Szomorú Hír.

Kedves Olvasóim!
A minap borzalmas dolog történt velem,ami szerintem megváltoztatta az egész felfogásomat.A gépem behaldoklott és az összes információ,2007 óta...hát eltűnt.
Képek,írások minden.Szóval az a helyzet állt elő,hogy fogalmam sincs,hogy a vége...mi lett a vége.Nem tudom,sajnálom.Meg kell keresnem esetleg email fiókomban,hogy talán megvan-e és hogy ha igen,akkor ezt még betudom fejezni.De ez sem biztos.
Nagyon nagyon sajnálom.
Megértéseteket Köszönöm.
Amint van valami,jelentkezem.

Rijjah.

Tájékoztató.

Jézus Úr Isten :)
Nagyon régóta nem írtam és röstellem is,hogy közel majdnem eltelt egy év....Hihetetlen.
Azt hiszem valóban tartozom nektek annyival,hogy befejezzem ezt a történetet,de igen Emi kérdésedre a válasz,befejeztem az írást.Az iskola jött és hát muszáj volt.
Érettségi előtt állok,de szégyellem,hogy nem fejeztem be.Ígérem ennek eleget is teszek,hátha jobb kedvre derítelek titeket :)
Tehát rajtolok a 25-dik résszel,hogy hátha vevő lesz rá valaki még :)
emailemre várom a leveleiteket az írásaimmal kapcsolatban : nauticalstarliker@gmail.com.

Ezerköszönet :
Rijjah.

24.rész.

24. rész.

A táborhelyet hamar felállították a fiúk. Már égett is a tűz, Emily szorgoskodott az ebéddel, a fiúk a sátrakat igazgatták. Otthonos hely volt, az erdőtől nem messze és hegyek vették körül ezt a kis vidéket. Volt egy tó is, mólóval. Szóval igazán üdülésre való hely volt.
Egy pillanatra a tekintetem Jacobra tévedt, ahogy Nessie-vel játszik. Nessie kacagását messzire vitte a szél, Jacob pedig minden mozdulatát leste. Boldogok voltak és önfeledtek.
- Szia - szólalt meg Embry, aztán leült mellém a padra. - Hogy érzed magad? Nincs hányingered?
- Most nincs - feleltem halkan. - Egész jól azt hiszem.
- Értem, csak ezt akartam tudni. - Felállt majd menni készült.
- Hé, várj - szólaltam meg és ránéztem. - Nem maradsz még?
- Kellene?
- Azt hiszem. - Leült és várakozóan rám nézett.
- Sajnálom a tegnapot. Meg úgy az egészet. Igazából csak rettentően meg voltam ijedve, hogy lesz egy babánk...és nem igaz, hogy jobban szeretném, hogy mástól legyen.
- Ez még akkor is jólesik, ha tudom, hogy nem mondasz igazat - mosolyodott el halványan Embry. - De ez van. Örülök neki, hogy rájöttél, hogy mégis tudsz örülni a kicsinek.
- Igen és arra gondoltam, hogy ha lány lesz...lehetne a neve Hope?
- Hope Call? - vigyorgott Embry. - Egészen eredeti. Miért ne?
- Tudod...ő egy remény számunkra - fogtam meg a kezét. - Remény egy új család születéséhez - sütöttem le a szememet. - Óvatosan megcsókolta a homlokomat és a kezét a hasamra csúsztatta.
- Boldoggá tettél. Még ha...mindegy is. Köszönöm. - Azzal felállt és elment segíteni a többieknek. Elmosolyodtam.
****


A tábortűzhöz ültem. Emily odaült mellém.
- Hogy érzed magad?
- Jobban, köszönöm.
- Ugyan - legyintett. - Semmit sem tettem.
- De igen.
Paul jött oda hozzám. Megölelte a vállaimat.- Hogy vagy?
- Minden rendben - bólogattam. - A fejével Embry felé intett.
- És vele is?
- Azt hiszem igen - mosolyogtam.

A hangulat kezdett beindulni azt hiszem. Ebédnél mindenki egymás szavába mesélt, sokat röhögtek, én meg csak ültem és néztem őket. Másodjára éreztem azt, hogy annyira kívülálló vagyok a világukban, hogy azt nem is tudom kifejezni. Csak néztem őket, és mosolyogtam a narancslés poharam mögül.


Aztán a tekintetem messzebb tévedt. Jacob Nessie-vel volt, külön ültek és beszélgettek. Illetve a kislány folyamatosan rá tette a kezét Jake-re. Már tudom, hogy ez az ő különleges képessége, hogy így mesél. A fejéből. Egész jó képesség, szeretnék ilyen formán mesélni Jake-nek az érzéseimről. Bár már teljesen felesleges.


Csak bámultam őket. Néztem, ahogy kiegészítik egymást. Olyan tökéletes pontossággal illeszkedtek egymásba a részletek, hogy szinte azt gondoltam, lehetetlen lett volna, hogy pont én passzoljak össze vele. Valahogy bennem túl kevés az a részlet, ami Nessie-ben ezek szerint megvan. Gyűlőlni akartam ezt a lányt, de azt gondoltam, hogy nem vetélytárs számomra. Egy közel tíz éves kislány, nekem vetélytárs? Sosem.
És mégis tudtam, hogy bár nem az, régebb óta megnyerte a csatát. És mit tett mindössze? Megszületett.
Nem akartam ezekre gondolni, mert éreztem, ahogy elkeseredem és a könnyek marják a szemem. Még mindig nem tettem magam túl ezen a dolgon, pedig erősebben próbálkoztam, mint valaha. De hiába...csak az lebegett a szemem előtt, hogy nem tudom elengedni Jacobot. Nem megy.
Ebéd után Leah és Seth is csatlakozott a bandához. Ők külön jöttek és farkasként. Leah mikor átváltozott undok pillantásokat küldött felém, majd mikor egyedül maradtunk kettesben a táborban odajött.
- A többiek? - néztem rá.
- Elmentek. Hajtja őket a farkasvér. Csak Nessie és Jake maradt még itt - mutatta a fejével. Nem válaszoltam semmit, ő pedig rendkívüli módon leült mellém. Nem is hittem, hogy kibírja a közelségemet ilyen távolságból.
- Hallom gyereked lesz.
- Azt hiszem ez nem marad titok sokáig - húztam a számat.
- Azt is tudom, hogy nem akarod.
- Ez nem így van.
- De így éreztél! - nézett rám ellenszenvesen. - Azt hiszem te nem érdemled meg Embryt.
- Lehet - feleltem váll rángatva. - De az élet így akarta.
- Annyira undordom tőled - suttogta Leah dühösen. - Undorodom attól, hogy te mindent megkaphatsz.
- Mindent nem.
- Oh, ugyan, le kellett mondanod a szerelemről? - húzta fel a szemöldökét. - Igazán beletudsz halni...de itt egy baba, amit én soha nem kaphatok meg.
- De megkaphatsz.
- Ostoba!
- Vannak még csodák - néztem rá. - Honnan tudod? Sosem lehet tudni, csak találnod kell valakit aki...
- Elegem van belőled. Annyira cinikus vagy - szólalt meg. - Mindenki elvan tőled ájulva, hogy te vagy Paul testvére, de szerintem semmivel sem vagy különb, mint egy cafka, aki elcsábít egy rendes, jólelkű fiút és egy gyerekkel magához köti.
- Leah, néha gondolkozz - álltam fel. - Tudod, belém vésődött. Mond neked ez a szó valamit?
- Képzeld el mond - vágott vissza. - Ha nem lennél Embry szerelme, és nem lennél olyan közel hozzá...
-Akkor? Mi lenne?
- Ne akard megtudni - villogtatta a szemét.
- Nagyon megijedtem tőled - ásítottam és mélyen a szemébe néztem. - Ugyan Leah, miért gyűlölködsz?
- Még kérdezed? - horkant fel. - Ahol te megjelensz, ott szenvedés üt ki. És te kimaradsz a buliból jórészt, mert nem hallod azokat a fájdalmas gondolatokat, nem hallottál semmit és talán nem is éreztél! - Jake közénk lépett.
- Ne vitázzatok. Leah, nyugodj meg kérlek. Elina te is.
- Te nekem ne parancsolgass - szólaltunk meg egyszerre Leah-vel.
- Na, legalább egy dologban már egyet értettek - vigyorgott Jake.


Leah dühösen elcsörtetett, én pedig leültem a tűzhöz. Vágytam arra, hogy most sikerüljön átváltoznom, de egyenesen megtiltotta Paul. Nem akarja kockáztatni a baba életét. Nessie elaludt, mert Jake a kezei közé vette és bevitte a sátorba aludni.
- Zavarok? - ült mellém.
- Nem - rá se néztem. A közelsége olyan volt számomra, mintha a régi sebeimben vájkálnának valami tüzes tűvel.
- Gratulálok a babádhoz - mosolygott Jake. - Ez fantasztikus, Embry azóta teljesen megváltozott, Paul pedig...boldog.
- Köszönöm. Igen, tudom.
- Nem vagy túl beszédes.
- Pontosítok. Veled nem vagyok beszédes.
- Sosem bántottalak - fogta meg a karomat, hogy a szemébe nézzek. - Sosem tettem ellened semmit és te mégis utálsz. Azt hittem a régi sérelmeket már eltemettük és annak vége. Embry is megbékélt, és minden rendben. Te pedig...utálsz. Süt belőled a gyűlölet.
- Ohh Jake, ez...nem pontosan feléd irányul.
- Nessie felé? - villant meg a szeme. - Figyelmeztetlek téged, én ...
- Tudom, megvéded őt. Nem ártanék neki, mert felesleges. Volt már úgy, hogy valamire nagyon erősen vágytál?
- Igen, miért?
- Mondjuk egy személy.
- Igen - nyomta meg a szót. - De ez hogy jön ide?
- És nem kaptad meg?
- Nem - felelt büszkén. - De...
- És mikor megláttad mit éreztél? Fájt? Rossz volt?
- Igen, de...
- Akkor tartsd távol magad tőlem. Nekem pontosan ilyen érzés, ha a közelemben vagy.
- Ohh Elina, ezt nem mondod komolyan - kerekedett el a szeme. - Ezt nem tudom elhinni...
- Hát akkor ne tedd. Csak menj el.
- Elina - a szeme az én szememet kereste. - Én sajnálom, hogy akaratlanul okozok neked fájdalmat.
- Elmúlik, idővel - meredtem a tűzbe.
- Én azt hittem, hogy Embry és te közted minden rendben van elvégre babátok lesz, és azt hittem hogy ....
- Hinni sok mindent lehet - piszkáltam bele a tűzbe. A szikrák magasba szálltak, aztán kialudtak. Az esti molylepkék már megjelentek. - Mindegy Jake, hagyjuk, nem akarok beszélni róla. Legalább már tudod.
- Én azt akarom, hogy boldog legyél - szólalt meg halkan. - És ha ehhez az kell, hogy távol tartsam magam tőled...ezt fogom tenni.
- Köszönöm.

Elment a sátrakhoz. Én pedig lecsúsztam a fáról és csak közelebb ültem a tűzhöz. Ahogy felpillantottam egy Pault láttam.

- Elina - szólalt meg óvatosan. - Elina...
- Mi történt? - pattantam fel. - Mi történt? - sikoltottam fel. Erre Jake és Emily is kipattantak a sátraikból.
- Mi történik? - jött oda Emily. Jake hátrébb állt meg, miközben Nessie kezét fogta. - Paul, mi történt?
- Embry...Embry szóval sziklát ugrottunk, és rosszul ugrott. Eltört pár bordája és talán a keze is.

Könnyes szemmel hátrafordultam és Jake-re néztem. Ő megindult felém és a karjai közé vetettem magam.

23.rész

A reggel kíméletlenül adott igazat Paulnak. A vécécsésze fölé görnyedve szemlélve a vacsorámat rádöbbentem, hogy itt már nincs mese. Tényleg terhes vagyok. Embry odaadóan fogta a hajamat és simogatta a hátamat. Miután kiöblítettem a számat, a fürdőkád peremére ültem, ő is mellém ült. Arcán boldog vigyor.
- Lesz egy kisbabánk - mosolygott.
- Ez nem normális, hogy tizenhét évesen úgy kezeled a tényeket, mint egy harmincéves- rivalltam rá. - Hogy tudsz ennyire nyugodt lenni?
- Nem örülsz ennek?
- Ebben a helyzetben, ilyen körülmények között egyáltalán nem. Nézz már rám Embry, tizennyolc éves múltam, azt hittem, hogy lesz időm még élni.
- A gyerek mellett is élhetsz. És ez a baba nem tehet róla.
- Nem hát, csak én voltam olyan hülye, hogy nem védekeztem - morogtam. - Mi lesz velünk? Egy baba rengeteg pénzt visz el.
- Azt hiszem te egyáltalán nem vagy boldog - nézett rám Embry és a szeme tele volt fájdalommal. - Elina szépen lassan összetöröd az álmaimat a boldog család képéről.
- Sajnálom, nem én akartam így.
Undorodva megrázta a fejét és hallottam, ahogy letrappol a lépcsőn. Paul álmosan dőlt a fürdőszoba ajtónak.
- Házasság előtti viták, ne szívd mellre - mosolygott halványan.
- Ez nem az! Utálom a humorod - tettem hozzá.
- Ugyan kislány, régebben sem bírtad - vigyorgott harminckét foggal. - Na öltözz fel szépen, elviszlek Forksba az orvoshoz.
- Ígyis-úgyis gyerekem lesz.
- Ennyire azért ne örülj - komorult el az arca. - Nem hittem volna, hogy ennyire...bosszant téged, hogy lesz egy fiad vagy lányod.
- De nézz rám...itt vagyok tizennyolc évesen...
- Hallottam mit mondtál Embrynek. De van, aki bármit megadna ezért a kisbabáért és nem lehet neki - arcvonásai megkeményedtek. - Viselkedj felnőttként, ha kérhetem.
Otthagyott engem a fürdőszobában, a padlón és arra gondoltam, hogy te jó ég milyen élet várhat így rám?
****


Az orvos boldog mosollyal az arcán adta át az eredményeket. Paul azonnal feltépte.
- Maga az örömapa? - vigyorgott rá.
- Nem, az én lennék - szólalt meg Embry a hátam mögött. - Ő a nagybácsi.
Paul az eredményeket böngészte.
- Hát igen, minden jel arra mutat, hogy áldott állapotba vagy - mosolygott rám. - Én pedig nagybácsi leszek.
Embry örömében megcsókolt.
- Köszönöm - suttogott a fülembe. - El sem hiszed mennyire boldog vagyok.
- Tizenhét éves vagy - emlékeztettem újra. - Viselkedj tizenhét éves módjára.
- Az mit jelent?
- Pánikolj!

Az autóban ülve a két srác már nagyban a babaszoba tervezést művelte. Már a falakat tárgyalták mikor közbeszóltam.
- Még korai.
- Sosem korai elkezdeni. Tudod, hogy mennyi munka lesz vele?
- És a szüleidnek hogy mondod el? - néztem rá Embryre. - Gondolom mindannyian boldogok lesznek ha megtudják, hogy gyermeket várok.
- Hidd el, azok lesznek. Mindenben támogatni fognak.
- A többieknek egyenlőre egy szót sem - szóltam közben. - Még ne.
- Ahogy szeretnéd - szólaltak meg egyszerre, de mindkettő hangján érződött, hogy ők azonnal el akarják mondani.

Ott kuporogtam a hátsó ülésen, ők meg csak folyamatosan arról beszéltek, hogy hogyan lesz tovább. Mások tervezgetik az életemet. Ismét. Mások kezében én ezentúl csak egy báb lettem, amit ők rángatnak láthatatlan zsinóron. És ebből kezdett nagyon elegem lenni.
Itt a pocakomban pedig egy új élet van, ami iránt én leszek felelős. Az én babám lesz és ez olyan hihetetlen így felfogni, hogy születni fog egy kislányom vagy kisfiam. Néhány pillanatra az is felvillant a fejemben, hogy sajnos nem az az édesapja, akire én titkon vágytam. De az élet már csak ilyen. Neki is lesznek fiai és lányai, végig fogom nézni, ahogy elveszi azt a nőt, aki még most csak tíz éves. Elveszi, gyerekük lesz és boldogabban fognak élni, mint valaha. Vagy mint én. Hiszen ki lehet boldog egy olyan árnyék mellett, ami minden nap emlékeztetni fog a veszteségekre?
- Akkor ma már csomagolhatunk is - vetette fel Paul. - Hiszen holnap táborozás. Már alig várom.
- Én is - vigyorgott Embry. - Tesó, el sem tudom mondani mennyire boldog vagyok.
- Majd megtanítom festeni - elmélkedett Paul. - Aztán majd meséket olvasok neki.
- Én pedig majd ha nagyobb lesz, elviszem motorozni. Biztosra veszem, hogy élvezni fogja.

Becsaptam a kocsiajtót és felrohantam a szobámba. Magamra zártam az ajtót és sírni kezdtem. A könnyeim átáztatták a párnát és mindvégig csak Jake arca lebegett előttem és az a törékeny boldogság-kép, ami abban a pillanatban ezernyi fényes darabra tört, mikor megszületett Nessie.
****


Egyik csomagot pakoltam a másik után, automatikusan nem is gondolkodva az elmúlt órák izgalmain. Csak robotszerűen, érzelmek nélkül egyik ing, másik nadrág, póló zokni...
- Szívem?
Olyan váratlanul ért a hang, hogy megijedtem. Embry átkarolta a derekamat.
- Arra gondoltam, hogy most kellene elmondanunk anyuéknak - suttogta a fülembe. - Feltéve, ha te is így gondolod.
- Mondjuk el - tettem hozzá semlegesen. - Elvégre ez a folyamat már igazán visszafordíthatatlan.
- Legalább ne beszélnél így - hangja teljesen megremegett. - Talán csak egy pillanatra gondolnál rám!
Csak egy pillanatot kérnék tőled, hogy én legyek a fontos az életedben és az ami velünk fog történni és ne az, ami lehetett volna. Tudom, bárcsak ne tudnám!
- Mit tudsz te? Semmit.
- Ugyan Elina, ugyan - nézett rám gúnyosan. Szeméből sütött a düh. - Látom, érzem és hallom. Mindenhol csak Ő van, és én sehol sem.
- Ki az az ő?
- Ne tettesd a hülyét, elég rosszul áll - kiáltott fel. - Azt gondolod nem tudom? Istenem Elina, itt van a lányom vagy a fiam a testedben és az én boldogságomon taposol. Hogy tudsz ennyire szívtelen lenni?


Keze dühösen remegni kezdett. Én meg csak dermedten álltam és vártam, hogy elálljon a remegés.
- Nem szeretsz, jól tudom. Ne tagadd azt, ami nyilvánvaló. De legalább egyszer az életben...csak egyetlenegyszer igazán érezhetném, hogy én is fontos vagyok neked. De nem. Sosem éreztem ezt. És most itt van ő. Ez a pici lélek, aki belőlem való és te úgy kezeled őt, mintha nem a megfelelő baba lenne. Sokkal jobban tetszene, ha Jake-től lenne? Gondolom. Sajnálom, hogy csak én, én vagyok. És néha azt is sajnálom, hogy ez vagy te - dühösen bevágta az ajtót.
Vonyítását messze vitte a szél. Paul lerohant a lépcsőn egyenesen utána. Két farkas rohant el a messziségbe, hogy otthagyjon a csomagokkal megrakodott lakásban. Ültem az ágyam szélén és nem is vettem észre, hogy valaki feljön a szobámba.
- Szia - mosolygott rám Emily. - Akarsz beszélgetni?
- Honnan tudtad...?
- Sam - rántotta meg a vállát. - Komolyan kisbabád lesz? Ez nagyszerű - mosolygott teljes szívéből. - Mi is nagyon szeretnénk már egyet Sammel.
- Igen? Erről sosem meséltél.
- Ohh, rengeteg álmunk van - mélázott el és a szeme úgy csillogott, mintha valami fényes csillag lenne. - El sem hinnéd, hogy a szerelem mennyi mindent megtervez helyetted.
- Az biztos - horgasztottam le a fejem.
- Ahogy látom, te mégsem vagy túl boldog. Sőt, egyáltalán nem vagy az.
- Nem vagyok az. Ez tény.
- Csak azért, mert valaki mástól van a gyereked?
- Honnan a fenéből látsz te a fejembe? - mosolyodtam el halványan.
- Sam - rántotta meg a vállát. - Embry gondolatai túl...hangosak.
- Tizennyolc éves vagyok.
- Igen, és? A baba meg fog születni, függetlenül attól, hogy hány éves vagy. Bele fogsz érni a szerepbe, mert anya leszel. Mindenki bele tud nőni. És egyáltalán nem kéne aggódnod amiatt, hogy nem éltél eleget. Igenis éltél, különben a babák mindig tudják, mikor jöjjenek ide.

Sírni kezdtem és Emily simogatta a hajamat.
- Elina, olyan dolog miatt sírsz, ami már régen messze jár. Nem hinném, hogy jót tesz neked és a babának sem, hogy a múltadat siratod folyton-folyvást. Miért nem próbálsz meg a jelennek élni?
- De ott lesz a táborban, látni fogom őt...
- Igen, látni fogod őt. Látni fogod, ahogy mást szeret. Ahogy mást csókol. Tudom. Engedd el őt. Elvégre, csak te tartod fogva.
- Már nincs remény, tudom - suttogtam.
- Remény mindig van, csak mindig másképp, másnál, máshogy. Elina, babád lesz. Egy kicsi lány vagy fiú, aki mellett meg tanulsz ezernyi apró csodát értékelni. Azt fogja neked mondani, hogy anyu. Éhes, szomjas nyűgős lesz, de te mindig ott leszel neki. Nem tesz boldoggá a tudat, hogy valakinek te leszel a minden? És jobban fog téged szeretni, mint bárki más ezen a világon? Te leszel az ő hőse. A mindene. Belőled fog táplálkozni, belőled fog megszületni. Ez olyan bensőséges dolog. Ha igazán átgondolod, boldog vagy. Én érzem, hogy boldog vagy, hiszen ez az élet nagy rendje, hogy családod legyen. Most megkaphatod ezt. Mindenki melletted áll, Paul sosem volt még ennyire boldog. Sosem! Mióta csak ismerem, mindig agresszív és dühös volt, közben a lelke mélyén olyan sivárul magányos, hogy azt nézni is fájdalmas volt. Most meg, csak nézz rá. Tervezi a jövőt. Boldog. Mindenkit megváltoztat ez a baba. Embry is...tizenhét éves és már apaszerepre készül. Elina. Anya leszel. Legyél boldog, van rá okod.

Hajnalban indultunk. Három kocsival és rengeteg csomaggal elhagytuk a biztonságos La Push-t. Mellettem a szótlan Embry ült, a másik oldalamról pedig Jacob egyik lánytestvére. Paul vezetett és Quil volt mellette az anyósülésen. A másik kocsival jött Emily, Sam, Kim és Jared. A harmadikkal pedig Jacob és Nessie.
Nem átlagos egy kirándulás lesz, nem átlagos élményekkel. Lopva a hasamra tettem a kezemet és egy pillanatra elmosolyodtam.
- Vannak még csodák - suttogtam halkan.

22.rész

22. rész

A napok teltek és megváltozott az életem. Volt egy nagyszerű barátom, és ott volt végre a testvérem is. Paullal nagyon sokat változott a kapcsolatunk. Minden reggel készítettem neki reggelit, és minden reggel úgy éreztem, ő fontosabb nekem, mint bármi más a világon. Van egy testvérem és már nem vagyok egyedül, már nem kell félnem, hogy én magam is eltűnök a sötétségbe. Ő a támaszom. És mégis ebben a nagy boldogságban voltak rések. Olyan voltam, mint egy nagy, terebélyes fa, aki inkább meghajol a szélben, mintsem engedje, hogy kettétörjön valamelyik ága, netán a törzse. Dacol a széllel a végsőkig.
****
Paul álmosan jött le az emeletről én pedig a reggelit készítettem. A derekamnál fogva felemelt.
- Hogy van ma az én drága húgocskám? - vigyorgott. - Tudod gondoltam valamire.
- Miután leteszel, meghallgatlak - mondtam neki morcosan.
- Mi lenne ha ma festenénk együtt? - nézett rám komolyan. - Igazán...szeretném látni hogyan festesz.
- Ez remek lenne Paul! - ugrottam a nyakába. - Komolyan érdekel?
- Persze!

Hosszas pakolás, na meg a kiadós reggeli után kimentünk a partra egy-egy kifeszített vászonnal és töménytelen sok festékkel.
- Akkor hajrá művésznő - kacsintott rám és abban a pillanatban úgy néztem rá, mint egy tökéletes művészre. A szemem előtt csak ő lebegett. Néztem, ahogy légiesen, precízen fest és boldoggá tett maga a látvány is. Ő volt az én bátyám én pedig büszke voltam, hogy ismerem őt.
Ahogy festettünk, néha egymásra pillantottunk egy-egy mosoly kíséretében, de a tenger morajlásán kívül semmi sem hallatszott. Belemélyedtünk a munkánkba és szívünket öntöttük át a festékbe, hogy megjelenjen a vásznon. Ráfestettem a kettőséget bennem, ráfestettem a szerelmet, a bánatot, mindent, ami csak bennem volt. Gondolván, csak én érthetem mi miért van ott a vásznon.
A nap már felettünk járt, mikor abbahagytuk egy kis időre, hogy elővegyük az ebédre szánt szendvicseket. Messzebb ültünk le a parton, szemlélve egymás művét.
- Egyáltalán nem rossz - szólalt meg gondolkodva. - Nagyon hasonló a stílusunk nem gondolod? A vonalaid...na igen nem hiába vagyunk testvérek - vigyorgott rám a szendvicse fölött.
- De nem hiszem, hogy tudsz olvasni belőle - incselkedtem vele.- Kössünk üzletet. Elmondjuk egymásnak ki mit lát ki a másik képéből rendben? - nézett rám mosolyogva. - Aztán meglátjuk.
- Mi legyen a tét?
- Ha sikerül, akkor eljössz velem egy napra valahová - nézett rám vidoran.
- Mégis hová?
- A fiúkkal beszéltük, hogy jó páran sátorozni akarnak, de nem itt La Push-on hanem mondjuk kicsit távolabb. Még nem találtuk ki. Két napot ott töltünk, felpakolunk és elmegyünk. Valami lazulás. Na? Benne vagy?
- Miért ne? - vigyorogtam rá. - Azt hiszem rám is rám fér.
- Azt hittem nehezebb lesz - törölte meg látványosan a homlokát majd ránézett a festményemre. - Na tehát.

Elmélyedve tanulmányozta a festményt majd rám nézett és közben a kezét kinyújtva tartotta, hogy mutogatni fog.
- Szóval...az a hullám, ott egy szívet láttat velem A szív távoli, talán...talán távol van az, akit szeretsz? - nézett rám kétkedve. - A hajlott fa...meghajolt, de nem tört el. Kitartó, szívós és makacs. A kéz talán azt jelenti, hogy elérhetetlennek tűnik, amire vágysz? A felkelő napsugarak, reménysugaraknak tűnnek, átszövik az egész vásznat. Érdekes kép. Vágyakozó, reménnyel teli és mégis magányos. Melankolikus. Az a fekete árny ott a fánál, mintha várna valamire...valamire, ami túl van a napsugarakon.
- Azt hiszem mégis képes vagy kiolvasni a gondolatokat a képből - néztem rá elismerően. - Tudsz bátyó - löktem sután oldalba. - Most én jövök.
Az ő képe a harmóniáról szólt.
- Nyugodt, kiegyensúlyozott kép, pont mint te. Harmónia van benned és mégis úgy érzem, kissé üres. Ürességet is érzek ebben, olyan fajta ürességet, mintha hiányozna valami az életedből és bár nem mutatod vágysz rá. Hatásos, összehangolt és szép.
- Igaz, igaz - bólogatott. - Vágyok, de csak titokban.
- És mire? - kérdeztem őszintén. Ez volt az első alkalom, mikor én meg a bátyám lelkiztünk.
- Egy lányra. Egy szerelemre, és nem csak testi légyottokra. Egy igazi kapcsolatra, hisz néz rám, úgy érzem kifutok lassan az időből és...adni szeretnék magamból, tudod egy kis szeletet - mosolygott halványan egyenesen bele a napba. - De persze a fiúk ha ezt hallották volna kiröhögnének.
- Ugyan dehogy! Hiszen neked is van szíved és ez természetes. Nagyon sok lány örülne, ha valaki ilyet találhatna, mint te - simogattam meg a felkarját. - Egyet se félj, megtalálod, aki a tiéd lesz.
- Remélem - sóhajtott fel. - És te? Te még nem meséltél így...nekem. Mesélj te.
- Paul, ha tudnék - néztem rá. - Fájdalmas.
- Nem szereted Embryt? - nézett rám őszintén. - Mond meg, tudod, hogy nem tudja meg tőlem.
- Szeretem, de nem úgy.
- Tehát nem vésödtél be - összegezte Paul.
- De igen, csak nem belé.
- Ugyan kibe? - ráncolta a homlokát, majd hirtelen, mintha lámpa gyúlt volna az agyába. - Jake? - Bólogattam.
- Oh kislány, gyere ide - ölelt meg erősen. - Nézd, néha meg kell tanulnod azt szeretni...
- …aki számomra a jó. Tudom,hisz ezt teszem nem?
A képeinkkel a kezünkben visszamentünk a házban. Csak ballagtunk egymás mellett és éreztem, hogy az ő gondolatai olyan messze járnak, hogy nem érhet még farkas sem a nyomába.

****
- Szia édes!- hallottam Embry hangját a bejárati ajtóból. - Vége a sulinak, gondoltam jövök - vigyorgott rám, majd megcsókolt. A vállam fölött az edényt nézegette. - Lasagne?
- Látod, nem? - néztem rá kicsit ingerülten.
- Valami baj van? - nézett rám kutatóan. - Történt valami?
- Nem, dehogyis csak fáradtnak érzem magam - döbbenten vettem észre, hogy így is van. - Meg kicsit fáj a fejem és azt hiszem hányinger is környékez. - A homlokomra tapasztotta a kezét, aztán ránéztem felhúzott szemöldökkel.
- Ja bocs, mindig elfelejtem, hogy negyvenfokos a test hőd - vigyorgott. - De hát, mitől vagy beteg?
- Nem tudom - rántottam meg a vállam. - Valami bacilus.
- A bacilus nem bírja ki ezt a test hőt - összegezte. - Nekem ez nem igazán tetszik.
Paul jött le az emeletről.
- Mi a baj Elina? Hallottam, hogy rosszul vagy. Mondjuk le a táborozást?
- Dehogyis, majd elmúlik - szorítottam a gyomromra a kezemet. - Csak nagyon furán érzem magam.
Paul arca egy pillanatra elsötétült. Embryre meredt, akinek hirtelen elkerekedett a szeme, majd lázasan töprengeni kezdett.
- Elina...én azt hiszem tudom mi a bajod - nézett rám Paul.
- Igen? Valami romlott szendvicset ettem?
- Hát nem. Terhes vagy.
Embryre néztem, aki addigra már egy széken ült.
- Elveszlek - jelentette ki határozottan. - Feleségül kérlek, amint csak lehet.
- Ajánlom is - nézett rá sötéten Paul, majd fogta a kabátját és kiviharzott.
Én pedig csak a konyhában álltam, a kezemben a kanállal és fogalmam sem volt, hogy ennyire megváltozhat az életem.

21.rész

21.rész

A mezőn szaladtam és Paul farkas alakban rohant utánam. Én kacagva loholtam a búzamező kellős közepén, majd Embry is farkasként üldözni kezdett. Kacagtam, a könnyem kicsordult. A kalász áldóan zárta be az utamat, de persze ők azonnal tudták merre mentem. Mikor leheveredtem a pokrócra a fiúk is lassan beértek. Leheveredtek a fa alá és finom szendvicseket adtam nekik a tenyeremből.

- Éhesek vagytok még? - néztem rájuk meg se várva, hogy bólogassanak. Újabb szendvicseket vettem elő, mikor csilingelő kacagást hallottam nem messze tőlünk.

- Ki ez? - kérdeztem őket. A kíváncsiságom erősen vonzott a helyhez ahonnan a hangok jöttek. Leejtettem a szendvicset és elindultam arra. Paul azonnal az utamba állt. Talán mert a testvérem sokkal többet tud a fejemben és szívemben zajló dolgokról, mint bárki más. Talán a testvérem az, aki előtt immáron nyitott könyv vagyok.

- Miért nem akarod, hogy odamenjek? - kérdeztem tőle, miközben Embry is elém állt. - Ne már fiúk, nem lehet veszélyes.

Ők továbbra is csak merően néztek engem, és nem engedtek.

- Akkor ti is gyertek - néztem rájuk. - Elfáradt a lábam, felülök valamelyikőtökre, na? - vigyorogtam, mire Embry megadóan lekushadt a földön. Felültem rá. - Ugye nem vagyok túl nehéz?

Csak megcsóválta a fejét és lassú, hosszú lépésekkel haladtunk a hangok irányába. Mikor már egyre közelebb értünk, rádöbbentem, hogy gyermekhang és rettentően édes. Lecsúsztam Embryről és kettőjük közé férkőztem. Két hatalmas farkas között bandukoltam. Az árnyas fák alatt egy fiút láttam és egy kislányt. A kislánynak vöröses arany haja volt és a fiú...

- Jacob - szaladt ki a számon. Odakapta a tekintetét és a kislány is. Aranyszinű szeme kutatóan nézett rám. Ahogy a farkasokra is.

- Elina - szólalt meg lágy hangon.

És pontosan megértettem, hogy miért nem akarták, hogy lássam ezt a jelenetet. Pontosan megértettem, hogy a testvérem védeni akart ettől a látványtól, ahogy Embry is. Embry is pontosan tudta, mit fogok érezni ha meglátom őket. Úgy tűnik, még annak ellenére is, hogy szeret, tud a lelki dolgaimról. Jacob megfogta a kislány kezét és odavezették hozzám.

- Te ki vagy? - kérdezte a kislány. Rettentő értelmes tekintettel nézett rám. Olyan volt, mint egy felnőtt tekintete és ez elég rémisztően hatott egy babaarcon.

- Elina a neve - felelt gyorsan Jake. - És indián. Nem bánt téged.

- Ő is farkas?

- Igen - felelt Jake. - De ismétlem nem bánthat téged.

- Nem fogom - vetettem oda neki a szavakat pedig éreztem, ahogy a vámpír illat hergeli az orromat és a vénáimban ég tovább. - Ő a ...?

- Igen - felelt mosolyogva. - Ő az én Nessie-m.

A szavak tőrként döfődtek a szívembe. Éreztem, hogy lassú vérzés indul meg a szívem tájékán és csak csorog, csorog és gyengébb leszek a látványtól. Attól, hogy látom hogyan néz rá erre az apró kislányra, aki majd ha felnő a felesége lesz. Az a nő, aki mellette fog feküdni az ágyba, az a nő, aki nekiadja az ártatlanságát, az a nő, aki majd főz és mos rá...aki mellett igazán boldog lehet.

- Látod mondtam - tört ki belőlem hirtelen. - Megmondtam, hogy nem szeretsz engem és felejthető vagyok - szóltam és láttam, ahogy Embry tekintete rám villan, ami tele van kérdésekkel és fájdalommal. Paul még erősebben hozzám bújt. A kezeim reflexszerűen belekapaszkodtak az oldalába. - Örülök,hogy boldog vagy, megérdemled.

- Elina én tartozom neked hálával - szólt Jake. - Amiért ilyen megértő voltál és vagy.

- Miért ne lennék az? Semmit sem jelentettél és nem is jelentesz a számomra - mosolyogtam bár ez a mosoly olyan hideg volt, hogy fagyasztotta a levegőt. Láttam, hogy Jake arcvonásai megkeményednek.

- Ahogy érzed - felelte. - Most pedig ha nem haragszol, Nessie-vel tovább játszom, igaz nagylány? - mosolygott a csöppségre és a karjaiba vette. Azokba a karokba, amelyek engem is ölelhettek volna...amelyek számomra is olyan biztonságot adhattak volna. Azok a karok, amiknek az érintését már sosem tapasztalhatom meg.

- És Bella?

- Bella? Bella már jól van, vámpír - tudatta velem Jake. - Mióta megszülte Nessie-t, azóta jobban van és minden rendben a Cullen családban.

- Most már te is a kutyájuk vagy. A házőrző öleb - suttogtam megvetéssel. Nessie pillanatokon belül a karomnál teremt és belém akart harapni.

- Nessie! Nem szabad, ő nem olyan, mint én! - szólalt meg gyorsan Jake és elrántotta a kislányt. - Őt nem haraphatod meg, nem szabad.

- Harapni szokott téged? - kérdeztem megvetően. – Ingyen élelmezési raktár vagy.

- Fejezd be a gúnyolódásodat Elina. A fájdalmat ez úgysem tompítja.

- Mi fájna nekem? - szorítottam erősebben Paul bundáját. - Mi fájna?

- Az, hogy nem szeretlek - szólalt meg Jake. - De nem kellett volna felhoznod, főleg nem mások előtt - biccentett Embry és Paul felé. - A testvéreim.

- Voltak - a könnyek marták a szememet. - Nem lehetsz testvérük azoknak akik...

- Ők elfogadták Nessie-t, és nem szóltak érte, hogy vámpír. Te is tedd ezt.

- Én nem tartozom a te falkádhoz Jacob és nem is fogok. Sosem. Légy boldog. - Nessie-re néztem. A szemei kutakodóan néztek az enyémbe.

- Vigyázz Jake-re. Szüksége van rá. - A kislány felelősségteljesen bólintott. Én pedig méltóságteljesen elsétáltam a két farkassal az oldalamon. Nem néztem vissza. Nem tehettem meg.

****

Embry azonnal átváltozott Paullal együtt. Csak néztek engem.

- Megértem az egészet - felelt hirtelen Embry. - Ne magyarázkodj miatta.

- Nem is akartam - feleltem elszorult torokkal. - Nincs mit megmagyaráznom ezen.

- Az is igaz - felelte Embry. - Túl tiszta a kép.

- Akkor tegyél úgy, hogy homályos legyen - feleltem bölcsen. - Én is ezt teszem.

- Még mindig szereted? - kérdezte Embry.

- Ne kérdezz, és én nem hazudom - szóltam vissza. - Embry...ne hidd, hogy téged nem szeretlek - szólaltam halkan. - Mert te vagy az életem.

- Csak Jake egy kicsit mindig többet fog jelenteni, mint én. Értem. - szögezte le Embry. - Semmi vész, elvégre.

- Kit akarsz te is átverni? - rivalltam rá és a forró könnyek csak csorogtak megállíthatatlanul pedig nem akartam vitázni. Nem vele akartam vitázni. - Tudom, hogy fáj és ordítanál a fájdalomtól azt hiszed nekem nem? Azt gondolod, hogy én egy könnyűvérű lány vagyok egy szép éjjeli pillangó, aki ide-oda szálldos? Nem így volt és nem így van! - Az én szívemet összetaposták, ugyanúgy, ahogy én a tiédet, mindenki csak azt kapja, amit ad. Én ezt adtam és ezt kaptam, ne sajnálj érte.

- Olyan vagy, mint Leah - szólalt meg halkan. - De én összeforrasztom a szíved Elina, csak engedd meg - sóhajtott Embry. - Lenyelem ezt az egészet, mert te sokkal fontosabb vagy nekem - A fenébe is!

- Pihenned kellene - állt mellém Paul. - Mindjárt összerogysz.

- Nem, jól vagyok. Csak undorodom az egész helyzettől, hogy minden egy körforgáson alapszik.

Embry rám nézett, majd Paulra. Mintha már ők tudtak volna valamiről, amiről én nem.

- Elina, elveszlek - szólalt meg hirtelen Embry. - Azt szeretném, hogy a feleségem legyél és ha ebbe Paul is beleegyezik akkor én elveszlek...más életünk lesz meglátod.

- Embry, tizennyolc éves sem vagy!

- Nem érdekel - csóválta a fejét. - Nem érdekel, mert ahol te vagy, ott vagyok én. És ahol te nem vagy, ott én sem.

- Ahol nincs te, ott nincs én se - suttogtam és lágyan megcsókoltam.

- Pontosan.

Paul azonban nem így gondolta.

- Hé emberek, ez túl komolyan hangzik egy tizennyolc éves lányhoz és fiúhoz. Ezt még nem kéne, várjatok vele. Ne a gyűrű meg a papír kössön titeket össze. Hanem mondjuk az érzelmek.

- Az megvan bennem - szenvedélyesen beszélt Embry. - Minden megvan bennem.

- Akkor meg élvezd az egészet - vigyorgott rá Paul. - Tedd Elinát boldoggá, ő meg téged. Ilyen egyszerű, nem kell kombinálni meg spirálozni a dolgokat. Minden megy magától.

A házamba megérkeztek Floridából a cuccok. Mindent a helyére tettünk, immáron ketten Embryvel.

- Paul ideköltözik - mondtam hirtelen. - Remélem nem bánod.

- Ugyan, hisz a bátyád - vigyorgott rám. - Attól még néha itt éjszakázhatok, vagy Paul véd téged?

- Paul nem védheti az erényeimet - nevettem el magam. - Ne aggódj, remélem nem sokára ő is becsajozik.

- Na igen. Igazán szép fantáziaképei vannak - röhögött fel Embry. - Minden csaj bírná ezt.

- Azt meghiszem. Ti fiúk...mindig csak a szex...

- Na ez azért nem így van -tiltakozott. - Én speciel nem így vagyok vele.

- Oh egyetlen kis kivétel a sok közül - gügyögtem neki és megcsókoltam.

- Na látod, te csábítasz a bűnbe! - vigyorgott. - Neked is ezen jár az eszed.

- Azt ne mond, hogy téged sokáig kell győzködni.

- Hmmm...- csókolt bele a nyakamba. - Hát nem igazán.

Ott a poros holmik között, ismét magáévá tett. A fejemben a képek csak peregtek Nessie-ről és Jakeről, majd az orgazmus hevében mindegyik ezernyi darabra tört, hogy lelkem összeforradt kis részeit újra megsebezhesse. A gondolatoknak erejük van, a tetteknek meg következményük. A vállamat a fejére hajtottam ő pedig óvatosan birizgálta a tincseimet.

- Nem hagyom, hogy Jake többet bántson lelkileg. Ami elmúlt, elmúlt. Most már itt vagy velem, segítek túllépni ezen. Belém fogsz szeretni, és együtt maradunk. Közös jövőnk lesz, ami másokat kiszorít. És közös családunk, mert én veled akarom leélni az életemet.

Ő egy új remény volt egy sötét éjszakán. Mindig mikor ránéztem, és megcsókoltam őt arra gondoltam, nála jobb embert sosem találhattam volna. Hisz, ki nézné el ezeket? Ki volna olyan önzetlen, hogy egy másik férfi emlékét megtűri? Senki. És ő mégis volt.

20.rész

20.rész

Órákig készülődtem Emily tükre előtt és Emily ruhatárából. Igazán hálás voltam neki az adott ruhákért, tippekért, meg úgy igazából mindenért. A tengerpart sosem volt még csábítóbb, mint most. A csillagok visszaverődtek a tenger fényében, fényárban úszott az egész tengerpart. A farkas fiúk betöltötték a terepet, még Seth is ott volt. Amikor meglátott Paul, azonnal megfogta a kezemet - enyhén ittas állapotban volt - és a többiekhez fordult.

-Hé mindenki!

A szempárok mind rám szegeződtek. Felismertem Embryét és a szívem nagy dobbanással nyugtázta, hogy Jake is itt van.

- Itt az én húgom. Az én elbűvölő, tehetséges és szépséges húgom - mosolygott rám. - Annyi sok kihagyott év után végre fény derült a köztünk levő kapocsra, és jaj annak ezentúl, aki bántja az én kertem ékes virágát.

Koccintás zaja, mosolyok, beszélgetés. A fiúk amúgy is rengeteget ittak már, ez meg is látszott rajtuk. Paul a fekete ingjét kigombolva hagyta, és feszes farmernadrágja sok lányt vonzott volna ma éjjel. A többiek is pólóban vagy atlétában feszítettek. A tábortűz élénk lánggal lobogott, szóval panaszra nem volt ok. Étel. Ital. Zene. Mulatozás. Én pedig egyedül nő. Egy ideig még vicces volt nézni, ahogy részegek. Egy idő után pedig én magam is inni kezdtem.

****

-Többet nem – vette ki a kezemből Paul a borospoharat. - Megárt.

- Ohh Paul, dehogyis - feleltem csillogó szemekkel. - Nem fog.

- Igazad van, nem fog mert már megártott. Na kérem szépen.

Egy húzásra eltüntette a maradékot.

- Gyere Elina táncoljunk.

Kézen ragadott engem és elkezdtünk táncolni. A bátyám olyan lazán és könnyedén vezetett engem egy igazán jó rock számra, hogy öröm volt vele táncolni. Nevettünk közben, pörgetett és én tisztán éreztem a testvériséget közöttünk. Olyanok voltunk, mint két önfeledt bohóc, akik a tengerpart hűvösségében fényt visznek a tájba. Büszkén mondtam, hogy ő a bátyám. Büszke voltam rá.

Az este folyamán még a fogyasztott alkohol sem mulasztotta el bennem a dolgokat. Jake rettentő tartózkodó volt velem, nem is köszönt ,csak néha rám pillantott és ennyi volt. A varázs, amit iránta éreztem, feledőben volt. Úgy tűnt az ő szemében is megfakultam. Többször hallottam őt beszélni Nessie-ről, a vámpírlánykáról, akit annyira mélyen és őszintén szeretett, hogy érezhető volt, nekem ebben a játszmában igazán nincs helyem. Esélytelen az egész. És ilyen őszintén beszélni arról, amit érzett, sosem hallottam. Megfogott engem és a szemébe nézve láttam, tényleg szerelmes. És nem úgy, mint az átlagember. Védi, őrzi, figyeli, szereti, akarja, vigasztalja ...Nessie a mindene. Eljutott arra a pontra, hogy nem érdekli a világ, mert Nessie az ő világa. A többi olyan részletkérdés, ami nem fontos. Nincs már jelentősége.

Irigyeltem ezekért az érzésekért, azért, hogy tudja viszonzásra lelt. Én magam már sosem fogok. Csak ültem egy darab fán és kívülállóként néztem, ahogy a többiek elengedik magukat, kiengedik a fáradt gőzt. A fény táncolt az arcukon, megvilágította tökéletesre dolgozott testüket, a rézfényű bőrüket bevonta valami lágy melegséggel. Egy pillanatra olyan mítoszbeli volt a jelenet. Az egykori Rómát és Egyiptomot idézte a szemem elé. Én meg csak ültem egy újabb borospohárral a kezemben.

- Leülhetek? - kérdezte Embry.

- Persze - szólaltam meg.

Nem közeledtem felé. Nem próbáltam átlépni a láthatatlan határvonalat közte és köztem. Csak sodródtam a hullámmal. Láttam a szemén, hogy egyáltalán nem józan. Sőt, azt hiszem kimondhatom, hogy oltári részeg volt a fiú.

- Sokat ittál - néztem rá.

- Volt rá okom - felelte nyersen. - Itt ül mellettem.

- Szóval miattam.

- Szóval igen - felelte. - Miattad, mert összetörted a szívem.

- Megesik. Az enyém se ép - feleltem vissza.

- Miért vagy ilyen hideg?

- Mert te is így viselkedsz. Azt mondtad adjak időt,azt teszem.

- De nem voltál ilyen.

- Most ilyen vagyok.

Felállt és húzott magával. A szemembe fúrta a tekintetét. Paul láttam, hogy figyeli a műsort. Gondolom, közbe akart lépni.

- Tudod mit érzek Elina? - nézett rám Embry. - Van fogalmad róla mit tettél velem? Tönkretettél. Itt hagytál engem egy szó nélkül, elmentél és nem kerestél. És most újra itt vagy és félek hogy újra elmész.

- Nem megyek már el.

- Oh Elina, ígéretek...és ígéretek ...és ígéretek! Ezek mit sem érnek már. Tettek kellenek nekem édes - suttogta pimaszul.

- Embry, nem vagy józan.

- Nem Elina egyáltalán nem. Annyira fáj a szívem ,hogy kell valami, ami elnyomja ezt a fájdalmat. Kell valami ami...tompít mindenen.

- Itt vagyok. Én leszek a gyógyszered - suttogtam a fülébe és elsimítottam a szeméből egy kósza hajtincset. - Itt vagyok neked.

- De...Elina, annyira ...

Paulra néztem.

- Haza viszem hozzám. Rendben?

- Ha valami van, szólj - nyomatékosította meg a szavait.

- Rendben - gyors puszit nyomott az arcomra és együtt elindultunk Embryvel. Egymás mellett. Aztán egyszer csak megragadtam a kezét.

- Csak félek egyedül - tettem hozzá sután. Ő óvatosan megszorította a kezemet. Csendben ballagtunk a házamig.

- Nem jössz be? Csak a bútorok vannak itt.

- Bemehetek?

- Persze. - A kulcs a szőnyeg alatt volt. Bementünk.

- Zuhanyozz le - szóltam rá. - Lehet, jobban leszel.

- Biztosan.

Amíg ő fent volt, én egy egyszerűbb kis vacsorát összeütöttem a megmaradt holmikból. Vártam, de nem jött. Kicsit megijedtem, és felrohantam a fürdőbe.

-Embry? - Nem volt rá felelet.

Berontottam az ajtón és a zuhany alatt állt. Engedte magára a vizet. Néztem, ahogy a meztelen hátán csorog a víz...megkívántam. Megkívántam őt, de olyan hatalmas erővel, hogy azt hittem porrá égek. Gyorsan ledobáltam a cuccaimat a padlóra és elhúztam a zuhanykabin ajtaját. Ő meglepetten megfordult.

- Meglepetés - suttogtam neki. - Remélem nem baj.

Szólni nem tudott, lassan végignézett a testemen, és láttam, ahogy a férfiassága tudomást ad magáról. A falnak lökött óvatosan és ránk csorgott a víz. A nyakamtól indulva lecsókolgatta a vízcseppeket.

- Elina - suttogta elhaló hangon. - Mennyit vártam rád...kellesz. Akarlak. Te vagy a mindenem, nélküled halott embernek érzem magam. Te adtál nekem erőt...

Szorosan magamhoz húztam és csókolózni kezdtünk. A csókok csak úgy záporoztak, egyre vadabbul, majd a keze is elindult a testemen. Kényeztetni akart, vadul,e rőszakosan és mégis lágyan. A tűz benne új lángra kapott.

A falnak döntött és belém hatolt. Elfeledkeztünk mindenről. Csak mi voltunk, csak ketten. Élvezettel szívogattam a nyakát, a kulcscsontjára megannyi csókot leheltem. Harapdáltam ott ahol csak értem. Ő pedig a fenekemet markolászta. Annyira szenvedélyes szerető volt, annyira tapasztalt. Imádtam mindenét. Minden porcikáját, minden mosolyát. És az orgazmus hevében jöttem rá, hogy mi egymásnak vagyunk teremtve. Szeretem őt.

****

Aludt és én mellette heveredtem le. Cirógattam az arcát és még égett a testem a vad vágyaktól. Olyan édesen aludt. Olyan nyugodtnak tetszett az arca. Azt akartam, hogy boldog legyen, mert ő nem érdemel több szenvedést az én hibáim miatt. És ha neki én vagyok a boldogság, odaadom magam, testestül-lelkestül. Az ő álmai a legfontosabbak már számomra.

Az én szívem begyógyulhat. Képes vagyok arra, hogy elfogadjam a jó utat, képes vagyok, hogy boldoggá tegyek valakit. Talán erre rendelt engem a Sors. Tanulva, hogy az önzőségem nem vezethet jóra, így most önzetlenséget tanúsítva, másoknak adok örömöt.

Olyan fiatalok voltunk és már azon az estén tudtam, hogy a mi életünk Embryvel összefonódik, akár két inda, hogy később fa lehessen belőle. Mindent megkaptam itt La Pushon, mindent, amit csak kérhettem volna. Családot, szerelmet, és vágyakat. S bár a pénz világából jöttem, nem oda születtem. Ide születtem, erre a helyre, ahol igazán megtanultam az élet rendjét. Megtanultam, hogy a szenvedések bár sebet okoznak, erősebbé tehetnek. Megtaníthatnak elviselni más fájdalmakat, megtanítanak ,hogy megbecsüljem a jót, és a jó pillanatokat, hogy hálás legyek mindenért, amit kapok. A dolgok úgysem az én irányításom alatt fognak megtörténni, mi több, ha én irányítom, kicsúszik minden a kezemből. Nekem csak a dolgom, hogy a lépteimet mos tmár Embryéhez igazítsam, hogy egy úton haladva, egy célt követhessek vele. Odaadjam a szívem és a lelkemet ennek a fiúnak, aki úgy szeret engem, ahogy sosem fog más. Ebben biztos voltam, hogy a szerelme irántam sosem fog megváltozni, sosem fog mást szeretni. És ez volt az a lelki biztonság, amire szükségem volt. Szeretni fog ha tél lesz, vagy ha nyár. Ha szegény leszek, és akkor is ha gazdag. Szeretni fog esőben, és napsütésben. Bárhogyan. Mert bennem látja azt a Nőt, akit neki szántak odafent. És ez az érzés őt is erősebbé teszi, bölcsebbé és férfivá.

Alávetem magam az akaratának, bár ez ellentmond velem. Ellentmond, hogy én bárkinek is behódoljak, vagy, hogy utasítsanak engem bármire is. Szabad lelkűnek születtem. De ez a játszma már nem rólam szól, hanem róla. Én eljátszottam a magam kisded játékait, immáron nekem nincs ebbe beleszólásom, nem érdemlem meg a beleszólás jogát. Örülök, hogy szeretnek. S fényes jövőt láttam magam előtt. Sosem terveztem előre a jövőmet, sosem láttam távoli képeket. De most, itt Embry mellett, úgy éreztem a jövőm kulcsa azt a zárt nyitja, amellyel a múltét zárta be.