Portraits 12.rész

12.rész

Láttam, hogy jön, éreztem is őt. Annyira nehéz volt bármit is mondani, mikor megállt előttem.
- Szia - köszönt halkan.
- Hello
Végignézett rajtam. Láttam, hogy képzeletbe már megint vetkőztet. Micsoda pajzán.
Mosolyt csalt az arcomra.
- Bárcsak olyan lenne minden mint régen - mondta
- Hát igen, máshogy is alakulhatott volna.
- Igen, és beszéltem Paullal, Sammel és mindenkivel veled kapcsolatban. Arra jutottunk, hogy megmutathatom neked a valómat.
- A mit?
- Tudod Quilute vagyok, és hát ..
- Igazak a legendák? - néztem rá - Farkassá tudsz változni?
- Te csak ilyen könnyen kezeled? - hülledezett - Azt hittem, hogy minimum rohamot kapsz és bolondnak nevezel.
- Nem. Elfogadom.
- De csak így? Ilyen egyszerűen? Dehát.. van rá valami okod vagy ...?
- Indián vagyok, és szeretlek. Ennyi az okom nem több.
Felemelte a kezét, hogy megöleljen. Ahogy ölelt észrevettem egy forradást a kezén.
- Ez meg mi?
- Öm, ezt a drága farkasbarátunk okozta nekem, akit üldöztem - vicsorgott - De hálistennek gyorsan gyógyulok.
Megdermedtem. Ez lehetetlen.
- Szóval, arra gondoltam, hogy ... ha átváltoznék előtted, akkor... nagyon durván kiakadnál?
- Végülis valószinűleg minden nap ilyet látok - tettem hozzá gúnyosan - De nem hiszem. Legalábbis remélem.
A hangom remegett. Féltem, hogy bár áldóan sötét van, én is remegni fogok. És az nem hiányzik, hogy ő is rájöjjön, hogy én ki vagyok. Valójában.
Levette az atlétáját.
A kezem magától indult meg és simogatta végig a meleg, rézszinű bőrt. Szerettem volna belemarni, és csókolgatni őt. Szerettem volna, ha az elvesztett percek összes örömét visszakaphattam volna.
Megakartam csókolni, magamhoz húzni és soha többet nem engedném el, soha.Ő az enyém. Megszereztem magamnak és szeretem őt.
Levette a farmerét. Egy szál alsónadrágban kissé zavarba jött.
Én csak mosolyogva fordultam el, és hallottam, hogy átakult. Tudtam, hogy a rozsdavörös farkas fog előttem állni. Akit kishíján megöltem, és akit minden nap lerajzoltam. Mostmár világossá vált minden egyes mozaikdarab. A kép összeállt, legalábbis róla. De vajon ő sejti, hogy ki vagyok én?
A farkas ült. Nézett engem én pedig zokogásban törtem ki. Lerogytam mellé és megöleltem a fejét.
- Annyira sajnálom, hogy ez történt velünk. Annyira sajnálom, hogy nem lehetsz velem. Annyira sajnálok... mindent! - tört ki belőlem.
Közel álltam hozzá, hogy felfedjem magamat, hogy megmutassam, hogy én vagyok az, akit üldöznek.
Jacob nyalogatni kezdte az arcomról a könnyeket, és a mancsát a kezemre tette.
A bozontos fejét simogattam, vakargattam őt és a bundájába fúrtam a fejemet.
- Bocsáss meg nekem kérlek - suttogtam a fülébe - Olyan ostobán viselkedtem.
Lefeküdt mellém a homokba, és simogattam selymes szőrzetét.
- Te kis rozsdás - nevettem rajta. A barna szemek mostmár túl ismerősek voltak. A melegbarna szemek, az ő szemei. Ezek a szemek pásztáztak engem jópárszor.
Ő vicsorgott, tehát nevetett.
- Te bolond - arcon nyalt - Jobban szeretnélek csókolgatni, ha nem haragszol.
És egy puszit nyomtam az orrára.
A bátyáimat megláttam a távolba, ott álltak ember alakba. Jeleztek és elmentek. Bólintottam nekik. Magamba százszor megköszöntem.
Mire megfordultam, hogy Jacobra nézzek, kétségkivül egy meztelen Jacob fogadott.
- Huha - ennyit tudtam kinyögni és szégyellősen elfordultam, hogy legalább egy alsónadrágot vegyen fel.
Ő vigyorogva mellémdőlt és nézett engem.
- Mit szólnál, ha megcsókolnálak?
- Azt hiszem örülnék - húztam az agyát.
- Azt gondolod? - rémüldözött viccesen - Ez nem volt túl biztató számomra.
- De először is úgy hiszem van pár kérdésed felém.
- Jól érzed és szeretném ha őszintén válaszolnál.
Őszintén? Ez a legrosszabb amit kérhet tőlem. A legrosszabb rémálmom, azután, hogy az tündérmesét kaptam ismét.
Bólintottam.
- Te tudod ki az a farkas igaz? A húgoddal volt. Tudom, láttam őt, és a hugod nagyon szereti azt a farkast.
- Igen tudom ki ő - feleltem halkan.
- És nem fogod elmondani?
- Nem, mert ez olyan, mint a te iratlan szabályaitok falkán belül.
- Honnan tudsz a falkáról?
Már megint többet mondtam... basszus.
- Mondjuk, rájöttem. A tetoválás, az azonos haj, stb. Azért teljesen hülye én sem vagyok.
- Jólvan jólvan, nem is nézlek annak - engesztelt ki egy apró csókkal az arcomra.
- Csak ennyi?
- Nem, kaphatsz többet is - vigyorgott
- Én a kérdésekről beszélek szivi - vigyorogtam pimaszul rá.
- Ott a pont. Megkaptam. Lássuk csak...és te szereted azt a farkast?
- Mi több imádom - tettem hozzá nevetve - Ne légy már féltékeny.
- De az vagyok, rengeteg farkas lebzsel körülötted - húzta fel az orrát amin persze hatalmasat nevettünk.
Bár ő nem tudta mennyire igaza van.
- Te kis féltékeny. Bár úgy vélem, hogy most én kérdeznék.
- Rendben várom a kérdéseket - húzta ki magát, hogy a mellkasának dölhessek.
- Akarsz te még engem?
Ránéztem és a szemeit forgatta.
- Nem drágám, csak a poén kedvéért vagyok itt.
- Hát akkor én mehetek is - húztam tovább az agyát és felálltam.
Ő kétségbeesetten felugrott.
- Mond Iteh, te jól vagy? Persze, hogy akarlak.
- Mindenhogy?
A kérdés némileg félreérthető...
Ő pimaszul bólintott.
- Ha nem tudnád édesem, férfiból vagyok...
- Csakúgyan? - néztem rá döbbenten - Ha nem mondod komolyan nem is jövök rá.
Nevetett és összeborzolta a hajamat.
- Kapj el
Futottam előle, ő meg utánam. Persze ő sokkal gyorsabb volt, mint én. Lassan éjfélre járt az idő, és mi még a parton rohangáltunk mint az óvodások.
A víz eléggé lehűlt, de nem éreztem túlságosan hidegnek, és azt hiszem ő sem. Levettem a ruhámat, kezeimmel takarva a mellkasomat, és bementem a vízbe.
Ő is befutott mellém alsóneműbe.
- Az a baj kicsim, hogy nincs törölközőnk - nézett rám kacéran - Nem félsz, hogy megfázol?
- Nem igazán - nevettem rá.
- Dehát jéghideg a víz - nézett rám gyanúsan.
- Ha egy radiátor van mellettem, másként érzem a vizet - nyújtottam rá nyelvet.
- Nagyon vicces - durcizott.
A hajam vizesen tapadt a hátamra, és a melleimre. A karomon levő tetoválást nagyszerűen takarta és ő megbabonázva nézett engem.
- Annyira szép vagy, istenem. Kellesz nekem.
- Szeretlek - suttogtam neki
Odahúzott jó szorosan magához és megcsókolt.
Olyan volt, mintha csak ezernyi kis szikra gyúlt volna bennem. Az első csókunkra emlékeztetett, de tudtam, hogy ez más. A víz lágyan ringatott minket, és az ő keze a vizben átkarolt, szorosan magához húzva. Mikor megérezte, hogy a meztelen böröm érinti az övét, felnyögött és vadabbul csókolt. Akart engem, mindenhogy.
De vajon mit szólna, ha rájönne arra, hogy akit most csókol és most ölel, az akivel harcolni készül? Az, akit ő annyira veszettül keres?
A partra húzott. Nem erőltetett rám semmit, csak csókoltuk, faltuk egymást. A vállait harapdáltam, és ő kéjesen, szinte hátborzongatóan nyögdécselt halkan.
A hangja olyan volt számomra, mint egy-egy korbácsütés a vágyaimnak. Éreztem, hogy ebből a dologból, nem lesz fél év. Nem fogjuk kivárni, mert ez már kínzás, ami velünk történik.
A vágyaink túl erősek és túl intenzívek.
A csillagok fénye pislákolt felettünk.
- Le kellene állnunk - suttogtam neki két csók között.
- Igen, tudok róla - nyögött hangosan miközben megcsókolta a nyakamat - Ki tehet róla, hogy ennyire csábító vagy?
- Többnyire az anyatermészet - kuncogtam - De én nem így látom magamat.
- Az öreg hiba - suttogott a nyakamba és éreztem, hogy kiráz a hideg.
- Le kéne állnom - nyögte magának, de nehezére esett - Legalább úgy viselkednél, mint egy darab kő. Akkor letudnék állni, de minden egyes csókoddal és érintéseddel jobban tüzelsz engem - suttogta a fülembe.
- Bocs, ígérem úgy fogok viselkedni, mint egy darab fa, hátha elveszi a kedvedet a kisérletezéstől.
Leállt. Csak simogatta a holdfényben fürdő börömet. A vizcseppeket csókolgatta le róla, közelebb és közelebb haladva a tűzhöz.
- Nem ...kéne...ezt..tennünk - a zihálásom megtörte a csendet.
Ő elhúzodott. Pokolian lángoltam és tudtam, hogyha nem fékezem magam, átváltozhatok. Hogy lehet valakit ennyire kívánni?
Megfogta a kezemet és felhúzott.
- Öltözz fel. Hazaviszlek.
A ruhát rámadta, de nem felejtette el megjegyezni, nagyszerűen fest, hogy átlátszó.
Kézenfogva elmentünk a motorjához, ami a part másik oldalán parkolt. Ráültünk és nekidőltem. A hazafelé vezető úton elaludtam a háta mögött.
****
Másnap reggel az ágyamba találtam magamat, egy vigyorgó Abeyvel.
- Szia - mosolygott - Hazahozott a herceged.
- Tudom, de hogy hogy, arra már nem emlékszem.
- A karjaiba hozott be. Kicsit félreérthető volt, hogy totál vizes a ruhád, minden látszik szinte, és a karjaiba hoz.
- Apa szerencsére már aludt, és Anya is. Csak én voltam itthon, én meg nem szóltam semmit neki, csak vigyorogtam. Azt hiszem problémái voltak, ha rád nézett.
- Öm, nekem is mikor megtudtam, hogy ő ki.
- A rozsdaszinű farkas - mondta Abey - Nem igaz, hogy nem jöttél rá.
- Hát nem! Csak mikor már ott állt előttem farkasként.
- És te? Nem mutatkoztál igy előtte?
- Még az hiányozna. Nem hiszem, hogy túlságosan jó lenne, ha megmutatkoznék előtte...
- Előbb-útobb rá fog jönni, és azt hiszem az szarabb lesz, ha magától jön rá. Hiszen végülis farkasként az ellenséget látja benned.
Elgondolkoztam a szavain. Annyira igaza volt, de a legnehezebb lépni.
- Lefeküdtetek? - nézett rám komolyan Abey. Most kicsit sem hasonlitott egy 14 éves lányhoz.
- Nem - feleltem - De közel volt.
- Ne kapkodd el - mosolygott - És úgyis jól döntesz, tudom.
Persze, mintha ez olyan könnyű lenne.