Back to Basics 20. ( The End)

20.rész

*Jacob szemszögéből*
Az ablakon túl zuhogott az eső.Mi pedig csak csendesen ültünk a szobában,élvezve Seth és Embry társaságát.Igen,eljöttek hozzánk,hosszú idő óta...
Az iskoláról meséltek,arról,hogy miről is maradtam le eddig.Mindenről szó volt,egymás szavába vágva ontották magukból a szót.
Nevetgéltünk velük,olyan volt a hangulat,mintha az elmúlt események nem zavarták volna fel az életünket.Milyen messze volt már Maddison, vagy az,ahogy az iskolába menekültem Nessie emléke elől.Milyen rég...
Csak pár hónap.Mégis visszatekintve éveknek tűnik.Nessie-re nézek,ahogy nevetgél Seth-tel.Embryre,és látom a szemében,mit gondol.Pontosan kitudom olvasni,anélkül,hogy át kellene változnom.Nessie teljesen megváltozott.Olyan akár,egy rendes ember.Nincs semmi összeköttetésben azzal a világgal amiben mi élünk.Vajon helyesen cselekedtem,mikor elszakítottam őt a családjától?Helyes volt az a lépés,hogy újra beengedtem őt a szívembe?És az,hogy most mi itt vagyunk?
Nem arról van szó,hogy nem szerettem őt,mert ő volt a mindenem.De van egy pont,miután azon gondolkozunk,hogy jót tettünk- e azzal,hogy saját önzőségünkkel karöltve,éhezünk a szerelemre.Hogy jó döntés-e a megtettek, és a megteendők.
Az eső még jobban rázendített,mintha engem akarna irritálni.Szeretem az esőt,de most ahogy kinéztem az ablakon,homályosan láttam.Pontosan olyan zavart volt minden,és áthatolhatatlan mint ...bennem.Pontosan.
Féltem bevallani magamnak,hogy valami mégsem stimmel.Vihar szag,erőteljesen.Éreztem,hogyne éreztem volna,az eső nem moshatja el ezt a szagot,de...ha Nessie nem törődik vele,nekem sincs rá okom.Bár nekem őt kell féltenem és védenem.Mindentől megvédeni?Képtelenség.
Visszaemlékeztem az elmúlt hetek éjszakáira.Mióta az a kósza kis pillangó csodát tett vele,azóta eltelt számos nap.Egy hónap,majd néhány hét.Az idő itt rohan,szinte eszeveszett tempóban,és mégsem bánom,mert vele lehetek.Tudom,hogy nem kell félnem,hogy holnap lesz az utolsó.Most már hozzám tartozik.
Annyira önző volt ez a gondolatom,hogy szinte felmordultam.
Szabad akart lenni,szabadnak született,és én lennék az,aki magához láncolja?
Nem tudom mitől lettek ezek a gondolataim.Talán az elmúlt éjjelek rémségeitől.Nessie folyton álmodik,folyton ugyanazokat a képsorokat vetíti maga elé,mintha szánt szándékkal kínozná magát.Ilyenkor rémülten kel fel és vörösen izzik a szeme.Aztán ahogy néha magában beszél...
Félek,nem vallhatom be,de félek.Félek,mert ismét nem tudom, mi történik vele.Kitörli az emlékeit?Vagy ez csak egy átmenet? Megbolondul vagy mi lesz vele?
Halkan sóhajtottam.Nem bírtam a bezártságot.
Nessie talán régóta engem néz.Kitudja,de csak most vettem észre.Ahogy a szemébe néztem ott volt az aggódás.Irántam.Csakis miattam.
Úgy érzem magam,mint egy átkozott szörnyeteg,és ő a szépség.
Seth rámnéz.Próbál bennem olvasni,Embry is engem néz.Nem hiszem el,ez olyan ördögi kör.
Aztán azt teszem ami a legjobb megoldás.Elmosolyodom.

*Nessie szemszögéből*

Annyira boldog pillanat ez.Érzem az összes sejtemben,hogy boldog vagyok,úgy igazán.Most a hangok a fejemben csendben vannak,senki sem szól,némaság honol.
Azt hiszem beszélnem kell erről Jake-kel.Nem akarom őt megijeszteni,és félek, hogy elhagy...de muszáj.Ezek a hangok...ezek a hangok csak suttognak,ordibálnak,és bennem élnek.Azt hittem elmúltak,mert abban a fegyenctelepen volt utoljára ilyen élményem.S lám,miután már túl vagyok a nehezén,újra itt vannak.
Ijesztő.Valami mindig visszaránt a múltba.Ebbe a ragadós múltba.
-Éhesek vagytok?-kérdezem azt,ami amúgy magától értetődik.Mégis muszáj elütnöm a csendet,ami most támadt.Jake is furán viselkedik.
Seth hevesen bólogat.
-A suliba kevés a kaja.
-Te egy ökröt is felzabálnál.-vetette oda neki nevetve Embry.
-Ökröt?-húzta fel a szemöldökét Seth.-A te birkáid, mi a francok?
Erre persze nevetés robban ki köztük.Egy valaki nem nevet,és az Jake.Itt sincs lelkileg.Aggódva ránézek.Ő csak elmosolyodik.
Odaállok a sütőhöz, és nekilátok.Seth mellettem segédkezik,jó kuktához méltóan.
-Jajj Seth,úgy hiányoztál.-mosolyogtam rá.-Annyi minden történt azóta,és nem is volt alkalmam megköszönni.
-Ugyan Nessie.-mosolyog ő is.-Úgy szeretlek,mint a testvéremet.
Elmosolyodom.Tessék,egy újabb családtag az én új családomban.Pompás ez az új élet.
De miért hangoztatom ezt folyton még fejben is?
Talán mégsem ment olyan jól ez az elszakadás?
Gyorsan Seth-re koncentrálok.Nem tudom átverni.
-Minden rendben?-teszi hozzá suttogva és Jake felé int.
-Persze.
-Nessie.-rámnéz amolyan 'mindentudok' nézéssel.-Biztos?
-Igen,csak...még ez így...nem olyan megszokott.
-Ahham.-bólogat de valójában fogalma sincs,látom rajta.-Ez alatt mit értesz?
-Vannak még itt fura dolgok.-próbálom nevetéssel elheccelni.-Rémálmok...hangok a fejben...mazsolázgassak még?
Ijedt arcot vág,döbbentet.
-Beszéltél már vele erről?
-Nem.
-Miért nem?
-Mert nem.
-Nessie.
-Igen az a nevem.
Erre persze elmosolyodik.
-Térj rá nála...szerintem érdemes lenne.
Ennyit a témáról.Újra a kajára pontosítunk,és én meg a hűséges kuktám egész jó ebédet dobtunk össze.Az asztalra pakoltam,mint egy gondos háziasszony.Kissé megrémített a gondolat,hogy ennyire begyepesedtem.Nincs még gyerekem,talán ez az út nem is járható,nincs férjem,de van valaki aki ennél több.Nem tudom magam elképzelni úgy,hogy olyan legyek,mint egy átlagos ember.Egy halandó.Egy olyan személy,aki a napi rutinjának él,aki veszekszik a részeg férjével,akit a házimunka és a gyereknevelés a padlóra vág.
Nem az én életem.Nem ezt az életet akarom élni,ezt már most tudom.Ilyen fiatalon is.
Az asztalra tett leves és ragu illata megtölti a kicsinyke házat.A házat a lépcsővel,az emelettel,a fa korlátokkal,a fa bútorokkal...megtölti ez a kellemes otthon illat.
Felsóhajtok és elengedem magam.Jake-re nézek,elmosolyodom,ő óvatosan megfogja a kezem az asztal alatt.Seth és Embry pedig adja a hangulatot.
Miért nem így nőttem fel?

****

Elmentek,és máris hiányoznak.Jake-hez húzódok a kandalló előtt.
-Jake.-nézek rá.
-Mond Nessie-m.-hangja még mindig heves szívdobogást vált ki belőlem.
-Beszélnünk kell.-suttogok.
-Tudom.-bólint.
-Rémálmaim vannak.
-Tudom.
-Hangokat hallok.
-Tudom.
-Néha...vörösen izzik a szemem.
-Tudom.
-És honnan?
-Nessie édesem,minden éjjel felriadok arra,hogy mellettem rángatózol.Minden éjjel látom azt,amit te is.Hallom a hangokat is,mikor megfogom a kezed.
Remélem létezik megoldás.És...nem tudom mi ez.Én sem.-tárta szét a karjait.-De én ettől ugyanúgy szeretlek.
-Ohh Jake.-fúrtam közelebb hozzá magam.Az első könnycseppek átnedvesítették a pólóját...

*Jacob szemszögéből*
Éjjel már nyugodtan aludt.Elmondta, és valami nyugodtságot éreztem még így is.Hogy elmondta.
A megoldások után kutatva, nem leltem semmit.Nem tudom,hogyan is lehetne...
A gondolat villámként hasított belém.Ránéztem,mélyen aludt.
Kiléptem a házból,és félhangosan elsuttogtam a sötétbe a rég keresett nevet.
-Alice Cullen.
A csoda nem váratott magára túl sokat.Néhány másodperc,halk suhanás, és ott volt.Azonban nem egyedül.
A meglepetés O betűt formált az ajkaimra,aztán dühöt a vénáimba.
-Nyugi kutya, elhiheted,hogy nem érted jöttem.-vigyorgott rám Rosalie.
Itt volt mindenki. Jasper,Emmett,Alice,Rosalie Carlisle és Esme.
-Hát...ti?
Carlisle előrelépett és megfogta a kezem.
-Köszönöm,hogy jóvátetted azt a hibát,amit a fiam elkövetett.
-Nem a fiad miatta tettem.-köptem szinte a szavakat.-Nessie miatt.De én...csak Alice.-t hívtam.
-Ő meg szólt nekünk.
-Magyarán mindenki itt van és hol van a két örömszülő?
Alice kicsit oldalra billentette a fejét.
-Ők...távol.Eléggé távol.
Mindenki egyetértően bólintott.Azt hiszem annak vehettem.
-Hol van?
-Alszik fent.-néztem fel az ablakba.
-Minden rendben vele?-kérdezte kedvesen Rosalie.Kedvesen, ő?
-Nem.-feleltem halkan.
Carlisle szakavatottan már indult is volna felfelé,de olyat tettem amitől még a hideg is kirázott.Megállítottam őt.
-Nem.Ezt én nem engedem.
-Miért nem?-hangzott Emmett brummogó hangja.
-A válasz több,mint egyszerű.-közölte Esme.-Mi több,jogos.Több hónapja nem látott minket, és kicsit úgy érzi cserbenhagytuk...de hát akkor is az unokám!
Alice-re néztem.
-Nézd Jacob.Mindenkinek hiányzik Nessie.
-Össze fogjátok törni őt.-feleltem szenvedélyesen.-Most kezdett kilábalni,nem engedem,hogy amit én felépítettem...ti összetörjétek.Nem engedem,hogy minden hiba megismételje önmagát amit a Cullenek tesznek.
-Jogos.-bólogatott Carlisle.-Azonban úgy vélem...csak hagy vessünk rá egy-egy pillantást.
Mit tehettem?
Csak harcoltam magamban némán,ahogy egy hideg fuvallat kíséretében,eltűnnek a kicsinyke házba.A mi otthonunkba,amit most úgy érzek,megmérgeznek a jelenlétükkel.

*Nessie szemszögéből*

Álmodtam.Éreztem az illatukat és könnyek szöktek a szemembe.Hiányoztak.Rettenetesen.Már nem érdekelt,hogyan is volt ez az egész,csak még egyszer...
Valakik között felnősz.Lehet,hogy nem vagy olyan mint ők,mégis egy idő után szeretni fogod őket,vagy kialakul valamiféle kötődés.Ha más nem is ellen-kötödés.
De én a családom körében nőttem fel,hát hogy ne hiányoznának?
Álmomban énekeltem,apám pedig zongorán kísért.Ott volt mindenki és boldog voltam.Sugárzott a mosolyom és a lényem is.Angyalnak éreztem magam.
Lassú keringőt jártunk Jacobbal,vörös szatén úszott a levegőben és mindenhol fekete gyertyák égtek.A romantikus hangulat, mindig így nyilvánul meg,ahogy érzek iránta.
A szatén mint egyfajta lágy anyag,mindig arra emlékeztet,ahogy megérint.Az a lágy érintés,arra is emlékeztet,hogy olyan selymes a szőre...
A bőrének is pont ilyen tapintása van.Lágy,szinte jó érzés végigsimítani rajta.
A gyertyák.Feketék pont olyanok,mint a szemei.Akkor szoktak ilyen feketék lenni,mikor vágyakozva néz rám,ahogy a pupillája egy hatalmas fekete tér lesz,és elsüllyedek benne.
Éreztem az illatukat.Olyan valóságos volt.Megöleltek,hideg kezek érintettek és nem volt idegen.Hozzájuk akartam bújni,és gyerekké válni.
A könnyek éreztem,hogy lecsorognak az arcomon.Felkeltem,hogy letöröljem.Mikor ismét tisztán láttam,azt hittem hallucinálok.Minden bizonnyal hallucinálok...
A sikítás és a döbbent nyögés egyvelege jött ki a torkomon.
Ott voltak az ágyam szélénél.Mindenki engem nézett.
Megráztam a fejem és a látomás nem tűnt el.Az órára lestem.Negyed kettő.
-Álmodom?
-Nem.-lépett be Jacob.-Eljöttek hozzád,persze csak ha...
-Látni akarsz minket.-egészítette ki Rosalie.-Nem akarjuk,hogy neked rossz legyen..
-És mi mind tiszteletben tartjuk a döntésedet.-fűzte tovább Emmett.
-Ha elküldesz minket,megértjük.-kontrázott rá Esme.-Jogod van hozzá,mindazonáltal...
-Mi látni akartunk téged Nessie.-suttogott halkan Carlisle.

A könnyek a szempillámon rezegtek.Jacobra néztem.
-Kicsim.-kezdte halkan.-Ha neked ...ez a jó,én ígérem nem fogok szólni érte, ne érezd rosszul magad.Én csak azt akarom,hogy boldog legyél.És ha ez szükséges a boldogságodhoz,én nem akarok az lenni,aki elrontja.
-Jake.-sírtam el magam.-Annyira köszönöm,hogy megérted.
Elvesztem az ölelő karok gyűrűjében.Elvesztem és megtaláltak engem.

*Jacob szemszögéből*
Egyszerre voltam boldog és boldogtalan.Boldog amiért ő boldog.Boldogtalan,mert... újra kezdődik minden.
Nem akartam zavarni őket,nem akartam beleférkőzni ebbe a szférába,ahová én nem tartozom.Lementem a lépcsőn és a konyhában elkezdtem szendvicset csinálni.
Gondoltam,valamivel le kell foglalnom magamat.Ha már idegen lettem a saját házamban.Pardon,Embryék házában.
A szag...megéreztem.Próbáltam úgy tenni,mint aki nem tudja.De ilyet...úgysem tudok tenni.
Az eső elkezdett esni,eleinte még csak szemerkélt,majd egyre jobban.És akkor ahogy a messzeséget próbáltam pásztázni megláttam azt,ami okot adott az elmúlt napok aggodalmára.Megláttam azt,ami dühöt csiholt bennem pontosan ugyanolyat mint a legelején.A legelső józan vérfarkas pillanatomban.Ahogy a kezdetek felvillantak előttem,pontosan akkor is ugyanezt éreztem.Ezt a marcangolnivágyó érzést.Dühöt.Féktelen haragot.Volt rá okom,akkor is és azt hiszem most is adott okot rá.
Ott állt szobor mereven és fogta Bella kezét.
Pont ugyanúgy,mint mikor elsőnek megláttam őket....


Vége.