The End of Secret Letters

11.rész / befejezés.

Rohantam, mint egy őrült, a sötétségbe bele, a könnyektől homályosan láttam. B tanácsán járt a fejem, hogy mennyire szeretem őt, és én ezt már nem akarom tovább titkolni, én már nem bánom mi fog történni, de ezt nem bírom.Nem akarom, hogy egyszer túl késő legyen...
Futottam,a szél belekapott a hajamban, úszott mögöttem. És láttam, hogy a teraszon áll. Ahogy látta a közeledő alakomat ő is futni kezdett. Mikor elértem őt a karjaiba borultam és zokogtam.
Ő csak szorosan ölelt engem, és csak a hajamat simogatta. A fejét belefúrta a hajamba.
-Annyira sajnálok mindent, de tudnod kell, hogy én szeretlek téged, az életemnél is jobban, és borzalmas nélküled.-zokogtam.- Vess meg ezért, nem érdekel, hogy lesz, már nem zavar semmi sem, csak nem bírom ezt így, tudnod kell, hogy nekem fontos vagy, mindig is az voltál.A hiányod teljesen kikészít, nekem ez nem megy, én nélküled senki vagyok.
Nyugtatóan csitítgatott.Felemelte az államat.
-Én is szeretlek és szerintem hülyeség lenne tovább egymás nélkül lennünk, ha mindenketten ugyanazt érezzük...
Megcsókoltuk egymást. Úgy szorítottam a kezét, mintha az életem függne rajta. Végül is igen, az életem függött rajta.
****
"Drága B.
Végre megint egy pár vagyunk vele. Köszönök mindent, csodálatosan érzem magamat, el sem hiszed mennyire.
Köszönöm minden egyes tanácsod, nélküled soha nem jutottam volna el idáig! Még mindig szenvednék a saját hülyeségem miatt, mert nem mertem én lépni, és nem mertem kimondani, hogy hogy is érzek... ez pedig fontos. Igazad volt, ő az én reakciómra volt csakis kíváncsi. Ugyanúgy szenvedett,mint én, ő is kétségek gyötörték, és nem mert lépni, mert félt, hogy álom az egész, és vége szakad nagyon hamar... micsoda hülyék vagyunk!
Ááá szavakba se tudom önteni mennyire sok mindent köszönök neked és hálás is vagyok. Nélküled...tényleg még semmi sem lenne. Ezt már írtam? Bocsi, teljesen izgatott vagyok megint.
Továbbra is fogunk levelezni? Kérlek, azt hiszem szükségem van rád! Te lettél a bizalmasom.
Várom a válaszod, írj amilyen gyorsan csak tudsz!
M."

A levelet becsúsztattam a polcra és elmentem az órára. Jake mellettem ült, és ragyogtam. A nap bár nem ragyogott fent az égen, és szivárvány sem volt felettünk, mégis úgy éreztem tökéletes az összkép. Én és Ő. Más nem is kell ide.
Egy dolog azonban kissé mégis zavart. B. Nem tudtam ki ő,pedig úgy éreztem, rettenetesen meg kell köszönnöm neki mindent élőben is, bárki is. Azt hiszem megérdemel egy csontropogtató ölelést...
A nap végén, még besurrantam a könyvtárba. Nem reméltem, hogy lesz válasz, hisz korán lett volna még,de meglepetésemre volt válasz. Türelmetlen voltam és körül sem néztem, csak feltéptem a borítékot. Jake hálistennek elment valahová, valamit segíteni akart az apjának, én meg persze, hogy nem fogtam vissza. Mr.Blacknek ő a legnagyobb támasza és segítsége.
A borítékot szaggattam, és egyetlen sor bukkant ki az üres lapról.

" Megakarod köszönni? Fordulj meg." B.

Örömmel tettem meg, hisz tényleg megakartam neki hálálni. Ahogy megfordultam a döbbenet kiült az arcomra.
Jake állt ott egy virágcsokorral.
-Biztosan megakarod ismerni B-t?-mosolygott hamiskásan.
Az állam leesett és elnevettem magamat.
-Azt hiszem igen.
Odarohantam hozzá és megcsókoltam.
-Piszok trükkös vagy Black...-suttogtam a fülébe.
-Te pedig kissé naiv Moira...
Azt hiszem mondanom sem kell,hogy nem haragudtam rá. Egy pillanatig sem. Megcsókoltam és kéz a kézben sétáltunk ki a könyvtárból.
Később, este, a szekrényében kutatva egy póló után,megtaláltam az összes általam írt levelet a fiókjában. Elmosolyodtam, és összekötöztem őket.
A mi titkos levelezéseink.

****

The End.