Secret Letters *4.rész*

Reggel sokkal hamarabb bementem a suliba és odatettem vissza a könyvet,ahová kellett.
Az első órára én ültem be elsőnek és csak olvasgattam magamnak valami ostoba szerelmes regényt. Ha már a valóság olyan keserű, az álom legyen szép címszóval olvasok ilyesmit.
Fel se pillantottam belőle, mikor valaki bejött. Csak olvastam a sorokat és belemélyedtem teljesen.
-Te meg én egyenlő szerelem? olvasta fel hangosan egy rémesen ismerős hang. Kinéztem a könyvem mögül. Jake állt velem szemben, a padot támasztotta. Fekete póló volt rajta, és farmer. A szívem nem is dobogott,rángatózott. A szó, legvadabb értelmében.
Megnéztem a könyv borítóját.
-Igen.-feleltem kimérten és tovább olvastam.
-Nem kicsit nyálas ez hozzád? -folytatta a kedvenc hobbiját. Engem szekál.
Felpillantottam rá. A szemünk összekapcsolódott és komolyan villamos áram cikázott közöttünk. Most ha felállnék, a lábam hozzá vinne és megcsókolnám. Ezért, hogy pótcselekvést végezzek az ostobaság helyett, lecsaptam a könyvet. Ne feledjük, a düh mindig segít. Felálltam és még isteni szerencse, hogy egy pad volt közöttünk.
-Miért piszkálsz?
-Te húztad fel magad.-rántott egyet a vállán.
-Mert piszkálsz. És nem ezt szoktam meg tőled.-vetettem oda.
-Na igen én sem tőled.
Nem voltam kíváncsi, hogy az a vigyor, amit megeresztett, mire utal.Visszabújtam a könyvembe. Nem akartam sírni előtte és nem akartam jelenetet. Nem akartam újra feltenni neki azokat a kérdéseket, és nem akartam ezt az egészet sem. Nem az iskolára tartozik a dolog, máshogy pedig ő vele nem lehet beszélni, csak kiabálva. Az ilyen viták, hangosan zajlanak, mert halk vita nincs. Sőt olyan sem, ahol nem törik el a mécses, vagy jó pár tányér. Ezek a jó kis velős viták...
-Minek olvasol ilyesmit?-fűzte tovább a szót.
-Ne izgasson téged.
-Hát nem izgat éppen, de érdekel.
-Kuss.
Leült mellém, csak azért, hogy bosszantson. Én meg majd elájultam tőle. Nem, azért csak tartom magam. De annyira összeszorult a torkom és legszívesebben elmentem volna.
-Lekussoltattál?
-Aha.
-Én a helyedben nem tenném, főleg, h a távcsöved...
Kipukkant belőlem a röhögés. Pedig valójában el kellett volna magam szégyellni és átkozottul tagadni.De egyszerűen cinikus volt a helyzet. A fejét látva, azt gondolta hülye vagyok.
-Most mi van?-néztem rá.
-Mit sassoltál engem távcsővel?
-Te miért szólsz be a könyvemre?
Vágott egy fejet. Amolyan "nemtudommitmondjak" fej. Felállt és úgy láttam feladta a vitát. Amúgy ez oltári gáz, hogy látott engem. De amilyen szerencsétlen vagyok, ezen meg sem lepődöm.
Eszembe jutott a virág.
-Héh Black.
Megpördült elég rendesen.
-Mi van?-nézett rám. Nem szereti, ha Blacknek szólítják.
-Az jó lesz, ha kiviszem a virágot...?
-Ahha.-lehajtotta a fejét picit. Még mindig nehezen beszélt az anyjáról, vagy hogy, temető meg ilyenek. Pedig már elég régen meghalt az anyja.
-Jól van, akkor suli után.
-Megmondom apámnak.-vetette oda sután.-És kösz.
Megrántottam a vállam. Szinte már családtag voltam Mr. Black számára. Tudtam minden ügyes bajos dologról ami velük történt. Sokszor átmentem főzni hozzájuk is, és szerettem ott lenni. Hozzám nőttek. Ő is és az apja is. Naná, hogy a családunk jóba volt.
Egész órán olyan furán éreztem magamat. Lehet, hogy nem most kellett volna felhoznom ezt a virágos témát, előtte meg veszekedtünk. Sokszor volt vitánk, de mindig valahogy, elnevettük a végét. Elmosolyodtam. Úgy magam elé.

" Elegem van!-kiáltottam rá.- Ezt nem tudom elhinni, hogy komolyan...
Rám nézett. Azokkal az édes, nagy barna szemekkel. A szívem olvadt vaj, kész vége.
-Ezt most ne játszd el Jacob Black, komolyan ne. Van fogalmad,hogy mennyire aggódtam, hogy merre vagy?
-Igen.
-Nem! Mert akkor legalább kerestél volna, és Sethtől kellett megtudnom, hogy te a hülye haverjaiddal vagy kint a szikláknál. Legalább szóltál volna...
Lehajtotta a fejét és olyan furán éreztem magam, megbántottam őt, pedig nem akartam. Rám nézett megint.
-Sajnálom.
-Tudod, hogy nem haragszom.-tártam ki a kezeimet és megöleltem.-Csak máskor szólj, jó?
Megcsókolta a számat.
-Szeretlek és szólni fogok.
Mondanom sem kell, sosem szólt előre, és mindig eljátszottuk ezt, de estére mindig együtt nevettünk valami gagyi rajzfilmen."

-Moira szeretne felelni?-kérdezte egy hang. Mindenki engem néz. Előttem a nővérem röhög.
-Mi van?
Ez volt az első kérdésem ami persze karóval lett díjazva. Nem figyeltem,teljesen elbambultam. Te jó ég, ennek is ez a hülye az oka. És persze, mindenki előtt leégtem.A lányok gúnyos nevetése a folyosó végéig kísért. Eleinte nem vettem tudomást, de aztán... ez, meg a veszekedés betette a kaput. Elsírtam magam, mert tehetetlen voltam,mert szánalmas és hogy a mai nap, inkább maradtam volna otthon. Miriam kapart össze a női mosdóból.
-Haza kéne menned.-bökött meg.
-Tudom.
-Hát mire vársz?
Vörösre dörzsölt és sírt szemekkel jelentem meg a tanárnál és haza kérezkedtem. Nem volt elég ez, még az osztályon keresztül kellett mennem, a cuccomért. Halkan, szipogva összepakoltam a holmimat, fel sem nézve, és szégyentől égett az arcom. Hallottam a suttogást magam körül és rettentően ordítani akartam rájuk amiért ilyen rohadékok. Ahogy pakoltam, eszembe jutott a könyv, plusz még a virág is. Hogy fogom én ezt ma mind elintézni?
Amíg pakoltam, a tanítás zavartalanul folyt. Mindenki figyelt, míg a tanár véste a dolgokat a táblára. Egy kéz megfogta a csuklómat. Jacob volt.
-Minden oké?-kutatóan nézett a szemembe. Nem tehetek róla, még jobban előtörtek a könnyeim. A francba is, még mindig szeretem őt, és ő olyan kedvesen viselkedik. Legalább utálna, vagy lenne máshogy ez a hülye helyzet,mert ez már igazán sikítani való. A táskámat a vállamra dobtam és kimentem a teremből. Elmentem apámhoz, elvittem a virágot Mrs. Black sírjára.
Ott álltam egy darabig,néztem a sírkövet. Egyszerű, és mégis szép. Mellette volt egy bot, rajta sok sok toll meg egyéb ősi dolgok, a szelleme üdvéért.
Álltam a sírnál és az idő lassan telt. Lépteket hallottam és felnéztem. Jacob volt. Egy szál virág volt nála, és sután a vázába tette.
-Szia anya.-köszönt a sírnak majd rám nézett.- Hello.
-Szia.
Megfordultam, hogy indulok, tudom, hogy most jobb ha egyedül van. Beszélget vele egy kicsit, elmeséli a dolgokat, ha akar sírhat is, itt nem kell megjátszania az erős férfit.
És én nem akarom ebben megzavarni.
Láttam, hogy leül a padra, amit ő készített és intettem neki. Nem tudtam mást tenni, túl rossz volt ez a mai nap.
****
A könyvvel a kezemben mentem hazafelé. Anya már az ajtóban várt. Megölelt és én megint sírtam ma már harmadjára, mint egy gyerek. Mint egy nagyon szomorú gyerek.
Anya csitítgatott, és nem kérdezett semmit, gondolta, hogy mi kavart fel. A szemem alatt sötét karikák éktelenkedtek.
-Aludj egy picit.-suttogta a fülembe.
Felszánkáztam az emeletre és ruhástól levágtam az ágyra magam. A mackómat a kezembe fogtam és azonnal elaludtam.