Portraits 7.rész

7. rész.

Másnap olyan boldogan mentem iskolába. Már kutya bajom sem volt, csak farkas.
Szabadságot éreztem a levegőben, és boldog voltam, rettentően. Egyrészt láthatom őt, és másrészt valahová már tartozom. Eddig soha sehová nem tartoztam, csak egy senki voltam. De most már lettem valaki. Pluszba még Alfanőstény is lettem, ami szerintem elég nagy titulus. Kezdek ebbe az egészbe beleszokni. Most már kevésbé taszító a dolog. Olyan ez, mintha csak hajat akarnál vágni. Eleinte azt sem tudod, hogy nézzen ki, milyen legyen, és félsz tőle, hogy nem fog jól állni, vagy a fodrász elrontja. És mikor már a tükör előtt állsz egy új hajjal, ami teljesen új külsőt ad, mosolyogsz. Megszokod lassan.
Úgy éreztem, kivirultam, és látványosan megváltoztam. Pedig semmi egyéb nem történt, csak megismertem a valódi énem.
Felvettem egy nagyszerű atlétát egy rövid farmersorttal és egy edzőcipővel. A hajamat megfésültem, és vidáman szálltam be a kocsiba.Valahogy az egész élethez való hozzáállásom megváltozott.

***

- Iteh? - szólalt meg a leggyönyörűbb hang a világon.
- Igen? - fordultam oda hozzá.
Végignézett rajtam. Láttam. És ez a gondolat megdobogtatta a szívemet.
- Hmm igazán... csinos vagy - mosolygott rám azzal az édes félmosolyával.
- Próbálok - nevettem rá. - Még gyakorlati stádiumban van a helyzet. Igyekszem.
- A bátyáid nem féltenek téged? - nézett rám cinkosan.
- Egyenlőre nincs mitől, amúgy meg tudok én magamra vigyázni.
A könyvekkel a kezemben sétáltunk át egyik teremből a másikba. Egésznap beszélgettünk, és új világ nyílt meg számomra.
- Mi történt veled? Annyira más vagy - kérdezte Jacob.
- Rossz?
- Nem, egyáltalán nem.
- Hát tegnap, míg betegeskedtem, elgondolkodtam dolgokon, és úgy éreztem, ideje változtatni, ajtókat kell nyitnom mások felé, már akik megérdemlik.
- És úgy látszik, az egyik ajtó nekem szólt? - mosolygott.
- Amint látod.
A folyosón beleütköztem a bátyáimba. Ők kacsintottak rám egyet mikor meglátták, hogy Jacobbal vagyok.
- Ezért ma még számolunk - vetettem oda nekik, mire ők vigyorogva tovább mentek. Néha olyanok, mint egy ikerpár. Még a bundájuk is majdnem egyforma.
- Látom, kordában tartod őket - nevetett fel Jacob.
Ekkor az egyik lány, azt hiszem, Shawna a neve, odajött hozzánk, és beszélgetni kezdett Jacobbal. A féltékenység szikrája felpattant bennem.
A nehezen összekapart egóm, úgy tűnt, egyetlen személy miatt romba dőlt. A kezem remegni kezdett. Ekkor a semmiből ott termett a két bátyám, és elvonszolt onnan.
- Még szerencse, hogy megérezzük ezt - nézett rám haragosan Tse. - Higgadj le. Hallod?
Hogyne hallottam volna, csak ez nem ment olyan könnyen. Sőt, egyáltalán nem volt egyszerű. Ők fogtak vissza. Abey is rohant felénk a folyóson.
- Jacobtól kérdeztem, merre vagy, és mondta, hogy elráncigáltak a srácok... jól vagy?
- Nem nincs jól, most akart szétmarni egy csajt - suttogott Mingan. - Egyáltalán nem néz ki jól.
Abey megölelt engem, aztán lassan abbamaradt a remegés. Sikerült legyőznöm.
- Jó, oké - feleltem neki. - Lehiggadtam.
Tse az órájára nézett.
- Ez rekord. Mindössze négy percedbe került. Mingannál hét, nálam nyolc-kilenc. Tudsz valamit - vigyorgott. - Na, gyerünk órára, emberek és farkasok - suttogta az utolsó szót.
Az órára már higgadtan mentem, és arra koncentráltam, hogy megőrizzem a hideg véremet, ami sikerült is. Újabb történelem óra letudva.

***

A parkolóban ettünk, és nevetgéltünk valami hülyeségen, amit Tse mondott, mikor Abey megbökött.
- Oda nézz.
Jacob egy lánnyal vitázott, persze, úriember módjára. Nem tudom, mit akart tőle a lány, de láttam, hogy eléggé rámenős volt. Valamit nagyon magyarázott, és Embry is beszállt.
Seth meg csak állt távolabb a nővérével, és figyelték, mi sül ki ebből. Jacob kezdte elveszíteni a hideg vérét, ahogy láttam. Közbe szóljak?
Abeyre néztem, aki bólintott. Odadobtam a bátyáimnak a szendvicsem maradékát, ők egyből elkapták.
Milyen kis ügyesek, jutalomfalatka lesz belőle.
Odamentem Jacobhoz, és megfogtam a kezét.
- Jaj, Jacob, beszélnünk kéne, remélem, megbocsátasz - néztem a lányra, aki mellesleg körülbelül három centivel volt csak magasabb, mint én.
- És mi van, ha azt mondom, nem? - nézett rám a csaj kíhivóan.
- Hmm...azt hiszem, nem érdekelsz - nevettem rá, és elhúztam Jacobot.
Ő meg csak bámult engem. Én is alig hittem el, hogy én ezt csináltam. Ez a fajta magabiztosság sosem volt jellemző rám.
- Lemegyünk a partra - vetettem oda Tse-nek, mikor odaértünk a kocsihoz. - Egy pillanat, el kell beszélgetnem Jacobbal.
Ők csak bólintani tudtak.
A parton végre elengedtem a kezét. Ő megdörzsölte a csuklóját.
- Van benned erő - vigyorgott.
Hopsz, kissé erős lettem. Na, de jó.
- Bocs, de láttam, hogy nem bírsz vele, gondoltam jobb, ha elhúzlak onnan - néztem rá őszintén.
- Kösz, ez igazán jól esett, mert épp egy olyan vitában voltam, aminek se eleje, se vége nem volt. Köszi, tényleg - hálálkodott. - A lányokat nehezen lehet leszerelni.
- Némelyiket - javítottam ki.
- Természetesen - nézett rám.
Észre se vettem, hogy sétáltunk. A part most napsütéses volt, és igazán jól nézett ki. Elméláztam, hogy milyen jó lenne lerajzolni most, mikor kicsit világosabb van, mint szokott lenni.
- Azt hiszem, esedékes egy rajzóra - hoztam fel. - Mit gondolsz?
- Oh, miért is ne? De nem lenne gond, ha eljönnél hozzánk? Apát ma nem akarom egyedül hagyni.
- Rendben, persze, mikorra mehetek?
- Mit szólsz… három? Apa úgyis meg akar ismerni.
Ez váratlanul ért. Meg akar ismerni? Miért is?
- Rendben, akkor háromra ott leszek - mosolyogtam, és visszamentünk a parkolóba. Ő elment a haverjaival, én meg a tesóimmal.
- Így kell ezt - veregette meg a vállam Mingan. - Jól csinálod.
- Csak rajzolni tanítom - méltatlankodtam.
- Először még csak rajz... aztán meg... - mosolygott Tse.
- Aztán meg semmi - néztem rá komolyan.
Abey meglökött, és összemosolyogtunk.

***

Háromra már ott voltam. A motort lekapcsoltam, és a kulcsot himbáltam a kezemben.
Ő már kint várt engem a teraszon egy szál rövidnadrágban.
Milyen teste van, Istenem. A mosolya meg egyenesen lehengerlő.
Integetett, és én botladozva felmentem a házhoz. Megpuszilta az arcomat, és én is az övét. Fogalmam sincs, mikor vettem fel ezt a szokást, de szerintem még ő sem tudja... Bevezetett a házba, és az apja elém gurult.
- Szia, Mimiteh. Billy lennék, személyesen, Jacob apja.
- Üdvözlöm, hogy van?
- Nyugodtan tegezz, és köszönöm kérdésed, fantasztikusan. Na, de most kerülj is beljebb, mert Jake majd megevett, alig várta, hogy itt legyél...
- Kösz, apa - mormogott Jacob.
Én csak nevettem. Bementünk a szobájába.
Hm, nem rossz. Rend volt totálisan. Egy szekrénysor, egy íróasztal, és egy hatalmas ágy volt bent. Több faragás a falakon és képek. Nagyon otthonos volt.
- Ülj csak, ahová szeretnél.
Így hát letelepedtünk az ágyra, szorosan mellém ült, és elkezdtem neki oktatni a rajzot. Ő egyből portrét akart rajzolni. Mintha csak magamat látnám. Megmutattam neki az alapokat, és házit is kapott tőlem. Élvezte, és nagyokat nevettünk, ahogy megtanítottam neki az orr rajzolását, a szájat, és a szemeket. Aztán én voltam a portré alany, és engem próbált lerajzolni. A szemeim elég jól sikerültek, és az orromon nevettünk. A számat meg nem tudta lerajzolni.
- Általában nekem azt tanították, hogy amit nem tudsz lerajzolni, vedd a kezedbe, nézd meg a formáját ilyenek - néztem rá, erre ő az ujjával végig simította a számat, tüzetesen nézte.
Most elpirulhattam volna, és félreérthettem volna minden mozdulatát, de én a rajzost láttam most benne, aki éppen tanulmányoz. Ebben semmi nincs.
Lassan mennem kellett, éreztem, de annyira nem akartam menni, annyira, de annyira nem...
Eldőlt az ágyon.
- Kifáradtam - nézett rám. - Nem is olyan könnyű, mint amilyennek látszik. Persze, te már profi vagy.
- Hogyne, Jake, hogyne. Nem vagyok az.
- De igen.
- De nem - néztem rá.
- De igen - máris nevetett, és én vele kacagtam. Addig dülöngéltem, hogy elveszítettem az egyensúlyomat, és ráestem a mellkasára.
- Na látod, levettelek a lábadról - mosolygott.
Bárcsak tudnád, mennyire.
- Nem lesz ez mindig így - incselkedtem vele, de ott maradtam a mellkasán, és hallgattam a szívverését. Olyan csendes lett minden.
- Min gondolkozol? - néztem fel rá.
- Nem is tudom. Azon, hogy nagyot fordultál ez alatt az egy nap alatt. Mi történt? Kinyíltál, tényleg...
- Már mondtam, átgondoltam a dolgokat, ideje a csigaházamat arrébb lökni.
- Jó döntés.
Lassan felkeltem, de ő nem nagyon engedte, visszahúzott.
- Muszáj menned?
- Azt gondolom, igen.
- Maradj még, egy kicsit legalább.
- Ha ezt szeretnéd.
És még maradtam vele, csak csendben beszélgettünk, az élet nagy dolgairól, csak ott mi ketten, én a mellkasán feküdve, ő a hajamat birizgálva. Tökéletesebb pillanat nem is lehetett volna.
De mennem kellett. Felálltam, összepakoltam a cuccaimat, és mosolyogva búcsút intettem neki és Billynek. Este még a testvéreimmel farkasként visszajöttünk ide. Néztem, ahogy alváshoz készülődik, ahogy teszi a mindennapi teendőit.
Azt hiszem, kezdem megismerni őt.