleinte csak amolyan ostoba kis próbálkozás volt.Tudtam, hogy többet tudna, többet adna, de nem mer. Nem mer...de hogy miért? Fogalmam sincs.
Testem hozzáfeszült az övéhez, és kiszakadt belőle egy apró sóhaj. Egy igazán kicsi,amit csak én hallottam,és ami utána következett, édesebb volt ezer bűnnél,és veszélyesebb a pokolnál.
A nyelve az ajkaim résén átfurakodott,és amit akkor éreztem, semmihez sem volt hasonlítható.Valami különleges,valami vadító,valami el nem felejthető. Aminek íze, aminek zamata van.Ami kóstolásra érett... Mint egy jófajta bor, pár csepp és részegít. A csókja is pontosan ilyen volt.
A nyelve az enyémmel táncolt, vérforraló tangót, vagy kitudja mihez hasonlítsam. A szemem lehunyt vásznán át láttam a színeket,ahogy robbanásokat követnek el.A szemem előtt virágoztak ki a rózsák,robbantak szirmokra, a fekete gyertya elaludt és az összes megolvadt viasz a vörös szaténra borult,ami beborította a meztelen testünket, és ....
Megfogta a kezem. Nem akartam! Nem, ezek az én titkos érzéseim!
Kiszakítottam magam az öleléséből, és keserű lett hirtelen a csók. Nem akartam elválni tőle. Ő csak döbbenten nézett rám.
-Mi volt ez?-kérdőn nézett rám.-Mi volt ez amit láttam?
-Semmit sem láttál.-nyögtem neki.
-De igen Nessie ne tagadd,láttam ahogy te meg én...
-Nem láttál semmit!
A gyermeki dac, ahogy lenni szokott és a félelem futásra kényszerít.A szégyen marta lelkemet, amiért belém látott és futni akartam.De az ember hogy is futhatna egy farkas elől? Vagy hogy is futhatnék a végzetem elől?
A keze a csuklómra fonódott és visszarántott.A mellkasának ütköztem.
-Nézz a szemembe.-halk hangja borzongatott.
Belenéztem.
-Mi volt ez?
-Miért baj az, amit láttál?
-Nessie...-hangja elhaló volt.
Megcsókolt ismét.A nyakára téved a szám,és éreztem ajkaim alatt a lüktető ért.
-Harapj meg.-kérlelt.
-Nem.
-Harapj meg.
-Nem.
És egy óvatlan pillanatban a kezét a fejemre tette óvatosan és kissé megbillentette. A fogaim felkarcolták a vékony bőrt,és vér buggyant ki belőle. Az éhségem feltámadt. De magam sem tudtam melyik.
-Nem akarom,hogy fájjon.-tiltakoztam halkan.
-Ne gyere ezzel Nessie.Csak tedd meg.
Lehunyta a szemét,mintha halálos ítéletet mondtam volna rá. Miért teszi ezt velem?
Lecsúszott a fa tövébe,és engem is húzott magával. Tiltakozni se volt erőm.
-Tedd meg.
A vére lassan alvadt és én szomjasan meredtem rá. Annyira kínzott, és a legjobb,hogy ő ezt élvezte.
-Tényleg akarod?
-Tényleg.
Megharaptam és felrobbant akkor körülöttem a tisztás. A vére extázistól terhes volt, sosem ízleltem még ilyennek a vérét. Mint valami bájital, valami részegítő ajzószer.
Többet akartam,mohóbb lettem,de egyik pillanatról a másikra kiszakítottam magam az öleléséből.A vére csábít.
Ajkaimról lenyalogattam a vért, ő pedig mosolygott.
-Megváltoztál.-suttogta.-Felnőttél.Nő lettél.
-Igen.-ostoba válasz, de nem tudtam mit mondani.
-Nem tudom mit érzek.-vallotta be.-Nem tudom.
-Én sem.-csúsztam közelebb hozzá.
-Nekem van barátnőm.
Egy hang a fejemben sikított olyan éles hangon,hogy megfájdult a fejem.És akkor döbbentem rá,hogy én adom ki ezt a hangot.
Jake riadtan nézett rám,ahogy összegörnyedek a fájdalomtól. Ilyen heves,és ilyen fájdalmas dolgot talán még sosem mondott.Mintha egy darabot vágott volna ki belőlem. Egy darabot, amit nem tud senki sem visszavarrni, nem tudják helyreépíteni azt a részt. Éreztem, ahogy az előbb látott rózsa a fejemben hervadni kezdett. Ahogy szép lassan a fekete viasz alatt megdermed.
Az előző pár perc, a csókok, a vére, hazugság.Hazugság.Hazugság.
-Nessie.-meredt rám kikerekedett szemmel Jake.-Mi történt, mi fáj,mi fáj mond már!-szinte kiáltotta az utolsó szavakat.
-Ne...érj...hozzám.-sziszegtem a fogaim közül és az egyik pillanatról a másikra maró könnyek mosták arcomat.
Micsoda melodráma.Pontosan olyan,mint amiket régebben olvastam Carlisle papa könyvtárában, a francia költőktől. Egyik pillanatban halálra szeret,a másikban megcsal. A szíve csalt meg.
Felálltam és nem szégyelltem a könnyeimet. A szemébe meredtem.
Szétfoszlott zászló,elaludt gyertya,megdermedt rózsa. A hullámhegy legalján, percekkel ezelőtt a legtetejéről. Életem legnagyobb zuhanása talán.
Lehajtottam a fejem.

*Jacob szemszögéből*
A csók amit adtam, pokoli kínokat éreztetett a testemben. A vágy. A vágy szétfeszített,őt akartam örökké, a karomban,egyesülni akartam vele...jézusom micsoda gondolatok!
Hisz ő egy kislány.
Nem.
De igen.
A fejemben a hangok egymással viaskodtak, de ahogy a teste nekem feszült,abban már semmi kislányos nem volt. Már nem az a kislány,akit pesztráltam.Ő már egy kész nő, akit a karomban akarok tartani minden éjjel. Akinek álmát akarom őrizni,akit minden este szeretni akarok. A csók bájos volt,de ahogy ráérzett az ízére, az érzéseim hullámként csapkodták a vágyakkal teli lelkemet.Kell nekem.Kell.
Ahogy keze a kezemhez ért,láttam miken jár a csöpp képzelete. A képzelet,mely oly reális volt, hogy döbbenten felnyögtem tőle. A szeretkezés, melyet mutatott, a legvadabb fantáziámat felülmúlta és tudtam, hogy ez a valóság amit látok. Tudtam, hogy meg fog történni, és tudtam, hogy akarja. Nem mondana nemet.
Micsoda éhes szörny lakozik benne!
Azonban elrohanni készült,ahogy mindig is tette, mikor valamit szégyellt.Mikor először ivott a véremből, és többet akart. Szégyellte, és akkor is futni akart. Nem hagyom futni.
Pár pillanattal később, már a véremet szívja,és ez több,mint bármilyen kielégülés.Ez egy jóleső rutin a régből, egy jóleső összetartozás. Az illata körbeleng, és vele a világ tűrhető, mi több csodálatos.
A szavakat amiket én mondtam, egy belső Jake mondta.Ahogy kiejtettem az utolsó mondatot, tudtam, hogy hiba volt. Oltári és végzetes.
-Van barátnőm.-a hang többször csendült a fülemben. Nem tudom miért mondtam ki.Talán,hogy időben felkeljen.Talán,hogy összetörjem a képet. Fogalmam sincs, az őszinteség, néha fájó pont. És most, megsebeztem őt.
A görnyedő alakja láttán szörnyeteg voltam. A legpokolibb kínokat éltem át,hogy ő sír. Nem engedte,hogy hozzáérjek.
Micsoda ostoba tökfilkó vagyok, micsoda hülye!
Lehajtott fejjel állt. Mint egy kislány aki rosszat tett.Mint egy nő, akinek összetörtem az álmát.
-Sajnálom.
Mit mondhatnék többet?
-Tudod,valamit el kell mesélnem.
Látom,hogy a szája még remeg, de felnéz. A könny felszáradt az arcáról,pedig én milyen szívesen lecsókolgattam volna...A csók gondolatától heves tűz gyúlt bennem.
-Hazaviszlek.Talán ez lenne a legjobb...
Csak állt és láttam, hogy mondani fog valamit.Láttam, hogy nem bírja ki,és a torkát marja a szó.
-Mond csak.
Néhány másodpercig csak nézett aztán kirobbant belőle a keserűség.Amit megértettem.
-Te játszottál velem.-meglökött.-Te jól szórakoztál igaz?-továbblökött.-Azt gondolod ez vicces?-még tovább.-Mert szerintem nem.-A fa állított meg.A keze a mellkasomnak feszült és szemében düh csillant.
-Nem játszottam veled.
Láttam, hogy nem hiszi el, láttam rajta,hogy vad düh festi pirosra az arcát. Nem hisz nekem,és ez csakis az én hibám. Az én ostoba hibám.
Magamhoz szorítom őt,bármennyire is hevesen tiltakozik,csak ez az egyetlen legyen olyan mint rég,ha már minden mást szétbarmoltam.
Elindult hazafelé.Futott,szélsebesen.A másik irányba fordultam. Haza kellene mennem.Vagy talán messzebb.
****
Otthon hazaérve, szinte szárnyalva rohantam.Gyorsabb akartam lenni,mint a fájdalom.Nem engedem,hogy belém marjon.
-Hová ilyen sietősen fiam?-gurult be apám a szobám ajtaján.
-El.-vettetem oda és már hajigáltam is oda a cuccaimat a bőröndbe.
-Ennyire nem élvezed La Pusht?
-Nem La Pushhal van gond.-morogtam a fogam között.-Azt hiszem jobb ha elmegyek.
-Ne tedd, az iskoláig van még két napod.Használd ki.
Leroskadtam az ágyamra. Nem akartam a Cullenek közelébe menni.Miért jöttek egyáltalán vissza? Miért?
Ezzel a kérdéssel a fejemben aludtam el.

*Nessie szemszögéből*
Rohantam és titkon vágytam,hogy utánam fut-e.De minduntalan hátra néztem, ő sehol sem volt. A könnyeim alig akartak elapadni.Letöröltem őket. Nem érdemli meg.Ezt próbáltam a fejembe vésni.A házunk előtt, apám várt.
-Nem.-fogta meg a karomat.-Beszélgessünk Nessie.
-Nem.-ugyanígy tettem.
-Szereted Jacobot?
-Hagyjál már apa.
Apám azonban hajthatatlan volt. Carlisle papa jött kisegíteni.
-Hagyd egy kicsit Edward,látod milyen zaklatott.
-Biztosan bántotta az a ...
-Apa!-szóltam rá.-Nem bántott.És ne sértegesd!
Carlisle halványan elmosolyodott és a fiára nézett.Edward arca azonban vasszigort tükrözött.
Nem bírtam tovább.Sírni kezdtem.Apám végre engedett,és magányosan felballagtam a szobámba.Az ágyra vetettem magamat és azon tűnődtem,mit rontottam el én? Miért kell szenvednem,hisz ez olyan borzalmas érzés.Fel sem tudtam eddig fogni mi ez, míg kicsiként Jacobbal nőttem fel.Vele az élet csak csupa móka és kacagás volt. Semmi más.Nem volt szomorúság, vagy bánat.Nem voltak könnyek. És most?
Folyamatosan ingadozik minden.A talaj kicsúszik a lábam alól,nem tudom kontrollálni az érzéseimet.Ha lehunyom a szemem,őt látom.Ha kinyitom, ébren is róla álmodom.
Borzalmas!
Az ágyon arrébb gurultam.A plafont néztem.Sóhajtoztam és most kezdtem felfogni,mi is az,hogy tinédzserkor.
A hallban Carlisle papa és Esme mama beszélgetett. Apám az ajtóm előtt fülelt,éreztem. Hisz mindig aggódik értem, holott meg sem ért...nem ért meg!
Összekucorodtam az ágyon.
-Nem vagy éhes?-Rosalie hangja átszűrődött az ajtón.
-Nem akarsz beszélgetni kicsim?-szólt anya.
-Nem sétálunk?-kérdezte Alice.
A fülemre húztam a takarót.
-Nem nem nem nem!-csak ezt ismételgettem folyton. Felugrottam.Az ablakhoz sétáltam.A hold szépen világított,és csak csorgott a könnyem. Első szerelem,első csók és máris az első csalódás.
-Kitekerem annak a mocskos dögnek a nyakát!-hallottam Rosalie hangját,ahogy élesen csörömpöl a konyhában.Jasper nyugtató ereje végigsöpört a szobán,de nem hagytam, hogy uraljon engem.Fájt,piszkosul.Van valakije, nyilván sejthető volt, és tudtam is valahol,de...ha kimondják, a szó értelmet és érzéseket ad.Másmilyen a szájából hallani.
A félelem a holnaptól sosem tört rám még ilyen erősen. Rájöttem arra,hogy lassan felnövök. Lehet nélküle. És ez baromira megrémisztett.