My Sweet Venom *5.rész*

Csörgött a telefonom. Ismeretlen szám, és fogalmam sem volt ki lehet az.
-Hallo itt Lauren Bexx.
-Szia én Sara Hicks vagyok. Taylor barátnője.
Hoppá.Van neki ilyen?
-Igen mit parancsolsz?
-Van fogalmad róla, hogy te szerepelsz az összes magazin címoldalán Taylorral?
-Azt hiszem egyáltalán nem.- vettem be neki álmosan.- És nem is annyira érdekel.
-A pasimról van szó és rólad! Fel tudod te ezt fogni, hogy most azt gondolják,hogy ti jártok?
-És kit izgat drága Sara? Én tudom mi az igazság, Taylor tudja, akkor meg mi a problémád?
Még hadovált nekem össze-vissza valamit, de nem nagyon hatott meg. Mi a fészkes fenét képzel ez a csaj? Hát jól kifogta Sara-t Taylor.
Azonnal tárcsáztam Taylort aki igencsak vidáman üdvözölt.
-Most ordított le a barátnőd.- vetettem neki oda.
-Hogy mi van?-kérdezett vissza.- Sara?
-Igen ő, mivel sikerült szerepelnünk a lapok címoldalán.
-Ez nevetséges erről nem te tehetsz.
-Ezt kérlek mond meg neki is ha lehetséges...kicsit nem is értem, hogy miért támadt le engem! Igazán irritáló!
Miközben befejeztük a beszélgetést felültem az ágyba, és meredten néztem magam elé.
Már megint engem hibáztatnak ok nélkül, semmit sem tettem. Csak a munkámat végeztem és egyszerűen...kiakadtam. Fájt,hogy Sara bár nem is ismer engem egyből letámadt és egyből azt látta bennem, hogy elakarom venni tőle az élete nagy szerelmét. Holott nem is ismer. Ez a baj az egésszel,hogy senki sem ismer igazán, csak ítélkeznek. Hogy is ismerhetnének ? Az irigység és a féltékenység mindig elvakítja az embereket. Nem is akárhogyan.
Összekucorodtam a takaróm alatt, és egy párnát szorongattam reménytelenül. Az összetört és gyenge Lauren itt feküdt, és a gondolati erős és bátor már régen kiosztotta Sara-t.
Nem azt fájt,hogy egy tizenvalahány éves ezt mondta nekem, hanem hogy alaptalanul és legszívesebben kitombolnám magamat, és leordítanám a fejét,hogy próbáljon néha gondolkodni is, ne csak beszélni. Csak dühít.
Kikászálódtam az ágyból és a konyhába igyekeztem. Fejedelmi reggelit minek próbáljak meg csinálni, ha nincs kinek? Egyedül meg minek terítsek pompásan és csodálatosan?
Volt idő mikor megtettem, mikor a barátaimnak hitt HollyWoodi cicák körülvettek és naivan elhittem, hogy mennyire szeretnek engem. A pénzemet jobban szerették.
Engem kevésbé, csak elviseltek. De persze, vak voltam és rettentő szeretetéhes, azt hittem ők megértenek és ha egy kicsit is foglalkoztak velem, máris boldogabbnak éreztem magam, azonban ez csak hazugság volt. A világ amiben talán még mindig élek, hazugság. Egy fallal körülvett erődítmény mögött éreztem magam őszintének. Gyenge voltam az álarcom nélkül.
Távolról hallottam, hogy egy kocsi leparkolt a ház előtt. Néhány pillanat és csengettek. Elhatároztam, hogy nem nyitok ajtót.
De továbbra is csengetett. Dühösen felkaptam egy agyonmosott pulcsit és egy sortot, és kinyitottam az ajtót. A meglepetés hirtelen kissé megingatott a lábamról.
Taylor volt egy nagy csokor virággal és egy mosollyal az arcán.
-Hát te? Mit keresel itt?
-Hozzád jöttem, hogy bocsánatot kérjek a barátnőm viselkedése miatt.
A virágot felém nyújtotta. A rózsák illatát beszívtam és máris nyugodtabb voltam.
-Gyere be.
Bevezettem a konyhába és ránéztem.
-Épp reggeliztem és... kérsz esetleg valamit?
-Ha megvendégelsz.-nézett rám.
A szomorúság összeszorította a torkomat és alig tudtam válaszolni. A könnyek fojtogattak, hisz annyira idealista egy kép volt ez. Én főzök egy srácnak, aki eljött hozzám és együtt eszünk.
Ez lett volna a válasz a magányomra, ez lett volna az álmok netovábbja.Gyorsan kirángattam magam az álmokból és hozzáfogtam neki valami ehetőt csinálni.
Csináltam pirítóst,csokisshake-t vettem ki a hűtőből,ham and eggset is csináltam és megterítettem előtte. Ő csak zavartan kutatott a szemembe és én boldog voltam, hogy lefoglalhattam magamat az előkészületekkel. A rózsákat egy vázába tettem és bevittem a hálómba.
Kicsit megfésültem az amúgy is szarul álló hajamat és nem mertem tovább szemezni a tükörképemmel. Most nem tetszeni akarok neki.
Mit mondtam?!?
Leültem vele szembe és ő csak mosolygott.
-Gyerünk rajta, kóstold meg.-biztattam.
Ő egyre jobban mosolygott.
-Valami baj van?
-Nem nincs,csak aranyos vagy, hogy ennyire a kedvemben akartál járni.
Erre mit mondhat az ember?
Vállat rántottam és elkezdtünk enni. Közben kérdezgetett és sután válaszolgattam. A zenéről kérdezett, és a munka iránti szenvedélyemről. Nagyon közel járt ahhoz a témához,amit sosem meséltem el senkinek sem, és nem is akartam elrontani ezzel az egészet. Mikor végzett elismerően nézett rám.
-Főzni az tudsz.
-Hiszen ez csak egy reggeli volt.-vetettem oda.
-Akkor jó, velem vacsorázol?
-Taylor.-fordultam meg.-Neked barátnőd van.
-Vannak dolgok amikről jobb ha ő nem tud.
-Én nem akarom,hogy velem...
-nem veled csalom meg ha erre célzol. Csak élni próbálok.
-Nekem pedig ez megcsalásnak tűnik.
-Azért mert veled vacsorázom és most veled vagyok?
-Igen.
-De én jól érzem veled magam és nem hiszem el,hogy te nem velem.
-Ezt nem is állítottam.
-Sara meg nem hagy levegőt. Nem vagyunk összenőve.- mosolygott. -Csak egy picit lazíts.Mit szólnál ha elmennénk most vásárolni?
-Nem rossz ötlet.-mosolyogtam én is végre. -Megvársz még összekapom magam?
-Persze.
-Bemehetsz a hálómba tévézni is esetleg ha gondolod, de körbejárhatod a házat is.
Ő bólintott és felállt. A szemem akaratlanul végigsiklott rajta.
-Klassz ez az ing és ez a farmer. Jó az ízlésed.
Besurrantam a fürdőbe,gyorsan letussoltam és úgy gondoltam, átosonok gyorsan a szobámba valamit felvenni.Azonban ő ott ült az ágyon és tévézett.
-Fordulj el.
Ő nevetve nézett rám. Felállt.
-Jól áll a törölköző, de lehetne jobb is nélküle...
Odahajolt hozzám és lecsókolt a vállamról egy vízcseppet.A remegés átfutott a testemen és hirtelen azt sem tudtam,hogy mit kezdjek vele. A zavar hatalmasra nőtt bennem, hisz még férfi nem közeledett felém sosem. Most meg? Egyenesen érzékiséget vált ki belőlem egy kamaszkölyök...
A szemei pásztáztak engem és közeledett hozzám. Egy apró sóhaj tört fel belőlem, olyan halk,hogy megmosolyogtatta. Magához húzott és nézte a szemeimet.
-Mond ha nem akarod.- suttogta.
A hangok nem jöttek ki,és ellenállást sem tudtam tanúsítani. Megcsókolt.
Életemben ember nem csókolt így engem. Ez olyan igazi volt, nem csak egy olyan, mint amiket én kaptam eddig.Azok olyan gyerekes próbálkozások voltak arról,amit sosem tudtam igazán.
Most azonban egy igazi férfi csókolt meg. Eleinte csak kóstolgatta az ajkaimat,és szerintem várta, hogy mikor tolom el őt magamtól, de nem tettem. Nem tudtam nemet mondani.
Az ösztön felülkerekedett bennem, bár sosem voltam még ilyen helyzetben. Én sosem tartoztam a szép lányok közé, engem sosem vettek körül srácok. Csak amolyan csendben álmodozó voltam a suli vagányáról aki persze sosem vett észre engem, de jó volt eljátszani a gondolattal. Nekem tipikusan az olyan srácok jutottak, akik kb. olyan kezdők voltak mint én, és nem is tudtuk igazán,hogy mi az hogy szerelem. A tévéből volt minden csóktudásunk.
Szorított magához és óvatosan ledőltem az ágyra és ő is dőlt velem. Semmi mást nem tett,csak csókolt és ebben az egészben olyan hév és szenvedély volt,ami kábítólag hatott rám.
Aztán szép lassan elengedett.
-Öltözz fel és menjünk.
Nem volt utasító,csak egyszerűen ez a hang észhez térített,hogy mennyire elaléltam a karjaiban,mennyire nem volt bennem tartás. Mint egy pisis tinédzser...
A ruháim után kapkodtam és próbáltam remegő kézzel felöltözni a fürdőben.Ki sminkeltem magamat és indulásra készen álltam.
Ő végignézett rajtam párszor és éreztem ahogy a szívem egyre erősebbeket dobban.
Nem értettem mi folyik itt.