My Sweet Venom *13.rész*

13.rész

Magam sem tudom hogy kerültem haza. Losie-t nem féltettem, hiszen olyan jól mulatott, sőt mikor szóltam neki, nyugodtan rám hagyta, hogy menjek csak. Nem akartam elrontani az örömét, nem engedtem volna, hogy velem hazajöjjön. Magam indultam neki az útnak.
Mikor hazaértem első volt, hogy fürdök. Egy nagy kád illatos víz segít, hogy kitisztuljon a fejem. Holnapra már ők ketten ünnepelt pár lesznek, és ez ellen semmit sem tehetek. Holnapra már a címlapon fognak szerepelni édes kettesben...
A düh forrongott az ereimben és tombolni akartam. Ő rajtakapott amint éppen az ügyeletes vámpírral csevegek, aki próbált levenni a lábamról, de végül is nem sikerült neki, hát akkor meg?
Istenem a férfiak néha annyira vakok!
Levetettem a gönceimet és arrébb dobtam. Azon is agyalnom kellett, hogy a munkahelyem mellett most már van még egy ember akinek segítek öltözködni. Kristen nagyon vagány lány és vele könnyű lesz a munkám...bár ezt már mintha mondtam volna valaki másra...
A kádba ereszkedtem és lemerültem a víz alá.A gondolatok eltompultak, és a saját belső hangjaimat hallottam ahogy civódnak. Ahogy érzem, hogy a feszültség egyre növekszik körülöttem. Olyan jó lenne most elmenekülni. Pedig azt gondoltam, hogy ahonnan jöttem,ez maga a Paradicsom na persze, most meg innen akarok elmenni. A hely ami számomra a mennyország volt, egy hely,ahol önmagam lehetek, kezd teljesen eltorzulni és azt érzem árnyéka vagyok annak aki voltam egykoron. A boldogság csak időszakos dolog az életemben,éppen hogy megkapom, búcsút is kell intenem neki, mert lehet, hogy túlságosan magamhoz szorítom és elvész. Nem tudom mit csinálok rosszul. Tényleg nem.
Erős rántást éreztem és két kar rám fonódott.
-Te jól vagy? Azt hittem...-zihált Taylor és Losie ott állt mellette a fürdőszoba ajtóban.Könnyes volt az arca.
Magához szorított Taylor és azt sem tudtam mi történt.
-Mi van?
-Azt hittem... azt hittem te jó ég...
-Nem akartam öngyilkos lenni.-bújtam ki a szorításából. Losie odadobott egy törölközőt és mutogatott, hogy a szobájában lesz. Taylor körém tekerte és kiemelt a kádból. Vizesen és mérhetetlenül szánalmasan éreztem magam.
-Mi folyik itt?-néztem rá.-Mit keresel itt? Miért nem Selenával vagy?
-És te miért nem Roberttel?
-Azt gondolod kavartam vele?
-Azt láttam!
-Akkor mérhetetlenül vak vagy Taylor Lautner. Nem kavartam vele, tény, hogy flörtölt velem, de közöltem vele, hogy szeretlek...
-Pedig úgy tűnt megakart csókolni!
-Bagoly mondja verébnek Mr. Lautner.
Eltoltam a kezeit, és kiakartam térni előle, de ő megragadott és a szemeimben fúrta a tekintetét.
-Akarod még te ezt a kapcsolatot?
-És te?
-Ne terelj!
-Te se!
Aki most látott minket talán el sem hiszi, hogy mennyire szeretjük egymást. El sem hiszi, hogy tényleg egy pár vagyunk. Az észérvek legyőzték a szívét,ami ez esetben oltári hiba. Vakok voltunk mindketten a magunk módján. Hisz csak azt láttuk amit mi akartunk.
Taylor feladta. Láttam rajta, hogy nála is éppen úgy betelt a pohár, mint nálam.
-Menj csak Selenához.
Visszafordult. A szeme mérhetetlen csalódottságot és düht sugárzott.
-Annyira nem értelek. Annyira próbállak megérteni, de nem megy. Tényleg jobb,ha ennek vége lesz, így csak húzzuk egymás idegeit ezekkel az ostoba játékokkal.
-Igen így van.-helyeseltem de a könnyeim már csorogtak.- Az ostoba játékok arról, hogy csak szeretkezünk és csak akkor szeretjük egymást.
-Azt gondolod, valaha is hazudtam?
-Nem gondolom ezt.
Taylor megrázta a fejét és elment. Fogalmam sem volt, hogy talán látom-e még viszont. Az ember akkor érzi hiányát valaminek, mikor már nincs. Azt hiszem az a másodperc mikor tudatosult bennem, hogy ő kilépett az ajtón és ez a végleges távozását jelenti, abban a pillanatban mérhetetlenül összeroncsolódott a szívem. Éreztem, hogy hiányzik. A hiánya keserű méreg volt számomra.
Losie megölelt és főzött közbe egy kávét. Hajnali három óra volt.
-Szerinted, jó döntés volt?
-Nem tudom.-rántotta meg a vállát Losie.- Ezt olyan nehéz megmondani...
-Hát igen ez olyan...
-Figyelj, csak egy srác. Majd lesz másik, hisz híres vagy, szép és gazdag.-nevetett.
Én is nevettem, bár én inkább sötéten, mert pontosan tudtam, hogy igy megy errefelé a dolog...
****
Másnap találkozót szerveztünk meg Kristennel. Mire odaértem, ő már ott ült. A kezeimben pár újsággal, amin címlapján az ifjú pár szerepelt, leültem vele szemben.
Mosolyogtam, de átlátott rajtam.
-Borzalmas ami tegnap történt.- nézett az újságra.- Én sem fogtam fel, hogy mi történt... csak azt láttam, hogy elrohansz, aztán oldalra néztem és épp Selena Taylor szájában volt.
-Vakukkal tarkítva.-tettem hozzá.
-Na igen és ...mi történt?
-Szakítottunk.
-Komolyan?- nézett nagy szemekkel Kristen. -Ez olyan lehetetlenül hangzik, hisz látszott, hogy még így rejtve is szeretitek egymást.
-Hát ez volt. De térjünk rá a munkára.
Bólintott. Ismét megbeszéltünk pár részletet és róla is elkészítettem a magam kis jegyzeteit. Ő még kevesebb alkalommal akarta a segítségemet, csak néhány rendezvényre, és csak éppen annyit, hogy jó ruhát vett-e fel. Makacs és önfejű. Nagyszerű, ez tetszik.
Vele jó volt beszélgetni, azonban a valódi munkahelyem szólított. Megköszöntem neki a lehetőséget és bementem dolgozni. Ami ott fogadott, az valami eszméletlen volt.
Losie tessékelte kifelé a paparazzókat, akik valószínűleg engem vártak. Mikor felfedeztek, képek képek és képek... Alig tudtuk őket kitessékelni. Így is a címlapokon sikerült egy nagyszerű fotó amin Roberttel vagyok. Már csak ez hiányzott.
Losie próbált vigasztalni de nem igazán ment, elrontottam a munkahelyem imidzsét is rendesen. Mit kellene még tennem? Úgy éreztem,hogy ez túl sok, ez az érzelmi vihar, amibe sikerült megint belecsöppennem és nem akarok a mélybe hullni, elég volt. Olyan nehéz felállni, hiszen szerettem őt, és éreztem, hogy minden sejtem hiányolja őt, kell nekem, és minden csak egyetlen félreértés miatt dőlt romba. Ami persze, előbb-utóbb várható volt. Elviselhetetlen. Mint akinek a szívét facsarják, és fájóan hat bennem a méreg, amit ő fecskendezett belém azzal, hogy szakítottunk. Mindenhol őt látom, őt keresem az álmaimban, őt keresem az utcán... de hozzá senki sem hasonló.
Az újság borítóra meredtem, mikor csókolta Selenát. Nyugtatgassam magam azzal, hogy legyen boldog? Ez annyira hamis, hisz hiába mondom ki, nem ezt érzem. Miért hazudjak még magamnak is?
****

Losienak ma programja volt és én otthon ültem egyedül. A naplóm felé görnyedtem és fájóan őszintén írtam a szavakat.
" Elment, talán végleg és örökké. Nem tudom hogyan lesz ebből bármi is újra, mert ez olyan szürreális. Megtörtént az, amitől olyan nagyon tartottam, ráadásul kivédhettem volna mindent, azzal, hogy el sem kezdődik. Miért kell mindig mindennek ilyen nehéznek lennie? Az ember sokszor úgy érzi,hogy ezek a bizonyos fellegek szó szerint a feje fölött vannak és nyomasztó gondolatokat ébresztenek bennem. Ha a boldog, közös pillanatainkra gondolok, csekély másodperceknek tűnnek, egy olyan világban, ami nem is létezik. Ez csak a mi kitalált világunk volt.
Ez amolyan sikersztori lenne ha film készülne belőle. Egy stylist beleszeret az ügyfelébe. Micsoda gusztustalan történetet tudnának faragni ebből a nagyok.
Úgy érzem magam, mint egy rosszul kitalált mellékszereplő. Minden ami egykoron enyém volt, eltűnt. Az emléke? Ohh igen, az az enyém maradt, de olyan érzés ha rá gondolok, mintha azonnal széjjelszakadnának a sebek, azonnal keserű lenne a csók,amit ő adott, és a lénye, az együtt töltött pillanatokkal egyszerűen nem létezik. Megmérgezett.
Közel 23 évesen úgy viselkedtem mint egy naiv 17 éves kamaszlány. Hittem a nagy nagy nagy szerelemben, ami csak a filmekben létezik. Azt gondoltam megtalálom és örökre enyém.
A frászt. Megkaptam,játszottunk egy kicsit és kész elég volt, a játékot elvették tőlem. Van amit a csúcson kell abbahagyni. A nyugtatókra gondolok amik a fiókom mélyén vannak. Csússzak vissza oda, ahonnan olyan sokáig másztam ki? Megéri?
Nem tudom, hogy létezik-e más út, más menekülési vonal. Mindenhonnan ahol rossz dolog ért, nem mehetek el. Nem adhatok fel mindig mindent, csak azért, mert nekem könnyebbnek tűnik.
Tovább kellene lépni, de a lábam ólomsúlyúnak tűnik. Szinte lehetetlen, hogy egyhamar átlépjek a dolgok felett..."

Bezártam a naplót és a fiókomba kutattam a nyugtatóért. Kettőt találtam össz.-vissz. Talán csak elég lesz?
Vizet engedtem a pohárba és ráérősen néztem a bogyókat. Szinte hallottam a jó és a rossz vitáját a fejem fölött. "Tedd meg!" vagy éppen a "Ne ne !" sikításokat is.
Vállat rántottam. Mit érdekel már engem, hogy mi vagyok? Mindenem megvan és kész. Több nem is kelhet.
Bekaptam mindkettőt és lenyeltem.