My Sweet Venom *új történet*

*Bevezető.*

Drága olvasóim. Szeretném, ha tudnátok, hogy ez a történet, merőben más lesz,mint az előző.
Úgy éreztem, hogy ennél a történetnél, fontos, hogy a lélektani hatásokra menjek rá, mivel nagyon nagy szerepet fog játszani a főszereplőnk lelki állapota. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy ez egy cukormázas happy end-es történet. Nem az.
Ahogy az élet sem.
Jó olvasást kívánok nektek és remélem, ugyanúgy fogjátok szeretni, mint az előzőt :)

1.rész

Unottan szürcsöltem a kávémat, és kitekintettem az ablakon.
Nemsokára randim van a munkaadómmal.Az utolsó ebbe a cseszett sztárvilágba,mert már... istenem mennyire utálom a sok fennhéjázó, tonna-sminkes, affektáló sztárokat!
A kocsikulcsot pörgettem a kezembe, és gyorsan próbáltam összeszedni a gondolataimat, hogy mit is vehetnék fel. Ez bár úgy tűnik, szakmám, mégsem mindig sikerül a legjobban.
Ezért egy egyszerű szürke póló mellett döntöttem, rajta egy hatalmas Nautical Star, ami már a védjegyemmé vált. Rá pár kitűző és egy koptatott,szaggatott farmert vettem fel, amire láncokat csatoltam.
-Nem is rossz. -néztem végig magamon. - De valami még hiányzik. -morogtam.
Lekaptam a fogasról egy igazi kis fasza fekete kalapot, fehér selyemszalaggal rajta. A hatás tökéletes.
Nem vagyok a nagy sminkelés híve, bár van alkalom, mikor a smink öltöztet. Ma csak egy kis szürkét tettem a szemhéjamra, meg kispiráloztam a szempillám és mehetünk is.
Az utcán nyüzsögtek az emberek és már pár megismert. Mielőtt azonban még autogrammot kértek volna tőlem, gyorsan beszálltam a kocsimba.
Megszoktam, hogy sokat vagyok a tévében, hisz a sztárok öltöztetőjeként sok műsorba meghívtak, de azt még nem, hogy felismernek az utcán, esetleg fotót csinálnak rólam. Lassan olyan bolond világban fogok élni ,mint a drága sztárocskák...
Amikor épp a sugárúton hajtottam, csörgött a telefonom. Hát persze,hogy a felettesem volt.
- Héh Lauren, hol vagy már?
-Nemsokára ott leszek, elég nagy dugó van.-feleltem ingerülten.
-Engem ez nem hat meg. Öt percet kapsz, itt várunk.
Utálom mikor dirigálnak nekem.A magam ura akarok lenni.Amint alkalmam lesz,kirúgom Stanley-t. Azt hiszem letettem már a névjegyemet pár helyre, és tudják az emberek, hogy hol keressenek.
Mindössze még csak 22 éves vagyok, de legalább három éve öltöztetem az embereket. Magam sem tudom,hogy jutottam el ilyen gyorsan erre a szintre, egyszerűen csak volt egy jó húzásom és azóta nincs megállás. Néha már sokkal idősebbnek érzem magamat, mint amennyi vagyok. Az örökös hajtás, a hirtelen jött önállóság kicsit felbillentette az egyensúlyomat.
Ez nagyon nehéz, mivel sok munka marad rám, hatalmas a nyomás és a megfelelni vágyás, hiszen ez a munkám. A legtöbbet kihozni egy proli színészből / énekesből vagy híres személyiségből. A nap huszonnégy órájában mosolyogva kell tennem a hülyét, hisz ez egyfajta etikett.Ebből kezd nekem nagyon de nagyon elegem lenni. Nem bírja az idegem a sok hisztiző sztárocskát.
Leállítottam az autómat. Körülnéztem hátha meglátom Stanley-t valahol.A kávézóba igyekeztem ahol persze már két méterről éreztem az ingerlően édes és mézes-mázas beszélgetéseket.
Mosolyt fel Lauren, kamera forog...
A szemem megakadt. Stanley mellett egy rendező ült,őt ismertem valahonnan és mellette egy fiatal srác. Nem több 18.-nál.
-Hello mindenkinek.- szóltam és kezet fogtam mind hármójukkal.
-Na tehát ő itt a mi kis Laurenünk.- vetett be egy bájmosolyt Stan. Én fogamat összeszorítva néztem rá olyan bájosan, mint ahogy egy véres rongyra szokás.
A srác feltűnően elvigyorodott erre.
- A helyzet a következő.-vette át a szót a rendező.- Itt a te ügyfeled.
A srácra néztem és a fejembe megfordult, hogy mit kezdek én egy hisztis kamasszal?
-Taylor Lautner.-szólt vigyorogva.
-Alkonyat.-feleltem rá.
Nevetni kezdtünk.
-Amúgy valójában még nem láttam a filmet és a könyvet sem olvastam,csak annyira mindenhol a te neved van és az,hogy Alkonyat,hogy ez ugrott be.Bocs.-feleltem neki.
-Nem láttad a filmet?-nézett rám nagy szemekkel vigyorogva.
-Nem.-ráztam meg a fejemet.
Ő ettől láthatóan boldogabb lett.A rendező rám nézett és Taylorra.
-Azt hiszem akkor innen tovább ti megtudjátok beszélni a dolgokat, mi Stannel távozunk.
Bólintottunk.A feszült légkör azonnal engedett, hogy távoztak. Taylor mosolyogva nézett rám.
-Nem is hiszed el mennyire örülök, hogy egy ilyen fiatal divattervezőt sikerült szerződtetnem. - mosolygott.
-Miért is?
-Azért mert az idősek brr... tehát örülök tényleg.
-Én is ,bár tényleg bocs, hogy egy filmedet sem láttam még meg semmi, végülis ez eléggé kínos számomra nézve.
-Nem, egyáltalán nem az.
-Vágjunk bele. Mi lenne az én feladatom?
-Igazi maximalista vagy.-nevetett fel.- Arra gondoltam, hogy ameddig szeretnél mellettem maradsz,mint stylist.
-Nincs kötött idő? Tehát nem egy év,hanem hónapok vagy...?
-Igen persze,ez nekem fontos,hogy te hogy érzed majd magad.
-Ezt igazán nagyra becsülöm.-feleltem őszintén.- Hajtás az életem,de ezt te úgy látom megkönnyíted.
-Akkor éljen a szabadság.-mosolygott.- Igazából lesz ez a MTV Music Awards...
-Igen tudok róla, elég sok megrendelésem lenne,de sajnos már elkeltem.-nevettem fel.
-És fogalmam sincs igazából mi ez az etikett öltözködésre, és hát sok fotózásom is lesz...
-Rendben ezt értem ez nagyszerű.Arra gondoltam, hogy egyszerűbb legyen ez az egész, hogy együtt megyünk a fotózásokra, tehát legalább kettőnket csesszenek le ha késünk.-mondtam neki vigyorogva.
-Oké ez határozottan tetszik. Tetszik,hogy ennyire laza vagy.
-Kösz.
-Hány éves is vagy?-nézett rám.
-Tippelj.
Elsőnek odaintette a pincért és rendelt két kávét.
-Azt hiszem nem lehetsz több 20.-nál.-nézett rám.
-Nem talált.
-Te szent ég, fiatalabb vagy?
-Nem Taylor, idősebb.
-Na jó mond meg.-nézett rám mosolyogva.
-22.
Füttyentett egyet.
-Egyáltalán nem látszik meg rajtad. Na jó csere, én hány éves vagyok szerinted?
-Öm..18?
-Leszek.
Kitört belőlem a nevetés.Most ahogy végignéztem rajta, a kigyúrt testén, az értelmes szemein,sokkal érettebbnek látszott a koránál.
-Na jó ez kész ez a helyzet.
A kávészürcsölgetés közben csörgött a mobilom.Stan érdeklődött de én közöltem vele,hogy nem sokáig lesz szükségem a szolgálataira.Teljesen kiakadt de letettem a telefont.
-Nem szereted ha...?
-Nem szeretem ha megszabják, hogy mit kell tennem.-egészítettem ki.-Márpedig Stan ez a kategória. Szeretek a magam ura lenni.Azonban vissza a munkára.
-Értettem hölgyem.Hogy szólíthatlak?
-Mondjuk Lauren?- nevettem fel.
-Rendben,biztos ami biztos alapon.-nézett rám.
-Milyen a zene ízlésed?
-Miért?
-Ez nagyban határozza az öltözködést.
-Hát olyan vegyes bazár.
-Kösz ezzel sokat segítettél.-néztem rá laposan.-Akkor arról mesélj, hogy mik a kedvenc színeid stb.
Elővettem egy kis füzetet, beleírtam a nevét és hallgattam őt meg kérdezgettem.Egy 15 perc múlva nagyszerű képet kaptam róla,ami nagyban segítette a munkámat.
-Legközelebbi fotózás?-néztem rá.
-Holnap.
Beleírtam a füzetbe.
-Díjátadó egyéb esemény?
- MTV Music Awards május 31.
Bólintottam.A táskámba süllyesztettem a jegyzettömböt és sietve megittam a kávét.
-Akkor én mentem is és azt hiszem fejbe összeválogatom a ruháidat.
-Arra gondoltam,hogy szeretem a saját ruháimat hordani...
-Nyilván.
-És talán mi lenne ha az én ruháimból válogatnánk össze valamit?
Nem is rossz ötlet.-fordult meg a fejembe.-Van esze.Akkor nem kell a saját ruhatáramból adogatni neki.
-Oké én benne vagyok,hiszen az én ruhatáram úgymond,amiből dolgozom, hát nem biztos,hogy tetszene neked ,illetve max. egy két darab csak.Ez így jobb.
-Meg ha kell valami akkor elmegyünk megvenni.-vetette közbe.
Már most éreztem,hogy nagyszerű srácról van szó,aki hajlítható és nagyon jó munkatársak leszünk.