Portraits 6.rész

6. rész

Apa vizslató szemére ébredtem fel, mire ijedtemben ugrottam egyet.
- Bocsáss meg, Mimi, csak a lázadat mértem - szólt. Arcán aggodalom ült. - Azt hiszem, beszélgetnünk kell.
Ez már nagyon nem jól kezdődik.
Mire a nappaliba értem, a bátyáim is ott ültek.
- Miről van szó?
- Tudod, Mimi, a bátyáid néha csak úgy eltűnnek.
- Igen, tudok róla. Észrevettem.
- És gondolod, van valami oka, hogy Mingan ezt a nevet kapta?
- Szürke Farkas...? Passz - feleltem. - Tippem sincs.
A bátyám, Mingan felugrott, és közelebb ült hozzám.
- Ma miről tanultál, te nagyon okos?
- A Makah- és Quileute-legendákról... de mi Makah-k vagyunk. És nekünk nincsenek ilyen dolgaink a farkasokkal, azok csak a Quileute-legendák baromságai - néztem rájuk felülve az ágyon. Anya közbe szólt, mikor lejött a húgommal.
- Én félig Quileute vagyok. A mamád is Quileute volt.
A világ egy pillanatra mintha megállt volna forogni. Mintha egy mozaik képe bukkant volna fel előttem egy farkasról, egy szürke farkasról, és a kis darabok iszonyat gyorsan a helyükre kerültek.
- Tehát… igaz ez a legenda, hogy farkasokká tudnak válni? - néztem rájuk döbbenten.
- Igen - nézett rám apám kelletlenül. - Én magam nem rendelkezem ezzel a tulajdonsággal és anyád sem. De a bátyáid igen. És úgy tűnik...
- A te lázad, és betegséged is erre utal, hogy át tudsz majd változni - vigyorgott Tse.
A hideg többször végigborzongott rajtam. Hogy én egy szőrcsomó legyek? Hogy egyáltalán… lehetetlen, képtelenség.
- Aztán mesélünk neked a bevésődésről is - mondta anya. Leült elém a kanapé előtti szőnyegre. Vonásaiban tükröződött a meglepetés.
- Bevésődni valakibe, annyit tesz, hogy ahogy meglátod, az első pillanattól fogva szereted őt. Övé vagy, és más már nem is érdekel. Ő is így fog irántad érezni. De mivel te csak nagyon kicsi ízben vagy Quileute, nem hiszem, hogy veled ez megeshet. De számba vettük az eshetőségeket is.
A húgom ezt roppant mulatságosnak tartotta, hogy én akár farkas is lehetek, a bátyáim meg egyenesen büszkék voltak erre. Büszkék, hogy átalakulnak. Hát én nem.
- A düh, viszont egyáltalán nem jó tanácsadó - mondta apám. - Meg kell tanulnod fékezni magad, hiszen úgy érzem, nagy változásokon fogsz keresztül menni.
Végül is csak egy ordas lesz a lányodból, ugyan, mi ez...
- Én is így vettem észre. Ma már olyan nagy szám volt, hogy hihetetlen.
A bátyáim nevetni kezdtek.
- Ha megsérülsz, hamar meggyógyulsz. Azonban, ha valakit megsebesítesz, dühből, mert ugye átalakulhatsz, hát... ő már nem lesz ilyen szerencsés. Akár meg is halhat - mondta tovább Tse. - De ne parázz, tesó, itt leszünk neked, mi majd segítünk.
- Máris jobban érzem magam ettől - morogtam a fogam között. - Tehát az igazi, vérbeli Quileute-ok át tudnak változni? - néztem rájuk.
- Igen - felelte apa. - De szeretném, ha titokban tartanátok, sőt, követelem, hogy titok maradjon, hogy ti is át tudtok alakulni. Sőt, nem is kell hangoztatni, hogy félig-meddig Quileute vagy. Ez rátok is vonatkozik! - bökött a bátyáimra.
- Persze, ezt már tudjuk. Unalmas - szólt röhögve Mingan. - Kíváncsi vagyok a bundád színére.
Itt miért beszél mindenki úgy erről, mintha természetes lenne? Csak én vagyok ennyire hibernált agyú, hogy nekem ez nem jön be? Hogy én igenis megrémülök tőle, és nem akarok szörnyeteg lenni, és legszívesebben lecserélném a származásom?
Úgy látszik, olyan volt ez számukra, mintha ünnepelnének engem. Mintha csak diplomát kaptam volna. Apám is örült, egyenesen büszke volt rám. Anyám? Hát, ő inkább csendben mosolygott, mintha csak nagy megtiszteltetés érte volna a házunkat.
- Miért csak most mondtátok el? - néztem rájuk.
- Mert most volt esedékes - felelt egyszerűen apám. - Addig, amíg semmi sem biztos, nem érdemes róla beszélni sem.
- De miért nem tudtunk a bátyáimról, hogy néha, ha kedvük szottyan, szőrös állatok lesznek? - néztem rájuk elkerekedett szemmel.
- Talán azért, mert sikítva reagáltál volna? - tippelt Tse. - Vagy éppen elájulsz? Mindkét lehetőség érdekes, nemde?
Minden bizonnyal igazuk volt, totálisan kiakadtam. A húgom meg csak poénosan megjegyezte, hogy milyen jó, hogy vannak védelmezői ezentúl, és mindig vágyott háziállatokra...
Itt mindenki megbolondult?

****

Már este hat volt, és tanakodtam, hogy felhívjam-e Jacobot, vagy sem.
Ugyan minek? Tök felesleges. De jó lenne hallani a hangját. Viszont, azért miért hívjam?
A húgom mintha csak érezte volna a kétségbeesésemet, a kezembe nyomta a telefont.
- Hívd fel. Ma már keresett.
- Tényleg? És mikor?
- Mikor éppen 50 fokos láztól fetrengtél. - mosolygott. - Érdeklődött, hogy vagy.
- Oh, és ez most nekem jó? - néztem rá.
Abey a szemeit forgatta.
- Jól van, jól van, felhívom.
Beütöttem a számot, és hallottam, hogy cseng. Úgy éreztem, nemsokára lecsapom, mikor egy érdes hang szólalt meg.
- Itt Billy Black.
- Oh, jó estét, én Mimiteh Ogin Aubuchon vagyok. Jacobot keresem.
- Áh, hogy te vagy Iteh. Máris adom - mosolygott a telefonba, és hallottam, hogy hátrakiabál.
Pár másodpercnyi csend, majd egy bájos hang szólalt meg.
- Te vagy az? Minden oké? - kérdezte.
- Persze.
Csak farkas leszek. Ez olyan mindennapos.
- Akkor örülök, holnap jössz iskolába már?
- Nem hiszem. Talán holnap után.
- Jobbulást neked, tényleg. Majd odaadom Abeynek a házit, mit szólsz?
- Rendben.
- Jó hallani a hangod, máris hallatszik, hogy nem vagy olyan beteg.
- Köszi. A tiéd mindig olyan vidám.
- Főleg az ilyen hívások után - nevetett. - Na jó, apámnak meccse lesz a tévében, le kell tennem, de remélem, akkor mihamarabb látjuk egymást, mivel még tartozol pár óra rajztanítással.
- Így van, te meg egy pár...
- Másfajta leckével - egészítette ki nevetve. - Én sem felejtettem el. Jó éjt, Iteh.
- Neked is, Jake.
- Hm, Jake? - nevetett tovább. - Így sem sokan neveznek. Neked Ogin a második neved?
- Igen - feleltem kelletlenül. - De mint minden mást, ezt is szeretem titokban tartani.
- Vadrózsa. Ezen mi a szégyellnivaló?
- Mondjuk, gondolj bele. A vadrózsa a préri szélén nő, szinte ahol senki sem látja, és senki sem gondozza, magányos, és… bocs, belelovaltam magam. Jó éjt.
Letettem a telefont. Túlságosan felizgatott ez, hogy a nevem egyfajta átok. Annyira igaz rám.
Remegni kezdett a kezem. Abey, mikor meglátta, azonnal kiáltott a bátyáimnak, azok pedig vasmarkukkal kiráncigáltak a közeli erdőbe.
- Most már remeghetsz - felelte vigyorogva Tse. - Vetkőzz le, úgy könnyebben átalakulsz.
- Meztelenre? - néztem rájuk.
- Persze - vigyorogtak.
Még dühösebb lettem rájuk, mert szerintem nem volt vicces. Térdre rogytam a füvön, és éreztem, hogy hullámzik velem az egész erdő, és éreztem, hogy a kezeim, lábaim elvesztik emberi formájukat, ahogy a koponyám is. Az egész testem alakulni kezdett. Sikítani akartam, de már csak vinnyogni tudtam, akár egy farkas.
Talán öt percig tartott, talán kevesebb. Nem tudom, de borzalmas volt, legalábbis az első. Akárcsak a szüzesség elvesztése. Az első többnyire fáj.
Mire felnéztem, a látásom tökéletes volt, és az orromat eddig ismeretlen illatok csiklandozták. Éreztem az erdő hűs levegőjét, láttam a fákon himbálózó mókusokat. Hallottam a távoli zajokat, és igazán farkasként viselkedtem. A bundám éjfekete volt. Meglepő egy farkastól.
- Zöld a szemed - vigyorgott Tse. - Egész jó.
Bárcsak meg tudnám neki mondani mennyire, de mennyire...
A két bátyám a szemem előtt vetkőzött meztelenre, én próbáltam időben elfordulni, még ők vigyorogva átalakultak.
Mingan, mint tőle várható volt, egy hatalmas szürke farkas lett, villogó sötét szemekkel, és Tse piszkosszürke. Kőszínű.
Halljuk a gondolataidat, ne feledd - gondolta Tse. - Ilyen formában előttünk már nincs is titkod.
- Ugye, milyen jó? - nevetett gondolatban Mingan. - Legalább most már tudjuk, hogyan érzel Jacob iránt...
A düh fellángolt bennem, és marcangolni akartam. Nekiugrottam Mingannak. A pofájába lihegtem, és az ő szeme hatalmasra kerekedett.
- Soha senkinek ne merjétek elmondani - gondoltam. - Ő az én titkom. Értve van?
Tse bátran odalépkedett mellém, és én elengedtem a mancsaimmal Mingant. Ők ketten összenéztek.
- Az előbbi megnyilvánulásból úgy gondoljuk, te vagy a vezérünk. Meghajtották a puha mancsaikat előttem. - Te vagy az Alfanőstény.
Nőstény is lehet alfa? Mi a szösz? Király.
Anya kiáltását hallottuk. Hívott minket, és mi ügetve, ám óvatosan közelítettük meg a házunkat.
- Itt vagytok? Mingan hol van Mimi?
Mingan bement a hátsó kerti ajtón, ami a nappaliba vezetett. Apámék már számtalanszor látták így, azonban Abeynek ez újdonság volt. Ráugrott, és megpuszilta a pofáját. Tse is bement, és anyámhoz dörgölőzött.
- Éhes vagy, kicsi ordasom? - nézett rá anyám szeretetteljesen.
Megálltam, mielőtt beléptem volna én is az ajtón. Mintha csak egy színpadra állnék. Besurrantam, és tündöklő tekintetekkel találtam magam szembe.
- Olyan gyönyörű vagy - suttogta elmélázva a bundámon Abey. - Annyira szép...
Hát, na igen, legalább ha az életben nem, itt igen.
Nem is hugi, te mindenhogy szép vagy - kedveskedett gondolatba Tse és Mingan.
Rájuk néztem. És bólintottam nekik. Köszönöm.
Letelepedtem Abey lábához, és hagytam, hogy simogasson. Nagyon fura az, ha az ember átmegy kutyába, de eléggé hamar megszokható. Úgy gondolom, ez a vérem miatt van. Mintha csak megtaláltam volna önmagamat.