My Sweet Venom *6.rész*

6.rész.
Elégedetten ültem be mellé a kocsiba.El vitt a kedvenc boltjába és ott nézegettünk neki cuccokat. Most vasszigorral csak az ügyfelem volt.
Az ingeket nézegettük és mutogattam neki,aztán elráncigáltam az övekhez, kiegészítőkhöz. Magyaráztam neki ő pedig figyelmesen hallgatott engem és teljes egyetértésben volt velem.
Csörgött a telefonja és egyből tudtam, hogy ez általában arra vonatkozik,hogy valaki nagyon keresi őt, és valószínűleg el kell mennie...
Sara kereste és mikor elhangzott a bűvös mondat, hogy velem van, akkor egyből hallottam, hogy ordít és kérdéseket vág a fejéhez. Taylor nem nagyon díjazta ezt és letette a telefont.
Próbáltam úgy tenni mint aki nem hallott semmit,de persze ez lehetetlen volt. Ő mély hallgatásba burkolózott.
Ismét úgy éreztem, hogy valami elromlott és nem a megfelelő, hogy mi együtt lógunk mert sok sok pletyka és félreértés fog ebből még születni ami mindent tönkretehet. Mindkét oldalról.
Én nem akarom, hogy az ő párkapcsolata tönkremenjen, sem hogy az én életemet teljesen felforgassa. A következmények akár ténylegesen mindent romba dönthetnek.
A meglévő életem pedig nem viselne el több megrázkódtatást.
A ruhákat megvette mindet,amit mutattam neki és neki is tetszettek. Egy újságos előtt mentünk el és mindenhol az én képem tekintet vissza rám amint Taylorral mentünk ki.
Vajon ma is készülnek fotók rólunk? És folytatódnak a találgatások hogy együtt vagyunk-e vagy sem.
Szegény Sara. Sajnáltam őt,hogy ezt el kell szenvednie bárhogy is bánt velem ma. Ő biztosan őszintén szereti Taylort és én nem akarom ,hogy neki fájjon.
Nem szakíthatok széjjel semmit sem, csak hogy én jobban érezzem magamat. Mennyire egy önző alak vagyok!
Taylor mintha csak érezte volna a belső vívódásomat úgy döntött jobb ha hazavisz és tudok készülni az estére, mivel még mindig velem akart vacsorázni.
Én viszont nem tartottam ezt túl jó ötletnek de teljesen hajthatatlan volt.
Otthon elkapott ez a láz, amit sosem éreztem eddig még. Az a tipikus lányos izgalom,hogy mit vegyek fel,hogyan nézzek ki,pedig tudtam,hogy nem szabadna erre hajtanom,hisz Taylor foglalt.
Nem szabadna hagynom,hogy ez az érzés a hatalmába kerítsen engem és magáévá tegyen. Nem szabad éreznem iránta akármit is, ő csak egy ügyfél akinek segítek.
Ő csak egy kamaszkölyök aki rettentően...
jól csókol.
A csókon agyaltam végig. Nem elég,hogy másért is rágódom,most még egy srác miatt is. Az érzéseim borzalmasan vegyesek voltak.
Nem volt akitől tanácsot kérhettem volna bármiben is, a lelki segély szolgálat pedig nem tűnt túl jó ötletnek. Mihez kezdjek?
A naplóm!
A naplóba gyorsan levéstem a sorokat ezzel kapcsolatba. A sorok csak gyűltek és gyűltek és egyre jobban sötétedett kint.
Lassan már közeledett a nyolc óra.
A tükörhöz vánszorogtam. A ruhám magamhoz képest elég nőies volt. Egy sötétlila színű tunikát vettem fel,és fekete nadrágot alá.Egy lila tűsarkú és a hajamat is belőttem,majd egy fekete selyempánttal hátraszorítottam a rakoncátlan barnásvöröses tincseket.A szememet cicásra kihúztam és azt hiszem be is fejeztem ezt. Egy kis parfüm és kész.
Elmélázva nézegettem magamat a tükörbe. Első randi.
Pedig már 22 éves vagyok és mennyire feltud dobni ez is.Boldog voltam,talán az új életemben először igazán.Volt miért tovább hajtanom magamat, és tudtam, hogy nagyon jól fogom magamat érezni.
Csengettek. Ijedten rezzentem össze és rohantam az ajtóhoz,már amennyire lehet rohanni egy tűsarkúba.
-Szia.-nyitottam ajtót.
Ő döbbenten nézett vissza rám.A lélegzetem felgyorsult. Egy szürke ing volt rajta,és egy fekete lazább farmer.Na meg az elengedhetetlen férfias illat.
-Gyönyörű vagy.-suttogta.
-Köszönöm.-mosolyogtam halványan és bezártam az ajtót.
Odavezetett a kocsihoz és kinyitotta nekem.
-Hová megyünk?-kérdeztem tőle mosolyogva.
-Most látlak elsőnek ilyen vidámnak, ez jó érzés.Azt hiszem valami frankó kis étterembe, ahol a kíváncsi paparazzók nem juthatnak el.
-Sara mit szólt?
-Sara nem lakik velem.-szólt mereven.
Úgy éreztem nem kellene tovább firtatni a témát. Halkan szólt a zene a rádióból és többször a visszapillantó tükörbe néztem. Egy kipirult arc és csillogó szemek Tényleg én lennék?
Taylor keze az én kezemre csúszott.
-Remélem nem bánod.- vágott le egy szemtelen vigyort.
-Nem.-ráztam a fejem mosolyogva.
Hallgattunk egész úton csak néha rám nézett és kedvem lett volna megcsókolni őt. Pedig tudtam,hogy Sarára nézve ez nem helyes.
Egyszer pirosat kaptunk. Rám nézett,olyan igazán mélyen,mint aki szeretne belém látni,de hát ez úgyis lehetetlen.Nem csak az ő számára,hanem mindenkire nézve.
Közel hajolt hozzám éppen csak megérintette az ajkaimat.
-Köszönöm,hogy eljöttél.- mosolygott.
A kábulat elillant és továbbhajtott. Az étterem előtt körülnézett.
-Remélem a csúnya paparazzók elkerülnek mára,de ha nem hát nem.-vigyorgott.-Nem lehetünk túl szerencsések.
Megfogta a kezemet és úgy mentünk be az étterembe. Ott egy kis sarkot választott,ahol a kíváncsi szemek nem láthattak minket,mert itt is akadt egy pár.
Beültünk és rendeltünk egy jó kis lasagnát.
-Beszélgetni szeretnék veled.-kezdte.
Tudtam,hogy valamit akar, különben nem lennénk mi itt.
-Gondoltam. Folytasd.
-Tudod, mióta megláttalak hát nem is tudom kifejezni...
-Azért próbáld meg Taylor.
-Szóval, lehet hogy csak 18 éves vagyok,ez tény. De annyira magaddal ragadtál, hogy úgy érzem, valami van köztünk nem?
-Neked ott van Sara.
-Sarával már nagyon régóta nem mennek jól a dolgok.És megérett az egész egy szakításra.
-Én nem akarom,hogy miattam történjen.
-Nem miattad lesz.Hanem érted.-mosolygott és megfogta a kezem.
-Taylor te nem ismersz engem.
-Épp ez az.Tudom,hogy nem az vagy,akinek mutatod magad, egy maszk mögé bújsz, és fogalmam sincs miért...bár lehet, nem is tartozik rám, de elég fura dolgokat hallottam rólad,amik felkeltették az érdeklődésemet.
-Mint például?
-Annak oka,hogy egyedül élsz.A családod ...? Merre vannak és a barátok? Te egy olyan ember vagy,akiért bármit megtennék, csak hogy boldognak lássam.
-Ez kedves tőled.De a családomról és a barátokról felesleges beszélnünk,ők nem léteznek.- próbáltam lezárni a témát.
-Figyelj, nem érdekel a múltad. Te érdekelsz és ha nem akarsz beszélni hát nem akarsz, nem fogom erőltetni. De szeretném,hogy tudd,én úgy érzem túlságosan megkedveltelek. Fontos vagy számomra és szeretném, ha az új életed része lehetnék.
Azok a szavak,azok a mondatok, azok a kijelentések és kérések!Mintha csak a falak körülöttem romba dőlnének. Hallottam szinte,hogy körülöttem repedezik minden és betéved egy pár fény nyaláb a lelkem sötét börtönébe. A láncok csörömpölve hullottak le rólam,de a szabadságomhoz, már csak pár szó hiányzott.
-Taylor.
-Figyelj én nem erőltetem ezt! Csak szeretném,hogy tudd.
-Taylor felfogtad,hogy én egy 22 éves lány vagyok?
-Aki rabul ejtett engem és gyönyörű ? És végre nem a színészt,a bálványt látja bennem,mert nem is látta a filmjeimet? Aki az igazi Taylort látja?
Beleharaptam az ajkaimba. Annyira könnyű ezt a srácot megszeretni, annyira...
-Lauren,nem fogok hazudni neked. Nem is vagyok az a fajta,de.. járnál velem?
Csak egyetlen szó,aprócska,máskor oly semmit mondó szó,csak egy helyeslés kéne,hogy a rácsok mögül kiszabadulhassak. A szó égette a torkomat,és nem tudtam kimondani, talán azért mert a szívem dörömbölt a torkomban. Ő csak nézett rám és én szerettem volna neki elmondani, hogy ez egy álom és félek felkelek,hogy éppen ő legyen az, aki felforgatja azt a világot,azt a silány terepet amiben élek, és ő legyen az,aki fényt ad egy sötét éjjelen...Egy hosszú sötét éjjel volt az életem,ahol a csillagok is csak hullni tudtak.És ő ?Ő lett az éjjeli nap hirtelen.
A kezem remegett és a szemem csillogott az elfojtott könnyektől.
-Tudod Taylor, azt hiszem álmodom.
-Nem feltétlen.- mosolygott vissza.
-De igen, mert mióta... itt élek, azóta új életem van és nem vagyok valami jó formában.
-Igen ezt eléggé észrevettem ezért úgy érzem segítségre van szükséged...és hozzád szeretnék tartozni.
Annyira jó volt, és arra gondoltam egy szappanopera se lehetett volna jobban megírva. Tökéletesek a szavak, az érzések,némi belső kavarodás és teljesen filmbe illő ezzel a vacsorával.
Megnyugtató volt,hogy ez a valóság és nem a TV sugározza.
-Igen.-tört ki a torkomból a szó.
Ő csak nézett.
-Igen?
-Igen.
Az önfeledt mosoly kúszott az arcomra és boldogság töltött el. Nevetnem kellett, hiszen ahogy belegondoltam, az életem egyetlen szótól megváltozhat. Egyetlen szó...
Már nem tűnt olyan veszélyesnek az átgyógyszerezett éjjelek, már nem volt olyan tragikus minden reggel. Nem tűnt fel,hogy mennyi könnyet sírtam el.
A mosolyok amiket vele rajzoltam fel az arcomra, őszintén, azok sokkal értékesebbek lettek és többnek láttam őket,mint amennyi volt.
Áthajolt az asztal felett és megcsókolt. Apró csók volt, de ígéretes. Ígéret valami olyasmire, hogy megmutatja,hogy nem csak éjjeli nap létezik...