Portraits 11.rész

11.rész

A partra menekültem,a házuk közelébe. Benéztem és nem volt otthon, ahogy az sejthető volt.
Ahogy a parton mászkáltam hallotam, hogy nem is messze tőlem,egy farkas van. Hátraforditottam a fejemet és megláttam azt a farkast, azt a rozsdavöröset. Tudtam, hogy baromira nagy bajban vagyok. Elkezdtem rohanni és ő utánam eredt. Közbe a testvéreimmel folyamatosan kommunikáltunk, hogy merre megyek és, hogy tegyenek valamit. Nem akartam magamat leleplezni.
Időt kellett szereznem. Megfordultam és nekitámadtam a farkasnak. Ő nem számítva a reakciómra, totál védtelen lett.
A két mancsommal lefeszitettem a testét és a szeme találkozott az én szememmel.
Vicsorogtam rá egyet és tovább rohantam, és ő utánam. Gyülölködve csaholt, és láttam, hogy megkarmoltam egy helyen. Rohannom kellett, az életemért, tudtam, hogy sokkal erősebb és ha ő kap el, végem van. Az erdőbe hajtottam, de már nem egyedül volt. Egy másik farkas csatlakozott hozzá.
A fák között cikáztam mint egy őrült, és már csatakos voltam a veritékemtől. A nyelvem kint lógott és azt gondoltam, bevégeztem, ezek elkapnak engem.
Sarokba szoritottak. Csak a rozsdavörös maradt és én. Nemtudtam hová menekülni, és tudtam, hogy nekem fog esni. Ezt ígérte a tekintete.
Ekkor az isten se tudja honnan, de előbukkant a két bátyám és a húgom.
A húgom védelmezően elénk állt. A farkas döbbenten nézte a húgomat.
- Menj el. Menj el békével. Ők az enyémek - rivallt a farkasra.
A farkas közel ment a hugomhoz és körbeszaglászta.
- Tudom, hogy ember vagy, és tudom is, hogy ki vagy. Nem fogom elmondani másoknak ha békével távozol - nyögte a húgom - Mit szólsz?
A farkas kaparta a földet.
- Hát persze a falka. Üzenj nekik, tudom hogy tudsz. Kérlek - nézett a szemébe Abey.
A farkas ránknézett végignézett rajtunk, és közelebb jött. Morogni kezdtem.
- Éjfekete hagyjad - nézett rám villámló szemmel Abey - Hagyd őt békén és te is hagyd őt - mondta a rozsdavörösnek.
A bátyáim közrefogtak, és távoztunk. A rozsdavörös tekintete semmit jót nem ígért számomra.
****
Sokat gondolkoztam, hogy melyikük lehet Jacob? Melyik farkas? Ott volt? Vagy nem?
Azt viszont tudom, hogy kissé megsebesítettem ezt a rozsdásat. Istenem de utálom, széttudnám szaggatni darabokra és és ..
- Ne éld bele ennyire magad - nézett rám Abey - Most gyilkolod a farkast?
- Honnan tudtad?
- A fejedre van írva.
- Te tudod ki ő.
- Igen.
- És nem mondod el?
- Nem - felelt kimérten - Rá fogsz jönni,de nem hiszem, hogy jól fog esni...
A suliba ahogy beértünk már persze mindenki tudta, hogy nem járunk Jacobbal. A lányok ismét ostromolni akarták, tudtam láttam rajtuk.
Ő is beérkezett a terembe, és a legtávolabbi padba ült tőlem. A lányok azonnal odamentek hozzá, hogy engem fikázzanak. Szokásos.
Remegő kézzel rajzoltam, addig se gondoltam erre. A farkast rajzoltam, a személyes farkaspofa portréját. Azokat a szemeket nem tudom kitörölni magamból, ahogy pásztázott.
Mintha csak szeretné megtudni ki vagyok, de ezt sosem fogja.
Egyedül ültem a padba, és egy kósza kis lepke beszállt. Azonnal bevillant egy nem is olyan régi jelenet.
"hagyd,hogy elmenjen, hiszen ha akar, visszatérhet hozzád bármikor..."
Mamámra kellene hallgatnom, hátha talán egyszer, visszatalál hozzám az én édes szerelmem. Utólag belátva ez több volt, mint egy HollyWoodi Love Story. Bár kétség sem fér hozzá, a rendezése nagyszerű volt, a forgatókönyvvel együtt. Tökéletes melodráma, és romantika. Szánalmas.
Az órákon nem is figyeltem, csak rajzoltam. Többször rámszóltak és én szégyentől égtem. Tudtam, hogy engem néz, tudtam,hogy figyel.
És én csak véstem a papírra. Megfogom találni ezt a farkast, rájövök, hogy ki ő és kész. Ilyen nincs hogy nem, tudnom kell.
A következő szünetben egyedül álltam a folyóson. Könnyes szemmel néztem kifelé a partra. Olyan régen is volt már, mikor bevallotta, akar tőlem valamit is. Minden mesének vége és van, hogy nincs happy end. Ez is ilyen volt. Túl szép.
Kedvem lett volna elmenni a fészkes fenébe is, hiszen a szerelem olyan sebeket okozott nekem, amit semmilyen származás nem gyógyít be gyorsan.
Pedig nekem pont erre volt lett volna szükségem.
A következő óra irodalom volt, és én most sem figyeltem, de kivételesen nem szólt rám a tanár.
A könyvembe mélyedtem ugyan, de máshol járt a fejem. Az együtt töltött pillanatokon, a mosolyokon, és egyáltalán rajta járt a fejem. Hiszen itt ül tőlem csupán pár padnyira, és nem az enyém, csak egy álomnak tűnik az, ami még pár órával ezelőtt valóság volt. Olyan keserűség kúszott a torkomba, hogy azt gondoltam következő szünetbe megtalálom Embryt és őt is lemészárolom.
Aztán volt-nincs több farkasmóka.
Óra után lementem a partra rajzolni. A farkast folytattam. Ekkor egy árnyék vetült mellém a homokra, és én ijedten fordítottam meg a rajzomat.
Seth volt.
- Hello, öm én... Jacob egyik barátja vagyok - mosolygott rám - Ezt ő küldi.
Egy rajz volt, egy portré rólam, talán az eddigi legtökéletesebb. És ami a megdöbbentő, órán csinálta rólam. Ő sem figyelt órán.
- Igen és? - néztem rá.
Ő meg mutatta, hogy forditsam meg.
"Beszélnünk kell, ezt te is tudod. Ma a parton, este"
- Válaszolnom kell rá? És te vagy a küldönc?
- Sajnos - nevetett
- Mond meg, hogy látni sem akarom - feleltem gőgösen.
- Azt hiszem, valami olyasmit mondhat, ami még hasznodra válhat - nézett rám - Szeret téged, ezt mindenki tudja. Csakhát nem könnyű a ti dolgotok.
- Az biztos, mindenki szeret kavarni - morogtam.
Megveregette sután a vállamat és el is ment. Ott maradtam egyedül, fejembe több tucatnyi kérdéssel. Mi fog itt történni?
****
Este remegve hajtottam a parkolóba. Fegyelmeznem kellett magamat, ha nem akartam farkasként mutatkozni előtte.
A bátyáim a közelben voltak, hogy azonnal tudjanak lépni. Bevallom, eléggé féltem, remegett a gyomrom is.
Annyira nehéz pillanat volt ez.
Egy hosszú fehér ruhát vettem fel, hogy távolról is felismerhessenek a bátyáim.
A cipőmet levettem és meztelen talppal lépkedtem a homokban. Kissé fájt a bal karom, mert egy tetoválás diszitett.
Nem csak engem, hanem a bátyáimat is. Egy farkaslábnyom volt, benne különböző alakzattal. Ha már nekik is van falkájuk, nekünk is.
Egy kardigánt vettem fel, hogy azt ne láthassa az összetartozásunk jelképét.
Már a csillagok is kezdtek kigyulladni, és hüvősre fordult az idő. Próbáltam nem félni, dehát az ismeretlentől az ember csakis félni tud.
Egy alakot pillantottam meg, hogy közeledik felém...
Bárcsak megcsókolhatnám...