Portraits 8.rész

8. rész

Abban biztos vagyok, hogy egyre sűrűbben látogattam a Black-házat. Sokat rajzoltunk, és ez idő alatt talán elmondható az, hogy nagyon jó barátok lettünk Jake-kel. De… ez nekem persze csak ideig-óráig volt elég. Egyre többet és többet akartam. Jó volt megölelni őt, jó volt megpuszilni az arcát anélkül, hogy ő sejtette volna, mit érzek igazán iránta.
Minden nap láttam pár irigy tekintetet, ami minket követett, de főleg engem. Minden nap szembesültem azzal, hogy nálam sokkal szebb lányok figyelik őt. Mennyi esélyem is lehetett volna? Úgy éreztem, semmi. Az elmúlt héten pár napot nem is volt iskolában.
Hová tűnhetett?

****

Lihegtem. A futástól teljesen vizes volt a bundám, és kezdett igazán zavarni. A húgom kijött, és elkezdte törölgetni a bundámat. Friss vizet kaptam tőle. Ez természetesen este volt.
- Na, ma is nézted Jacobot? - kérdezte tőlem.
A nagy, suta farkasfejemmel bólintottam.
- És láttad már meztelenül? - nézett rám vigyorogva.
A mancsomat a fejemre tettem.
- Ezek szerint igen... hűha... És milyen, jó?
Hevesen ráztam a fejemet.
- Hát te beléestél.
Ismét megráztam a fejemet.
- Na jó, kapsz egy kis fültővakarást...
Ahogy vakargatott, gyanús zajt hallottam. Morogni kezdtem, és befelé toltam a lakásba a húgomat. A mancsommal megbirizgáltam a zárat, és bezárta az ajtót. Egyből értette.
A közeli erdő felől jött a zaj. Mire észbe kaptam, a két testvérem is ott lihegett mellettem. Kiadtam a parancsot: gyerünk!
Vak vágtába kezdtünk az erdőn át, egészen szinte a partig. Ott azonban legnagyobb megdöbbenésünkre más farkasok voltak. Azonnal tudtuk, hogy ezek törzsbeliek. Igazi Quileute-ok.
Hárman gyorsan eszmét cseréltünk, hogy nem fogunk gondolkodni, és ha minket ingerelnek gondolatokkal, nem válaszolunk. Rendes farkasok vagyunk, kész.
Egy nagy vörösesbarna farkast pillantottam meg először. Hatalmas volt. Épp dörgölőzött egy fának.
A csapattársai és az Alfa nem messze voltak tőle, játékosan verekedtek. Úgy vettem észre, ő kimaradt belőle.
Épp megfordultunk volna, h elmenjünk, de észrevett minket a vörös farkas. Megijedtem, hiszen hatalmas volt, és rettentő erősnek látszott.
Futni nem lett volna helyes, hiszen a nyomunkba ered, de maradni sem volt a leghelyesebb.
Közelebb jött, de csak ő. A társai észre se vettek minket.
Mi hátráltunk, ő közeledett. Egészen addig, hogy az erdő szélére értünk. A holdfényben olyan értelmesen csillogott a szeme. Azok a gyönyörű, mogyorószín szemek.
Ránk vicsorgott. A két bátyám közrefogott engem, de nem akart támadni. Én csak félősen reszkettem, mert sosem voltam még ilyen helyzetben.
A bátyáim halk morgást adtak ki, de a másik farkas nem reagált. Mintha csak azt mondta volna, nem bántalak titeket. Láttam, hogy pásztáz engem a szemeivel. Végignézett, körüljárt. Hallottuk a többiek csaholását, és mi, hátat fordítva nekik, elrohantunk. Még egyszer visszanéztem a farkasra, és eltűnődtem, vajon kit takar?
A pajtában gyorsan átalakultunk. Megbújtam az egyik szekrény mögött.
- Hé, Tse, adsz valami ruhadarabot? - kérdeztem szégyenlősen.
A fiúk csak röhögtek. Odadobtak nekem egy pólót.
- És valami alsónemű? - morogtam.
Találtak egy régi sortot. Most ez is megteszi. Gyorsan felvettem a ruhadarabokat, és őket is megvártam szemlesütve, hogy mikor öltöznek fel. Mikor végeztünk, befutottunk a házba, és elmeséltük apának a látottakat.
- Tuti, hogy Quileute-ok voltak. Nem mondtak nektek semmit gondloatban?
- Nem, de nem is akartak bántani minket - felelt Tse. - Főleg egy rozsdaszínű járta végig Mimit, de semmit nem csinált. Csak nézte.
- Ez érdekes. Lehet párosodni akart vele - folytatta apa síri hangon.
A torkomon akadt a falat, és mindenki nevetni kezdett.
- Nem vicces - feleltem. - Hogy védekezhetnék, ha hátulról meg...?
Anya elpirult, a húgom is, a fiúk meg nevettek. Szerintem ez nem volt vicces. Egyáltalán nem.
- Ez felettébb érdekes, hogy félrehúzódott a falkájától. Tuti, hogy ide valósiak - mondta Mingan. - De az is biztos, hogy nem fogják elárulni, kik ők.
- Szerintem ez a jobbik eset - felelte Abey. - Úgy gondolom, jobb, ha még mi se tudjuk, kik ők.
Mélyen egyetértettem. Aznap éjjel azzal a farkassal álmodtam.

***

Másnap Jacob végre jött iskolába. Már nagyon hiányzott nekem, kiderült, beteg volt. Gyomorrontás.
- Mert eléggé falánk vagy - nevettem rajta.
- Na, meg kell hagyni, most igazad van - nevetett fel ő is.
- Az a lényeg, hogy jobban vagy - mondtam. - Bár eléggé fáradtnak látszol.
Karikásak voltak a szemei, és észrevettem, hogy milyen izmos lett.
- Esténként gyúrsz?
- Persze, általában apámat emelgetem székestől - robbant ki belőle a nevetés.
- És nőttél is - tettem hozzá.
- Tinédzser vagyok - válaszolt vállat vonva. - Ma lemegyünk a partra?
- Mehetünk.
- És akkor hoznám a rajzaimat is.
- Ügyes kisfiú, megcsinálta a háziját - nevettem rá. - Rendben, olyan négy körül?
- Tökéletes.
Aznap nem is beszélgettünk sokat, mindketten a partot vártuk. Négy óra múlt öt perccel, mikor megálltam a parkolóban. Jacob sehol sem volt.
Leültem a sziklához, és vártam. Nem jött el. Csalódott és eléggé levert voltam, hiszen már régen nem láttam őt, és hiányzott nekem. A közelsége és a társasága is.
Ahogy épp beszálltam volna a kocsiba, akkor láttam, hogy futva közeledik, és integet.
- Hát te...? - kérdeztem hűvösen.
- Úgy sajnálom, éppen … azaz izé… apának segítettem. De siettem, amint tudtam. Kérlek, ne haragudj rám.
Hogy is tudnék rá haragudni?
Ölelésre tárta a karját, és én belefurakodtam. Beültünk a kocsimba, és elmentünk hozzájuk. Billy mosolyogva mondta, hogy átmegy Swan rendőrfőnökhöz, mert házimoziznak.
Édes kettes, annál jobb.
Leültem az ágyára, és rám nézett komoly szemekkel.
- Kérlek, őszinte véleményt mondj. És ne nevess hangosan - mosolygott rám.
- Nem fogok.
És a kezembe adta az első rajzot. Ahogy rápillantottam a szívverésem felgyorsult, és kivert a víz. Egy farkast ábrázolt. Engem.
- Na, ennyire rossz? - nézett rám.
- Nem, dehogyis. Ez tök jó. Öhh… honnan másoltad?
- Találtam egy újságban - motyogta. Egyből tudtam, hogy hazudik.
- Az igazat - néztem rá.
Az arcára volt írva a kérdés, hogy én ezt honnan tudom.
- Na jó, az egyik haverom látta ezt a farkast az erdőben tegnap, mikor éppen tábortűzre valót gyűjtöttek ott. Elmesélte nekem, hogy mennyire megfogta a farkas látványa, és leírta, hogy nézett ki. Én meg lerajzoltam.
Hazudik. Hazudik.
- Ki a haverod? - kérdeztem mosolyogva.
- Öhh… az most mindegy - nézett vissza rám. - Inkább a rajz a lényeg, milyen lett?
- Tökéletes - feleltem. - Nagyon király. Megengeded, hogy magammal vigyem, és megmutassam apámnak? Hátha ki tudná faragni.
- Persze, nyugodtan - mosolygott. - És csináltam egy portrét is. Igaz, ez fejből ment.
Ezen a képen meg én voltam.
- Nagyon jó, Jacob. Tényleg, haladsz, és fejlődsz. Ezt nevezem.
- Szeretem csinálni, igazad volt.
Kinéztem az ablakon. Nagyon sötét volt.
- Hazaviszlek - ajánlotta fel. - Vagy... nincs kedved itt maradni éjjelre?
Hogy mi van?!
- Ennyire azért ne rémülj meg - nevetett rám. - Odaadom az ágyamat, én meg alszok a kanapén.
- Nem engedhetem meg, hogy a kanapén aludj - néztem rá.
- De. Mivel te vagy az egyetlen lány barátom, akit igazán bírok.
Hát csak ennyi. Bár ezt sejtettem, de elég rossz volt hallani tőle.
- Akkor felhívhatom Abey-t?
- Persze.
Kimentem a telefonhoz. Remegő kézzel tárcsáztam az otthoni telefont. Bárcsak Abey venné fel, és kérésem meghallgattatott.
- Szia, Abey, itt Mimi.
- Szia, valami baj van?
- Nem, nincs, hallod… ööö… ma… Jacobnál alszom, megteszed, hogy fedezel anyáék előtt?
Néma csend.
- Te komolyan nála alszol? - suttogott a telefonba. – Úristen, majd beszámolsz! Ezt el sem hiszem.
- Abey, hallgass. Tehát akkor elintézed nekem?
- Persze, hogyne. Juj. Juj.
- Abey!
- Jól van, na, jó mulatást - nyomta meg az utolsó szót.
- Kapd be.
- Én is szeretlek, Mimi.
Letettem, és pont meg akartam fordulni, mikor beleütköztem Jacobba. Szorosan a hátam mögé állt.
- Éhes vagy? - szemei rám tapadtak.
Hogyne lennék éhes... rád.
- Öm, segíthetek valamit összedobni - néztem rá zavartan, és próbáltam kibújni a kezei közül, amiket sorompóként tett elém. A falat támasztotta.
- Rendben – mosolygott, de a szeme eléggé csillogott.
Oh, istenem.
Az egyik kezét a derekamra fonta, a másikkal még a falat tartotta, mintha félne, hogy összedől.
Én nagy levegőket vettem, ő pedig huncutul nézett a szemembe.
Azt hiszem, el fogok ájulni…