Back to Basics 10.

10.rész

*Nessie szemszögéből*

Minden reggel várt engem Seth.Együtt mentünk a suliba,és végre úgy éreztem,hogy hosszabb ideig vagyok boldog.Mindig beszélt Jake-ről akárhányszor csak kértem.Mesélt arról az időkről is amikre én nem emlékeztem.Minden reggel mesélt, és minden kajaszünetet együtt töltöttünk.A legjobb barátom lett,és ennek szívből örültem.
-Már csak pár nap.-szólaltam meg elkeseredetten.-Elmész.
-Hát igen.-húzta Seth a száját.-Pedig szívesen maradnék veled.
Elmosolyodtam és az ablakon túlra meredtem.Szerettem az erdőt,szerettem az erdő illatát.Annyira hiányzott nekem,de mindig Seth tartotta a lelket bennem.Segített akkor is mikor nagyon magam alatt voltam.
Egyik este,mikor nem tudtam aludni,csak néztem a csillagokat és azon méláztam, vajon ő gondol-e rám.Lehet,hogy ez így túl nyálasan hangzik,de könyörgöm ez a tinédzserkor.
Magamba mélyedtem, és akkor éreztem igazán,hogy olyan távol van tőlem.Olyan messze,hogy nem érhet oda a kezem,és nem foghatja meg.Nem lehetünk együtt.Pedig már annyira és annyira hiányzott a mosolya, a kedvessége, és ő maga.Visszasírtam azt az időt,mikor gyerek voltam és nem tudtam értékelni,hogy mellettem van.Minden nap vele kezdődött és vele ért véget.Most meg? Most meg csak a gondolata van velem.
A fotóra meredtem,ami az éjjeliszekrényemen volt. Még Seth adta a farkasokról,akkor készült,mikor Jacob 17 éves volt.Mindig mosolyogva néztem arra a fotóra,mert egyszerűen jó érzés volt látni őt.A gondolataimban sokszor visszaforgattam a megmaradt "filmeket".
A hideg üveglapra fektettem a kezemet.Apáék lent biztosan beszélgetnek,vagy együtt vannak.Mindenkinek van valakije.Alice-nek ott van Jasper. Anyának Apa. Emmettnek Rosalie.Esme mamának pedig Carlisle papa.
Óvatosan bemásztam az ágyamba.A képet néztem egy darabig majd lassan elaludtam.

*Jacob szemszögéből*

Éjfélre járt az idő, és az asztalnál ültünk.Embry majd elaludt,de azért néha leírt egy-egy szót.
-Haver én megbukok ezen a szaron.-nyögte.
-Nem fogsz.-löktem meg.-Bárcsak tudnál egy kicsit figyelni.
-Mindig csak az Emily féle muffinokra gondolok.Kajakra éhes lettem rájuk.
-Nem csoda,hogy nem figyelsz.-nevettem fel halkan.
Kopogtattak.Összenéztünk.
-Ki a fene ez?
-Mittudom én.-hangzott a mély morgás Embrytől.
Az ajtóhoz mentem és kinyitottam.Kisírt szemű Maddison.Nagyon jó.
-Szia.-köszönt.
-Hello.Jut eszembe...
-Megjött.Nem vagyok terhes.-vágta oda nekem.-Boldog lehetsz, és remélem a drága kis szerelmed...
-Ne vedd a szádra Nessiet.-vágtam vissza neki.-Nagyon nem jó ötlet.
-Jajj ugyan már.Hallottam róla ezt-azt.Még azt is rebesgetik,hogy Cullen ivadék.
Morogni kezdtem és a kezem vadul remegett.
-Túl késő.-vágta rá Embry.Meglökte Maddisont, és az ajtón túlra került.Hozzám fordult.
-Nyugi haver,nyugi,levegő.
Azonban nem tudtam magam fékezni, és átalakultam.
-Maddison rohanj!-kiáltott Embry és szapora lábdobogást hallottunk.Lassan visszaalakultam.Összegörnyedve feküdtem az ágyam előtt.
-Feküdj le.-állított fel Embry.-Jobb ha most kicsit lehiggadsz.
-De nem hallottad,hogy az a némber fikázza Nessiet?
-De igen,de ne légy makacs.Lekötözlek.
Elmosolyodtam a gondolatra hisz mindketten tudjuk,hogy letépném a köteleket.Azért engedelmesen az ágyba mentem és mire kettőt fordultam, aludtam.Álmomban Nessievel voltam az erdőben,nem messze a házunktól.Ragyogó szépség volt, és kezét felém nyújtotta.Kezemben volt a keze, és megcsókoltam őt. Mosolygott, és velem volt. Ennél szebb álmot régen álmodtam.
****

Reggel az ebédlőben moraj futott végig,mikor beléptem.Sejtettem,hogy Maddisonhoz van köze.Paul idegesen jött oda hozzám.
-Maddison...
-Igen?
-Elment.Soha többet nem jön vissza.
-Ő baja.-rántottam meg a vállam.Paul kimeredt szemmel nézett rám.
-Nem érted Jacob.Maddison öngyilkos lett.
Forogni kezdett velem a világ és csak a saját üvöltésemet hallottam, ami visszahangzottak a falaknál.A hideg belülről égetett, és hirtelen minden kép olyan gyorsan pergett a fejemben.Nem így terveztem,nem így akartam,bárcsak újra megölelhetném,és elmondanám neki,hogy mellette maradok,de ez így nem fair,nem fair...
Embry megszorította a vállam.Észre se vettem, hogy a könnyek égetik a szemem.Körülnéztem az ebédlőben,és mindenhol síró lányok,feketébe öltözött az épület,és én vidám voltam reggel.Én.Vidám. Nem lehet,nem akarom,hogy bárki meghaljon.
Embry felrázott.
-Hey haver,mi van veled,mit álmodtál?
Körülnéztem.A szobámban voltam.
-Csak egy rémálom volt.Csak egy rémálom volt.-nyugtatgattam magam.Embry egy pohár vizet nyújtott felém.-Kösz haver.
Felöltöztem és félve mentem le az ebédlőbe.A hatása alatt álltam az álomnak.Nyomasztó volt,de hatalmasat lélegeztem,mikor megláttam Maddisont nevetve.Nevetett és legszívesebben azonnal odarohantam volna hozzá hogy megöleljem.
Az asztalhoz ülve, becsatlakozott a falka.Régen nem volt ilyen pillanat, mikor együtt ültünk Én,Embry,Jared,Quil és persze Leah is.
-Hazamegyünk,csapunk egy tengerparti bulit?-vetette fel Quil.-Sütünk valami jó kis bárányt,vagy ilyesmit, és elleszünk.
-Nem rossz ötlet.-kortyoltam bele a teámba.-Ránk fér egy kis lazítás.
-Tábortűz.Pia. és persze nőőők.-nevetett Embry.-Azt hiszem ez ütni fog.Akkor most hétvégén?
-Naná!-nevetett fel Leah.-Sethet is betársítjuk a buliba.Szegény annyira járatlan még...na ki szavaz arra,hogy itassuk le?
-Én.-mondtuk mind a négyen röhögve.
Nevetve gondoltam,hogy a hétvégén talán lesz alkalmam látni őt.És talán a karomba is tarthatom. Akkor talán együtt lehetünk, titokban és Alice remélhetőleg segít.Szegény vámpírlány.
Azt mondtam volna,hogy szegény?
Seth leveleit a párnám alatt tartottam.Minden levelében hosszasan beszámolt Nessieről,hogy mennyit változott,hogy érezte magát, mi történt vele, vagy épp hogy viselkedik.Olyanok voltak ezek a levelek, mintha én lettem volna vele.Mintha én láttam volna őt és mindig boldog lettem tőlük.Már megbolondultam a hiányától. Mindenhol őt látom, róla álmodok.Elvette a maradék józan eszem.

*Nessie szemszögéből*
-Péntek van.-néztem Sethre könnyes szemmel.-Péntek.Bárcsak ne lenne péntek,bárcsak ne...
Sírva a nyakába borultam a kocsiban.
-Hey,hey nyugi Nessie.Még találkozunk,ígérem. Nem hagylak itt.
-De elmész ebből a suliból,és senki se lesz,aki megkérdezze, hogy vagyok.Nem lesz senki aki rám mosolyog. Nem leszel itt nekem,és nélküled magányos leszek.
-Ugyan Nessie, nagy lány vagy.-mosolygott.-Minden rendben lesz,és amúgy sem örökre megyek el...
-Mintha a napom ment volna el.-suttogtam halkan.
-A napod nagyon is a közelben van.-vigyorgott.
-Te miről beszélsz?-néztem rá kikerekedett szemekkel.-Itt van Jake? Hol?Azonnal látni akarom.
-Shh Nessie.-a szeme a távolba meredt ahogy vezetett.-Tudod, hétvégén hazajönnek,egy nagy bulit csapnak, és arra gondoltam,te lehetnél a díszvendég.-vigyorodott el.
-Komolyan?És a többiek, a farkasok mit fognak szólni?
-Nem szólhatnak semmit.Te vagy Jake szerelme, nem érhetnek hozzád.-mosolygott féloldalasan Seth.-És amúgy sem olyan hülyék,hogy ezt megtegyék Jake jelenlétében.
A szívem hevesebben vert,mint bármikor.Együtt lehetek vele a hétvégén.Csak én meg ő,és jól érezhetjük magunkat.
-Hmm.Ez ..randi?-néztem rá.
-Azt hiszem igen.-Seth nevetett.-Csípd ki magad Nessie.Jacobnak muszáj eltátania a száját.
Nevetnem kellett,mert azt hiszem mindkettőnknek meglepetés lesz ez a találkozás.
Az órákon egymás jegyzeteibe írtunk üzeneteket.Mintha csak örökre menne el, írtam neki szívet, és azt hogy hiányozni fog, és hogy szeretem őt. Ő pedig visszaírta nekem, hogy ő is szeret. Seth-szel az élet egészen más megvilágítást kapott.Ő volt az egyetlen forrásom, amely éltető vizet hozott a patakba.
Néha csak jó volt ránézni, hogy érezzem, minden rendben jöhet, és semmi sem veszett el.A családom már ezt a fajta biztonságot nem tudta adni.Talán azért,mert a szerelmem ellenségei.
Az ebédlőben mindenki minket nézett ahányszor együtt étkeztünk.Nevettünk,és úgy viselkedtünk mint az átlagos tinédzserek.Holott egyikünk sem volt az.
Seth-et azért vetették meg,mert indián.Engem azért,mert Cullen vagyok.A Culleneket mítoszok, pletykák övezték.És nem mindig dicsfény,ahogy a vámpíroknál.
Fájt a gondolat,hogy most együtt ülök ennél az asztalnál a legjobb barátommal.És jövőhéttől már csak én ülök itt. Egyedül. Ő már egészen messze fog járni tőlem, és nem lesz aki figyelne rám.
Könnycseppek gördülnek le az arcomon, mikor ránézek.Ő döbbenten arrébb tolja a poharakat,hogy megfoghassa a kezem.
-Nessie.Édes Nessie,kérlek ne sírj.-mosolyodott el halványan Seth.-Tudod,hogy nem hagylak el.Ígérem.
-Bárcsak mindenkinek így tudnék hinni,mint neked.
A kocsijában ültünk órák után.Csak hallgattunk,és nem tudtam neki mit mondani,pedig annyi minden kavargott a fejemben ezzel kapcsolatban.Ő is csak nézett maga elé.A házunk előtt már legalább tíz perce parkolt.
-Mennem kéne.-felelte de alig hallottam meg.
-Tudom.-sóhajtottam.
-Nem akarok.
-Én se,hogy menj.
Homlokon puszilt.
-Ígérem írok.
-Ígérem én is.
Kiszálltam a kocsiból és már ott sem volt.Csak álltam magatehetetlenül nézve ahogy távolodik a kocsi.Tudtam,hogy látni fogom még,de mégis olyan volt,mintha kilépett volna az életemből.Mintha búcsút kellene intenem neki,hogy megszokjam, nem mindig lesz itt.Alice a semmiből termett ott és átfonta kezeivel a vállam.
-Ne sírj mert vége.Mosolyogj mert megtörtént.-suttogta a fülembe.-Ugyan Nessie, még látni fogod.
-Tudom,de a suliban... ő volt az egyetlen barátom.
Alice megölelt.
-Gyere, együnk sütit.
-Te nem is ehetsz.-néztem rá.
-Most mindent lehet.-kacsintott rám.-Csak mosolyogj egy kicsit.
Nagy kínok között, és Jasper hangulatmódosító varázsával mosolyodtam el.A családom körbefogott és elvesztem a gyűrűben.

*Jacob szemszögéből*

A csomagokkal megrakodva ültünk be a kupéba.Már a jókedv a tetőfokán volt. Mindenki nevetgélt, mindenki mondott mindent,hangzavar volt, tiszta lárma.
Én meg csak meredtem az ablaküvegen túlra,ahol már tök sötét volt, és mégis csak őt láttam magam előtt.Néhány óra, és ott lesz velem.Néhány pillanat,és...
-Hey Jacob,jól vagy?-kérdezte álomittasan Embry.
-Persze,aludj csak.-néztem a velem szemben lévő ülésen alvó Embryt.
A többiek is lassan lecsendesültek.Aludni akartak,holott ők lármáztak.Leah a lábamhoz feküdt,Quil a csomagtartón felettem.Én meg csak bámultam ki az ablakon,élvezve,hogyan száguldok felé.