Portraits 10.rész

10. rész

A szerelem néha olyan furcsa dolog. Azt várná az ember tőle, hogy örökké tart és minden ugyanúgy fog maradni, mert titkon erre vágyik az ember. Nem szeretjük a változásokat, nem tudjuk kezelni őket és néha nagyon nehéz szembenézni velük. Van, hogy hiába keressük az okokat, nem jövünk rá és ez csak tetézi az egészet... Legjobb lenne, ha minden maradna a régi, de hát változás nélkül pedig nem is létezik semmi sem... muszáj vele szembenéznünk még akkor is, ha a szerelmünk változik meg...

- Boldog egy hónapot - suttogta a fülembe egy édes hang
Mosoly futott végig az arcomon, és kinyitottam a szemeimet. Tőlem pár centire Jake arca fogadott azzal a csibészes, ellenállhatatlan mosolyával.
- Köszönöm édes, neked is - suttogtam vissza és egy apró csókot nyomtam a szájára. Ő az ölébe húzott és a fejemet a vállára tettem.
- Mihez lenne ma kedved? Hiszen ez nagy nap, már egy hónapja vagyunk együtt. Ez több, mint amiről álmodtam...
- Nekem mondod? - néztem fel rá mosolyogva - Hát nem is tudom, olyan láblógatós kedvem van, csak veled akarok lenni.
Bólintott.
- Viszont reggeliznünk is kéne.
Mielőtt felmerült volna bennem, hogy ellenkezzek máris a karjaiba kapott és úgy vitt le az emeletről. Ezek az apró dolgok tőle még boldogabbá tettek, hogy ennyire értékessé és utánozhatatlanná tett minden percet amit együtt töltöttünk. Azt gondolná az ember, hogy egy kamasz srác nem a romantika híve, azonban Jacob mindennek megadta a módját. A suliban persze tudták, hogy járunk és magam sem tudom hány lány szíve tört ketté vagy hány lány szemébe váltam első számú ellenséggé. De ezen sosem bánkódtam, mert tudtam, hogy Jacob szeret engem. Ez mindenért kárpótolt. Úgy éreztem megérte várni, megérte az estéket végig álmodozni, megérte könnyeket hullatni érte. Áldozatok nélkül sosem volt győzelem.
Miután bőségesen megreggeliztünk és vázába tettem a kapott rózsámat.
- Mi lenne ha a partra mennénk rajzolni? - vetettem fel - Olyan régen voltunk.
- Két napja - nevetett fel Jake - De felőlem hercegnőm...
Ígyhát össze cuccoltuk a kellékeket és a partra indultunk kéz a kézben. Közben nosztalgiáztunk és nevettünk amolyan kis hülye vicceken. Jakenek mindig van valami bolond ötlete és rengeteget mesélt a testvéreiről, a családjáról. Látszik mennyire fontos neki. Kiválasztottunk egy jó kis helyet és leültünk rajzolni oda. Ilyenkor többnyire csendben ültünk és csak bámultuk a másikat. Jake sokszor megunja az egyhelyben ülést ezért behúzott a tengerbe, csak úgy. Totál vizes lettem, ő meg csak nevetett, hiszen ő levethette a pólóját én már kevésbé. A hullámok elől menekültem meg előle is, mert kergetni támadt kedve. Sikongatva, nevetve rohantam mikor megláttam, hogy valaki áll a cuccainknál. Illetve valakik.
- Szia Jacob... - köszönt neki Sam. Rámnézett és csak biccentett. Gyanús volt, módfelett. Embry még egy pillantásra sem méltatott.
- Megengeded, hogy kicsit elraboljam Jacobot? - nézett rám Sam.
- Azt hiszem nem igazán.
- Nem zavar - vigyorgott. Máris elhúzta.
Mérgelődve kifeküdtem a napra. Utáltam, hogy ennyire rendelkeznek Jacobbal. Miért kell a legjobbkor időziteni? Embry mellémült. Láttam ahogy a szeme pásztázza az alakomat és fintort vágott le.
- Mi nem tetszik Embry Call? - vágtam neki oda.
-Épp ezaz. Tetszik amit látok főleg, hogy eléggé nedves a pólód... - vigyorgott pimaszul.
- Törödj a saját dolgoddal.
- Mióta is jártok Jake-kel?
- Ma van egy hónapja - büszkén mondtam ki, olyan jó érzéssel töltött el.
- Szép kis egy hónap... volt - nézett a szemembe.
- Mire célzol? - ültem fel bosszúsan - Miről zagyválsz te itt nekem?
Jacob és Sam közeledett, ő pedig nem válaszolt. Felállt majd biccentettek. Elmentek.
- Tudod miről beszélt itt nekem ez az idióta? Hogy szép kis egy hónap volt! -háborogtam - Mit képzel Embry? Szánalmas kis senki ...irigy kutya.
Jake nem szólt eléggé levertnek tűnt. Valami hideg kúszott a szívem tájékára, valami megmagyarázhatatlan. Összeszorult tőle a torkom és úgy éreztem nem kapok levegőt. Miért nem cáfol semmit sem? Mit jelent ez az egész?
- Jake mi a franc történik itt?
- Beszélnünk kell.
Magam is meglepődtem milyen halkan beszél és nem nézett a szemembe. Leültünk a homokba és megfogta a kezemet. Most rámemelte a tekintetét és szomorúbb pillantást még sosem láttam tőle. Ez maga volt a pokol...
- Azt hiszem legjobb lenne, ha különválnának az útjaink.
A mondat értelme alig jutott el hozzám. A csönd körülöttünk vészjósló volt és lehetetlenül abszurd. Csak az én fejemben sikitott egy hang, reményvesztetten és kétségbeesetten. Ha ez egy rémálom nagyon szépen ki van dolgozva, de szeretnék felkelni. Eléggé megijedtem már, jó lenne ha vége lenne... ha viszont ez egy vicc, rosszul sült el.
- Ezt te sem gondolod komolyan.
Jacob erősebben fogta a kezemet.
- Nem akarlak elhanyagolni, nem akarom, hogy a kapcsolatunk megromoljon. Én ezt nem bírnám ki. Ezért lenne jobb...
- Te miről fecsegsz? Mit mondott Sam? Ő mondta igaz?
- Nem. Figyelj nem kockáztatok semmit sem. Nem szeretnélek veszélybe sodorni és jobb lenne tényleg, ha ezt a dolgot szüneteltetnénk vagy valami ilyesmi...
Felpattantam. A kétségbeesésem minden egyes szavával nőttön nőtt és mostmár fájdalmas görcsöt okozott a torkomban, amitől nyelni sem tudtam. A könnyek égették a szememet szinte fájdalmas volt ahogy kibuggyantak. El is felejtettem milyen sírni...
- Mi ez a titok dolog? Miért kell...egyáltalán azt sem tudom mi történik, mert eddig minden oké volt erre jön valaki és felborít mindent amit eddig felépítettünk. Hát . Abey nem bírta ezt nézni ezért úgy gondolta muszáj vásárolnunk, vagy valamit tennünk amivel elterelhetem a figyelmemet. Apám és a bátyáim dühösek voltak Jakere. Azonban a bosszúról lebeszéltem őket, mondván ez a mi ügyünk.
Abeyvel éppen bent voltunk egy üzletbe és ő vidáman válogatott a ruhák között én meg csak unottan álltam mellette. Igazából sehol sem akartam lenni most. Abey megbökött.
Oldalra fordultam és ott állt Jacob. Rövid hajjal. A látvány... egyenesen kiborított. Mellette állt Embry és pár másik srác. Őket látásból ismertem. Mindenkinek rövid haja volt és eléggé... kigyúrtak. Jó persze Jacob eddig is edzett volt, de ez valahogy máshogy. Akárcsak a tesók/ikrek. Összerázkódtam a gondolatra.
Jake intett. Abey meglökött.
- Menj már.
Mire kibotorkáltam Embryék eltűntek. Csak ő állt ott és a rossz fiús imidzse, amitől mégjobban elállt a szavam és felszakadtak a dolgok bennem. Ez egy új Jacob Black volt, egy idegen ismerős akit még nem ismerek.
- Szia - szóltam hozzá.
- Szia Mimi.
A hallgatás kínos volt, mivel ő fürkészett engem én pedig csak szemlesütve álltam vele szemben.
- Csak látni akartalak.
- Ohh ezt nem tiltja a szabályzat? - meredtem rá - Milyen érdekes... és mi ez az új külső Jacob Black? Kötelező egyenviselet?
- Hagyd ezt abba.
- Mert persze Samnek mindent lehet... hallottam van nője, valami Emily... persze őt nem kellett elhagynia és annyira egy önző...
- Ne őt okold, hanem engem én döntöttem így.
- Én csak sajnálni tudlak, sajnálom magamat is amiért leálltam veled és egyetlen szavad is elhittem...
A falba vágott közvetlen mellettem.
- Azt gondolod egy percig is hazudtam az érzéseimről? Hisz most is majd megbolondulok annyira szeretnélek magamhoz ölelni, és csak szeretni téged...
Megcsókolt engem. Vadul és követelözően. Mennyire könnyű áthágni bármilyen szabályt...
- Mond meg mi ez az egész... kérlek.
Némán meredt rám.
- Nem tehetem - szólt vissza - Nem akarlak bajba sodorni...
- Már nem vagyok a barátnőd. Már nem vagyok senki sem, csak egy régi emlék. Miért fosztasz mennyi információtól is? Miért nem engeded, hogy legalább ezzel, hátha sikerül elfelejtenem ami történt? Ha valaha is szerettél, tedd meg.
Habozott.
- Van egy feladat... az a farkas, amelyikről mutattam képet. Őt kutatjuk.
- De mit ártott nektek az a farkas? - kérdeztem ijedten - Az csak egy szánalmas farkas jó ég!
- Nem is kell értened - nézett rám.
Megfordult és elment. A gondolatok cikáztak a fejemben. Miért kellek nekik én? Miért kellek?
****
Otthon azonnal összeültettem a családot és mindent elmondtam nekik. Anyám megrémült, apám viszont azonnal érveket sorakoztatott fel.
- Mit akarnak tőled?
- Szerintem rájöttek, hogy ember van a farkasbőrben és kíváncsiak arra, hogy ki a farkas valójában... tuti erre megy ki - mondta Abey.
- Lehetséges, de… miért? - nézett rám Tse - Nincs okuk rá, nem tettél semmit sem és mégis...
A csend súlyos volt a szobában és hirtelen mintha csak világosság gyúlt volt az agyamban. A haj, az a fura tetoválás, és ez az egész imidzs... akár az ikrek.
- Ők egy falka! - kiáltottam fel - Minden egybe vág emberek! Jacob is alakváltó lett. Erre van a sok hasonlóság!
Az elmém teljesen megvilágosodott. Hirtelen úgy éreztem ennél minden jobb...most van az a pillanat mikor elakarok rohanni a semmibe!
Vad morgás tört ki a torkomból és vinnyogva változtam át. A ruhacafatok a konyha kövén feküdtek én viszont már messze jártam...
a húgom kiáltása kísértett.