Back to Basics 5.rész

5.rész.

A dallam ami a messzeségből jött,a szívemre ült.A futást abbahagytam és csak hallgattam a távoli szonettet. Valami nagyon mély volt, valami sokat kifejező dallam. Valami ami megfogott az első akkordtól kezdve.A hang irányába kezdtem el futni, és nem tévedtem, a hang hozzá vezetett. A nevetését hallottam,és bár nem akartam, a lábam mégis arra vitt ismét. Vártam, hogy valaki visszarángasson a valóságba, de nem jött senki,a lábaim csak felé futottak.
A kis erdő ami körülvette a házat, menedékemmé,búvóhelyemmé vált. Ott álltam és figyeltem őt, ahogy nappaliban zongorázik. Büszke voltam rá, hisz ez gyönyörű volt. Azonban...
nem egyedül zongorázott. Láttam,éreztem, hogy valami új illat lengi körbe,valami fanyarul édes, valami eszeveszettül fura és idegen. Hát persze, Edward vendégei, akik...aki... Nessie szívéért jött. Aki elakarja venni tőlem.
A gondolatra megráztam a fejemet. Nem veheti el, a másik meg az, hogy Nessie nem az enyém.Hagynom kéne, hogy az igazi boldogságot keresse, ami nem nálam van, hisz én már Maddisonnal vagyok. Vele vagyok hónapok óta, ezt mind kiolvasta Edward a fejemből. Hát mégis mi a fenét keresek én itt?
Persze,hogy őt. Talán mégsem múlt el amit érzek.Talán még mindig bennem van, hogy szeretem őt. Ez nem halhat ki két hónap után sem,évek után sincs esélye, a távolságnak sem, hogy elfojtsam a belső érzéseimet. Bár...meg kell,hogy tegyem?
A belső marcangolás sosem vezethet jóra. Nem vezethet,mert ami eddig biztos volt, egyszerűen romba dől, és minden hirtelen egy kérdőjel lesz. Még a múltat is képes leszek megkérdőjelezni,hogy minden jól történt-e. Mi lett volna ha...
Ezzel nem megyek semmire jól tudtam. Mindenképpen megakarom adni neki az esélyt, kitudja, lehet,hogy nem én vagyok a jövője. De egy próbát megér nemde?
Magamat áltattam, annyira álszent vagyok, jól tudom.
Csak néztem őt, és mosolyognom kellett.Annyira ártatlan,angyali.Annyira...hozzám tartozik születésétől fogva.
A tudat,hogy valaki örökké hozzám fog tartozni, biztonságban tartott, furán hangzik ez egy vérfarkastól. Mégis úgy éreztem, hogy ennél nagyobb biztonság nincs a világon.

*Nessie szemszögéből.*

Hirtelen valami ismerős illat férkőzött az orromba, és a zongorabillentyűkről lepattant a kezem.Theodore mereven nézett rám.
-Valaki van itt!-pattant fel.
-Tudom.-mosolyodtam rá és az ablakhoz sétáltam. Ott állt és nézett engem.Én is őt. Azt kívántam bárcsak örök lenne ez a pillanat. A tekintete fogva tartott, és úgy éreztem körülöttünk lehetne hurrikán, vagy bármi más, mi végig így állnánk. Az ölelését akartam érezni.
Theodore feltűnt az ablaknál.
-Ni csak egy vérfarkas.-hangja nyugodt volt, és mire oldalra néztem, már lent állt. A sikoly a számat halkan hagyta el,majd rohanni kezdtem.A lépcső a lábam alatt szinte ropogott, és csak egy suhanás volt még leértem. Theodore keze után kaptam, de nem értem el őt. Szemeztek egymással.Theodore vérszomjasan nézett rá.
-Tudod,hogy ez vámpír terület?
-Micsoda hős lovag vagy te.-gúnyolódott vele Jake.
-Ne játssz az életeddel...-Theodore hangja vérfagyasztó volt. Én viszont arrébb löktem őt.
-Hagyd őt békén,-meredtem rá és Jake elé álltam.-Ő a legjobb barátom.
Theodore nevetni kezdett.
-Ugyan Nessie, ilyen nem létezik,te is tudod...csak a mesékben.
-Akkor ez a rémálmod.-nézte mereven Jake Theodore-t.-Márpedig a legrosszabb.Mert tényleg a legjobb barátja vagyok.
Apa és Anya kiszáguldozott oda ahol mi álltunk. Romilda és Edelbert is követte. Carlisle nagypapa nyugodt hangja csendült.
-Drága vendégeim pánikra semmi ok!-tárta szét a kezét, mint aki áldást oszt.-Ő a családunk barátja.
A csodálkozó vámpírszemek kereszttűzében megöleltem Jake-t olyan vad szenvedéllyel, hogy láttam meg lepődött.Apám apró idegrángásai a szája szélénél nem jót sejtettek.
Rámeredtem Jake-re és ő visszamosolygott rám.Az ölelése közrefogott, és a lehunyt szemem előtt vörösen villódzó selyemsálat láttam fekete viaszcseppekkel...
Theodore visszavonulót fújt. Ahogy Romilda és Edelbert is.Apámék gyorsan beterelték a nézőközönséget, és újra beszélgetésbe merültek ezután a sokk után. Én meg csak néztem őket, és semmit sem bántam. Nem éreztem át azt, hogy nekem ezt bánni kellene.

*Jacob szemszögéből.*

Itt állt előttem ez a suhanc vámpír, a maga meredek 100 évével, és nekem próbált ugrani.Nevetnem kellett. Ugyan ne védje meg Nessie-t tőlem,hisz, nincs értelme.
Ostobán viselkedik és még szerencse, hogy tudok uralkodni magamon, mert megmutatnám neki, hogy ki az úr a háznál. Kölyök még.
Nessie elém állt és ezzel szó szerint újra belé szerettem. Milyen kislány még és mégis bizonyítva, hogy legjobb barátok vagyunk elém állt. Elém állt, és megvédett engem.
Az ölelése pillanatokkal később körbezárt,és véletlen hozzám ért a keze.Nem is vette észre szerintem és láttam mindent. A vörös selymet a fekete viaszcseppekkel, melyeknek jelentését nem értettem. Nem tudtam miért játszódik le ez benne. Edwardra néztem, aki elhúzta a száját. Ő tudja a jelentését,de nem lesz olyan kedves,hogy el is mondja.
Meredten nézek a vörös hajtömegre, az ölelő karokra, és nem akarom elengedni őt. Nem akarom ezt a pillanatot bármivel is elrontani.
Hirtelen valami eszembe ötlik. Megfogom a kezét és ő azonnal lezárta az elméjét előttem. Különös,régebben mindig élvezte, hogy ez a fura kötelék kettőnk között van.
-Menjünk el,csak te meg én.
A szemei nagyra nyílnak és könnyben úsznak.Megijedtem valami rosszat mondtam?
-Mi a ba...
Hozzám bújik és én bizsergést érzek szívtájékon. A tüdőm megtelik a fahéjas illatával és alig bírok lélegezni. Elkábít engem ez a lány. Teljesen.
-Menjünk.-fogja meg erősebben a kezem.
-Nem lenne gyorsabb,ha farkas lennék?-nézek rá cinkosan.
Elvörösödik.Aztán suttogva megszólal.
-Kicsit sokat híztam mióta utoljára ültem a hátadon...
Nevetnem kell.Nevetnem, milyen édes vagy Nessie drágám, az én hátam miatt aggódsz, miközben saját kézzel téptem ki a szívemet szinte, hogy eléd tehessem...
Az erdőbe megyek, hogy leöltözhessem.Hátat fordít nekem és fütyörészik.Kajánul vigyorgom,csak nem zavarban van?
A ruháim máris a számban vannak, és elé megyek. Leborul elém és vakargatja a fülemet,mint régen.Ügyesen felül a hátamra, még utoljára hátra néz és máris rohanunk a végtelenség felé.
Mellettünk a tenger, és a sziklás partok, a levendulák az útszélén, a bokros tájak, a gabonától aranyló mezők, és a mi titkos helyünk.
A fák ősöregek itt, és a fű gyönyörű zöld. A levegő friss, telítve az erdő virágainak illatával,aztán a tenger illata is itt van. Mint a béke szigete.
Ide ültem le a fa tövébe,hogy leülhessen mellém. Ő csak nagyokat lélegzett és néha megsimogatta a fejemet.Úgy döntöttem, praktikusabb lenne ha átváltoznék emberre,mert akkor még talán beszélgetnénk is.
A fák közé mentem és ahogy léptem ki a bokrok mögül rám nézett.A szeme láttam ahogy megakad a testemen és végignéz rajta.Eddig ezt sosem csinálta, annyiszor látott már így engem, annyiszor bújt hozzám mikor fázott. A böröm fénye nem lehetett szokatlan neki.Akkor meg mit néz?
-Mi a baj?-néztem végig magamon én is, majd újra ránéztem. A szeme ki volt még mindig kerekedve,és kis vörös pír volt az arcán.
-Semmi.-suttogta.-Mióta vagy ilyen izmos?
-Nessie, ezt komolyan kérdezed?-néztem rá furán.-Hisz mindig is ilyen voltam.
-Nem tűnt fel.-nyelt nagyot.-Én ...nem emlékszem...erre.
Leültem mellé és csak merengtünk.
-Emlékszel,mikor leestél a fáról?-néztem felfelé.
-Igen.-nevetett.-Még mindig megvan az az aprócska karcolás.
Se szó,se beszéd felhúzta a felsőjét. A hasán volt és még mindig látszott,pont úgy,ahogy mondta.A testének látványára ( és annak továbbképzelésére) megremegtem és éreztem, hogy a szívem kiugrik. Annyira kívánatos,és...annyira fiatal.Odasétáltam hozzá,mintha csak...robot lennék, egy ösztönlény.A lábaim maguktól tették meg a lépéseket,a kezem magától simogatta meg a sebhelyet,a szívem magától zakatolt úgy,mint egy vonat.Beleremegett ő is az érintésembe.
A szemébe néztem és valamit láttam. Valami kavargó sötétség,és valami olyan ami borzongásra késztet.
-Nessie.-hangom olyan halk és rekedt, hogy még magam is meglepődöm. Az érzések hirtelen fellángolnak bennem. Tudom,hogy nem lehetne, tudom,hogy nem szabad, és mégis ez az ősi erő, ami fogva tart, hisz ő a lenyomatom,a bevésődésem tárgya. Ő érte dobban úgy a szívem, ahogy...Maddison miatt sosem fog.
Közelebb húzódik hozzám. Látom, ahogy a szeme csillog, és vad ragyogás van benne. Valami ösztönös erőt érzek,és melegséget. Szeretem őt,és ez ellen senki nem tud tenni. Még az idő vasfoga sem tudta kimarni belőlem az érzéseimet iránta.Mikor kellett, mindig óvtam őt,és tudom,hogy örökké akarom érezni,ahogy a karjaimba simul.
Ha egy szeretett személyt próbálnál megtagadni, olyan mintha megszakadna az életed. Olyan mintha az együtt töltött idő, hamis lenne, megszűnt volna és a ködbe vész. De most,hogy itt van és így néz rám, csak egyetlen aprócska mozdulat...csak egy hajolás...
A szemébe néztem.Ő az enyémbe,kitartóan és lángoktól perzselt arca bizonyítékot adott.
Megcsókoltam.