Secret Letters *8.rész*

.rész.

Reggel mindenki összepakolt, mert délben indultunk. A csomagokat levittük és én gyorsan elszaladtam a levélért. Ott volt a válasz. Megragadtam és a zsebembe tömködtem.
A reggelire együtt mentünk le Seth-tel.
-Kibe vagy te szerelmes?-néztem rá mosolyogva.
-Ne firtassuk.-nevetett.- Reménytelen.
-Semmi sem az.-mosolyogtam.
-Na mi ez a pozitív világszemlélet?
-Azt hiszem nem adom fel.
Mérgesen összeráncolta a szemöldökét.
-Szerintem meg rossz lóra tettél fel. Ne álltasd magad, félek, hogy túl sokat álmodozol és közben meg elfelejtesz élni. Az álmok nem valóságok.
-Tudom.-vigyorogtam tovább.
-Ne éld bele magad.-figyelmeztetett.
-Jól van, de ne térj ki... ki ő?
Vállat rándított.
-Isa.
Isa, hát igen, mindenkire gondoltam, csak rá nem. Törékeny lány és rettentő okos. Amolyan iskolaelső. Aranyos bájos, de két szót ha beszéltem vele.
-És mi az akadály?
- Garret.
-Az szar.
Ennyi volt, nem is firtattuk tovább,mielőtt még jobban melankóliába esik. Ma hazamegyünk, és nem akarom, hogy otthon is ilyen legyen. Amúgy meg pont én beszélek...
A reggeli csodálatos volt, egész idő alatt egy szavam sem volt. Elbúcsúztam gondolatban a kis pataktól, az erdőtől, elbúcsúztam a nyugalom szigetétől. Otthon, La Push-ban is meg kell ezt találnom,muszáj leszek. Már hozzászoktam, jó tanácsot adott B.
Tényleg B...
A levelet megtapogattam a zsebemben. Erre is válaszolnom kell majd. Annyira örültem, hogy írt nekem. Ő olyan volt, mint egy zsebben hordott barát. Mindig velem volt, mindig írt, várhattam a válaszát, és úgy éreztem kezdek benne teljesen megbízni. Fogalmam sincs miért. Egyszerűen csak túl magányos voltam és ő volt a pillanatnyi mentőövem a tengeren. Momentán a part felé sodort. Ezért ritka hálás voltam. Időközben rájöttem, hogy ő fiú. Vagyis hát ez csak egy sejtés. Egyre jobban azt érzem, hogy egy titkos rajongó. Be kell, hogy valljam, tetszett a gondolat, legyezgette a hiúságomat, de még mennyire te jó isten. Büszkévé tett.
Ahogy baktattam le a lépcsőn, a levél kihullott a zsebemből.Mire odakaptam, a lányok felvették. A hideg kirázott.
-Azonnal adjátok ide...
-Miért mi lesz?-nevettek.-Csak nem egy szerelmes levél?
Elkezdték bontogatni.
-Most azonnal adjátok ide!-kiabáltam és próbáltam elvenni tőlük.
Persze ők még jobban röhögtek. Ekkor megjelent Jake a lépcsőnél.
-Hölgyeim, az a levél nekem szól.-vigyorgott.-Ideadjátok?én is elakarom olvasni.
Még milyen szerencse, hogy a lányok a gondolatát is lesik... azonnal odaadták neki. Ő meg elment mellettem.
A lányok vihogva mentek le a kajáldába én meg rohantam.Egy kéz kinyúlt az egyik ajtóból és berántott. Jake volt.
-Máskor a leveledet jobb helyre tedd.-nézett a szemeimbe.-Nem mindig leszek ott, hogy kimentselek. A magánéletedet kérlek ne borítékold.
A kezembe nyomta és kiment. A döbbenet az arcomra volt festve.
****
A busz út,ugyanúgy telt. Lassan,unalmasan és fárasztó volt. A zene csak eltompitotta az amúgy is lapos agyamat, és elaludtam.A busz áldóan rángatózott,de még ez sem gátolt meg az alvásban. Igaz, nem sokat aludtam éjjel. A levél, a táskámban landolt. Biztos,ami biztos.
Mikor megérkeztünk, a nővérem nem ment egyből haza, átment Embryékhez,Seth a rezervátum másik felében lakott, ezért én kezdtem el cipelni a cókmókomat hazáig. Apám biztosra vettem, hogy dolgozik,Anya meg könnyen elfelejti az ilyesmit. Mr. Black kint ült a hintaszékében.
-Ohh szia Moira!-kiáltott.-Van egy perced?
Körülnéztem, Jacob Black fazon sehol.Akkor van egy percem.
Feltáncoltam a csomagokkal a teraszra. Billy Black egy szikrát sem változott. Csak egy fényes kerekesszék került alá és nem több.
-Hogy van?-mosolyogtam rá.
-Nagyszerűen Moira, tökéletesen. És te kicsi lány? Nyúzottnak tűnsz. Tán nem alszol rendesen?
-Hát az igazat megvallva nem éppen.-feszengtem-De majd lesz ez jobb is.
-Úgy úgy kislány. Milyen volt a tábor?
-Fantasztikus.
A hangom hallatán felnevetett.
-Látom,élvezted.
-Baromira.
-Történt valami?-vonta fel a szemöldökét.
-Semmi érdekes.Azt hiszem.
-Moira, kérném ám tőled egy szívességet, ha nem gond.
-Mondja Mr. Black, hátha tudok segíteni.
-Ma este elmegyek, át Forksba, a rendőrfőnökhöz,későn jövök haza. Átjönnél főzni?
Neki nem illik nemet mondani.
-Igen Mr. Black,mikorra jöjjek?
-Olyan hat?
Ránéztem az órára. 4 óra volt.
-Rendben Mr. Black. Jó szórakozást.-veregettem vállon az öregurat.
Mosolyogva mentem hazáig,bár tudtam, hogy két óra múlva, semmi mosolyogni valóm nem lesz. De teljesen nem.
Otthon Anyával társalogtam,mikor hazaért a nővérem és apa is. Én tömör és lényegretörő voltam, a nővérem meg órákig mesélt, minden kis mondatot kivesézett a szüleimmel. Fura.
Ő volt a beszédesebb felem.
-Apa, Anya átmegyek ma Mr. Blackhez főzni, Ő elmegy és nekem kell Jake-nek főzni.
-Mérget ne tegyél a kajájába.-mosolygott Miriam.
-Nem vagy vicces.-morogtam.
Anya és Apa persze nevetett.
-Jó persze.-egyezett bele anya.-Ha gondolod ott is aludhatsz...
Mérgesen néztem rá.
-Csak egy ötlet volt.-mentegetőzött.
Így hát, öt óra negyvenkor búcsút vettem tőlük. Még mindig nem írtam B-nek és ez zavart. Olyan érzés volt, mintha elhanyagolnám őt, pedig nem így volt. Na jó, talán. Rosszul is éreztem magamat emiatt. De, hogy érezhetem magam rosszul, egy idegennek nem adott válasz miatt? Nem is tudom, néha azt gondoltam, hogy ez az idegen lassan, több lesz,mint egy idegen. Ő lesz B, az én személyi tanácsadóm, a titkos rajongóm, a titkom, a levélbe szőtt barát. A zsebbarát ahogy én neveztem. Most már abszolút nem bántam, hogy visszaírtam neki.
Mégis, sokszor foglalkoztatott, hogy egy idegennek kiadom az életemet. Igaz, nem tudja a nevem, és talán azt sem tudja, hogy hogy nézek ki, bár lehet, hogy mégis.Na igen ez is okozott némi fej törést. De minden ilyen kisebb agyvihar után úgy döntöttem, hogy nem törődöm vele.Óvatos leszek és jól is járok. Olyan ez mint a neten beszélgetni. Ott se tudjuk mindig, hogy ki ül a másik oldalon...
Bekopogtattam. Nem érkezett válasz. Még egyszer kopogtam. Csend.Megnyomtam az ajtógombot és kínyilt. Én meg bementem.
-Hahó?
Sehonnan nem érkezett válasz. Lehet, hogy még nem érkezett haza Jake és még Valentine-nál van. Megrántottam a vállam. Én csak a feladatomat végzem. A kulcsot tudtam hol tartják, és hová kell tenni, az élelmiszerek pedig a hűtőben voltak.
-Te mit keresel itt?-hangzott a kicsit sem kedves kérdés. A kezemben tartott sajttal másztam ki a hűtőből.
A sajt kiesett a kezemből és a lába elé gurult.
-Te zuhanyoztál?-kérdeztem tőle.
-Minden bizonnyal. -nézett végig magán.
Még vizes volt a haja, a teste is harmatcseppes, a törölköző meg túl laza az alsó testén. Bár már meglepetés nem ért ezen terület kapcsán, azért mégsem kéne megmutatkoznia előttem... Hátha mégis rossz az emlékezetem és a szívem kiugrik a "meglepetés" láttán.
Elfordultam.
-Én apukád kérésére vagyok itt, főzni.
-Ohh az más.-máris más volt a hangja.-És mit fogsz? Segítsek?
-Nem kell kösz, boldogulok. Te csak csináld a dolgot.
-Nincs dolgom.
-Akkor tévézz.
-De nem akarok.
-Akkor menj el motorozni.
-De azt sem akarok.
-Állj fejre.
-A törölközőm bánná.-vigyorgott.
-Öltözz fel és utána állj fejre.
-Ez nem is rossz ötlet.Mármint felöltözök. Sietek.
-Nem kell.
Sajtos csirketekercset akartam csinálni. Találtam a fagyóban némi friss csirkemellet, friss petrezselymet szedtem a kertből, sajt volt, tejszín is. Épp a tepsit vajaztam, mikor Jake leszánkázott. Egy rövidnadrág volt rajta, és egy fehér atléta. Végignéztem rajta.
-Nem tetszik?
-Nem igazán.
Elnevette magát. Most valahogy felszabadult volt, és egészen más. Hagyjam, hogy a hangulat magával sodorjon? És utána ahogy kilépek a szürke hétköznapok fognak fogadni. Kell ez nekem? Persze, hogy nem. És megfogom csinálni? Minden bizonnyal...
-Mit segítsek?
-Ne lábatlankodj.-néztem rá.
-De én akarok valamit segíteni.
-Vágd össze a petrezselymet.
Ő készségesen átment a másik pulthoz és vágni kezdte. Én addig beletettem a csirkemell tekercseket,aztán ráöntöttem a tejszínes-olvasztott sajtos mártást és már csak a petrezselyem hiányzott. Odamentem hogy megnézzem hogy halad.
-Nem jó.-néztem rá. -Ezt így kell...
A vér kiserkent az ujjamból.
-Így inkább nem.-tette hozzá.
Azonnal megragadta az ujjamat és hidegvíz alá tette. Hozott egy sebtapaszt és beragasztotta.
-Túl éled?
-Nem, a kolera vagy a pestis fog elvinni.
-A rózsahimlőt kihagytad.-kuncogott.
-Bocs.
Beleszórtam a szószba a petrezselyemkockákat és lefedtem fóliával. Betettük közös erővel a sütőbe, és kész is.
-Ez kész is van, mentem rendben? Már csak ki kell venni.
-Dehogy mész.-tartott vissza.-Eszel belőle.
-Nem, kösz Jake.
-Hová sietsz?
-Messzire,tőled el.
Vigyorgott.
-Jake,fáradt vagyok.-pislogtam rá.-Én ma még folyamatosan...
-Tudom,rohangáltál.Kérlek.

Kérlek.Az ismerősen csengő szó. Az utolsó alkalomnál is kért engem. Akkor más miatt és most...maradásra kért. Nagy különbség.
Engedjek a kísértésnek? Egyek vele?
Rásandítottam, boci szemeket meresztett.
-Ez nem hat meg Jacob Black.
-Régen sikerült.
-Az régen volt.
-De lehetne, hogy most is meghasson?
Nagyot sóhajtottam.
-Ezt igennek veszem.-mosolygott.-Ülj csak le majd én tálalok.
****
-Nagyszerű volt.-nézett rám.-Istenien főzöl még mindig.
-Kösz.
Elszoktam, hogy bókoljon nekem. Elszoktam tőle. Elszoktam attól, hogy kettesben eszünk, akár minden este. Elszoktam a szituációtól. De nem annyira volt idegen, hogy ne szokjam meg újból egy pillanat alatt. Mindenesetre, nem volt okom a panaszra. Legalább nem vagyunk haragban.
-Elmosogatok.-álltam fel.
-Segítek.
Ahogy mosogattam a hátam mögé surrant.A kezeit elém tette és az ő keze is mosogatott.
-Gyorsabb így.
A hangja közvetlen a fülem mellett csendült. Tudtam, hogyha oldalra nézek, valószínűleg a szájába botlok. És ha odabotlok abból csók lesz. A csókból remény. A reményt pedig hidegvérrel ki fogja nyírni. Vagy ő vagy a valóság. Végül is ez már egyre megy.
-Azt hiszem megyek.-néztem rá.- Kösz a kaját. Apudnak is hagyj belőle.-mosolyodtam el óvatosan.
-Megteszem a tőlem telhetőt.
-Jake.-hangom lágyan csengett, lágyabban mint akartam.
-Igen?-reménykedve nézett rám.
-Jóéjt.-mosolyogtam.
-Neked is.
Ott állt az ajtóban,mikor én visszafordultam. Ő értetlenkedve nézett rám. Én megöleltem őt, és ő is engem. A béke, amit kerestem, nála volt. És most, megtaláltam.