My Sweet Venom *3.rész*

Ahogy beértem a lakásba,eldobtam mindent ami a kezembe volt.A függönyökhöz rohantam és besötétítettem az egész lakást.
Rávetettem magam az ágyra és átengedtem magam a zokogásnak,a reménytelenségnek és az összes kétségemnek.Egy párnát szorongattam és legszívesebben a düh ami a torkomat marta,széttéptem volna.De hát megtehetem,senki sem gátolhat meg...
Nekiestem a falnak.Ütöttem,és ami a kezembe akadt,földhöz vágtam.Poharakat,dísztárgyakat,semmiségeket,amiket gyűlöltem...
Éreztem ahogy a festék végigfolyt az arcomon,de nem érdekelt,gyűlöltem ezt az egészet,hogy annyira körbezárnak a falak,hogy nem tudok szabadulni.A lelkünk az egyetlen,ami leláncol vagy felszabadít minket...de most súlyos béklyókat tett rám.
Egy fotó akadt a kezembe.A fotót nézve még jobban reményvesztettnek éreztem magamat,és a könnyeim csakis gyűltek és gyűltek...
A fotót teljes erőmből a földhöz vágtam,majd lerogytam a darabjaihoz.
-Miért mentél el?-suttogtam a képnek.-Miért kellett...?
Miután valamennyire összeszedtem magamat,elővettem a naplómat,hogy ma is kiírjam ami belülről szétfeszít.Bár már olyan sokat írtam ki,nem segített,még jobban elkeserített,hogy a lapok csak telnek és telnek,és nem fogynak el,és nincsen üres lap előzőleg...
"Kedves Naplóm.
Már három éve élek itt,már három nyomorult éve.Talán te tudod a legjobban,hogy miről szólnak a napjaim.
Te tudod,hogy az életem bármennyire is irigylésre méltó,mások bármit megadnának ezekért a dolgokért,lásd a házam,a pénz és a kocsim,a karrier,a találkák sztárokkal...az állásom.
Én magam vagyok a szerencse lánya.Mások szerint-én viszont teljesen összetört vagyok belülről,egyedül vagyok,úgy rettenetesen.
A barátaim,sehol sincsenek.Otthagytam őket.A családom? Már látni sem akar,már nem létezem számukra.
A szerelem? Nem létezik.A szerelem egy átkozott illúzió ami olyan sokat adott nekem,hogy elfelejtettem mellette élni,és mikor felkeltem,borzalmas volt,a lehető legrosszabb,amit átkellett élnem.
Minden elveszíteni,otthagyni a múltad,elszakítani a szálakat,a gyökereket,és új táptalajt keresni.Ez nem az a fajta önállóság,amikről álmodnak a tinédzserek.Ez nem az.
Nem boldogságos és nem örömteli pillanat volt,mikor megérkeztem ide.Nem volt az,hogy felhívhattam volna bárkit is,nem volt kit hívnom már.
És mit találtam ki? A munkát.A munka megszállottja lettem,minél többet foglalkoztam vele,nem csak fejlődést értem el,hanem elfelejtettem ki vagyok valójában.Nem volt múltam,csak építendő jelenem és jövőm.Most mikor már alapozva lett a jövőm és a jelenem is szilárd...a múltam az,ami folyamatosan romba dönti ezeket az épületeket,és talán hónapok,talán napok vagy hetek mire sikerül megint felépítenem.A külvilág számára azonban ezek mindig észrevétlenek,nem engedhetem meg,hogy beszivárogjon bárki is,aki újabb sebet ejthetne rajtam.
Nem engedhetem meg,hogy bárki újra bántson,vagy...bánthassam én őt.Nem tehetem meg senkivel sem..."
Eltettem a fiókomba a naplót.Összekucorodtam az ágyon,és csak ültem a sötétbe.Az agyam zúgott,akár egy gép,és pörgött benne ezernyi kép,illat,hang.Nem tudtam feldolgozni ezeket olyan hamar,és mikor megállt egy-egy képnél ismét könnyek csorogtak az arcomon.A múltam,ami már nincs többé,csakis bennem létezik.
Muszáj ismét felállnom a padlóról,és muszáj megint belevetnem magam az életbe,ebbe a nyomorultba!
A fiókomba kutattam.A nyugtatót végre megtaláltam és bekaptam belőle kettőt.Picit forgott a szoba,de máris éreztem a nyugtató hatását.
A szoba forgása lelassult és a szemem is lassan lecsukódott.
*****

Másnap reggel igazán nehezen sikerült életet verni magamba.Az órámon 11 óra volt.Mennyit aludtam,te jó isten.
A konyhába kivánszorogtam és csináltam valami ebédfélét magamnak.Egy kis sajtos makaróni.
Egy nagy házban éltem,olyan igazi vagány lakás,amire minden tinédzser vágyik.Medence,nagy nappali,hatalmas tévé,saját fürdőszoba.
Na igen,és milyen unalmas,ha csak egyedül élsz itt,senkid nincs akit áthívhatsz, és a telefon is csak az ügyfelek számára létezik.Na meg mikor pizzát rendelek.
Nem tagadom,lett volna időm barátkozni,csak nem akartam egy olyan barátnőt,aki pénzéhes,aki csak azért van velem,hogy ő menőbb legyen.Nem,ilyenből akár százat is találtam volna.
Nekem ez meg nem kellett.
Csörgött a telefon.Fáradtan vánszorogtam oda.
-Igen Lauren Bexx.
-Jó napot én a Fashion magazin főszerkesztője vagyok,szeretnénk riportot készíteni önnel.
-És mikor?
-Holnap.
-Sajnálom,holnap munkám van.-vágtam rá.
-Akkor ma betudna fáradni?
-Be.3?
-Tökéletes.-felelt egy negédes hang.
Lettem a telefont és magamba átkoztam azt a mocskos hírnevet.Alig bírtam menni,és a szemem is folyamatosan lecsukódott.Túlságosan fáradt voltam.
A gardróbomból előkotortam pár vagányabb cuccot,alaposan megnéztem magam a tükörbe,sminket tettem fel és ettem egy pár falatot.Nem volt kedvem még ehhez sem.
Ránéztem az órára.Kettő óra.Ideje volt indulnom.
Cigire gyújtottam,bezártam a lakást,és beriasztóztam.A kocsiba bevágódtam és hajtottam a szerkesztőségbe.Most is rettentő hőség volt,és mennyei volt,mikor beértem végre a kondicionált épületbe.
A pultnál már ott állt egy kivénhedt nő,akit legszívesebben elástam volna már,negédes mosollyal az arcán.
-Maga biztosan Lauren Bexx.
-Igen.-feleltem mosoly nélkül.Remélem nem gondolta,hogy jó kedvvel vagyok itt.
Bevezettek egy kisebb irodába,és két nő ült ott.Kezet fogtunk,egy kis bájcsevej és bele a munkába.
-Mesélnél nekünk a gyermekkorodról?
-Nem.-feleltem vissza határozottan.
A válasz meglepte.Nagyon nem erre számított,láttam rajta.
-Mégis valami információt esetleg...?
-Nem.-feleltem ismét.
-Hát jó térjünk rá egy másik kérdésre...Ki a mostani ügyfeled?
-Taylor Lautner.-feleltem kicsit könnyebbülten.
-És milyen vele dolgozni?
-Nagyszerű srác,rettentő aranyos.Jó vele dolgozni.
-Most párkapcsolatban élsz?
-Nem.Jelenleg senki sincs az életembe.
-Állítólag tegnap volt egy fotózásod,ahol Taylor Lautnerrel voltál.
-Helyesbítenék,neki volt fotózása, én voltam az imidzs készítője.
-Hogy sikerült?
-Úgy gondolom nagyon jól.
-Beszéljünk kicsit Taylorról.Nagy rajongás veszi körül,mit gondolsz róla?
-Amit már említettem,sok mindet tényleg nem tudok róla.Nem láttam még a filmjeit sem.
-Úgy tudom 22 éves vagy,és Taylor 18 lesz.Esetleg...?
-Nagyon édes srác, ez tény.De mi most munkatársak vagyunk.
Már kezdett a pumpa felmenni bennem.
-Térjünk rá a divatra.Mit gondolsz az idei trendről?
-Borzalmas,hogy nincs az embereknek egyénisége.Amit meglátnak a sztárokon,ők is felveszik és egyáltalán nem értem,hogy mire való ez.Nekem ez nem jön be,hiszen már három éve ebben a szakmában vagyok és csak a romlást látom,semmi fejlődés.
-Te magad készítesz ruhákat?
-Nem.Bár tudok,erre még nem volt kereslet.Talán majd egyszer egy saját márka...
-Köszönjük az interjút.
Végre.
Még készült pár fotó rólam,illetve az újságíróról,a magazin főszerkesztővel is volt fotóm és ennyi.Nem voltam hajlandó többet fotózkodni,sietve távoztam az épületből.
A telefonom 10 nem fogadott hívást mutatott.Taylor.Valami gáz van?
Visszahívtam.
-Hello valami történt?
-Na végre,hogy felvetted! Nem semmi,csak aggódtam,hogy mi a helyzet veled...tegnap nem voltál formába.
-Hát nem.-ismertem el.-De nincs semmi baj.Most jöttem ki egy ...interjúról.
-Hallom jó volt.-röhögött.
-Nagyon.
-Nincs kedved egy kávét meginni esetleg?
-Miért is ne?
-Oké,hol vagy most?
-Itt ne,itt még pletykát csinálnak ebből.Kocsival vagyok,tehát felveszlek és elmegyünk valahová.
-Rendben várlak.
-Szia.
A háza előtt kettőt dudáltam, és kinyílt a vasrácsos kapu.Befaroltam és leparkoltam egy tök szép épület előtt. Nem volt villa, de kis egyszerű kertes ház sem.