Back to Basics 2.rész

2.rész.

A hang forgott a fejemben, és megannyi kép villant fel előttem. Az orromban éreztem az illatát, éreztem a selymes bőrét, hirtelen láttam magam előtt a mosolyát is.Azt hittem ezek rég eltemetett emlékek és talán már halottak is.Nem, egyetlen szó elég volt, hogy minden újra...előbukkanjon belőlem.
-Nem.-csóváltam meg a fejem.-Nem.Nem Nem.
A szavakat csak értelem nélkül ismételgettem és a fejemben a film már rég pergett. Ahogy fogtam a kezét és járni tanult.Ahogy mosolygott rám és vigyázhattam rá.Ahogy őriztem az álmát.
A terasz fájába markoltam és éreztem, ahogy szétmorzsolódik a fa a kezem alatt. Apám aggódva nézett rám.
-Muszáj volt elmondanom neked.
-Pedig jobb lett volna a tudatlanság.-néztem rá haragosan.-Miért jöttek vissza,miért?
-Mert Renesmee elérte az iskoláskort, a középsulival. Szóval...
-Idefog járni mi?Hát nagyszerű.-morogtam.
-Nem beszélhetsz így a lenyomatodról.-beszélt apám halkan,figyelmeztetően.
-Ohh apa ezzel már elkéstél.-néztem rá összehúzott szemekkel.-Annyira...elhagyott.
-Gyerek még, és csak azt tette amit a családja várt tőle.És ő megtette, mert Edward az Edward.
-Ne védd.
Belülről reszkettem a mosolyának emlékétől, és minden kép olyan éles lett bennem, mintha ha csak tegnap hagyott volna el a családjával.A magyarázatok dr. Cullen szájából, és Esme bátorító mosolya. Mintha nekem minden olyan könnyű lett volna! Egyáltalán nem volt az, de mégis megtettem, hogy engedtem őt elmenni, hogy tanuljon, hogy más világot lásson, a szívemet elvitte magával, és azt hittem sosem látom többet. A kezdeti fájdalom gyűlöletbe csapott át, hogy nem jelentkeztek, nem adtak hírt róla, hogyan nő, hogyan fejlődik, mi történik vele. Elfelejtettek engem. Mert épp ez volt a tervük.De most, most visszatértek,hát nagyszerű.Látni se akarom őket.
A szobámba rohantam,a táskámat levágtam az ágy mellé és rádőltem az ágyra.Apám nem követett,már megtanulta, hogy ilyenkor magányra van szükségem. A plafont bámultam,és próbáltam nem Nessie-re gondolni.Ezaz! Maddison.
A telefonom után nyúltam és tárcsáztam a számát. Először nem vette fel senki majd az ötödik csörgés után, megszólalt a hangja, ami visszarángatott hozzá. Ami csak rá hagyott,hogy koncentráljak.
-Mi jót csinálsz?-dőltem végig az ágyon a telefonnal a fülemen.
-Éppen rád gondoltam.-huncut hangja belengett engem.Láttam magam előtt,ahogy mosolyog.
-És ma mit fogsz csinálni?
-Kipakolok,aztán azt hiszem tanulni fogok egy kicsit. Jó persze, most egy hétig itthon leszünk, de utána vizsgaidőszak...
-Ugyan Maddison édes, neked tanulni sem kell,tudod te a dolgokat.-mosolyogtam.
-Azért csak, és a vizsgák fontosak.
-Persze, főleg ha az ember olyan szép, és gyönyörű mint te...lekenyerezed a bizottságot.
-Jake.-szólt nevetve.-Rólam képzelsz te ilyeneket?
-Pontosan rólad.Bárcsak ott lennék veled.-suttogtam a telefonba.
Hallottam, hogy megreccsen az ágya.
-Kényelembe helyezted magad?-suttogtam tovább.
-Még szép.Hallgatom, mit tennél velem...?
-Letepernélek.Vad csókokkal halmoznám el a lágy ajkaidat...a ruháidat óvatosan levenném...
-Én is a tieidet.A kezem a nadrágodban...
Apám kopogtatott.Nem hiszem el! Nem nem nem nem!
-Édesem le kell tennem,apám akar valamit.-mondtam a telefonba.Hallottam a hangján mennyire csalódott.Hát még én.
Felültem az ágyon, és vártam, hogy apám bejöjjön.
-Igen?-néztem rá.
-Azt hiszem...ezt látnod kell.
-Nem hiszem, hogy kéne.
-De téged vár.
Erre felpattantam.Egy atlétát kaptam magamra,és egy farmert.Kikászálódtam az ágyból és a teraszra mentem.Edward várt ott engem.
-Micsoda öröm a viszontlátás.-néztem rá keserűen.-Itt semmi keresnivalód.
-Tudom.-biccentett.-Nem sok keresnivalóm van, sőt perceken belül indiánok fognak engem körülvenni...ezért mi lenne ha a partra mennénk,vagy az erdőbe?
-Ugyan.-néztem rá.-Ne kertelj,mond ki mit akarsz?
Körülnézett és fagyosan tekintett vissza rám.
-Renesmee-ről lenne szó.
A nevetés a torkomból keserűen tört elő.
-Mi van vele?
-A lenyomatod.-nézett rám dühösen Edward.
-Ohh igen? Tényleg? És ki vitte el tőlem? Na ki? És most mi ez a nagy visszatérés?Bocs Edward, van saját életem.-próbáltam megfordulni és elmenni.Egy jeges kéz markolta meg a karomat és én dühösen morogni kezdtem.Az illata már irritált, és még a kezét is rám teszi.
-Vedd le rólam a hullaszagú kezed.-néztem rá mereven.-Mit akarsz Edward,örüljek?
-Igen, valami ilyesmi.
-Nem fogok bocsánat, mert egyszerűen leléptetek, és egyszerűen elfelejtkeztetek rólam.
-Nem így volt, hisz ha így lenne, nem lennénk újra itt.
-Az érdek hozott ide.-vágtam rá.-És nem én.
-Hallgattasd el az elméd hangos pocskondiázását.-kérte Edward.
-Te meg kérd meg a szuper erőd,hogy menjen fuccsba! A fejemből szállj ki. Semmi közöd a gondolataimhoz.
-Jacob.Legalább találkozz Nessievel.Kérlek.
-Te kérsz?Komolyan?
-Életemben először és utoljára.
-Nem éppen a megfelelő szó egy hullának az élet.-morogtam.-Mit vársz tőlem?
-Azt,amit eddig is tettél.Ő a lenyomatod.
-Mi ez a nagy ragaszkodás hozzám, mond? Eddig nem igazán törödtettek ezzel,sőt nem is igazán örültettek nekem.Egy púp voltam a hátatokon.
-Ami igaz, az igaz.De nem tudom nézni a lányom szenvedéseit.A szenvedését, hogy hiányzol neki.
A szavai lávaként égették a torkomat.Megdöbbentem.
-Hiányzom neki?-ejtettem ki a szavakat lágyan.-Még emlékszik rám?
-Persze.-mosolyodott el óvatosan Edward.-Hiányzol neki és sokat gondolt rád.
-Jól van.-egyeztem bele.-Találkozom vele.
-Akkor...ma este megfelel neked?
-Meg.És hol?
-Mi lenne ha eljönnél érte?
-Vacsorázni elviszem, megöltök?-néztem rá laposan.
-Hmm, azt hiszem nem.-gondolkozott el a kérdésen Edward.-Akkor ma este, nyolc.
Mire észbe kaptam egyedül álltam a teraszon és szitkozódtam.Utálom mikor mások megszabják,mit kell tennem.
****
A tükör előtt álltam.A fekete ingemet igazgattam unottan.Ez már nem fog jobban állni. A hajamba beletúrtam, jó lesz ez így.
Nem akartam még magamnak sem bevallani, hogy mennyire izgulok.Mennyire összeszorul a torkom a gondolattól, hogy egy tizenhét éves Nessie-vel fogom magam szembetalálni. A lenyomatommal aki távol volt tőlem,legalább 6 éven keresztül, akiről semmit sem tudtam,és most hirtelen előbukkan a fenéből...
Az élet kicsit sem igazságos.
A farmeremet felvettem,aztán a csörgő telefonomra meredtem. Maddison volt.
-Szia kicsim.-szóltam bele.
-Szia édes.-búgta.
Ez nem a legjobb időzítés volt a részéről.
-Figyelj édesem, ma este nem leszek elérhető, mert Embryvel csinálunk egy homecoming bulit.
-Rendben.-hangja fagyosan csengett.Minden bizonnyal lehervasztottam.-Szia.
-Szia.
A kocsiba ültem és apám integető alakjára meredtem.Reméltem, hogy nem kíván sok szerencsét,mert igen szívbajt kaptam volna.A fekete Audi vagányul gurult velem. Nem hiába spóroltam rá annyit, de legalább megvan.Szerettem ezt a kocsit, nem volt hangos, és illett hozzám.
A Cullen háznál megálltam és a szag marta az orromat, égette szó szerint.A remegés végigfutott rajtam párszor a gondolatra, hogy mikor utoljára láttam ezt a házat, üresen és magányosan állt.
Most meg fények csalogattak.Kelletlenül kiszálltam.
Ahogy lépegettem a ház felé az volt az érzésem, hogy a vesztembe rohanok.Az ajtón kopogtatnom sem kellett máris kinyílt. Esme állt ott.
-Ohh kedvesem már vártunk.
-Eltudom képzelni.-néztem rá.
Arcán fura fintor futott végig.Nem tudom mire számított.
-Nessie mindjárt kész van, addig fáradj be.
-Ha nem muszáj, akkor nem tenném.
-Nem kell félned.-mosolygott.
-Nem félek.
Beléptem és ugyanolyan minden.A luxus, az a fajta kényelem ami számukra felesleges, csak üres képmutatás,hisz a szép konyha felesleges,a hatalmas fotelek is.Nem sűrűn ülnek le.
A hűtőt már túlzásnak tartottam. Rosalie jött le az emeletről.
-Szia Rosalie.-köszöntem neki hűvösen.
-Üdvözöllek kutya.-biccentett.
-Leszel szíves kipréselni magadból a saját nevem?-néztem rá mérgesen.
-Nem.-rántotta meg egyszerűen a vállát és lehanyatlott a kanapéra.Mereven figyelt engem.-Nessie nemsokára jön, már csak Alice babrál vele.
-Bella?-kérdeztem Esméhez fordulva.
-Edwarddal vadásznak.
-Nagyszerű.-tettem hozzá gondolatba.
-Ohh Nessie!-nézett fel a lépcső tetejére Esme ragyogó szemekkel.Én is arra fordultam de ami fogadott, több volt, mint amire számítottam, vagy amire fel voltam készülve.
Halványzöld ruhában feszített,és aranyszínű kiegészítőket viselt.Vörös haja zuhatagként terült el a hátán. Szeme ragyogó barna kis arany sávokkal.És nehezen hittem el amit látok.
-Szia Jake.-hangja halvány,bátortalan, és mégis mosolygott.Mosolygott rám, arra a személyre akit hobbyként harapdált kiskorában.Fürtös angyalka volt, most meg egyenesen egy hölgy.Egy gyönyörű lány.
-Szia Nessie.-a torkom egyenesen kiszáradt. A levegő is melegebb volt a kelleténél.A keze belesimult a kezembe és megölelt.Én csak sután álltam és tűrtem azt az illatot ami körbelengte őt. Nem tudtam megszólalni sem.A kezem a hátára simult és hevesen vert a szívem.Igazságtalan az élet, hogy nem adta meg,hogy lássam mivé vált ez a csöpp lány.Gyűlöltem a gondolatot,hogy fontos eseményeket hagytam ki az életéből.
Biccentettem a többiek felé és elvittem vacsorázni.A kábulat vezetés közben sem hagyott el.