Portraits 2.rész

2.rész

A reggeli nap úgy sütött rám, hogy máris meggyulladni készültem. Az éjjel az álmok elkerültek, mert folyamatosan Jacobon járt a fejem. Azon, hogy ő mennyire elérhetetlen egy ilyen lány számára, mint én vagyok. Csak egy Makah indián lány vagyok. Semmi több. Nem öltözködöm extravagánsan, és nincs igazából semmim, ami megfoghatná Jacobot. Az Élet kegyetlen. De a Sors… ő cseles.
A reggelit ma is én készítettem el, és apám elmélázva nézett engem.
- Olyan furcsa vagy, Mimi. Történt valami? - kérdezte tőlem.
A bátyám, Tse nem volt rest, hogy helyettem feleljen.
- Oh, biztosan Jacob...
Honnan...? Ennyire látszik?
- Nem - feleltem magabiztosan. - Csak éppen...öm...
Apám ebből értette, hogy itt valami mocskos női dolog lappang, amiről nem reggelinél, és nem neki kell beszélnem. A bátyám is azonnal elhallgatott, majd másra terelődött a szó.
Az iskolába menet ugyanúgy folyt, csak most éppen a húgom ült mellém a volánnál, és ő csacsogott. Néha egy-egy pillantást váltottunk, még a bátyáim hátul szuggeráltak minket. Ma is farmer volt rajtam, és egy fekete kapucnis pulcsi. Esőt mondtak mára.
A hajamat lófarokba kötöttem, és utoljára ellenőriztem magam a visszapillantó tükörben. A bátyám mosolygott.
- Jól nézel ki.
Ezt meg mire véljem?
Hihetetlenek ezek a bátyók. Hamar észrevesznek olyan dolgokat, amiket igazán nem kéne. Nagyon nem.
Az iskola ablakból látni lehetett a La Push-t. Láttam, ahogy a sötét víz a sziklákat csapkodja a távolban, és haragos hullámok nyaldossák a partot. Hát, ma sem megyek oda, azt hiszem...
Amíg így méláztam, rám szólt a tanár. Észre se vettem, hogy hozzám beszélt… milyen kínos. Azonban tudtam a kérdésére a választ, tehát csak félig égtem. Hurrá.
Milyen jó érzés a hőn szeretett személy előtt leégni!
Embry Call és a többi srác, akiket a la push-i bandának hívok magamban, állandóan engem bámultak ma. Kissé idegesített, mert nem tudtam mi oka van ennek. Azonban ez sem sokáig tartott. Embry az egyik szünetben leszólított.
- Hé, Mimi, van kedved lejönni velem ma a partra?
Ez vicc? Most nevetnem kéne?
- Öm… miért is? - néztem vissza rá.
- Mondjuk randi?
RANDIT MONDOTT EZ A ...?
- Te nem vagy jól - feleltem neki, és amilyen gyorsan csak tudtam, be akartam slisszolni a terembe. Bebújni egy könyv mögé, és úgy tenni, mint aki ott sincs, azonban Embry karja megállított.
- Na, Mimi… ne kéresd magad… na…
- Embry, nem.
- De Mimi...
- Azt mondtam, hogy nem! - a szemem villámokat szórt. Meglepődött, és elengedett.
Lehet, kissé hangosabb voltam a kelleténél, mert mindenki odanézett, ahol mi álltunk, és pár percnyi csönd is támadt. Jacob persze a folyosó leg végéről is látta, hogy a haverja velem van, és odajött.
- Valami baj van? - kérdezte Embryt.
Embry még egyszer belenézett dühtől villámló tekintetembe, és nemet intett a fejével.
Én se szó, se beszéd, otthagytam őket.
Idióta... hülye... állat...
Én meg Embry? Jól van ez? Nem, nem egészen. Én sosem jönnék össze vele. Sosem.
Az elkövetkezendő órákban néma csendbe burkolóztam, és csak akkor válaszoltam, mikor kérdeztek. A bátyáimat egész idő alatt nem láttam a folyosón, ami megkímélt a magyarázkodástól, a húgom meg a barátnőivel lógott.
Sietősen léptem le az utolsó óráról, és rohantam a kocsim felé. Úgy voltam vele, el akarok húzni mielőtt Embry ideér…
Azonban léptek zaja ütötte meg a fülem, és hallottam, hogy valaki a nevemet kiálltja.
- Nem, Embry, nem érek rád se ma, se holnap, se semmikor nem megyek veled a partra! - törtem ki magamból, és haragosan megfordultam. A kulcs kiesett a kezemből, és a vizes kövön elterült.
Nem Embry volt az.
Jacob zavartan nézett rám.
Oh, te jó ég mit csináltam?
- Öm… én nem akarlak zavarni, vagy ilyenek… csak azt akartam kérdezni, hogy a bátyáid otthon lesznek ma?
Mimi, te idióta… te bolond... válaszolj már!
- Öh...bocs… ez nem neked szólt, hanem a hü… azaz a haverodnak… Igen, itthon lesznek. Esetleg üzensz nekik valamit?
Ez az. Jól van, kislány, ez egész jó válasz…
- Oké, semmi baj, megértem, hogy dühös vagy Embryre... kicsit tolakodó is tud lenni. Arra gondoltam, átmehetnék esetleg hozzátok? Vagy zavarok?
Nem, te sosem, gyere nyugodtan... sőt maradj is egy életen át...
- Gyere, ha van kedved - feleltem lazán. Most vettem észre, hogy a kulcs a kezében van. Felvette volna?
Édesen mosolygott. Tudom, hogy ez a mosoly nem nekem szól, hanem mert csak mosolyog.
- Ha négy körül megyek, az úgy megfelel a családodnak?
Bólintottam. Odanyújtotta a kulcsot.
- Amúgy tetszik a neved – mondta csak úgy félvállról, és rám kacsintott. - Akkor majd később még látjuk egymást...
Ismét bólintottam, és egy halvány mosolyt is sikerült valahogy rámaszkíroznom az arcomra.
Ahogy elment, muszáj volt megtámaszkodnom a furgonomban. A lábaim zselévé váltak.
Abey jött. Látott mindent a távolból, és biztatóan megveregette a vállam.
- Jó voltál.
- Ezt mégis honnan veszed? - kérdeztem tőle.
- Nem mosolygott volna – felelte. Mintha ez magától értetődő lenne.

****

Otthon ültem, és vártam. Néztem az órát, és vártam, hogy mikor csikordulnak meg a kerekek az ajtónk előtt.
Már csak öt perc van négyig. Már csak öt perc...
Négy…
Jé, a falon van egy folt, vajon mi a franc az?
Három...
Abey milyen zenéket hallgat? Te jó ég, ideát hallom...
Kettő...
Anya vajon ma meddig dolgozik? Lehet, hogy túlórát vállalt?
Egy…
Apa ma is elmegy faragni a műhelyébe?
Kopogtattak.
A puskagolyó se lehetett volna nálam gyorsabb. Az ajtót szinte feltéptem, de csak a lökött bátyáim voltak. Kint voltak az erdőben, fát hoztak, hogy a kandallóban legyen megfelelő tűz estére.
Épp be akartam csukni az ajtót utánuk, mikor ismét kopogtattak. Elfelejtettem, hogy közel hajoltam a fához, és sikerült lefejelnem. Könnyes szemmel az érkezőre néztem.
- Azt a mindenit… - suttogtam.
Jacob kifésülte a haját, és egy szakadt farmer volt rajta fehér pólóval.
- Jól vagy? - nézett rám aggódva. - Mutasd a homlokod...
A kábulat okozta hallucináció mióta ilyen szép? Nagyon bevertem a fejem...
Azonban egy meleg kéz nyomkodta a homlokom.
- Ebből szép kis púp lesz. Hé, Tse… hahó, valaki? - kiabált.
A bátyáim egyből ott termettek. Néztek is, hogy mi a franc van, hogy Jacob a homlokomat tapogatja.
- Van valami fagyasztott zöldségetek?
A húgom máris ott termett a fagyasztónál.
- Jól vagyok - suttogtam neki. - Ne tedd máris kínosabbá a dolgot...
- Nem fogom, ígérem - nevetett rám. - De szerintem te sem akarsz egy lila puklival mászkálni a fejeden...
De igen, ha az miattad van... érted a máglyahalált is vállalnám… micsoda melodráma...
A húgom odadobta Jacobnak a fagyasztott borsót, és ő meg a fejemre nyomta.
A két bátyám megfogott oldalról, és úgy kísértek a kanapéra, mint akit elütött egy kamion, s közben csúfosan kinevettek… A húgom nem nevetett, inkább szánakozott...
Megértem.
Amíg én kidőltem az ágyon, a fejemen némi borsóval, addig a srácok tervezték, hogy lemennek a partra.
- Te jössz? - kérdezte Tse Abey-t.
- A nővérem nélkül sehová - mosolygott rám Abey.
Istenem, de okos...!
- De hát ő most ütötte ki magát Jacobtól... - röhögött fel Mingan, aztán szép kis zacskós borsó landolt az arcában. Jól céloztam. Tse és Abey hangosan kacagtak, Jacob lazán az ajtófélfának dőlve mosolygott.
- Bocs, tesó, izomrángásom van - löktem oda lazán.
Persze utána még jobban pukkadoztak a nevetéstől a többiek.
- Na, akkor te jössz? - kérdezte Jacob.
- Öm... menj csak, Abey, nyugodtan, én kimaradok belőle… azt hiszem...
- De én érzem, hogy te jönni akarsz - próbált szuggerálni Abey, és nem feltűnően rántott párat a fején.
- Na, de… - próbáltam valami indokot keresni, hiszen annyira gyáva kukac vagyok...
- Jössz - vetett véget ennek Abey. - Kész, mars fel készülődni, addig én telefonálok anyának.
Paff. Paff. Mit vegyek fel?
Persze, hogy kínosabb legyen az egész, Tse közölte, hogy tíz percem van.
TÍZ PERC MIRE ELÉG?
Végül ahogy tudtam, siettem. Kiengedtem a hajamat, és felvettem egy lazább inget. Alá meg egy fehér atlétát. Örültem annak, hogy ennyire kreatív vagyok.
Hát persze a húgom gyönyörű volt. Annyira irigyeltem őt. Annyira, hogy...
Jacob őt nézi. Bassza meg.
Próbáltam mosolyogni. Ezen azonban azt gondolom, senki sem tudna, máris semmi kedvem nem volt menni, de már anyától elkérezkedtek a fiúk. Gondoltam, kint leszek öt percet, aztán fejfájásra hivatkozva visszamegyek. Hátha segít valamit, és közben otthon majd rágom a kefét, és imádkozom, hogy ne smároljon Abey és Jacob.
Tse vezetett kivételesen. Mi hárman, én, Abey és Jacob hátul szorongtunk. Ők ketten nevettek meg beszélgettek, én meg, hogy a zavaromat leplezzem, dúdolgattam egy régi slágert.
Mindenki poéngyárasat játszott, én meg úgy éreztem, bárcsak ott se lennék! Még az összképet is zavarom.
A partra nagyon hamar kiértünk. Talán hamarabb, mint vártam. A parti fények azt mutatták, hogy itt, bizony, nem mi leszünk egyedül!
A jóslatom sajnos bevált.